Kukorica gyomirtás - 2. rész ÚJ KIHÍVÁSOK

A jelenleg elérhetõ herbicidpalettával gyakorlatilag bármelyik fontos gyomprobléma megoldható. Szûk keresztmetszet azonban a rizómás fenyércirok, mivel ellene hagyományos kukoricában csak egyes szulfonil-karbamid típusú készítmények hatékonyak, ezért rezisztencia-megelõzõ szerrotációra nincs lehetõség. A fenyércirok nagy jelentõsége miatt kiemelt figyelmet szentelünk a rezisztencia kérdéskörének. A gyomrezisztencia mellett a kultúrnövények herbicid-rezisztenciája jelenthet kihívást a kukoricatermelõk számára. A szaksajtóban megjelent információk alapján ma már több százezer hektárra tehetõ a gyomirtószer-ellenálló napraforgó (HT) termõterülete, és mellette egyelõre csak kisebb területen, elindult a HT repce termesztése is. Mind a két növénycsoport, de fõként a napraforgó árvakelésként való megjelenése kukoricában különleges gyomproblémának számít, ezért érdemes vele részletesebben foglalkozni.

GYOMIRTÓSZER-REZISZTENCIA MEGELÕZÉS, KEZELÉS (GRACZA LAJOS)

A kukorica gyomirtási technológiáival összefüggésben kikerülhetetlen és aktuális a herbicid-rezisztencia kérdése, mert az itt alkalmazott herbicidek többsége nagyon nagy felületen kerül felhasználásra. Talán nem véletlenül, a Magyarországon ismert és leírt 11 herbicidrezisztens gyom-biotípusból 7 kukoricakultúrában, 2 ültetvényben, de szintén kukoricagyomirtó szerrel szemben alakult ki. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ma már nem gyakorlat a tartós kukorica monokultúra, de a 2 sõt 3 éves visszavetéssel már többször találkozhatunk, és a jó esetben 2–3 évnyi szünet néha túl rövid idõ ahhoz, hogy a terület gyompopulációja „felejteni” tudja a helyben jól bevált, évrõl évre alkalmazott gyomirtási technológiát. A másik fontos kérdés a szerrotáció, azaz a vetésváltással az egy szercsoportba tartozó, azonos hatáshelyû herbicideket is váltjuk-e a következõ évben. A legnagyobb és legkevésbé kezelhetõ probléma, ha az adott kukoricaterület gyompopulációjának hatékony irtásához a hatásspektrumot csak egy hatóanyagcsoport tud lefedni, tehát a szerváltás hagyományos kukoricakultúrában megoldhatatlan feladat. Összegezve tehát, minden kialakuló herbicid-rezisztenciát komolyan kell venni, de a kukoricakultúrában akár stratégiai tényezõ is lehet, hiszen hatalmas területen tud elterjedni és szinte bizonyosan rendkívül jelentõs gazdasági kárral kell számolni.

MILYEN HERBICID-REZISZTENCIA PROBLÉMÁKKAL KELL SZEMBESÜLNI A HAZAI KUKORICATERMELÕKNEK?

Az atrazin hatóanyag 2007-es kivonásával nem csak a herbicid-rezisztencia kutatásban zárult le egy jelentõs korszak, hanem a termelésben is visszaszorult az atrazinrezisztens biotípusok elleni küzdelem. A mai, modern kukoricagyomirtási technológiákban az elsõbbség kétségtelenül a szulfonil-urea típusú gyomirtó szereké. A Magyarországon alkalmazott kukoricagyomirtási technológiákban gyakorlatilag 20 éve folyamatosan megtalálhatók ezek a herbicidek. Népszerûségük és felhasználási arányuk nem csökken. Jelentõs területen alkalmazzák kizárólag a rájuk alapozott, úgynevezett célzott posztemergens technológiát, alapkezelés nélkül. Nehezen irtható veszélyes gyomfajokkal (köles fajok, fenyércirok) fertõzött táblákon szinte az egyedüli hatékony megoldást jelentik. Elmondható, hogy éves felhasználásuk gyakorlatilag az egész kukorica termõterületet lefedi, így potenciálisan 1,3 millió hektárral számolhatunk, amelyhez még ugyanennyi kalászos gabona is csatlakozik, ahol szintén nagy arányban alkalmazzák ezt a hatóanyagcsoportot. Az utóbbi idõk fejlesztése a tribenuron-metil-rezisztens napraforgó, ami további több tízezer hektárral növeli a szulfonil-ureával kezelt szántóföldi területek arányát. A felsoroltakból kitûnik, hogy az intenzív gyomirtási technológiákkal kezelt szántóterületek gyomflórája már évek (sõt évtizedek) óta folyamatosan találkozik ezzel a hatóanyagcsoporttal (ezzel visszautalnánk arra a felvetésre, hogy a vetésváltás a gyomnövény szemszögébõl nem biztos, hogy szerrotációt is jelent).

A szulfonil-ureák alkalmazásának számtalan elõnye mellett egy óriási veszéllyel is szembe kell nézniük a felhasználóknak: külföldi szakirodalmi adatok alapján már 3–5 éves folyamatos használatuk herbicid-rezisztencia kialakuláshoz vezethet. Talán a magyar növényvédelem színvonalát is minõsíti, hogy hazánkban az elmúlt másfél évtized alatt még nem szembesültünk a fent említett problémákkal, de a „szellemet tartó palack” néhány éve már elkezdett szivárogni. 2005-ben egy Tolna megyei nagygazdaság monokulturás kukoricaterületén, a vizsgálatok alapján minden kétséget kizáróan, detektáltuk a fenyércirok (Sorghum halepense L.) szulfonil-urea-rezisztens biotípusát. További, kísérleti kertben végzett, vizsgálataink szerint ezek a növényegyedek az összes kukoricában engedélyezett és a fenyércirok ellen hatékony, szulfonil-urea típusú herbicidre rezisztensek. Az új biotípus az azonnal bevezetett szakszerû óvintézkedések (totálgyomirtós tarlókezelés, vetésváltás, cikloxidim-rezisztens kukoricahibrid) következtében jelentõsen visszaszorult, de még napjainkban is lokálisan jelen van a térségben. A veszélyhelyzet tehát adott: egy nagy területen elõforduló, óriási alkalmazkodó- és reprodukciós képességgel rendelkezõ, egyébként is nehezen irtható gyomfaj folyamatosan találkozik egy nagy területen alkalmazott, nagy szelekciós nyomású herbicid hatóanyaggal. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy hagyományos kukoricában csak szulfonil-urea típusú szerek vethetõk be a fenyércirok ellen, így, a gyomnövény elterjedtségét figyelembe véve, könnyen belátható, ha ez a biotípus elterjedne, nagy területen gyakorlatilag lehetetlenné tenné a kukorica termesztését.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 1992-tõl kiemelt feladatként foglalkozik a herbicid-rezisztencia gyanús gyomnövények felderítésével és vizsgálatával, amely a megyei igazgatóságokkal együtt egy országos monitoring hálózatot is mûködtet. Elsõdleges feladatunk, hogy minden fellelt és jelzett herbicid-rezisztencia gyanút azonnal kivizsgáljunk (ez történt a fenyércirok esetében is) és kezdjük meg az országos felderítését. Továbbá, programszerûen az egész ország területét monitorozzuk az általunk potenciálisan veszélyesnek vélt gyomfajok esetében, amelyek a fenyércirok (Sorghum halepense L.), a közönséges kakaslábfû (Echinochloa crus-galli L.) és a parlagfû (Ambrosia artemisiifolia L.). A jó hír az, hogy eddig az országban (Tolna megye kivételével) sehol sem találtunk szulfonil-urea-rezisztens fenyércirok biotípust. A túlzott optimizmusnak azonban nincs helye, ugyanis reális a veszélye annak, hogy a fenyércirok rezisztens biotípusa az ország más tájegységeiben is kialakul(t). Ezért továbbra is szükség van az egész országot átfogó monitorozásra, a rezisztenciagyanús populációk kiszûrésére. Az elmúlt évek tapasztalataiból sajnos az szûrhetõ le, hogy az adott helyen felmerült hatékonysági problémát (rezisztenciagyanú esetén is) a termelõ csak a növényvédõszer-gyártó képviselõjével próbálja tisztázni, harmadik félként a növényegészségügyi hatóság megyei illetékesét (növényegészségügyi felügyelõ, növényvédelmi herbológus) már nem vonják be. A konkrét esetek helyett így csak informálisan terjedõ fél információk állnak a hatóság rendelkezésére. Ebbõl az ördögi körbõl véleményünk szerint csak úgy lehet kitörni, ha a termelõi információk és visszajelzések hozzánk is eljutnak, ez országos érdek. Tehát, arra biztatunk mindenkit, ha a területén herbicid-rezisztencia gyanút észlel, forduljon bizalommal az illetékes megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatósághoz, hogy közösen próbáljunk megoldást találni erre a nagyon jelentõs problémára.

HERBICIDTOLERÁNS ÁRVAKELÉSEK KUKORICÁBAN (DR. KUKORELLI GÁBOR)

Magyarországon a herbicid-toleranciára (HT) épülõ napraforgó-gyomirtási technológiákat egyre nagyobb területen alkalmazzák. Jelenleg két típusuk, az imidazolinon-toleráns (vagy IMI) és a tribenuron-metil- (vagy SU) toleráns hibridek termeszthetõk. Az IMI napraforgók története a 2000-es évek elején indult, mikor az USA-ban a herbicidrezisztensé vált vad napraforgó pollenjének felhasználásával IMI-ellenálló kultúrvonalakat állították elõ. Az ilyen típusú napraforgókat „IMISUN” vagy „Clearfield” néven jelölik, és a jelenlegi IMI hibridek genetikai alapjait képezik. A technológia új fejlesztési iránya, hogy laboratóriumi körülmények között találtak egy, az elõbbitõl eltérõ típusú és erõsebb IMI-toleranciát okozó mutációt a napraforgónál, aminek a „CLHA-Plus” vagy „Clearfield-Plus” nevet adták. Erre épülõ hibridek köztermesztésben még nincsenek. A tribenuron-metil-toleráns napraforgókat (Expressun) in vitro állították elõ. Az elsõ SU hibrid a tulajdonságot meghatározó génre nézve heterozigóta, a legújabb hibridekben azonban már homozigóta allélforma mellett rögzítették a tulajdonságot.

A 2009–2011-es években saját vizsgálatokat végeztünk szántóföldi körülmények között abból a célból, hogy felmérjük a nem HT és a különbözõ HT napraforgóhibridektõl származó árvakelések ellenállóságát a tifenszulfuron-metil, rimszulfuron, rimszulfuron + tifenszulfuron-metil és proszulfuron + pirimiszulfuron AHAS-gátló, kukoricában használatos szerekkel szemben. A kísérletek folyamán a nem toleráns árvakelés ellen az összes kezelés eredményesnek mutatkozott. Az IMISUN típusok ellen jó hatást adott a rimszulfuron, a proszulfuron + pirimiszulfuron, mérsékelten jó hatást kaptunk a rimszulfuron + tifenszulfuron-metil alkalmazásakor. Ezzel ellentétben a tifenszulfuron-metillel szemben megbízható keresztrezisztenciát mutattak. A CLHA-Plus változatok alapvetõen más rezisztenciaformát képviselnek, ugyanis a rimszulfuron hatékonysága ellenük gyenge, a többi szulfonil-karbamid származékkal azonban kiválóan irthatók. Az SU árvakelések ellen hatástalannak bizonyultak a tifenszulfuron-metil (lásd a fotót), rimszulfuron + tifenszulfuron-metil herbicidek, közepes hatékonyságot láthattunk a rimszulfuron használatakor.

A heterozigóta SU napraforgó árvakelés a tifenszulfuron-metil kezelés utáni 14. napon

(károsodott példányok a toleráns napraforgó árvakelés hasadása miatt láthatók)

A proszulfuron + pirimiszulfuron alkalmazásánál megfelelõ mértékû növénypusztulást tapasztaltunk. A homozigóta formák minden esetben jobban tolerálták a kezeléseket, mint a heterozigóták.

Az IMI és az SU napraforgók termesztésével saját magunk gyarapítjuk termõföldjeinken az AHAS-gátló rezisztens gyomnövényeket.

A kukorica gyomirtásának tervezésekor célszerû figyelembe venni a rezisztens napraforgótáblán belüli elhelyezkedését, és a biztos gyomirtó hatás érdekében a kizárólag szulfonil-karbamid származékot tartalmazó herbicidek használatát lehetõség szerint mellõzni kell. A legbiztosabb hatás a klopiralid, a dikamba + bentazon, a HPPD-gátlók (tembotrion, mezotrion stb.), a mezotrion + terbutilazin kombináció alkalmazásakor kapható. Korai vagy normál posztemergensen végzett gyomirtás után kelõ példányok ellen, késõi posztemergens kezelésre jó megoldást nyújthatnak a bromoxinil tartalmú herbicidek.







Az imidazolinon-toleráns olajrepce fajtákat a PM1 és PM2 elnevezésû sejtvonalak, ill. ezek kombinációjának felhasználása alapján fejlesztették ki. A PM1 változatok csak az imidazolinonokkal, a PM2 változatok az imidazolinonokkal és a szulfonil-karbamidokkal szemben egyaránt toleránsak. Következésképpen az IMI repce termesztése után megjelenõ utókelések ellenálló képességet mutathatnak a szulfonil-karbamid gyomirtó szerekkel szemben, ezért ebben az esetben is elmondható, hogy az IMI repce árvakelése ellen az AHAS-gátlóktól eltérõ hatásmechanizmusú komponens alkalmazása is indokolt. Javasolt a HPPD-gátlók (mezotrion stb.) és a terbutilazint tartalmazó herbicidek használata, melyek levélen és talajon keresztül egyaránt elpusztíthatják a repce árvakelését.

Kukorelli Gábor

Gracza Lajos

Czepó Mihály