Napraforgó-termesztési aktualitások a Bicskei Zrt. gyakorlata tükrében

Így van ez a Bicskei Zrt. esetében is, ahol 2350 hektáron, Bicske és Etyek térségében, 30 kilométeres körzeten belül folyik szántóföldi növénytermesztés. A vetésszerkezet a következõk szerint alakul: 260 ha õszi búza, 90 ha õszi árpa, 1100 ha szemes- és silókukorica, 310 ha napraforgó, 180 ha szója, 320 ha lucerna, 90 ha fûkeverék. Alkalmanként sor szokott kerülni fûszéna vásárlására, de nagy részben az üzemen belüli növénytermesztés kielégíti az 1200 fejõstehénbõl álló szarvasmarha-állomány takarmányigényét.

Az árunövény-termesztésben a cég egyik legfontosabb növénye a napraforgó, amely egyben a naptári év indító növénye is. Országos szinten is igaz ez a megállapítás, hiszen Magyarországon a termõterületet figyelembe véve a gabonanövények után a legnagyobb volumennel bíró szántóföldi növénycsoport az olajos növények, mely kategóriából kiemelkedik a napraforgó. 2010-ben körülbelül 775 ezer hektáron termesztettek hazánkban olajnövényeket, mely terület 65%-át a napraforgó foglalta el. Az elmúlt 5 évben a vetésterület mindig 500 ezer hektár felett, a termésátlag ugyanezen idõszak alatt 2,2 tonna/hektár volt, ami majdnem egy tonnával meghaladja az európai átlagot (1,4 tonna/hektár). Így Vörös László növénytermesztési ágazatvezetõvel (1. kép) és növényvédelmi szakirányítóval az üzemi napraforgó-termesztés növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási gyakorlatáról beszélgettünk. A napraforgó-termesztést forgatásos talajmûvelési technológiával végzik, az üzemi termésátlagok pedig 3,2 t/ha körül alakulnak.

Vörös László növénytermesztési ágazatvezetõ (fotó: Benedek Szilveszter)

A terméspotenciál tekintetében Vörös László tapasztalatai szerint az adott hibrid genetikai potenciáljától függ elsõsorban és kevésbé a plusz agrotechnológiai elemektõl. Ezzel összefüggésben visszautalunk a januári számban megjelent cikkünkre a napraforgó-termesztési tapasztalatokkal kapcsolatban, mely ugyanilyen termelõi megfigyeléseket összegez.

Növényvédelem



A napraforgó növényvédelme igen összetett kérdés, hiszen a gyomirtás és a rovarkártevõk elleni védekezés mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a kórokozók elleni védelemre. A termesztés sikere nagyban azon fog múlni, hogy miként sikerül a keléstõl a betakarításig egészségesen tartani a növényállományt. Ha betartjuk a megfelelõ vetésforgót, a napraforgó – betegségekre igen érzékeny kultúra lévén – 5 évenként követheti önmagát ugyanazon területen. A napraforgónak több tucat kártevõjét írták már le különbözõ szakirodalmakban, ennek ellenére jelentõs gazdasági kárt csak néhány faj okoz. Amennyiben a számukra kedvezõ feltételek kialakulnak, a kártétel elérheti a hektáronkénti több száz kiló terméskiesést is. Komoly károkkal kell számolnunk, ha a tenyészidõszak során több kártevõ is megjelenik. Gyökérzetet károsítják a különféle talajlakó kártevõk, elsõsorban cserebogár pajorok és drótférgek. Elsõsorban kalászos elõvetemény után kell számolni a pattanóbogarak (Elateridae spp.) kártételével, ugyanis a legfontosabb fajok imágói elsõsorban pázsitfûféléken táplálkoznak.

A fiatalkori napraforgót (kelõ és néhány leveles) különféle barkók, a vetési bagolylepke lárvája (mocskospajor), a fekete tücsök és a mezei nyúl károsíthatják. Barkók közül elsõsorban a hegyesfarú barkó (Tanymecus palliatus), fekete barkó (Psalidium maxilosum), de a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) is jelentkezik. Fõ kártevõ a kifejlett egyed, mely általában gyalogosan vándorolva, a leveleket szabálytalanul, karéjosan rágja. A csírázó növényt a föld alatt is képes elrágni. Kisebb károkat okozhat a vetési bagolylepke (Agrotis segetum) hernyója a mocskospajor, valamint a fekete tücsök (Melanogryllus desertus). Mindkét faj a talajfelszínen a szik-2 leveles növények szárát átrágja az ennél idõsebbekét (4-6 levél) pedig körben megrágja.

4-6 leveles állapottól legjellemzõbb a levéltetvek és a poloskák kártétele. Levéltetvek közül a fekete répa-levéltetû (Aphis fabae) és a sárga szilva-levéltetû (Brachycaudus helichrysi) okozza a legtöbb problémát. Kártételük következtében a növények torzulnak, fejlõdésben visszamaradnak, valamint utat nyitnak sebeken keresztül a fertõzõ kórokozóknak. A napraforgót károsító mezei poloska (Lygus rugulipennis) a növénytetvekhez hasonlóan a leveleket szívogatja, viszont tojásrakása idején sebeket ejt a levélnyélen, melyek elérhetik az 5-6 mm-t. Virágzáskori két legfontosabb kártevõ a gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) és a napraforgómoly (Homoeosoma nebullelum). A gyapottok bagolylepkék a tányérok fonákán felületi rágásokat ejtenek, melyek mennyiségi és minõségi veszteséget okoznak.

A bicskei tapasztalatok szerint az állomány gyomszabályozásának sikeressége – természetesen a kórokozók elleni védekezéssel egyetemben – kiemelkedõ fontosságú. Az állományban a legnagyobb gondot a magról kelõ, nehezen irtható gyomnövények (parlagfû, szerbtövis fajok) mellett az évelõ gyomnövények, azon belül is a fekete üröm okozzák. Ez a gyomfaj Észak-Fejér megyében igen nagy egyedszámban fordul elõ, ami alól a napraforgó állomány sem kivétel. A napraforgó gyommentesen tartása rendkívül nagy kihívást jelent a termesztés során a szakembernek. Tavasszal a lehetõ legkorábban elvégzik az õszi forgatásos talajmûvelés elmunkálását. Ennek következtében a gyomok hamar elõjönnek, majd a vetésre alkalmas talajállapot kialakításakor egyben egy mechanikai gyomirtással gyérítik a táblán elõforduló gyomokat. Természetesen a kémiai növényvédelem eszközeit is alkalmazni kell. A növény kelését követõen nem sok lehetõség van az állományban herbicides beavatkozást végezni, így olyan gyomszabályozási technológiát kell alkalmazni, ahol az állománykezelés biztonságosabb és egyben eredményesebb elvégzésének lehetõsége megadatik. Erre a bicskei tapasztalatok szerint jó megoldást jelent a Clearfield gyomirtási rendszer. A vállalkozás 2008 óta alkalmazza ezt a technológiát. Elõször csak kipróbálás szintjén került ilyen napraforgó a talajba, viszont az eredmény annyira meggyõzõ volt, hogy 2010-re már a teljes napraforgó állomány imidazolinon ellenálló lett. Ahogy ez a technológiai rendszer is megkívánja, minden esetben végeznek vetés utáni, kelés elõtti kezelést. 2011-ben ezt 370 ha-on kellett elvégezni.

A következõ hatóanyag-kombinációk kerültek felhasználásra: 160 ha-ra propizoklór + oxyfluorfen, 130 ha-ra S-metolaklór + oxyfluorfen és 80 ha-ra acetoklór + furilazol. E hatóanyagok biztosítják a magról kelõ egy- és kétszikû gyomnövények elleni védelmet. Mivel a nagyobb gondot az évelõ gyomfajok okozzák, ellenük – imidazolinon ellenálló napraforgó lévén szó – állománykezeléssel védekezik a vállalkozás. Ebben az esetben természetesen csak egy hatóanyag (imazamox) kijuttatása jöhet számításba. Vörös László bizakodva tekint az idei év elé, ugyanis most elõször próbálnak ki egy számukra új napraforgó gyomszabályozási megoldást.

Ennek keretében vetés elõtt végeznek el egy totális (glifozát hatóanyagú) gyomirtást. E módszer sikerességérõl még nincsenek saját tapasztalataik, de mindenképpen szeretnék kipróbálni, hogy az új ismeretek birtokában tovább tökéletesítsék e fontos olajnövény növényvédelmi technológiáját. A glifozát hatóanyagot nem csak ekkor, hanem betakarítás elõtti érésgyorsításhoz is használják. Ez a szakember jó választását igazolja, ugyanis évelõ gyomnövényekkel fertõzött táblákon felszívódó hatóanyagot érdemes használni, amivel a föld alatti áttelelõ részeket is hatékonyan tudjuk irtani.

A gombabetegségek elleni védekezés szükségességét minden egyes esetben az adott évjárat figyelembevételével döntik el. Ha szükséges a kezelés, levél- és szárfoltosságok ellen, csillagbimbós állapot és a virágzás kezdete között dimoxistrobin + boszkalid hatóanyag-kombináció kijuttatására kerül sor. Tányérbetegségek fellépése esetén szintén ugyanezen kombinációval védekeznek virágzáskor.

Tápanyag-gazdálkodás



A Bicskei Zrt. évente 800 hektáron juttat ki istállótrágyát 20 t/ha mennyiségben, így három-éves forgóban a gazdaság által mûvelt területek egésze részesül istállótrágyázásban. Komplex mûtrágyákat nem is használnak fel, csak nitrogén mûtrágya kijuttatásra kerül sor a szerves trágyán túl. Az ötévente végzett talajvizsgálatok eredményei a vizsgálati évek összehasonlításában stagnáló tendenciát mutatnak a közepes-jó foszforellátottság, illetve jó kálium-ellátottság tekintetében, amely nagyjából pozitív tápelem-mérleget sejtet.

Hófödte tábla február közepén Bicske határában – napraforgóvetésre

várva (fotó: Benedek Szilveszter)

A napraforgó tavaszi mûtrágyázására Nitrosol formájában szokott sor kerülni, melyet 2006-ban próbáltak ki és olyan jó terméstöbblettel reagált rá a napraforgó, hogy azóta a teljes vetésterület 60 százalékán ezt a nitrogén-mûtrágyaformát használják. A napraforgó esetében magágykészítéskor szokott sor kerülni a kijuttatásra, ha ez azonban nem lenne lehetséges az erõs szél miatt, kultivátoros mûveléskor kerül kijuttatásra. A hektáronkénti hatóanyag-tartalom napraforgó esetében 50 kg/ha. Ha gazdaságosan kivitelezhetõ, a következõ három technológiai elemet, vagy azok valamelyikét szeretnék beépíteni a jövõben a tápanyag-gazdálkodásba: startertrágyázás, levéltrágyázás, ill. baktériumtrágyázás. A startertrágyázás azáltal, hogy az istállótrágyában jelenlévõ tápelemeknél mobilisabb formában juttat ki a nitrogénen túli makroelemeket a vegetáció kezdetén, biztosan fokozná a növényállomány tápanyag-reakcióját. Levéltrágyázást és baktériumtrágyázást folytattak már az elmúlt években és az akkor szerzett tapasztalatok alapján célszerûnek tûnik ezek folytatólagos használata.

Rövid áttekintés az istállótrágyák felhasználásáról



Az istállótrágyák felhasználása fontos eszközét jelenti a tápanyag-gazdálkodásnak a talaj humusztartalmának növelése és szerkezetének, vízgazdálkodási és tápelem-megkötõ tulajdonságainak javítása által. Kiemelendõ továbbá, hogy mikroelemeket is tartalmaznak, így komplex hatású trágyaként képesek érvényesülni. Tápanyagtartalmuk sem elhanyagolható, noha intenzív növénytermesztés mellett nem tartalmaznak annyi tápelemet, hogy teljes mértékben kielégítsék a növények igényeit, különösen, hogy tápelemtartalmuk jelentõs részének elõször mikrobiológiai folyamatokon keresztül ásványosodnia kell, hogy a növény számára felvehetõvé váljon. Az 1. táblázat a különbözõ gazdasági állatok bélsarában és vizeletében megtalálható tápelemek átlagos mennyiségét tekinti át. Az abszolút mennyiségek mellett legalább ugyanannyira jelentõs szemügyre venni az összes és a könnyen oldható nitrogén arányát. A könnyen oldható nitrogén átlagosan húsz százalékát sem adja az összes nitrogéntartalomnak. Ezért nem alkalmas egyidejû nagy mennyiségû tápanyag-szolgáltatásra, ugyanakkor folyamatos tápanyagellátást képes biztosítani, minthogy a tápelem-tartalom felvehetõvé válása idõben elhúzódó folyamat.

1. táblázat. Különbözõ gazdasági állatok bélsarának és vizeletének átlagos összetétele (Rauhe, 1968 alapján)

Nagyításhoz katt a képre

A 2. táblázatban a szerves trágyák átlagos mezo- és mikroelem tartalma látható. Ez számottevõ elõnyüket jelenti, és mint a fentiekben is utaltunk rá, komplex hatású trágyázást tesz lehetõvé.

2. táblázat. Istállótrágyák átlagos mezo- és mikroelem tartalma

(Benne és mtsai, 1961 alapján)

Nagyításhoz katt a képre

A tápanyagszolgáltató képesség nyomon követése tekintetében kiemelendõ a talajok fizikai féleségét is figyelembe vevõ számítás (3. táblázat). Látható, hogy minél kötöttebb a talaj, annál alacsonyabb az elsõ évben az istállótrágya tápelem-szolgáltatása, mindazonáltal három év alatt ugyanaz a tápanyagmennyiség válik felvehetõvé a homok-, a vályog- és az agyagtalajokban is.

3. táblázat. 10 t istállótrágya tápanyag-szolgáltatása kg-ban (Sarkadi, 1975 alapján)

Nagyításhoz katt a képre

Végül a szervestrágyázás gazdaságossága kapcsán a következõket kell figyelembe venni: üzemen belül azokon a táblákon szokott sor kerülni szerves trágya kijuttatásra, amelyek még gazdaságosan elérhetõek a trágyatárolótól. Ez a trágya tápelemtartalom és a munkaköltség alapján szokott számításra kerülni, azonban amikor e mûveletet üzemgazdaságilag optimalizáljuk, a következõkrõl sem szabad megfeledkezni: a talajok szervesanyag-utánpótlása jelentõs – hosszú távon jelentkezõ – elõnyöket jelent a szerkezeti tulajdonságok, ill. a tápelem- és vízmegkötõ képesség tekintetében. Ezeket elérendõ azokon a táblákon, ahol nem megoldható a szármaradvány-visszaforgatás, akár akkor is érdemes lehet a szervestrágyázás, ha az adott évben a tápelemtartalom és munkaköltség alapján az nem is tûnik üzemgazdaságilag pozitívnak. Ezzel összefüggésben fontos bemutatni a Bicskei Zrt. számítását, miszerint esetükben az ezt kiváltó mûtrágya megvásárlásánál olcsóbb az istállótrágya akár 20-25 kilométeres szállítási távolságig.

Benedek Szilveszter, Dunkel Krisztián





Irodalmak

Benne E. J. , Hoglund, C.R ., Longnecker E.C., Cook R. .L. (1961): Animal manures Agr. Exp. Cir. Cul. 231.

Rauhe K.(1968): Stallmist. In: Linser H.: Handbuch der Pflanzenernährung und Düngung Band II. Springer Verlag Wien-New York

Sarkadi J. (1975): A mûtrágyaigény becslésének módszerei. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest