A BÚZATERMESZTÉS JÖVEDELMI HELYZETE

A búza hazai vetésterülete 2007 óta – a korábbi évekhez hasonlóan – 1 millió hektár körül alakult. A termésátlagok nagy ingadozást mutatnak: 3,6–5 t/ha országos termésátlagot sikerült elérni a 2007–2011 közötti idõszakban. A jelentõs termésátlag-ingadozás és a stabilnak mondható vetésterület alapján az összes betakarított termés 3,7 és 5,6 millió tonna között volt, ami az éves export árualap esetében okozott inkább komoly különbségeket az egyes évek között (1. táblázat).

(Nagyításhoz katt a képre)

Ami szembetûnõ, és a hazai búzatermesztés elmúlt évekbeli teljesítményét jól leíró mutató: a termésátlagok jelentõs ingadozása.

Az egyes évek közti nagy különbségek csak részben indokolhatók az idõjárási tényezõkkel (azon belül is a leggyakrabban emlegetett éves csapadékmennyiséggel és annak éven beüli eloszlásával). Az alkalmazott technológia és egyes elemeinek (termõhelyválasztás, vetõmag, fajtaválasztás, talajmûvelés, vetés, tápanyag-gazdálkodás, növényvédelem, betakarítás) hozzájárulása a stabil (vagy legalábbis szélsõséges ingadozásoktól mentes) termésátlagokhoz, és ezáltal kiszámítható jövedelem alakulásához, a gazdálkodó döntésein múló tényezõk.

Napjainkban a búzatermesztéssel akkora hektáronkénti jövedelem érhetõ el egységnyi területen, ami korábban csak kevés szántóföldi kultúra esetén jöhetett szóba. Míg az uniós csatlakozást követõ elsõ években a búzatermesztés jövedelme gyakorlatilag a megnövekedett területalapú támogatásból és az intervenciós felvásárlás nyújtotta garantált minimumáras biztonságból adódott, addig az utóbbi éveket már teljesen más piaci helyzet és támogatási környezet jellemzi. A piaci, felvásárlási árak jelentõs emelkedése mellett a területalapú támogatás évenkénti összege is jelentõsen nõtt. Egy hektár búza termelési értéke ma már olyan magas, hogy a költségek kordában tartása mellett a technológiai fegyelem maximális betartása elengedhetetlen az ehhez tartozó megnövekedett jövedelmi szint fenntartásához.

Ráadásul nagyon magas lett a szántóföldi növénytermesztésen belül a búzatermesztés alternatív költsége, vagyis más növények (kukorica, repce, napraforgó) termesztésével is hasonló, vagy még nagyobb jövedelem érhetõ el egy hektáron, ami az adott évi vetésszerkezet kialakításánál jelent komoly kihívást.

A termelési költségek kontrollja a legfontosabb eszköz a gazdálkodók kezében, hogy a jövedelmi szintet hosszú távon is tartani tudják. Természetesen ezt is csak korlátozottan tudjuk befolyásolni, hiszen pl. az input anyagok ára szintén a külsõ, alig befolyásolható tényezõk közé tartozik.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) tesztüzemi adatai szerint (2. táblázat) a hazai meghatározó árutermelõ gazdaságok átlagát tekintve a búzatermesztés ágazati eredménye 2007–2011 között 20 és 112 ezer Ft/ha között volt. Ami a búzatermesztés jövedelmezõségi mutatóit illeti, a termelésiköltség-arányos ágazati eredmény 2007–2010 között átlagosan 36% volt, míg 2011-ben elérte a 64%-ot is. A meghatározó árutermelõ gazdaságok összességükben a hazai termelésnek minimum kétharmadát adják, ezért a búzatermelésük költségeit és jövedelmét jellemzõ adatok kiváló összehasonlítási alapul szolgálhatnak egy adott termelõ számára, aki a saját termelési adatait szeretné összehasonlítani az „átlaggal”.

Nagyításhoz katt a képre

Az egy hektárra jutó termelési költségek 2011-ben 173 320 Ft-ot tettek ki, arányait tekintve ebbõl:



- a vetõmagköltség 9%,

- a mûtrágya költség 20%,

- a növényvédõszer-költség 10%,

- a gépköltség 23% részarányt képviselt. A költségek mintegy kétharmadát tehát ez a négy kategória adja.

A búzatermesztés során a fajtafelújítás aránya mindössze 24-25%-os, ami rendkívül alacsony mértékû. A biztonságos, hosszú távon fenntartható jövedelem érdekében elengedhetetlen ennek az aránynak az emelése, a fémzárolt vetõmaghasználat elterjedtebb alkalmazása. A tápanyag-utánpótlásnál a talajvizsgálati eredményekre alapozott, reális termésszintet megcélzó tápanyag-gazdálkodási terv alapján történõ kijuttatás kell, hogy legyen az alap. A nitrogén mûtrágyák osztott, megfelelõ idõben és formában történõ kijuttatása biztosíthatja, hogy a tápanyag-utánpótlásra fordított összeg meg is térüljön a többlettermésben, minõségben, és ne csak a mûtrágyával együtt kiszórt pénz legyen.

A növényvédelemnél újra le kell porolnunk a kártételi küszöb fogalmát és a beavatkozásokat nem rutinból, hanem aszerint elvégezni, hogy a védekezés felmerült többletköltségét fedezi-e a növényvédelmi célú beavatkozásból adódó pótlólagos jövedelem. Ennek kalkulációja okozhatja a legnagyobb fejtörést, hiszen sokszor csak a védekezés elmaradásából eredõ veszteségekkel tudunk számolni, de rendszerint ekkor már késõ. Természetesen a termésbiztonság itt is elsõdleges: egy technológiai elem kihagyásával, megspórolásával nem szabad az összes többi felmerült költség megtérülését veszélyeztetni, legyen szó mennyiségi vagy minõségi paraméterrõl.

A gépköltségek esetében (saját és külsõ gépi szolgáltatások) a csökkentett menetszámú, vízmegõrzõ talajmûvelési eljárások elterjedésében még vannak tartalékok. Itt a költségcsökkentés mellett olyan jelentõs pozitív hatásokkal is lehet számolni, mint a talaj szervesanyag-tartalmának megõrzése, tápanyag-szolgáltató képességének javulása.

A költségkímélõ technológiák alkalmazása növelheti a jövedelmet, de ennek eredményeit több év tapasztalata alapján szabad csak megítélni, figyelembe kell venni a hosszú távú és más kultúrákban jelentkezõ hatásokat is (pl. gyomosodás).

Az AKI munkatársai által 2012-ben publikált tanulmány szerint, amelyben a hazai „nyertes” és „vesztes” üzemeket jövedelmezõségük alapján választották ki, a búza esetében 1 t/ha átlagos hozamkülönbséget mutattak ki a nyertesek javára. A tanulmány szerint a nyertes gazdaságok rendre jobb vetõmagot használnak, nagyobb mûtrágyadózisokkal dolgoznak, a szakszerû használatnak köszönhetõen kisebb a növényvédõszer-költségük és az üzemanyagköltségük. A termesztéstechnológia több pontján van tehát lehetõség javításra, elõrelépésre.

A jövedelmi szintet alapjaiban meghatározó terménypiaci árak esetében legyünk õszinték: a hazai termelõknek kicsi a mozgástere, a világpiaci árak a meghatározók. Az a korábbi években sikeres értékesítési stratégia, ami a kivárásra játszik és a betakarítást követõ többhónapos raktározásra épül, is megdõlni látszik. Ha az elmúlt két évben megnézzük a betakarítást követõ augusztusi, és az azt követõ év tavaszi tõzsdei árait, minimális a különbség. Vagyis nem járt rosszabbul az a termelõ, aki aratás után rögtön eladta a termést.

Az áralakulás másik fontos meghatározója, a minõség esetében is komoly változások zajlanak: a malmi búza mellett a takarmánybúza áránál is jelentõs volt a növekedés, a kétféle minõség közti árkülönbség alig néhány %-ot tesz ki. A minõség megtérülése az árban tehát kérdéses, ez alapvetõen meghatározhatja a jövõben a fajtaválasztást, illetve továbbra is fenntartja „a 4 tonna malmi búzát, vagy 6 tonna takarmánybúzát termeljünk egy hektáron?” kérdés aktualitását.

Egyes elemzõk szerint a terményárak hektikus ingadozásának még csak az elején vagyunk. Ráadásul az áringadozások okai nem elsõsorban és kizárólag a terménypiaci spekulációban, hanem a szabályozatlan piaci viszonyokban is keresendõk. A stabilnak mondható keresletnövekedés mellett tehát a termelõknek számítaniuk kell az áringadozásokra is. Továbbá látni kell, hogy a korábbi hagyományos exportpiacainkat adó országok (Oroszország, Ukrajna, Románia) búzatermesztése egyre intenzívebb: ami korábban exportpiac volt, az nagyon hamar versenytárs lehet.

A búza termelési értékében jelentõs részt képviselõ területalapú támogatások szintje 2014 és 2020 között várhatóan a jelenlegi szintnek megfelelõ értéken marad, ez az egy pont tehát biztosnak tûnik közép távon. Ugyanakkor nem lesz elhanyagolható az ún. zöldítéssel (növénytermesztés diverzifikálása, ökológiai célterületek kialakítása) járó többletköltségek mértéke a gazdálkodás során.

Összegzésként elmondható, hogy a hosszú távon is jövedelmezõ búzatermesztés fenntartásához új típusú megközelítés szükséges, amelynek során az integrált termelési szemlélet keretében a termelési költségek olyan kontrollja valósul meg, amely nem zárja ki a növekvõ inputárak és a magas termelési érték miatt gazdaságilag is szükséges technológiai fegyelem maximális betartását.

Dr. Weisz Miklós

FORRÁSOK

AKI Tesztüzemi adatok, www.aki.gov.hu  

Béládi K. – Kertész R. (2012): A fõbb mezõgazdasági ágazatok költség- és jövedelemhelyzete 2010. Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2012.

KSH: Stadat – Idõsoros éves adatok, www.ksh.hu  

Somogyi N. (2013): A globális szemestermény-piac és a KAP jövõje, ezek összefüggései. Agrofórum, 24. évfolyam, 3. szám, p. 155.

Udovecz G. – Pesti Cs. – Keszthelyi Sz. (2012): Nyertes és vesztes gazdaságok Magyarországon. Gazdálkodás, 56. évfolyam, 5. szám, p. 387-397.