Hogyan szerepeltek a fontosabb szántóföldi növények az elmúlt gazdasági évben? - I.

Õszi búza termesztés 2010/2011-ben – ahogy egy közép-dunántúli nagyüzem eredményei mutatják

Egy közép-dunántúli nagyüzem több adatot bocsátott rendelkezésre az elmúlt gazdasági év õszi búza termesztésének alaposabb megközelítéséhez. Több mint 4000 hektáron termesztenek martonvásári nemesítésû õszi búza fajtákat és részletes nyilvántartást vezetnek ezek terméseredményeinek alakulásáról az elõvetemény, talajmûvelés és vetésidõ függvényében, továbbá fajták szerint vizsgálják a minõségi mutatók alakulását is.

Soroló õszi búza vetés 2011 októberében a közép-dunántúli térségben (fotó: Benedek Szilveszter)

Mielõtt azonban mindezen adatok alapján bemutatnánk az összefüggéseket, érdemes visszakanyarodni egy olyan témához, az õszi búza vetésidejéhez és vetési csíraszámához, mellyel korábban foglalkoztunk már (Benedek Szilveszter és Jolánkai Márton 2011. Korai vetésidõ és alacsonyabb csíraszám a magasabb búzatermésért – elméleti alapvetések és dalmandi tapasztalatok. Agro Napló 9:32-33.), de esetünkben újból visszaköszön. A példának választott üzem esetében az üzemi gyakorlatukban jól bevált, klasszikus vetésidõt és vetési csíraszámot alkalmazzák, amely szerint a búza vetésének optimális ideje Magyarországon október elsõ két dekádja és általában 5-5,5 millió életképes csírát kell hektáronként vetni. A fent említett cikk pedig egy olyan, a jól bokrosodó búzafajták esetében alkalmazható technológiát tárgyalt, amikor szeptember végétõl október elejéig történik a vetés 3,5 millió körüli csíraszámmal. A következõkben szintén bemutatásra kerülõ mezõfalvai gyakorlat is ezt a technológiát követi. Ezek alapján is látható, hogy az ún. klasszikus, ill. a korai vetésû technológiát is alkalmazzák eredményesen az üzemi gyakorlatban. Az optimális technológia mindig az egyes gazdaságra szabottan, csak a termõhely, a termesztési cél és az üzemgazdasági tényezõk pontos ismeretében határozható meg. Jelen cikk így csak ahhoz kíván hozzájárulni, hogy bemutassa a napjainkban alkalmazott szakszerû búzatermesztési eljárások eredményeit.

Idõjárás – csapadékmennyiség



2010. szeptember és 2011. augusztus között a mûvelt területek átlagában 579 mm csapadék hullott. Ez az átalagosnál alacsonyabb csapadékmennyiség nem vezetett azonban jelentõsen eltérõ évjárathatáshoz a 2010/2011-es gazdasági évben, mely közepes évként jellemezhetõ: közepes termésmennyiség került betakarításra átlagos minõséggel a sikértartalom és rheológiai tulajdonságok tekintetében. Lényeges, hogy megfelelõ malomipari minõségû, 30-32 százalékos a sikértartalom. Mindez a termesztett fajták stabilitásával magyarázható. E tekintetben elõremutatva már most leszögezhetõ, hogy a cikkben szereplõ többi gazdálkodó is ugyanezt állapította meg más növénykultúrák fajtaválasztásával kapcsolatban: a korszerû fajták olyan fokú stabilitással rendelkeznek, hogy mind mennyiségben, mind pedig minõségben képesek kivédeni az erõs évjárathatásokat.

Átlagtermés, minimális és maximális termés fajták szerint



A gazdaság legfõbb célja a magas malomipari minõségû búza termesztése, így prioritásként ezen paramétereket és nem a magas termésmennyiséget jelölik meg. Termésátlag tekintetében három csoportra oszthatóak a fajták a 2010/2011-es gazdasági év adatai alapján:



- 4,0-4,3 t/ha közötti termés: Makaróni, Ködmön, Csárdás;



- 4,5-5,2 t/ha közötti termés: Kolo, Magdaléna, Süveges, Toborzó, Verbunkos, Kolompos;



- 5,8-6,4 t/ha közötti termés: Apród, Walzer, Karizma, Menüett.

Az összesen 13 fajta közül csak négy esetben haladta meg az átlagtermés és a minimális, vagy maximális termés közötti eltérés az 1,2 tonnát, ám szintén négy esetben a különbség szinte elhanyagolható volt. Ez egyrészt a fajták stabilitásával magyarázható, másrészt – különösen a nagyobb különbség esetében – a termõhely heterogenitása is számottevõ tényezõ lehetett.

Átlagtermés elõvetemény és mûvelési mód szerint



A legmagasabb átlagtermések borsó, ill. repce után találhatóak középmély lazítós mûvelés esetében. Ez az összefüggés megerõsíti azt a klasszikus megállapítást, miszerint a borsó, ill. a repce az õszi búza legjobb elõveteményei. A talajmûvelést mindig az aktuális körülményekhez igazítják, de általános érvénnyel megállapítható, hogy borsó után nem szántanak, a többi esetben középmély lazítás, szántás, ritkábban tárcsázás a talajmûvelés módja.

A minõségi termesztés kritikus pontjainak a minõségi vetõmagot, a helyes talajmûvelést, a jól idõzített tavaszi növényápolást és megfelelõ tápanyag-gazdálkodást tartják. A tápanyag-gazdálkodás tekintetében a malomipari minõség szempontjából meghatározó a jól idõzített nitrogénellátás. 80-120 kg/ha nitrogén hatóanyagnyi fejtrágyát juttatnak ki két-három adagban. Harmadik adagra csak akkor kerül sor, ha kellõen csapadékos az idõjárás ahhoz, hogy érvényesülni tudjon a kijuttatott mûtrágya. A minõséget leginkább befolyásolónak a második adagban virágzás, ill. kalászhányás idõszakában kijuttatott nitrogént tartják.

Minõségi mutatók



A sütõipari érték tekintetében két fajta javító minõségû (A1-A2), a többi B1 besorolású malmi minõségû. Egy fajta szerepelt gyengébben ebben a tekintetben, bár szintén malmi minõségû, de B2 csoportban. A Pannon búza minõség tekintetében megemlítendõ továbbá, hogy a Ködmön és Menüett fajták Pannon Prémium fajtacsoportúak, a Toborzó pedig Pannon Standard fajtacsoportú. Elõbbi nagy gyakorisággal eléri a javító minõséget, utóbbi pedig kiegyenlítetten jó minõségû malmi búza.

A cikkben szereplõ gazdaság – bár komoly eredményekkel és országos ismertséggel rendelkezik – nem járult hozzá nevének közléséhez (a szerk.).

Kitekintés a Mezõfalvai Zrt. õszi búza termesztésére



A Mezõfalvai Zrt. tevékenyégét a júniusi lapszámban részletesen bemutattuk (Benedek Sz., Bákonyi N. 2011. A baktériumtrágyázás, mint az egészséges élelmiszer elõállításának része Mezõfalván. Agro Napló 6:31-32.), amikor baktériumtrágyázási tapasztalataikról írtunk. Talán megengedhetõ a szerzõ részérõl annyi személyesség, hogy Mezõfalván azóta többször is megfordult különbözõ szakmai kérdésekben, hiszen Zászlós Tibor vezérigazgató és Keresztes Zsolt termelési vezérigazgató-helyettes mindig a fiatal kolléga iránti segítõkészséggel és nyitottsággal fogadják. Már tavasszal szóba került vezérfajtaként termesztett búzafajtájuk, a német Akteur, amelynek vetõmagtermesztését is végzik.

Zászlós Tibor                                                          Keresztes Zsolt

Ezért most, amikor már az ez évi vetésen is túlvannak, az Akteur-ral szerzett tapasztalatokról beszélgettünk Keresztes Zsolttal. Igényes fajtaként jellemzi, kritikus technológiai elemek a vetésidõ, a folyamatos nitrogén-ellátás és a hosszú tenyészidõbõl kifolyólag a gombabetegségek elleni védekezés.

Akteur állomány kalászhányást követõen 2011 júniusában (fotó: Benedek Szilveszter)

Vetésideje szeptember 25. és október 10. közé esik, vetési csíraszáma pedig 3,1 és 3,6 millió között alakul, szárazabb idõjárás esetén 3,2 millió a legalacsonyabb csíraszám. A csíraszám növekedése a vetésidõ késõbbre tolódásával arányos. A korai vetésidõ lehetõvé teszi a növény jobb bokrosodását, amely alapfeltétele annak, hogy növényenként három-négy nagy kalász tudjon képzõdni. A korai vetésidõ magában hordozza a búzatörpítõ vírus megjelenésének veszélyét, de rovarölõszeres csávázással teljes hatékonysággal lehet védekezni ennek vektorai, a levéltetvek és kabócák ellen. Figyelemre méltó az Akteur alacsony termésingadozása: 2008-2011 átlagában, amely különbözõ évjáratú éveket foglal magában, hiszen 2008 jól kiegyenlített, 2009 száraz, 2010 csapadékos, 2011 pedig megint száraz év volt, 1 tonna ingadozással 8 t/ha üzemi termésátlaggal termesztették. A kimagasló termésmennyiség mellett átalagosan 14% feletti fehérjetartalommal rendelkezik és A2 javító minõségû besorolást ér el sütõipari értéke alapján. A korai vetésidõ egyébként kései betakarítással párosul, erre július 10. után, már a repce betakarítása után szokott sor kerülni. Érett állapotban jellegzetes bókoló kalásza.

5. kép „Ringó búzamezõ” – jellegzetes bókoló kalászok a betakarításra váró állományban (fotó: Keresztes Zsolt)

Nitrogén trágyázására, mely összesen 160-200 kg hatóanyag kijuttatását jelenti, négy-öt különbözõ idõpontban kerül sor eltérõ nitrogén formák alkalmazásával:



1. Február 15. után (olyan korán, ahogy erre a Nitrát Direktíva lehetõséget ad) karbamid;



2. 2-3 hétre rá további, kisebb mennyiségû kénes nitrogéntrágyázás;



3. és adott esetben 4. alkalommal Nitrosol alapú trágyázás;



5. virágzás megkezdése elõtt ammónium-nitrát formájú trágyázás.

A kéntrágyázás nagyon fontos a fehérjetartalom mennyisége és minõsége miatt. A gombaölõszeres kezelések alkalmával lombtrágyázásra is sor kerül, így nitrogént, magnéziumot és három, a búza szempontjából igen fontos mikroelemet (réz, cink, mangán) is kijuttatva.

Õszi káposztarepce az elmúlt gazdasági évben – Légrádi Miklós tapasztalatai



Ha Európa és ezen belül Magyarország repcetermesztésének alakulását tanulmányozzuk, méltán megállapíthatjuk, hogy a repce a XXI. század növénye. Az alternatív tüzelõ- és hajtóanyagok iránti megnövekedett kereslet biztos piacot teremtett a repcemag felhasználásának, amely igény továbbra is dinamikusan növekszik. Emellett a repceolajat étkezési olajként is fogyasztják és noha ez hazánkban kevésbé elterjedt, több országban ez a meghatározó étolaj. Nyilvánvaló azonban, hogy a repcetermesztés konjunktúráját nem az étkezési célú, hanem az ipari felhasználás alapozta meg.

A szakirodalmi adatokat tanulmányozva a repce ökológiai igényének Magyarországon legjobban a mérsékelt klímájú nyugati–délnyugati országhatár felel meg. Szereti a felhõs, mérsékelt napsütéssel és rendszeres csapadékkal tûzdelt vegetációs idõszakot. Ha az évjárat csapadékos, jó kultúrállapotban lévõ talajon még csak nem is kimagaslóan tápanyagigényes, hiszen a mély termõrétegû talajok jelentékeny tápanyagkészlete a repce számára mélyre hatoló karógyökérzetének köszönhetõen elérhetõvé válik. Gyenge, sekély termõrétegû talajon természetesen ez már nem teljesen igaz, hiszen itt a tartalékok korlátozottak. A tápanyaghiány nem is biztos, hogy a repcénél tûnik majd szembe, hanem az utóveteményeknél: nem számíthatunk a Magyarországon oly jellemzõ áthúzódó trágyahatásra. Száraz körülmények között (ami hazánk esetében jellemzõnek mondható) csak a kiváló víz-, levegõ- és hõgazdálkodású termõterületeken jöhet szóba az intenzív repcetermesztés (3–3,5 t fölötti termésátlagok elérése). Ezen körülmények megléte ugyanis elengedhetetlen, hogy az intenzív kemizálás (gyomirtás, rovarölõk, regulátorok, tápanyag-utánpótlás) megtérülhessen.

6. kép. Repceállomány Közép-Magyarországon november elején – az áttelelés akkor biztos, ha eléri a 8-10 leveles állapotot (Fotó: Benedek Szilveszter)

Látszik tehát, hogy a repcetermesztés eredményessége számos tényezõtõl függ. Ezeken belül az idõjárási tényezõk nem alakíthatóak, ugyanakkor az ezek függvényében alakított helyes technológia és a megfelelõ fajtaválasztás nagymértékben képes a negatív idõjárási hatások mérséklésére, így megalapozva az évjárathatásra kevésbé érzékeny, stabil termesztést. Kiváló példa az ilyen magas szakértelemmel rendelkezõ termelõre Légrádi Miklós, aki a Somogy megyei Lengyeltótiban és annak 6 kilométeres körzetében 520 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel (õszi búza, kukorica, napraforgó és õszi káposztarepce kultúrákat termesztve). Az általa mûvelt területek átalagos aranykorona értéke 20 körüli, a talajok fizikai félesége pedig középkötött homokos vályogként jellemezhetõ. A mûvelt területen belül jelentõs helyet foglal el a repce, mellyel Légrádi Miklós a tábláján már 6,2 tonnás termést is elért, az üzemi nagyparcellás kísérletében a DEKALB Exocet hibriddel realizált 7,2 tonnás terméssel pedig európai rekorder is. Ezek az eredmények önmagukban is kimagaslóak, ugyanakkor különösen annak figyelembevételével, hogy területei szárazabb éghajlati körülmények közé esnek, mint például a kiváló repcetermesztõ körzetként nyilvántartott csapadékosabb, hûvösebb Zala megye.

7. kép. Légrádi Miklós repcetermesztõ

Mielõtt konkrétan ez elmúlt gazdasági évben szerzett tapasztalatokra térnénk, fontos szemügyre venni az ennél átfogóbb tapasztalatokat a fajtaválasztás és a termesztés-technológia tekintetében, ahogy Légrádi Miklós látja ezeket: tapasztalatai szerint mindegyik fajtaforgalmazó – a legkisebbektõl egészen a multinacionális vállalatokig – rendelkezik legalább egy jó fajtával, az egyes fajták genetikai potenciálja közötti különbség nem olyan mértékben eltérõ, hogy óriási különbség lenne köztük. Nagyon ütemesen fejlõdik a repce fajtaelõállítása, napjainkban legalább tíz olyan fajta van a piacon, melyek között minimális a különbség. Másrészt egy rosszabb évjáratú évben elõfordulhat, hogy a kifinomított, így a környezeti tényezõkre sokkal érzékenyebb hibrid nem tudja hozni az egyébként elvárható termésszintet és ilyenkor jobban szerepel egy régebbi fajta. Utóbbiakat pedig inkább a kisebb cégek forgalmazzák. Ezek tükrében a fajtaválasztás tekintetében ugyanannyira fontosnak tartja a régi kapcsolatok ápolását, mint újak keresését, amely folyamatosan új fajták kipróbálását is jelenti. Nyomatékosan felhívta viszont a figyelmet, hogy az olcsó vetõmag keresése elvetendõ szempont a fajtaválasztásnál. Légrádi Miklós gazdaságában évente harminc eltérõ repcefajta is megfordul, hiszen folyamatosan kísérletezik velük, megtartja a régi, bevált fajtákat és kipróbálja az újakat. Noha ennyi eltérõ fajta gyakran nehezíti a technológiai elemek alkalmazását, ezt az áldozatot megéri neki a szakma, a tudomány.

A növénytermesztés sikerének egyik legfontosabb pontja a vízellátás kérdése. A csapadék mennyisége évrõl évre kiszámíthatatlan és – ha öntözés nem áll rendelkezésre – közvetlenül nem befolyásolható. Mégis, közvetett módon nagyban befolyásolható a talajok vízgazdálkodása: mulcsmûveléssel és rendszeres szervestrágyázással. A mulcsmûvelés víztartó talajmûvelési eljárás, hiszen a talaj felsõ rétegébe kevert szerves anyag csökkenti a talaj párologtatását és növeli nedvességmegtartó képességét. A szervestrágyázás javítja a talaj vízmegkötõ képességét is, az általa létrejövõ porózusabb talajszerkezetben több olyan kolloid mérettartományú apró felület van a talajrészecskéken, amelyen a vízmolekulák meg tudnak kötõdni. Ha pedig nem korlátozza eketalp, vagy tárcsatalp, a repce gyökere mélyre tud hatolni, így elérve az altalajban lévõ nedvességet is. Ezért normál körülmények között a repce számára virágzásig elegendõ az elõzõ évi csapadék. A mulcsmûveléshez és a szervestrágyázáshoz szorosan kapcsolódik a tápanyag-gazdálkodás kérdése is. Egy év alatt nem lehet jó talajállapotot létrehozni, azonban a folyamatos szerves anyagot visszapótló talajmûvelés és szervestrágyázás akár egy homoktalajt is képes jelentõsen feljavítani. A rendszeres mûtrágyázás elengedhetetlen, de egy ilyen talajon elegendõ a növény igényénél alacsonyabb hatóanyag-tartalmú tápelemmennyiség kijuttatása mûtrágya formájában, hiszen a talajban lévõ szerves anyagból is folyamatosan feltáródnak a tápelemek. A talajmûvelés és a tápanyag-gazdálkodási beavatkozások lényege úgy foglalható össze, hogy a talajt „segítse” abban, hogy élõvilága életben maradjon, így fenntartva egy biológiailag aktív, jó talajállapotot, amikor az altalaj egészen a fölsõ talajszintig egy egységként egyben mûködik. Ezzel kapcsolatban megint vissza kell kanyarodni a vízgazdálkodáshoz, hiszen így válik lehetõvé az altalajból a kapilláris víz felfelé áramlása. A termesztéstechnológia célját úgy lehetne a legjobban jellemezni, mint a kiváló víz-, levegõ- és hõgazdálkodási tulajdonságok elérését a termõterületen.

Számos technikai beavatkozás létezik, amelyekkel javíthatóak ezek a tulajdonságok és a modern üzemi mezõgazdaság sikeressége ezek hatékony és eredményes alkalmazásán múlik, hiszen túl nagy rizikót jelentene mindig a megfelelõ idõjárásra várni. Ennek a szemléletnek köszönhetõ, hogy Légrádi Miklós gazdaságában annak ellenére 4 tonna körüli átlagtermést produkált a repce az elmúlt gazdasági évben, hogy 2011 januárjától a repce betakarításáig az õ területeit lefedõ körzetben csupán 57 mm csapadék hullott. 2010 õsze azonban csapadékos volt, tehát létrejött a talaj nedvességkészlete, amelyet a helyes mûveléssel sikerült megõrizni.

Noha a Légrádi Miklós által kifejlesztett repcetermesztési technológia önmagában is magas fokú szakértelmet és odafigyelést igényel, a siker nem érhetõ el csupán ennek szakszerû alkalmazásával. Az, megfogalmazása szerint, három tényezõ együttes hatásától függ, ezek a szakértelem, a hozzáállás és a szerencse. Ezek pedig számos kombinációt lehetõvé tesznek annak függvényében, hogy azok egyenként mennyire ítélhetõek sikeresnek. Kiemelendõ továbbá a természethez való példaértékû hozzáállás: a körülöttünk lévõ világ megértése nélkül és a természet visszajelzését figyelmen kívül hagyva nem lehet eredményesen gazdálkodni. Ha viszont odafigyelünk a természetre, megérthetjük, hogy mikor és hogyan nyúljunk a talajhoz. Úgy végezzük például a vetést, hogy a magot a megfelelõ 2 cm-es mélységben a tömörítés által valóságosan fixáljuk. Érdemes egy kicsit megállni a repce 2 cm-es vetésmélységénél. A helytelenül gyorsan végzett talajmûvelés következtében könnyen kiszáradhat a talaj elsõ 5 cm-es rétege. Légrádi Miklós ezért bevezette, hogy éjszaka végezzék a talajelõkészítést, amikor a talaj nem párologtat, hiszen azért szerelhetõek nagy reflektorok a modern erõgépekre, hogy azokkal éjszakai mûszakot is nappali körülmények között lehessen végezni. Ennek eredményeképpen pedig reggel nyirkos földbe lehet vetni. Szintén a környezet megismerésébõl és megértésébõl következik, hogy elég teret kell hagyni a növénynek, nem szabad túl sûrûre vetni. 15-20 tõ van egy négyzetméternyi területen és az állományok már most õsszel két alkalommal voltak regulátorozva, ahogy a minimálisan szükséges helyet elfoglalták.

Burgonyatermesztés 2011-ben: Solum Zrt., Komárom



Bár a magyarországi szántóföldi vetésterület nagy részét a kukorica, õszi búza, napraforgó és õszi káposztarepce teszi ki, nem szabad figyelmen kívül hagyni a területileg kisebb, de igen komoly szakmai hozzáértést kívánó és nagy értékteremtéssel rendelkezõ kultúrákat, amilyenek például a burgonya, csemegekukorica, gyógy- és fûszernövények, ill. a szabadföldön termesztett zöldségnövények. Ebbõl kiindulva a jelen cikksorozat tárgyát is képezõ négy szántóföldi vezérnövény mellett ezekre a kisebb területen termesztett, de nem kevésbé jelentékeny kultúrákra is kitérünk. A magunk mögött hagyott gazdasági év burgonyatermesztési tapasztalatairól Tasnádi László, a komáromi székhelyû Solum Zrt. burgonyatermesztési igazgatója számolt be. A cég Magyarország legjelentõsebb burgonyatermesztõje, több mint 350 hektáron termesztenek burgonyát intenzív, öntözött körülmények között, 50 t/ha termésszintet realizálva.

Tasnádi László burgonyatermesztési igazgató

A 2010-es évben lehullott magasan átlag feletti csapadékmennyiség nem kedvezett a burgonyának, alacsonyabb termésátlag és rosszabb minõség került betakarításra. Ez a helyzet pedig – a piaci törvényszerûségeknek megfelelõen – a burgonya áremelkedéséhez vezetett. Ennek hatására 2011-ben a jobb piaci kilátásokban bízva megnõtt a termelõi kedv, ami a vetésterület növekedését eredményezte. Ez a burgonya számára kedvezõ 2011-es idõjárással párosulva túltermelést idézett elõ. Hazánkban már jó ideje nem fordult elõ túltermelés burgonyából, az ebben az évben keletkezett plusz mennyiség nem látszik továbbá exportképesnek, mert a környezõ országokban is átlagon felüli volt a termés, a nagynak számító ukrán piac is telített.

Áttérve a termesztéstechnológiai tapasztalatokra Tasnádi László elmondta, hogy a 2011-es csapadékviszonyok azért voltak optimálisnak tekinthetõek a burgonya számára, mert az év elsõ felében a növény igényének megfelelõ mennyiségû csapadék hullott, az év második, csapadékszegény felében pedig a növény sem igényelt már számottevõ vízmennyiséget. A Solum Zrt. által alkalmazott intenzív burgonyatermesztési technológiában a növény fejlõdése szempontjából kritikus idõszakokban még csapadékos években sem nélkülözhetõ az öntözés. Ilyenkor 25°C napi átlaghõmérséklet mellett heti 30 mm víz szükséges, melynek a csapadékmennyiség által korrigált különbözetét kell öntözés által biztosítani. Száraz idõjárás esetén ugyanakkor technikailag maximum heti 20–25 mm öntözõvíz kijuttatása lehetséges. A megfelelõ 2011. évi csapadékviszonyok lehetõvé tették, hogy az öntözéssel kiegészítve rendelkezésre álljon a szükséges heti 30 mm vízmennyiség. Oda kellett figyelni viszont a talajlakó kártevõkre (cserebogár lárva, drótféreg stb.), hiszen ezek vizet keresve a száraz talajban károsíthatták a burgonyagumókat. A Solum Zrt. területein 10–12 burgonyafajtát termesztenek, ezek egy részét nagyüzemi körülmények között, másik hányadát pedig kísérleti céllal. 2011-ben mindegyik fajta terméstöbbletet mutatott az elõzõ évek átlagához képest. Az üzemben termesztett fajták nagyrészt új fajták (pl. Laura, Mozart), amelyek a régi, akár negyven éve termesztésben lévõ fajtákkal összehasonlítva jobb fõzési tulajdonságokat mutatnak, ízletesebbek és szebb küllemûek.

Benedek Szilveszter