MENÜ

Új termékek - innovatív technikai megoldások a Légyotton

Oldalszám: 32
2014.02.05.

A 8. alkalommal megrendezésre került Bayer Légyott idén három helyszínen, Tolna-Mözsön, Rumban és Nemesbikken várta az érdeklõdõket. Hagyományosan a négy legfontosabb szántóföldi kultúrára összpontosítottak, így a kalászos gabona, a repce, a napraforgó és a kukorica növényvédelmével kapcsolatos Bayer-technológiákat ismertették, ebbõl a kukorica posztgyomirtási kezeléseket ragadtuk ki.

 

A kukorica vetésterülete a tavalyi évhez képest mintegy 200 000 hektárral nõtt, ez is mutatja, hogy e kultúra jelenleg sikeridõszakát éli. Rikk István elmondása szerint a kukorica poszt gyomirtási kísérletek idei tanulsága, hogy a száraz tavaszi idõjárás okán a készítmények lassabban szívódtak fel, a tünetek késõbb jelentkeztek, a túlfejlett, viaszbevonattal rendelkezõ gyomnövények elleni hatékonyság csak a magasabb dózisokkal volt biztosítható.



A tolna-mözsi területen a Monsoon Cambio-val való kiegészítését a jelentõs szulákfertõzés, illetve a már jól fejlett kétszikû gyomok indokolták.

 






Jól láthatóak a sárguló csattanó maszlag és libatop növények, melyek ellen hatékonyan használták a Monsoon-t.





A Mester Pack alkalmazásakor a szárazabb tavasz miatt fontos volt, hogy a Mero hatásfokozó adalék is mindig bekerüljön a permetlébe, hiszen ez segíti elõ a permetlé jobb tapadását, a hatóanyagok gyorsabb felvételét.



A Laudis HPPD-gátló típusú hatóanyagot tartalmaz. A fény elbontja a klorofilt, ezért fehéredõ tünet jelenik meg a gyomnövényen, majd gyors elszáradás következik be az egyszikûeknél, például kakasláfû esetében, valamint kétszikûeknél a tenyészõcsúcs és a nagy levelek elhalása mutatja, hogy a szernek szisztemikus hatása van.

 


Laudis-hatás a gyomnövényen.





A Laudis nagy elõnye, hogy a kukorica 8 leveles állapotáig kijuttatható, a késõbbi kijuttatás a levelek árnyékoló hatása miatt már csak „tûzoltás” jelleggel lehet indokolt.

A magáért beszélõ növényvédelmi kísérletek megtekintésén túl idén több újdonságot is láthattak a gazdák termék- és technikai fronton egyaránt.



Komplett terményvédelem:



Az egyik, a terményvédelemmel kapcsolatos jó hír, hogy a kiválóan bevált K-Obiol 25 EC termékük, melyet eddig csak és kizárólag a betárolt termény preventív védelmére tudtak ajánlani, engedélyt kapott üres raktárak fertõtlenítésére is. A terményvédelem Bayer által javasolt gépi eszköze a Farmgép Kft. által gyártott és forgalmazott kis teljesítményû, precíziós szórófejekkel felszerelt permetezõ berendezés. A speciális szórófejekkel lehetõség van arra, hogy a tonnánként 300 ml bekevert anyagot egyenletesen juttassuk ki a terményre. A gép szórófejét általában a betároló szalag fölé, vagy silótárolók esetében egy vizszintes rédler fölé helyezhetjük a géphez járó felfogató keret segítségével, ilyen módon biztosíthatjuk az egyenletes permetlé borítottságot.

 

Csávázószer-leporlás – hogyan csökkenthetõ a környezet terhelése



A szigorodó környezetvédelmi szabályozások következtében a csávázott vetõmagok vetésének folyamata is górcsõ alá került már számos nyugat-európai országban. A hatályban lévõ jogszabályok szerint a növényvédõ szerek kijuttatása permetezõ gépekkel történik, ugyanakkor a vetõgépek is ennek minõsülhetnének, mert a csávázószerekkel kezelt magok a vetõgépekkel jutnak a felhasználás helyére. A vetõmag tételben lévõ por és a ledörzsölõdõ csávázó szer a pneumatikus vetõgépek esetében szabadon kijuthat a levegõbe és elsodródva károsodást okozhat a hasznos élõ szervezetek, beporzást végzõ rovarok körében – valamint a munkát végzõkre is veszélyes lehet. Ezen kockázati tényezõk csökkentése érdekében a csávázószerek gyártói és a vetõmag fajtatulajdonosok ajánlásokat dolgoztak ki, amelyek közül egy bemutatásra is került a rendezvényen. A megoldás lényege, hogy a vetõgép ventilátora által a szabadba távozó elhasznált levegõt (és az esetlegesen benne lévõ csávázószerrel szennyezett port) egy flexibilis csõ beiktatásával a csoroszlyák mellé, a megnyitott barázdába vezetjük, ezzel csökkentve a nem célfelületek környezetterhelését.

 


 

 



Két új termék gabonában



A modern, intenzív gabonatermesztésben szükség van egy erõteljes és hosszú hatású, a betegségek és rovarkártevõk ellen egyaránt biztos védelmet nyújtó csávázószerre. Ilyen a Bayer CropScience új készítménye, a Yunta Quattro.



Négy felszívódó – két fungicid és két inszekticid – hatóanyag ereje érvényesül a készítményben, mely a környezetet kevésbé terhelõ, gazdaságos megoldást ígér egy erõteljesebb biológiai hatást és nagyobb hatékonyságot biztosítva. Felhasználható õszi búza és õszi árpa rovarkártevõi ellen és csávázási betegségek elleni védelemre. A rovarkártevõk elleni védekezésnek a korán és kevesebb tõszámmal elvetett búzában van nagy jelentõsége.



Farády László mutatta be az új, különleges formulációjú, két hatóanyagú fungicidet, a Zantara-t. Korszerû formulációjának köszönhetõen a csepp a levélen azonnal szétterül és belesimul a felszínbe. Egyik hatóanyaga a bixafén, mely gombaölõ hatása mellett erõteljes pozitív élettani hatásokkal is rendelkezik. Átsegíti a növényt a stresszhelyzeteken, pl. aszályban. Nemcsak a zászlóslevelet képes hosszan zölden tartani, hanem megfelelõen alkalmazva elõsegíti a zászlóslevél méretének növekedését, ezáltal képes növelni a termést. Két hatóanyagának együttmûködése által valamennyi kalászos gabona valamennyi kalászos betegsége ellen megbízható, igen hosszú hatástartamot nyújt.

 


 

KÉPGALÉRIA