Mikotoxinok hatása a sertések egészségére, termelésére, szaporodására és az ellenük való védekezés lehetõségei

A sertés takarmányozási eredetû károsító tényezõi között lényegesek a penészgombák által termelt mikotoxinok. Az intenzív termelésû állatok fokozottan érzékenyek a takarmányozással összefüggõ ártalmakkal szemben, a takarmánynövények penészgomba fertõzöttsége, emiatt mikotoxin szennyezettsége, pedig nõtt a nagyobb terméshozamokra irányuló szelekció és a globális éghajlatváltozás miatt.

A penészgombák mikotoxin termelését számos tényezõ befolyásolja, de annak mértéke csak részben befolyásolható. Így fokozzák a növényeket érõ, akár az idõjárással vagy a rovarkártétellel összefüggõ stresszhatások, a nagy nedvességtartalommal történõ betakarítás, valamint a gabonamagvak tárolása során a nem megfelelõ tisztítás, vagy a termény átszellõztetésének hiánya.

A mikotoxinokkal szennyezett takarmányok etetése során azok hatása számos esetben rejtve marad, mivel nem idéz elõ a szakirodalomban leírt egyértelmû tüneteket, a kisebb-nagyobb mértékû termeléscsökkenés pedig számos más okra is visszavezethetõ.

Az aflatoxinok hatásaival foglalkoznak talán a legtöbben világszerte, mivel annak karcinogén hatása súlyos egészségügyi kockázatot jelent nem csak a sertésekre, de az állati terméket fogyasztó emberre nézve is. Az aflatoxinokat termelõ penészgombák az éghajlati változások miatt már hazánkban is megjelentek, bár egyes, nem teljes körû, felmérések szerint a hazai elõállítású gabonamagvakban eddig még nem voltak kimutathatók, vagy mennyiségük nem érte el a kritikus értéket. Import takarmányokkal, elsõsorban szójadarával azonban bekerülhet a sertéstakarmányokba. Sertésnél az aflatoxinok jellegzetes klinikai tüneteket általában nem, vagy csak extrém nagy szennyezettség (50-100 µg/kg) esetén idéznek elõ, a máj károsodása miatt azonban a termeléscsökkenés jelentõs lehet.

Az ochratoxinokat termelõ penészek általánosan elterjedtek hazánkban, bár egyes felmérések szerint a hazai takarmánygabonák csak viszonylag kis mennyiségben tartalmazzák. Az ochratoxin hatására jellegzetes tünetek, így csökkenõ étvágy, emiatt csökkent súlygyarapodás, majd növekvõ mértékû elhullás csak viszonylag ritkán jelentkeznek, ezek oka az ochratoxin vesekárosító hatása.

A nem szakszerû növényvédelem hatására egyes években a rozs, búza, zab és árpa tételekben is elõfordulhat anyarozs fertõzöttség, amelynek hatására anyarozs alkaloid (lizergsav-amidok, ergotoxin, ergotamin) szennyezettséggel kell számolni. Ezek az alkaloidok sertéseknél heveny mérgezéskor hányást, hasmenést, rángó- majd merevgörcsöket, bágyadtságot, továbbá kocáknál vetélést és a tejtermelés leállását (agalactia) idézhetnek elõ. Kisebb szennyezettség mellett az anyarozs alkaloidok hatására gangraenák (elhalásos tünetek) alakulnak ki a kiálló testrészeken (farok, fül, csecsbimbók).

Fusarium penésszel fertõzött kukorica

A hazai sertéstakarmányozás gyakorlatában a Fusarium toxinok fordulnak elõ a leggyakrabban. Ezek közül kiemelésre fontosak a fumonizinek, a zearalenon, a T-2 toxin és a deoxinivalenol (DON). A Fusarium penészek már a szántóföldön fertõzik a gabonát, az ott kialakult mikotoxin szennyezettség késõbb, a tárolás és a feldolgozás során, már csak mérsékelten csökkenthetõ.

A fumonizinek elsõsorban kukoricatételekben mutathatók ki, de mennyiségük általában ritkán haladja meg akár a maximálisan elfogadható (5 mg/kg), vagy a sertéseknél már súlyos tüneteket elõidézõ (10 mg/kg) mennyiséget.

A Fusarium penészek által termelt trichotecénvázas mikotoxinok (T-2 toxin, DON) a takarmányfelvétel, emiatt a súlygyarapodás mértékének csökkentése mellett gátolják az immunrendszer mûködését is.

A T-2 toxin emellett sertéseknél szaporodásbiológiai zavarokat is elõidézhet, de csak viszonylag nagymértékû (1-2 mg/kg) szennyezettség esetén. Az immunrendszer károsodása miatt azonban, elsõsorban fiatal állatoknál, a betegségekkel szembeni ellenállóképesség csökkenése már kisebb (0,4-0,6 mg/kg) szennyezettség esetén is elõfordul.

A deoxinivalenol (DON) a sertéseknél leggyakrabban elõforduló mikotoxin probléma, mivel a hazai gabonák, így a kukorica és a búza esetében is jelentõs szennyezettséggel kell számolni. Kritikusnak az 1 mg/kg mennyiséget tartják, amely hányásban, hasmenésben, takarmány-visszautasításban megnyilvánuló tünetekkel jár.

A szintén Fusarium penészek által termelt zearalenon ösztrogén-hatású vegyület, amely kocasüldõknél korai ivarérést indukál, de emellett csökkenti a kocák fertilitását, továbbá károsítja a fejlõdõ nõivarú magzatokat is, amelyeknél „ösztrogén szindrómát” idéz elõ, valamint a koraellés miatt csökken a malacok életképessége. Kanoknál a zearalenonnal szennyezett takarmány etetésének hatására romlik a sperma minõsége. A tünetek számos megfigyelés szerint már viszonylag alacsony szennyezettség (300-400 µg/kg) esetén is jelentkeznek, emiatt annak maximális mértéke nem haladhatja meg a malacoknak és kocasüldõknek szánt takarmányokban a 100 µg/kg, tenyészállatoknak és hízósertéseknek szánt takarmányokban pedig a 250 µg/kg mennyiséget.

Hogyan csökkenthetõ a mikotoxinok hatása?



A mikotoxinok hatásai ellen elsõsorban úgy lehet védekezni, ha csökkentjük azok termelõdését a takarmánynövények termesztése, majd a takarmányok tárolása és feldolgozása során. A termõterületen erre a megfelelõ agrotechnika és növényvédelem, a tárolás során a szakszerû tisztítás, a nedvességtartalom beállítása és a penészek növekedését gátló szerek alkalmazása, a feldolgozás során pedig az átszennyezõdés lehetõleg teljes kizárása lehet alkalmas eljárás. A fizikai és kémiai módszerek, amellett, hogy költségesek, hatásuk is csak mérsékelt a mikotoxinok mennyiségének csökkentésére. A takarmányozás során további lehetõség a mikotoxinok felszívódásának csökkentése toxinkötõ takarmány adalékanyagokkal, bár az eltérõ kémiai tulajdonságokkal rendelkezõ mikotoxinok mindegyikének megkötésére egyaránt alkalmas „csodaszer” nem létezik. Erre a célra természetes agyagásványokat (zeolit, bentonit), azok módosított változatait (hidratált nátrium-alumínium szilikátok), továbbá élesztõ sejtfal kivonatokat (mannán-oligoszacharidok) vagy ezek módosított változatait (észterifikált glükomannánok) javasolják. Új lehetõség a mikotoxinokat bélcsatornában lebontó enzimek, vagy azokat termelõ élesztõk és baktériumok alkalmazása.

Összességében elmondható, hogy bár a mikotoxinok általában jelen vannak a sertések takarmányaiban, rendelkezésünkre állnak olyan lehetõségek, amelyekkel azok káros hatásai mérsékelhetõk.

Dr. Mézes Miklós

Szent István Egyetem

Takarmányozástani Tanszék