MENÜ

A kukorica fejlõdési fázisai - környezeti, agrotechnikai igények, és a beavatkozások lehetõségei

Oldalszám: 29-32
Dr. Kiss Erzsébet 2014.01.28.

„Mint ahogyan egy jó orvos, aki az emberi szervezet felépítésének és mûködésének alapos ismeretében tudja felismerni a normálistól eltérõ állapotokat, a betegségeket, ugyanúgy a termesztõ is csak akkor lehet eredményes a növény fejlõdésének „menedzselésében”, és akkor tudja a leghatékonyabb beavatkozásokat megtenni, ha ismeri az egészséges fejlõdési folyamatok jellemzõit, egymásutániságát, idõtartamát és az adott fázisra jellemzõ igényeket.”

 

 

Ahhoz, hogy a termesztõk a rendelkezésükre álló agrotechnikai eszközöket a lehetõ leghatékonyabban alkalmazhassák, feltétlenül ismerniük kell a kukorica fejlõdésmenetét és az azokhoz kötõdõ fiziológiai folyamatokat. A környezeti feltételek közül is ismerni kell a növény szempontjából támogató, vagy éppen az adott pillanatban a növény ellen ható faktorokat. Mint ahogyan egy jó orvos, aki az emberi szervezet felépítésének és mûködésének alapos ismeretében tudja felismerni a normálistól eltérõ állapotokat, a betegségeket, ugyanúgy a termesztõ is csak akkor lehet eredményes a növény fejlõdésének „menedzselésében”, és akkor tudja a leghatékonyabb beavatkozásokat megtenni, ha ismeri az egészséges fejlõdési folyamatok jellemzõit, egymásutániságát, idõtartamát és az adott fázisra jellemzõ igényeket.

Tudnunk kell, hogy minden egyes növényfaj fejlõdésmenete bonyolult, egymásra épülõ életfolyamatok összessége, amiben minden egyes lépés vagy állapot egy következõnek a feltétele, és kiindulópontja. Vannak a fejlõdésmenetnek különlegesen fontos állomásai, melyek a többinél nagyobb mértékben határozzák meg a növény sikerességét (termését, biztonságát, minõségét), ezért ezek ismerete és az akkor támasztott igények ismerete is különösen fontos a korrekt beavatkozások megtételéhez. Jelen írásomban megpróbálom röviden ismertetni a kukorica legjellemzõbb vegetatív és generatív fejlõdési fázisait, e fázisok biológiai- élettani és agrotechnikai igényeinek bemutatásával párhuzamosan pedig rámutatni azokra a beavatkozási pontokra, ahol a „jó gazda” sokat tehet kukoricája fejlõdésének zökkenõmentes elõsegítése és az elérhetõ termés maximalizálása érdekében.

Evidens, hogy a növény élete a keléssel kezdõdik, és a beéréssel végzõdik, amit betakarítás követ. Értelemszerûen a keléstõl a virágszervek megjelenéséig tartó szakaszt vegetatív, míg a megtermékenyüléstõl a biológiai érettség bekövetkezéséig tartó szakaszt generatív fejlõdési szakasznak nevezzük. Egy bizonyos fejlettségi stádiumról akkor beszélünk, ha az állomány fele elérte ezt az állapotot. A hõmérséklet és a csapadék nagyban befolyásolja a fejlõdési idõszakok hosszát. A hõ- és csapadékhiány a vegetatív szakaszban késlelteti a virágszervek kifejlõdését, így a késõbbiekben a beérést is. Ezért a napok száma helyett a szakirodalom a kumulált hõmennyiséget használja az egyes fejlõdési stádiumok és a növény tenyészidejének meghatározásához.

 

 


 

 

Az új egyed életre kelésének feltétele és egyben letéteményese a vetõmag. A vetõmag a növény agya, de nevezhetjük komputerének is, melyben minden szükséges információ, mely az új növény megszületéséhez szükséges, kódolva van. A benne koncentrált genetikai anyag magában hordozza az örökletes tulajdonságokat, míg a mellette elhelyezkedõ endospermium, vagy tápszövet elegendõ keményítõt, fehérjét, olajat tartalmaz ahhoz, hogy a növényke élete elsõ 1-2, maximum 3 hetében elindulhasson az egyedfejlõdés útján. A fizikai egységet és egyben védelmet pedig a maghéj jelenti számára, mely megvédi a fizikai (hideghatás, ütés, sérülés), biológiai (kártevõk és kórokozók), és kémiai (növényvédõ szerek, mûtrágyák), környezeti hatásoktól.

A múlt havi számban írtunk a vetési technológiáról, a vetésidõrõl, a kivetésre szánt vetõmagdózisról, mint a termesztés sikerét nagymértékben meghatározó technológiai elemekrõl. Tény, hogy a vetés „fõszereplõje” a vetõmag, melynek szerepe felbecsülhetetlen. A jó vetõmag a nagy termés záloga, s egyben „a minõség garanciája” (Takács Géza, IKR). A vetõmag koncentrálja magában mindazokat a képességeket, melyek révén elérhetõ a nagy és biztonságos termés, a különbözõ stresszhelyzetek (hõ, szárazság, fagy, kártevõk) ellenére megnyilvánuló stabilitás, az alkalmazkodóképesség, és az elvárt minõség. A nemesítõk által létrehozott „novum” (újdonság, egyediség, kuriozitás) a vetõmagtermelés utolsó fázisában, fizikai megjelenésében is olyan formát kap (osztályozottság, csávázás, csomagolás) mely alkalmassá teszi arra, hogy a belõle sarjadó új élet biztonsággal induljon élete elsõ szakaszába, a kelés folyamatába.

A vetõmag ebben az inaktív állapotában a legstabilabb, minõségét az arra alkalmas hûvös (5 ºC körüli hõmérsékleten), megfelelõen száraz, szellõztetett és inszekticidektõl, raktári kártevõktõl védett helyen több évig is megõrzi. Természetesen a múlt évrõl megmaradt vetõmagot mindig ellenõrzik, újra minõsítik – de ha egyszer elindul az egyedfejlõdés útján, ez a stabil nyugalom megszûnik, és a benne fejlõdõ új élet érzékennyé válik a külsõ behatásokkal szemben.

 

A kelés akkor kezdõdik, ha a talajhõmérséklet eléri a faj fejlõdéséhez szükséges küszöbértéket, ami kukorica esetén minimum 8 ºC, és ha a vetõmag vízfelvevõ kapacitásának legalább 30%-nyi vizet felvéve, megduzzad. A kelés során a vetõmag embrió részébõl kihajt a rügyecske (coleoptyl) és áttöri a talaj felszínét, majd a továbbiakban ebbõl fejlõdnek a levelek. Kihajtanak a csíragyökerek (mezocotyl), melyek segítenek megkapaszkodni a talajban, és a víz és tápanyag felvételében (1. ábra). Ezeket az elsõdleges gyökereket váltják majd le az ún. csomógyökerek, melyek több növekedési ponton, több lépésben kifejlõdve veszik majd át végérvényesen a víz- és tápanyagfelvétel mellett a támasztás szerepét is. A kelés idején, csakúgy, mint még legalább 4–5 leveles korig – azaz 3–4 hetes korig – a tenyészõkúp, vagy növekedési pont a talajfelszín alatt 3–4 cm-re, biztonságban marad – védve a fizikai sérülésektõl, a fagytól, védve a rovar- és egyéb állati kártevõkkel szemben. (A tenyészõkúp vagy növekedési pont a növény legérzékenyebb és legmeghatározóbb része, mely az új szövetek és szervek differenciálódásáért felel). A kelési fázis a védett, inaktív vetõmag állapotból érzékeny és aktív állapotba juttatja a növényt, emiatt nagyon kritikus a növény további sorsa szempontjából. A hõhiány, a túl száraz vagy a túl nedves talaj – fõleg ez árvíz esetén fellépõ levegõtlenség –, valamint a csírázáshoz szükséges tápelemek hiánya hátráltatja, lelassítja a kelést, ezért a gazdának arra kell törekednie, hogy a vetésidõt a legjobb talajállapothoz (azaz a megfelelõ talajhõmérséklethez és talajnedvességhez) válassza meg, a lehetõ legjobb vetõágyat készítse el, a vetéssel egyidõben startertrágyával biztosítsa a korai szakaszban a legfontosabb tápanyagok (a foszfor és nitrogén) jelenlétét, a magra leselkedõ rovar- és gombatámadásokkal szemben pedig a leghatékonyabb csávázószerrel lássa el – vagy rendelje meg – a vetõmagot.

 

 




1. ábra: a kelés folyamata

 

 

Az elsõ valódi három levél kialakulásáig – nagyjából 2-3 hétig – a kukorica a magban raktározott tartalékokból táplálkozik. A növény fejlõdési üteme ebben a fejlettségben, amelyet korai növekedési erélynek, azaz „magvigornak” (angolul „seedling vigor”-nak) neveznek, leginkább a vetõmag minõségén múlik. Itt elsõsorban a mag méretére és a vetõmag értékét meghatározó meleg- és hidegcsirázási %-ra, a biológiai és fizikai tisztaságára, a csávázás minõségére gondolunk. Az egyes táblákon megfigyelhetõ kezdeti különbségek, melyek a kelés és korai fejlõdés mértékében, intenzitásában jelentkeznek, elsõsorban tehát nem genetikai, hanem vetõmag minõségbeli különbségekbõl adódnak. Érdemes tehát az elérhetõ lehetõ legjobb minõségû vetõmagot választanunk (rendelnünk), mert az egységes és gyors kelés, és az így kinövõ egységes és egészséges állomány meghatározó helyzeti elõnyt jelent a késõbbiekben a vízért, tápanyagért folytatott, a gyomokkal, a gomba- és rovarkártevõkkel szembeni versenyben.

A kelés megtörténte után a növény fejlettségét a szakirodalom a vegetatív szakaszban a levelek számával (pontosabban a „levélgallérok” számával) írja le. Értelemszerûen a V1, V2, V3 stb. az elsõ, a második és a harmadik levélgallér megjelenését jelzi. De míg az elsõ 2 hétben, a V1 és a V2 stádiumban a növényke még a mag tápanyagaiból épül, addig a V3 szakaszban beindul az asszimiláció és fokozatosan fedezi a növekedés és a fejlõdés energiaszükségletét. Ehhez persze az is kell, hogy megtörténjen a gyökérváltás, és a csíragyökerek helyén a csomógyökerek, és a gyökérszõrök kialakuljanak. A gyökérváltás idejére a talajban feltétlenül rendelkezésre kell állnia megfelelõ mennyiségû felvehetõ foszfornak és nitrogénnek a korai intenzív gyökér- és hajtásképzõdéshez. Ezért fontos, hogy a vetéssel egyidejûleg, vagy akár elõtte, ezeket a tápelemeket könnyen oldódó, könnyen felvehetõ starter formájában kiadagoljuk.

A V4-V5-ös stádiumban a kukoricán az 5. levélgallér jelenik meg, és általában a magassága 20 cm körül van. A növekedési pont bár még védett pozícióban, éppen a talajfelszín alatt helyezkedik el, de a növény még mindig nagyon érzékeny az áradásra, árvízre, és a komoly fagyok is már negatív hatással bírnak. Ez a gyomok és a kártevõk támadásának fõ idõszaka, amikor a gazdának a megfelelõ beavatkozásokkal – gyomirtó és rovarirtó kezelésekkel – kell a versenyhelyzetet kizárni, amivel elkerülhetõ a késõbbi termésvesztés veszélye.

A V6 stádiumban (2. ábra) megjelenik a 6. levélkezdemény. A gyökérzet eléri a 45 cm hosszúságot – ekkor már a 3. növekedési csomó is megnyúlik – és egy 60 cm-es átmérõben behálózza a talajt. Köszönhetõen a gyökérzet növekedésének, ebben a fázisban aktív tápanyagfelvétel indul meg. A növekedési pont a talajfelszín fölé kerül (ezután már nagyon érzékeny lesz a külsõ ingerekre), a levélszövetek képzõdése befejezõdik, és a címerkezdemény indul intenzív növekedésnek.

 

 




2. ábra: V6 fejlettségû kukorica

 

 

Ilyenkor van az ideje az elsõ levélmintázásnak, amibõl a laboratóriumban kimutathatók az esetleges hiányzó tápanyagok, vagy a relatív tápanyaghiányok. A levélvizsgálatok eredményeire épülõ tápkultivátorozás nagyban segítheti a növényt az intenzív és zavartalan növekedésben. Idõben a V5-V6-os állapotban elõfordulhatnak a késõ tavaszi, májusi fagyok, ahogy ez a tavalyi évben is nagy riadalmat okozott. A kérdés mindig összetett:

- milyen a fagy mértéke (–1, –2 ºC még nem jelent igazi veszélyt!),

- milyen hosszan tart, milyen gyakran lép fel (néhány órás fagy még nem okoz maradandó károsodást!),

- milyen a táblánk kitettsége (a dombos területeken a völgyek a fagyzugosak, míg a fák, bokrok csökkentik a fagyhatást!),

- milyen a talaj szerkezete, az elmunkálás, a nedvességtartalom, a kisugárzás (a szerkezet nélküli, agyonmûvelt, száraz és gyomos talajfelület csökkenti a melegítõ hatású kisugárzást),

- milyen a növény állapota?

Az 1–3 leveles kukorica gyakorlatilag termésveszteség nélkül képes kiheverni a fagykárt, mivel a tenyészõkúp ilyenkor még védett helyen, a talajfelszín alatt van.

Az 5–7 leveles kukoricában már kritikus lehet a helyzet, mert ilyenkorra a tenyészõkúp már a talajszinten, vagy afölött helyezkedik el. Az ekkor bekövetkezõ fagy már a növény kipusztulását okozhatja, illetve hatással lehet az éppen differenciálódó virágokon és csöveken keresztül a termés mennyiségére is. (3. ábra) Ha állományunk ebben a fejlettségi állapotban van, akkor az elkövetkezõ napokban állandóan figyelni kell a kukorica színét, a tenyészõkúp állapotát, és aszerint kell dönteni az esetleges teljes vagy részleges újravetésrõl. Az elfagyást jelzõ elbarnulás, elfeketedés, elfonnyadás a fagy után 1-2 napon belül jelentkezik. Figyeljük, hogy hajt-e a kukorica, hoz-e új leveleket. Ilyenkor az életfolyamatok felgyorsulnak, és 3-4 naponként új levelek képzõdnek. A tápkultivátorozás, esetleg lombtrágyázás (P és Zn tartalmú készítményekkel) elõsegíti a minél elõbbi regenerálódást. Kiszántás nagyon kevés esetben – esetleg a tábla legkitettebb részein – indokolt akkor, ha a regeneráció – új levelek képzése – több napon belül sem indult meg.

 

 




3. ábra: a növekedési pont, a tenyészõkúp állapota 5–7 leveles kukoricában

 

 

A V7 és V8 fejlettségi stádiumban a csõkezdemények erõteljes növekedésnek indulnak – növényenként 8–10 csõkezdemény fejlõdik, melybõl a felsõ 1-2 csõkezdeménybõl fejlõdhet a betakarítható csõ. A csõkezdeményeken a szemsorok száma fixálódik, ami általában genetikailag meghatározott tulajdonság, melyet erõs környezeti hatások csökkenthetnek. A negyedik gyökércsomó is megnyúlik, hozzásegítve a növényt a még hatékonyabb tápanyag- és vízfelvételhez.

A V9 fejlõdési szakaszban a címer gyors növekedésnek indul. Fagy, jégesõ, áradás ebben az idõben komoly veszélyt jelent a potenciális termésre!

A V10-11 vegetatív fejlõdési szakaszt a kukorica általában a kelés utáni 5. héten éri el. Ez a vegetatív növekedés legintenzívebb szakasza, amikor 2-3 naponként új levél jelenik meg! Érthetõen a tápanyagok és a víz felvétele is drámaian megnövekedik.

A V12 fejlõdési fázistól (4-5. ábra) kialakulnak a támasztógyökerek a felszín közeli nóduszokból, és segítik a tápanyag és a vízfelvételt, valamint stabilizálják a növényt. Kifejlõdik a teljes növénymagasság, és a csõkezdeményeken meghatározódik a potenciális magszám. A növény elõkészül a reprodukciós szakaszra, azaz a virágzásszervek kibontására és a megtermékenyülésre. Ebben a meghatározó „szerepváltó” idõszakban bekövetkezõ bárminemû tápanyaghiány vagy vízhiány kockáztatja a potenciális termés kialakulását. Éppen ezért a rekordtermésre törekvõ, vagy egyszerûen az igényes gazdák ilyenkor egy második beiktatott levélmintázással ellenõrzik a növény tápanyag ellátottságát, és ha akár mezo-, akár mikroelemben hiányt észlelnek, beiktatnak egy lombtrágyázást, amit esetleg össze tudnak kötni moly, vagy kukoricabogár elleni védekezéssel.

 

 


 

 




4-5. ábra: támasztógyökerek és a teljes növény a V12- fejlettség idején

 

 

A címerhányás idõszaka 2-3 nappal megelõzi a bibe vagy bajusz megjelenését. A címer a kukorica hímvirágzata, mely 500–1000 kalászkából épül fel. A kalászkákban 2-2 virág fejlõdik, minden virágban 2-3 portokkal. Ezekben a portokban találhatók a pollenszemek, azaz a virágpor. Az elsõ kinyílt, virágzó portok mindig a címervirágzat központi ágán jelenik meg. Egy életerõs címerben összesen 2–5 millió pollenszem képzõdik, amibõl egy-egy bibére – ha 1000 bibeszálat feltételezünk csövenként – 2–5 ezer darab jut! A pollenszórás a környezeti feltételek függvényében kezdõdik, és 5–7 napig tart. A pollenszórást az idõjárás nagymértékben befolyásolja. Hideg, esõs, borús idõben a pollenszórás szünetel, míg napos meleg idõben felerõsödik. A legintenzívebb virágporhullás napos idõben délelõtt 9–11 óra között figyelhetõ meg. A virágpor csak néhány óráig életképes. A hõség és a szárazság jelenti a legnagyobb problémát, de a tápanyaghiány, fõleg a N hiánya is gátolja a pollentermelést. A növényi életfolyamatokon belül a címer és a virágportermelés/porzás prioritást élvez a torzsavirág- és a bajuszképzõdéssel szemben. A hibridek porzási tulajdonságai nagy különbségeket okoznak a teljesítményben. Éppen ezért a nemesítés egyik fõ iránya napjainkban a proterandria – azaz a hímvirágzás és a nõvirágzás idõbeni elcsúszását minimálisra csökkenteni. Kimutatható ugyanis az elõny teljesítményben, stabilitásban és termésbiztonságban azon hibridek javára, melyek virágzása az aszályos, stresszes virágzási idõjárásban is egybeesik, vagy legalábbis nagyon kicsi a hím- és a nõvirágzás közötti idõbeni különbség. Igyekezzünk hát a szükséges információkat megszerezni, és olyan hibrideket választani, melyek rendelkeznek ezzel a nagyon fontos, stabilitást biztosító, együttvirágzó tulajdonsággal!

A torzsavirágzat a kukorica nõvirágzata, ebbõl fejlõdik ki a megtermékenyülés után a csõ. A torzsavirágzaton a V12 szakaszban potenciálisan 700–1000 magkezdemény alakul ki.

2-3 nappal a címerhányás után a torzsavirágzaton megjelennek a bibeszálak (a „bajusz”), s ezzel a növény átlép az elsõ reproduktív szakaszba (=R1), amit bibevirágzásnak nevezünk. A bibeszál 90–95%-ban víz – tehát ez is nagyon érzékeny orgánum! Elsõként mindig a csõ alapi részébõl/magkezdeményeibõl hajtanak ki a bibeszálak, melyek egy nap alatt akár 5–8 cm-t is tudnak növekedni, de legoptimálisabb, ha napi 2,5–5 cm-t nõnek. A beporzás megtörténéséhez legalább 1,5 cm körüli bajuszhosszúság szükséges! Ha a növekedés nagyon lassú, az valami súlyos problémát jelez a környezeti tényezõk között, melynek negatív következményei lehetnek a termésre. Minden bibeszál addig nõ, amíg a megtermékenyülés be nem következik. Minden bibeszálnak külön-külön kell megtermékenyülnie. (6. ábra) A bibeszálak maximum 10 napig képesek a virágpor befogadására.

 

 




6. ábra : a magkezdemények bibeszálai

 

 

A nõvirágzás az egyik legérzékenyebb élettani folyamat, mely meghatározó mértékû a termés alakulásában. Az ilyenkor fellépõ forróság, szárazság, aszály sokkal károsabb, mint például a nedves, csapadékos idõ! A szárazság lassítja a bibeszál növekedését, és ezzel gátolja a pollentömlõ kihajtását a bibeszálban. A szárazságban könnyen ki is szárad a bibe, és ezzel is akadályozza a pollen kicsírázását a bibén.

A megtermékenyülés akkor jön létre, amikor a virágpor hím ivarsejtje a pollentömlõn keresztül eléri a bibe nõi ivarsejtjét, és a két gaméta egyesül.

Az R2, vagyis a „Blister”, vagy hólyag állapot (7. ábra) 10-12 nappal a megtermékenyülés után figyelhetõ meg. Nevét onnan kapta, hogy a megtermékenyült magkezdemények hólyagszerûek a bennük képzõdõ fehéres, átlátszó folyadéktól.

 

 




7. ábra: hólyagállapotban a magkezdemény nedvességtartalma 85% körüli.

 

 

A hólyagocskák belsejében kialakul az embrió, és a tápszövetben elkezdõdik a keményítõ felhalmozása. Erõsebb stressz (pl. hõség és aszály) komoly abortálást okoz a szemkezdeményekben.

Az R3 = Milk, vagy tejes állapot (8. ábra) a megtermékenyülés utáni 18–22. napon következik be. A cukorból képzõdõ keményítõtõl a mag színe sárgába fordul. A szem nedvességtartalma 80% körüli.

 

 




8. ábra: a tejes állapotú kukorica is érzékeny a stresszhelyzetekre, ilyenkor a magkezdemény elhalása (az abortálás) fõleg a csõ csúcsi részén következik be

 

A megtermékenyülés utáni 24–28. napon a tejes állapot átalakul R4= Dough, vagy tészta állapottá. A szemnedvesség ilyenkor már „csak” 70%, és a száraz súlynak már a fele akkumulálódott a szemben. A stresszhelyzet ilyenkor már nem abortálást okoz, (tehát a szemszám ettõl fogva nem változik), sokkal inkább a mag mélységének csökkenését vonja maga után.

Az R5 = Dent vagy horpadás állapot a megtermékenyülés után az 5-6. héten alakul ki. Ilyenkor a szemnedvesség 55% körüli, és a szemek döntõen már mutatják a lófogú szemkoronát. Kialakul a tejvonal. (9. ábra) A tejvonal a mag belsejében az érés és a leszáradás során a híg és a folyékony részek elkülönülését jelzi, mintegy mutatva azok arányát. A tejvonal a mag felsõ részébõl halad lefelé, és amikor eléri a mag alapi részét, azaz a 100%-ot, akkor következik be a biológiai érettség, vagyis a fekete réteg állapot. A tejvonal fõleg a szilázskészítõknek fontos indikátor, mert segítséget nyújt az ideális siló-betakarítási idõpont kiválasztásában. A tradicionális szakirodalmi és gyakorlati ajánlás szerint a silózást a felestõl a 2/3-os tejvonal állapotig kell megejteni.

 

 




9. ábra: 50%-os tejvonal, a kukorica silózását el lehet kezdeni

 

 

Ilyenkor a teljes növény átlagos nedvességtartalma 70% körüli. Stressz hatására a szemsúly veszélyeztetett, az ebben az idõben fellépõ vízhiány az ezermagtömeg csökkenésén keresztül okozhat jelentõs termésvesztést.

Ennek lehettünk szemtanúi, esetleg elszenvedõi az elmúlt szezonban, amikor is a magkiteléskori aszályra érzékeny hibridek csövein aszott, ráncos szemek alakultak ki, szemben azokkal, melyek kevésbé voltak érzékenyek az adott stresszhelyzetre, és szabályos, ép, súlyos szemeket fejlesztettek. (10. ábra) Az aszott, ráncos szemek nehezen is morzsolhatók, ezért a mérések szerint komoly veszteségek léptek fel a kombájnból csépeltként kidobált csöveken maradt elveszett szemek okán is (11. ábra)! A mért hl-tömegben mért veszteség is jelentõs, 15% körüli volt!

 

 




10. ábra: stressztûrõ illetve szemkiteléskori aszályra érzékeny hibrid közti különbség

 

 




11. ábra: a megszorult szemek morzsolhatósága rossz, ezért nagy a betakarításkori veszteség!

 

 

Az okos gazda úgy alakítja ki a fajtaszerkezetét, hogy nem választ ilyen hibridet. Az elõttünk álló évjárat idõjárását sajnos nem ismerhetjük elõre, ezért kell a stresszérzékeny hibrideket eleve kizárnunk. Érdemes hát jártasnak, tapasztaltnak lennünk a fajtaismeretben (erre a legjobb lehetõség a kísérletek beállítása), mert a kísérletezéssel járó többletmunka fejében olyan információkhoz juthatunk, melyek ismerete megóvhat minket az esetleges csalódásoktól!

Az utolsó reprodukciós, azaz az R6 szakaszt – amit fiziológiai érettségnek, vagy élettani érésnek is nevezünk, a megtermékenyülés utáni 55–65. napon éri el a növény, tenyészidejétõl függõen.

Kialakul a fekete réteg (= black layer), ami jelzi, hogy a csõ és a mag közti kapcsolatot biztosító szállítósejtek elhaltak, elszáradtak. A magsúly ekkor a legnagyobb, ezután már tápanyag-beépülés nem, csak vízleadás történik. A szemnedvesség általában 30–32%, de a tenyészidõtõl és a hibrid speciális genotípusa szerint elég tág határok: 28–40% között változhat.

A fiziológiai érés utáni szakaszt leszáradásnak nevezzük. A vízleadás általában a fiziológiai érettséget követõen a leggyorsabb, majd lelassul. A beérés ez utolsó fázisa nagyon izgalmas és a gazdák pénztárcáját nagyon is érintõ fejezet, mely a hibridek genotípusával kapcsolatos. Nagyon is húsbavágó dolog, mert a kukoricatermelés költségeinek jelentõs része, mintegy 40% a szárítással kapcsolatos. Vannak olyan évjáratok, amikor a hosszú, száraz, meleg õsz – mint 2011-ben – elõsegíti a természetes leszáradást még a hosszabb tenyészidejû hibrideknél is. De vannak kedvezõtlen évjáratok – mint a 2010-es rendkívül esõs és hûvös õsz –, amikor még a legkorábbiak sem értek be a biztonságos tárolásra alkalmas szemnedvességig mesterséges szárítás nélkül. Ilyenkor a hibrid vízleadó képessége felértékelõdik, és azok a hibridek lesznek a legprofitábilisabbak, melyek gyorsan adják le a vizet a fiziológiai érettség elérése után. A vízleadás érthetõ okokból mindig is a termesztõk érdekeltségének középpontjában állt, az elmúlt évben is foglalkoztunk vele e lap hasábjain is.

Csak emlékeztetõül utalnék arra, hogy az egyes hibridek karakterisztikája nagy szerepet játszik a vízleadásban, és jelentõsek a különbségek. A kutatóknak az elmúlt évek során sikerült meghatározniuk néhány – a hibridek fenotípusos megjelenéséhez kötött – fontos tulajdonságot, melyek nagymértékben befolyásolják a vízleadást.

 

 


 

 

Hogy mit jelent akár 1-2% szemnedvesség különbség egy 100 ha-os táblán, könnyen kiszámíthatjuk: a mai szárítási tarifákkal számolva 650–700 Ft-ba kerül 1 tonna kukorica szemnedveségének 1%-kal való csökkentése. Egy 8 t/ha–os terméssel számolva az említett 100 ha-on 520 000–560 000Ft-ot jelent egyetlen %-nyi szemnedvesség csökkentés! Érthetõ tehát a leszáradási tulajdonságok figyelembe vétele a fajtaválasztásnál!

S ezzel elméletben a végére is értünk a kukorica fejlõdésének menetén. Nem megy ilyen könnyen a gyakorlatban, amikor is nagyon sok dologra kell egyidõben odafigyelnünk. De ha elõre felkészülünk, és tudatosan – ok-okozati összefüggéseiben látjuk – várjuk az egyes fázisok bekövetkezését, precíz és szakmailag korrekt döntéseket hozhatunk, amikkel nemcsak a növény fejlõdését támogatjuk, de termésünk növekedését is megalapozzuk.

Dr. Kiss Erzsébet

növénygenetikus szakmérnök