Két MF kombájn mutatkozott be az érdeklõdõ gazdálkodók számára munka közben, összesen 15 helyszínen. A legújabb Activa S sorozat hat szalmarázóládás, 276 LE-s betakarítógépe nyugat-magyarországon a közepes gazdaságokat kereste fel, míg a Delta vezérgép 500 LE-vel és hibrid technológiával Kelet-Északkeleten aratott búzát és sikereket. Errõl az összesen 4 hetes körútról tudósít cikkünkben két segítõnk, akik végig vezették is egyben a gépeket: Póczak Balázs és Koza András, a SZIE Mezõgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki szak hallgatói.
Massey Ferguson Delta kombájn – kétrotoros hibrid technológia, nemcsak az igazán nagyoknak!
A legnagyobb MF változatos körülmények között (dombos vidéken, sík terepen, kánikulában) aratott búzát, tavaszi árpát, tavaszi búzát és mustármagot. A diverzitást példázza, hogy búzában 2-tõl 7 tonnás termésátlagig kellett a gépnek teljesítenie.
Koza András és Póczak Balázs a SZIE hallgatói kísérték a két kombájnt bemutató körútjukra. András az 500 LE-s Delta vezérgépet, míg Balázs a vadonatúj MF Activa 7347 S kombájnt mutatta be a gazdálkodóknak. Tapasztalataik szerint a hibrid és a 6 szalmarázóládás gép egyaránt tökéletesen teljesítettek nagygazdaságokban is
A kombájn felelõse, Koza András mesél tapasztalatairól:
K.A.: Tartottam a kombájntól mielõtt elõször vezettem, nem igazán tudtam mit várjak el egy MF betakarítógéptõl. Azonban az elsõ 20 méter után már tisztában voltam kiváló képességeivel és egyszerû kezelhetõségével. Olyan gazdálkodók, akik még eddig soha nem ültek MF kombájnban, elsõre tudták kezelni a gépet. Az érintõképernyõs monitor nagyon sok dicséretet kapott kiváló leolvashatósága és egyszerû kezelése miatt.
L.B.: Ez a benyomás mennyit változott munka közben?
K.A: Az elsõ pozitív csalódás után jött csak a lényeg. Volt olyan hely, ahol szó szerint négy másik kombájnt kellett kidudálni a sorból. A 9,2 méteres PowerFlow vágóasztal hatalmasnak tûnt elsõ látásra, meg kellett szokni, de egy ekkora teljesítményû kombájnhoz szükséges ez a méret. Az asztalnak köszönhetõen dõlt búzában nem kellett kalászemelõt használni. A PowerFlow további elõnye, hogy nem „gyûjtögetett” az asztalnál, mindent levágtak a kaszák és a terményt egyenletesen továbbították a cséplõdob irányába a szalagok. Nem számított mi volt a termény – búza, árpa, 1,5 m magas rozs vagy éppen mustár –, mindig kalásszal elõre lett továbbítva az anyag.
L.B.: Mennyiben tér el egy hibridkombájn használat közben egy hagyományos szalmarázóládás géptõl?
K.A.: A szalmarázóládák helyett két rotor kezeli a szalmát. A gyár biztosít egy kézikönyvet, amely minden terményhez tartalmazza az optimális rotorfordulatszámot. Búzára például 800–1000 f/p-et javasol, amely érték tökéletesen megfelelt a hazai körülményeknek is és a kombájn szinte gyári beállítással dolgozta végig a két hetet. Az alacsony fordulatszám kíméletes szalmakezelést eredményezett, könnyen lehetett bálázni a gép után. Amikor tavaszi árpában dolgoztunk, a helyi állattenyésztõ számára is tökéletesen megfelelt a szalma.
L.B.: Milyen a szemtisztaság és a veszteség?
K.A.: Szalmarázóládás kombájnnal összehasonlítva nálunk gyakorlatilag eltûnt a veszteség. Búzában olyannyira nem volt, hogy 2–3 héttel a betakarítás után visszamentünk a helyszínre és nem volt árvakelés. A duplarotoros hibrid rendszer nagyban kiküszöböli a ládák tehetetlenségi szemveszteségét.
A tisztaságot illetõen pedig volt hely, ahol nyitottunk a rostán, mert azt mondták, úgyis viszik tisztítani a terményt és nincs szükség ilyen jó eredményekre.
L.B.: Milyen volt a benyomás a teljesítményrõl és a fogyasztásról?
K.A.: Jóval kevesebbet fogyasztott a 7 hengeres SISU motor, mint vártuk. 11 km/h-s munkatempóval 8 l üzemanyagot használt az 500 LE-s kombájn 3–4 t/ha-os tavaszi árpában.
A gazdálkodók a bemutató elõtt azt gondolták, hogy ez a gép túl nagy. Azonban hamar kiderült, hogy szinte dupla olyan gyorsan lehet vele haladni, mint más kombájnokkal és nem fogyaszt többet. A jó idõben elvégzett munka pedig aranyat érhet. Teljes kiszolgálás mellett, nagy táblában, átlagos hozamú búzában kényelmesen be lehet takarítani 60 ha-t egy mûszak alatt.Végszóként elmondható, hogy egy kiváló konstrukció a Delta, amely nagygazdaságok elsõ számú betakarítógépe lehet.
Massey Ferguson Activa S 7347 nagygazdaságoknak is!
L.B.: Milyenek voltak az ügyfelek elsõ benyomásai a géprõl?
P.B.: Az általános vélemény szerint el sem tudták képzelni a demó résztvevõi, hogy ilyen jó a kombájn. Már amikor elõször megláttuk mi is a gépet, látszott, hogy nagyon jó kiállású. A fülkébe beülve egyértelmûvé vált, hogy egyszerûen kezelhetõ és logikus a kezelõszervek elhelyezése. Még az idõsebb generáció is könnyedén megtanulta a kezelését, a fiatalabbak pedig percek alatt könyv nélkül megtalálták a beállításokat.
L.B.: A PowerFlow vágóasztal újdonság az Activa S sorozatnál. Mik voltak a tapasztalatok a rendszerrel?
P.B.: Nagyon változatos talajokon (Bakony, Vas-megye, Kisalföld) és terményekben (búza, árpa, rozs, tritikálé, zab, tönkölybúza) dolgoztunk. Egy hagyományos asztalhoz képest jó körülmények között gabonában a különbség „pusztán” az egyenletes behordásban és a mindig kalásszal elõre továbbított terményekben mutatkozott meg. A motollát nem is kellett használnom, mert a PowerFlow (PF) szalag tökéletesen elvégezte a behordást. Az igazi különbség egy hagyományos és egy PF asztal között dõlt foltok esetén mutatkozott meg. PF asztal esetében gyakran a tarlón sem lehetett meglátni, hogy a betakarított termény dõlt volt elõtte. Kalászemelõt egyáltalán nem alkalmaztunk. Azonban nemcsak dõlt, hanem nedves terményben is kiváló volt az asztal: 25% nedvességtartalmú búzában is dolgoztunk. Ameddig a kaszák bírtak vágni, az asztal mûködött. A kaszák öntisztulása is kiváló, nem ragadt fel rájuk a sár, a szárat minden körülményben jól elvágták.
A PowerFlow vágóasztal garantálja az egyenletes terménytovábbítást minden körülmény között. Nedves, fekvõ, nehezen vágható terményben egyaránt kalásszal elõre továbbította az asztal a terményt. Az asztalok Schumacher kaszaszerkezettel rendelkeznek
L.B.: Milyen volt a szemtisztaság és a veszteség?
P.B.: Activa S kombájnunk fel volt szerelve felhajtható MCS modullal. (Az MSC egy rotoros leválasztó egység az utóverõdob mögött, mozgatható kosárral felszerelve). Az MCS lehajtott állapotban lazította a szalmát és elõ is készítette a ládákra. A szemveszteség 1% alatti maradt búzában, könnyebben csépelhetõ és kevesebb szárú terményben pedig szinte nem is volt. Szemtisztaságot illetõen minden gazda meg volt lepõdve. A szem abszolút nem sérült meg még a legnagyobb szárazság alatt sem.
L.B.: Milyen volt az Activa S fogyasztása és teljesítménye?
P.B.: Teljesítménye elsõre kevésnek tûnt – 276 LE hat ládához –, de az SCR-rendszernek is köszönhetõen az erõ bõven elegendõnek bizonyult. Az Activa S fogyasztása minden helyszínen lévõ gazdát úgy gondolom meggyõzõtt. 6,5 t/ha-os búzában hektáronként 10,8 l gázolajat használt* a kombájn. Ez a szám pedig szerintem magáért beszél.
Érdekesnek találtam, hogy más márkával dolgozó kombájnosok is elismerték a gépet. Teljesítménye és fogyasztása végett úgy gondolom, közepes és nagygazdaságokban is tökéletes kombájn az új Activa S. Fordulékony, mozgékony, teljesítménye elég, kisebb táblákon is tökéletes. Olyan nagygazdaságokban is kiváló gép az Activa S, ahol több kisebb tábla található. Átrakókocsi nélkül, nagyon kényelmesen 30 ha-t lehetséges learatni megállás, ebéd- és pihenõidõvel együtt is.
Az Activa S sorozat gyakorlati bemutatója kiváló eredményeket hozott.
Az MSC modullal ellátott gép több helyen 10,8 l-es fogyasztást ért el 6,5 t/h-os búzában
Lõwi Barna
Austro Diesel GmbH