MENÜ

Gabonapiac

Oldalszám: 13
2014.01.27.

A gabonaágazatban a feketegazdaság mérete mára elviselhetetlenné vált. A „feketézõk” óriási nyomást gyakorolnak a felvásárlási, értékesítési árakra és a törvénytisztelõ vállalkozásokat hátrányos helyzetbe hozzák, ellehetetlenítik, kiszorítják a piacról. Ugyancsak a gabonakereskedelmi láncban elcsalt áfára vezethetõ vissza az a gyakorlat, mely szerint a NAV több gabonakereskedõ és -feldolgozó cégnél akár hosszabb idõre is visszatartja a visszaigényelt áfa kifizetését – a lánc ellenõrzésére hivatkozva –, mely likviditási gondokat okozhat a vállalatoknak.

 

 


 

A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedõk Szövetsége évek óta próbálja felhívni a közvélemény és a hatóságok figyelmét, megoldást sürgetve. Éveken keresztül az alapanyagok áfájának csökkentéséért lobbiztunk eredménytelenül, majd elõször 2010-ben, alternatív megoldásként javasoltuk a fordított áfa bevezetését román mintára.



Véleményünk szerint a fordított áfa bevezetése a gabonakereskedelembe segítené az ágazat megtisztulását, automatikusan megszûnnének azon vállalkozások, melyek tevékenységüket áfacsalásra alapozzák és a költségvetést azzal károsítják, hogy a nekik már megfizetett áfát elfelejtik befizetni az államkasszába, majd nyomtalanul eltûnnek. Ezen túlmenõen a gabonakereskedelemben is komoly zavarokat okoznak. Sokszor a tisztességes kereskedõ nem jut áruhoz, hisz ezen felvásárlók a terményvásárláskor az árra mindig rálicitálnak. Megszûnnének a fiktív számlák, az áfán osztozkodás gyakorlata, a milliós nagyságrendû jogosulatlan áfa-visszaigénylések és az áfacsalásra épülõ áruutaztatás, mely már a hivatalos statisztikákat is torzítja (pl. a repce esete: egy szezonon belül több terményt szállítunk külföldre, mint amennyi terem).



Egy megtisztult és átláthatóbb piacon a hatósági ellenõrzések is jóval hatékonyabbak lehetnének. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a gabonakereskedelemben bevezetendõ fordított adózás nem fogja teljes mértékben megoldani a feketekereskedelembõl származó élelmiszergazdasági gondokat, a csalókat sem tartja vissza attól, hogy esetleg más területen folytassák tevékenységüket. Ennek ellenére a fordított adózás gabonaszektorra történõ kiterjesztését már türelmetlenül várja a szakma. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII számú törvény, valamint az adózás rendjérõl szóló 2003. évi XCII törvény módosítása reményeink szerint 2012. július 1-tõl hatályba lép és ezáltal lehetõvé válik 9 mezõgazdasági termék esetében a fordított adózás alkalmazása (a tervezet a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján is megtekinthetõ), ehhez azonban elengedhetetlenül fontos Brüsszel jóváhagyása.

 


 

 



A szövetség figyelemmel kíséri a történéseket, kapcsolatban állunk mind a hazai hatóságokkal, mind a brüsszeli DG TAXAUD irodával. Információink szerint a kérelem kézhezvételétõl számítva 3 hónap áll Brüsszel rendelkezésére, hogy napirendre tûzze, majd ezt követõen a tagállami szavazatok döntenek a fordított áfa sorsáról.



Információink szerint a Román Vidékfejlesztési Minisztérium most azon munkálkodik, hogy a fordított áfát kiterjesszék a zöldség-gyümölcs szektorra is.