MENÜ

Az évi átlagos hõmérsékleti és csapadékadatok összevetése a búza, a kukorica és a napraforgó hozamingadozásaival 1935-2010 között

Oldalszám: 66-68
Dr. Késmárki István 2014.01.23.

Az idõjárási szélsõségek az élet minden területén, de különösen a növénytermesztésben jelentõs kockázatnövelõ tényezõk. A termelõk és a biztosítások szempontjából fontos lenne tudni, mekkora a valószínûsége a szélsõségek megjelenésének, ezek mekkora terméskiesést idéznek elõ. A régi feljegyzések alapján, a ma is folyó felmérésekbõl levont következtetésekre támaszkodva sokan keressük a választ, mindezideig sajnos nem sok sikerrel. A cikkben felsorakoztatott háromnegyed évszázados adatok feldolgozása sem ad prognózist, csak megmutatja, hogy a mai fejlett agrokemotechnika ellenére egy-egy „jó vagy rossz évben” milyen terméskülönbségek lehetnek.

 

 

A VAHAVA-program a Kárpát-medencére az elméletileg lehetséges 4 szcenárió (forgatókönyv) közül a rendelkezésre álló adatok alapján melegebb, szárazabb (mediterrán jellegû) klímát prognosztizált, a szélsõségek gyakoribbá válásának kíséretével, már a XXI. század közepére. Igaz, hogy hazánk centrális helyet foglal el ebben a térségben, de a XX. század eleje óta már csak kis része annak, a medence alján. Ami többek között azért is baj, mert a régi, a klímával kapcsolatosan feljegyzett anomáliák helyei nagyrészt kívül esnek a jelenlegi határainkon. Talán Buda, Debrecen, Sopron és Szeged környéki feljegyzésekbõl ismerhetjük meg, hogy régen is gyakori vendégeink voltak az idõjárási szélsõségek és nem ritkán meghatározó hatást gyakoroltak a népesség egészségügyi állapotára (járványok, éhezés), békére, háborúra, közlekedésre, jeles személyiségek sorsára stb. Nem biztos, hogy sok büszke européer tudja, hogy egy-két rossz termésû évet követõen még földrészünkön is elõfordult a XVII. században a kannibalizmus. Ilyen tragédiákat ma már szerencsére nem kell elszenvednünk, de az idõjárási szélsõségek sok kár és baj okozói mindennapjainknak. Nem véletlen halljuk, mondjuk manapság is; ilyen idõ emberemlékezet óta nem volt, régen kedvezõbb volt az idõjárás, az évszakok megszokott rendje felbomlott stb. Pedig múltunk is tele van „különös járású esztendõkkel”. Álljon itt ezekbõl néhány példa.

 

 


 

 

Rendkívül esõs évek voltak: 1647, 1648, 1705, 1727, 1801, 1845. Nagy meleg és szárazság sanyargatta az élõvilágot: 1646, 1981, 1728, 1834, 1836, 1850. Érdekes módon változtatta meg egy-egy melegebb idõszak a növények életritmusát, 1706 decemberében Sopronban virágzott a körtefa, 1791-ben (jan.) Hont Vár megyében érett a kerti szamóca, 1872-ben (dec.) virágoztak országszerte a sárgabarack fák. De ezek ellentettjére is sok példát találni. Pl.: 1642. június 8-án Sopronban nagy fagy és dér volt, ugyanott 1669. május 18-19 között elfagyott a szõlõ és a gyümölcs, 1793. június 6-án Budán havazott, 1797. július 2-án Debrecenben fagyott. A középkorban, különösen a XIII.–XVI. századok közötti idõkben gyakorta úgy befagyott a Duna, hogy megrakott szekerekkel, csordákat hajtva át lehetett kelni. A XX. század kezdetétõl napjainkig pedig sok ma is élõ tanúja van, és megbízható adatok bizonyítják, a szélsõségek látogatása még talán a korábbiaknál is sûrûbb.

Érdekes, hogy a klimatikus anomáliákra a társadalmi reakciók egy része régen más volt. Egy-egy év azért volt jó, vagy rossz, mert a gabona- és a bortermést befolyásolta. A ma krónikásai többnyire az épített környezetben, emberéletben esett károkat jegyzik. Szerencsére a növénytermesztést sújtó idõjárási károk napjainkban, legalábbis itt Európában elviselhetõbbek, de a gazdálkodók azért más társadalmi rétegnél jobban megsínylik. Ezért jó volna tudni, elfogadható valószínûséggel, hogy a jó, a közepes és a kiváló termések, persze növénykultúránként mikor, milyen sorrendben követik egymást, befolyásolva a változó, nem egyszer extrém idõjárástól. Amennyiben hosszú idõsoros adatok állnak rendelkezésre, a növények stressztûrõ képességérõl, a meteorológiai adatokról, akkor a ma számítógépei már az ilyen bonyolult kölcsönhatásokkal is megbirkóznának. Különösen akkor, ha az agrárium a mai elfogadott szokástól eltérõen nem közigazgatási helyeken mért adatokat táplálhat majd be a komputerekbe, hanem a tájegységekét. Igazán ez szolgálná hatékonyan a növénytermesztést és a kapcsolódó kutatásokat. Ezért jómagam is a háromnegyed évszázados termések és meteorológiai adatok összevetésébõl kellõ alázattal és óvatossággal tettem összevetéseket és próbáltam jó, átlagos-, gyenge termésekhez évi hõmérsékleti és csapadékadatokat rendelni. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy egy-egy idõjárási esemény fajonként miként írhatja felül hosszabb idõszak átlag hatásait és ez is óvatosságra intett.

Az 1935–2010 idõszakot, azon belül a 2000–2010 közötti bõ évtizedet azért választottam, mert egyrészt az Agro Napló 2011/12 számában már foglalkoztam néhány növény termésadataival, másrészt a közeli 2000–2010 valamivel kevesebb, a terméseket torzító agrárpolitikai eseményt szenvedett el, mint az elõzõ évtizedek. Az õszi búzára, kukoricára és a napraforgóra történt választás fõ indoka, hogy jelenleg is a szántó 60–61%-át foglalják el. A hazai ellátás és az export szempontjából egyaránt kulcsfontosságú, hogyan alakulnak hozamaik évrõl évre.

Az 1. táblázatban hosszú idõszakok hõmérsékleti- és csapadék átlag- és szélsõ értékeit tüntettem fel. Nem nehéz észrevenni, hogy a szélsõséges értékek egy (1940/8,6°C) kivétellel az utóbbi bõ évtizedben fordultak elõ, a csapadék szélsõ értékei közötti különbség nagyobb, mint amit a hõmérséklet relatív adatai mutatnak. Talán nem nagy merészség az a megállapítás sem, hogy 1935–2010 között emelkedett az ország átlaghõmérséklete, ami 2000-2010 között fokozódott, ugyanakkor a jelentõs csapadékhiányt a 2010-es 854 mm torzítja.

 

 


1. táblázat: néhány országos hõmérsékleti adat 1901–2010 között

 

A 2. táblázat évtizedenkénti adatai egyfelõl megerõsítik az elõzõekben írottakat, másfelõl mutatják, hogy a csapadékingadozás mindegyik évtizedben meghaladta a hõmérsékletét.

 

 


Nagyításhoz katt a képre

 

A 3. sz. táblázatban a 2001–2010, tehát tényleges évtizedes adatok szerepelnek. Az elõzõ csapadékra vonatkozó megállapításokat csak azért nem erõsíti, mert kikerült a 2000. évi 403 mm, de bent maradt a 2012. évi 854 mm-nyi esõ. Ha ezt az értéket is elhagyjuk, akkor 2001–2009 átlaga 559 mm. Így is az elmúlt 10-11 évben, ha jelentõs ingadozással is, de mérséklõdött a csapadékcsökkenés üteme.

 

 


Nagyításhoz katt a képre

 

Az átlaghõmérséklet emelkedését elsõsorban a nyári hónapokban egyre gyakrabban kísérik hosszabb-rövidebb ideig tartó extrém melegek, ezek különösen az elmúlt 20 évben váltak gyakorivá, amint azt az 1. ábra is szemlélteti. Az ilyen hõhullámok még az egyébként trópusi eredetû növényeket, mint a kukorica, cirokfélék, napraforgó is megsanyargatják, mert nálunk ezek többnyire talaj- és légköri aszállyal is párosulnak.

 


Nagyításhoz katt a képre

Az Agro Napló 2011/12. számában viszonylag részletesen foglalkoztam a vetésszerkezet és a hozamok ¾ évszázados változásaival. A hivatkozott cikk 38. oldalán, a 9. táblázatban már feltüntettem a napjainkban a vetésterület 60–61%-át elfoglaló õszi búza, kukorica és napraforgó idõszakos (többnyire évtizedes) termésingadozását, relatív értékekkel (legnagyobb és legkisebb hányadosa). Úgy vélem, hogy az így kapott számok az összehasonlíthatóságot (idõrõl-idõre változó termesztési feltételek között) lehetõvé teszik. Ezért a 4. táblázatban csak az idõszakonkénti legnagyobb és legkisebb hozam hányadosát tüntettem fel.

 

 


 

A 4. táblázat adataiból kiemelném, hogy mindhárom fajnál jelentõs az idõszakon belüli termésingadozás. Ami ennél is meglepõbb, az átlagtermések növekedésével, vagy az azt indukáló jobb agrotechnika és produktívabb fajták elterjedésével nem csökkent (az elmúlt tíz-egynéhány évben még nõtt is) a hozamingadozás. Erre többféle magyarázat is lehet. Pl. a produktívabb fajtáknál gond lehet a termõképességükhöz képest gyengébb talajadottságokkal, vagy a hektáronkénti adott 60–62 kg hatóanyag rossz N:P:K aránnyal súlyosbítva növeli az ökológiai érzékenységet. Nem kevésbé figyelemre méltó a 2. és 4. sz. táblázatok adatsorainak összevetése sem, ugyanis szembetûnõ, hogy mindhárom faj hozamingadozása minden idõszakban nagyobb volt, mint amit a hõmérséklet, vagy amit a csapadékingadozások mutatnak. Erre is nyilván van magyarázat, de ehhez további elemzésekre van szükség.

Végül a bevezetõben érintett problémához kapcsolódva készült az 5. és a 6. sz. táblázat. A készítés mozgatórugója az 1950-es évekbõl való. Akkor még azt tanították, hogy a jó gazdának egy év „munkája” a bankban, egy a padlásán, istállójában, egy meg még a földjén van. Mert tudták, hogy jó évre mindig jönnek rosszabbak. Ma, amikor a növénytermesztõk a szántó 6/10-én búzát, kukoricát, napraforgót termesztenek (és az elõzõekben vázolt biztonságról csak kevesen álmodhatnak), ennél a leegyszerûsített árunövény elõállításnál az esetleg gyakran ismétlõdõ ún. „rossz évek” bárkit tönkre tehetnek. Ehhez jöhetnek még az országos gondok is (ellátás, export). Pedig ugye a klímaelemek egyre több szélsõséget produkálnak. Ezért megvizsgáltam a három faj 2000–2010 közötti produkcióját, megjelölve a± irányú hozamokat, feltüntettem az átlag körüli ingadozásokat is az 5. táblázatban. A táblázatból kiemelném, hogy a leggyengébb termések relatív eltérése az átlagtól mindhárom fajnál nagyobb, mint amennyivel a legjobb termések felülmúlják az átlagot. A 6. sz. táblázatban pedig a 11 év termését 3 osztályba soroltam (átlag körüli, átlagos és átlag felettiek).

 

 


Nagyításhoz katt a képre

 


Nagyításhoz katt a képre

 

 

Ebben a táblázatban az utolsó sorban csak a felette lévõ oszlop átlaga szerepel, mintegy igazolva, elfogadható mindegyik kultúránál az osztályba sorolás. Gyakorlatilag a 11 éves adatok mindhárom növénynél igazolják azt az évszázados paraszti tapasztalatot, hogy minden harmadik év jó-közepes-gyenge termést ad, de ezek eloszlása véletlen. Még két észrevétel tehetõ. Az egyik, hogy a produkciók tekintetében a búzáé és a kukoricáé többször együtt mozog, mint akármelyik a napraforgóval. A másik, hogy mindhárom faj átlagos (2006-ban), jó (2008-ban) és gyenge (2003-ban) termése csak egyetlen évben fordult elõ.

 

Összefoglalásképpen a következõket tartom figyelemre méltónak.

A hõmérsékleti és csapadék szélsõségek növekedésére számítani kell, közülük a csapadék-ingadozás volt eddig a nagyobb mértékû. A vizsgált növények hozamingadozása 1935–2010 között minden évtizedben meghaladta a hõmérséklet és csapadékingadozás mértékét. A termésingadozás a 2000–2010 idõszakban azt mutatja, hogy mindhárom fajnál a leggyengébb termések jobban elmaradnak az átlagtól, mint ahogy a legjobbak meghaladják azt.

A jó, közepes, gyenge termésû évek 1-1 alkalommal esnek egybe mindhárom fajnál. Tekintettel a prognosztizált klímaváltozásra, a szélsõségek gyakoribb látogatására és az ezekre adott növénytermesztési válaszokra a hozam- és a meteorológiai adatokat termõtájonként is nyilván kellene tartani, mint pl. a termõtalaj paraméterei már rég hozzáférhetõk, ez a termesztõk és kutatók részére egyaránt fontos lenne.

 

Dr. Késmárki István Professzor emeritus

Felhasznált irodalom:

Csete L. – Nyéki J. szerk. (2006): Klímaváltozás és a magyarországi kertgazdaság „Agro-21” Programiroda, Budapest.

Késmárki I. (2011): Adatok, észrevételek a mûvelési ágak, a vetésszerkezet és a hozamok háromnegyed évszázados változásairól (1935–2010). Agro Napló. XV. évf., 2011/12. szám, p: 35–52.

Kisalföld LXII/16. sz. 2007. 01/19 és LXVII./154. sz. 2012. 07. 05.

Racskó P. – Szeidl L. (2011): A mezõgazdaság és az idõjárás kapcsolata. „Klíma-21” Füzetek. 2011. 66. sz. p: 56–60. MTA Klímavédelmi Kutatások Koordinációs Iroda, Budapest.

Réthly A. (1962): Idõjárási események és elemi csapások Magyarországon 1700-ig. MTA, Budapest.

Réthly A. (1999): Idõjárási események és elemi csapások Magyarországon 1801–1990. OMSZ, Budapest.

Varga L. (2012): Meteorológiai adatok 1935–2010. Írásos közlés, NymE MÉK

http://statinfo.ksh.hu (2012)

www.ksh.hu (2011)

A kép Dr. Petróczki Ferenc felvétele