Eddig elért eredményeit és jövõre vonatkozó terveit mutatta be a mezõgazdasági alapanyag-kereskedõk nagy számban megjelent képviselõinek az ötödik születésnapját ünneplõ Nufarm Hungária Kft. A friss céginformációk és termékújdonságok mellett szó volt a Nufarm új üzletágáról, továbbá az agrárium egyik aktuális kihívásáról, a generációváltásról is.
A budapesti Novotel Hotelben tartotta meg évadnyitó kereskedelmi rendezvényét a Magyarországon 2008. január 1. óta mûködõ Nufarm Hungária Kft. A vendégeket Salamon György, a Nufarm Hungária Kft. cégvezetõje köszöntötte, majd röviden bemutatta az ausztrál székhelyû növényvédõszer-gyártó vállalatot és annak helyét a világ vezetõ gyártóinak sorában. Ismertette a magyar leányvállalat alapítása óta eltelt öt év legfontosabb eredményeit, és a számok tükrében vázolta fel a leányvállalat fejlõdését. Az elmúlt években a Nufarm Hungária Kft. megnégyszerezte területi képviselõinek létszámát és megötszörözte forgalmazott termékeinek számát is, emellett közel két és félszeresére növelte éves árbevételét. Idén már 26 termék és kombináció szerepel a palettán, amit az intenzív termékengedélyeztetési munkának köszönhetõen továbbiak követnek majd. Az AgroStratéga által tavaly nyáron végzett felmérés igazolta, hogy a Nufarm hazai leányvállalatának piaci bevezetése a termelõk körében is sikeres volt. A növénytermesztéssel foglalkozók körében a Nufarm márka spontán ismertsége elérte a megcélzott szintet, mellyel a cég felzárkózott versenytársai közé. Sõt, több hasonló méretû növényvédõszer-gyártót sikerült megelõznie, melyek régebb óta mûködnek Magyarországon.
Salamon György, a Nufarm Hungária Kft. cégvezetõje
A cégvezetõ ezt követõen a Nufarm globális terveibe avatta be a jelenlévõket. A gyártók rangsorában 8. helyen álló Nufarm továbbra is a világszerte legnagyobb és leggyorsabban növekvõ szegmensre, a lejárt szabadalmú termékek körére fókuszál. Ebben a csoportban viszont nem az egyszerû termékmásolatok gyártására helyezik a hangsúlyt. A piaci pozíciót új hatóanyag- és termékkombinációk bevezetésével, új kijuttatás-technológiák kidolgozásával, valamint környezetkímélõ formulációk és felhasználóbarát csomagolások fejlesztésével kívánják erõsíteni. A környezetkímélõ megoldásokra jó példa a Champ DP gombaölõ szer formulációja, amelynek segítségével egy egyáltalán nem porzó szilárd rézkészítményt sikerült elõállítani.
Az egyedi hatóanyag-kombinációk fejlesztését mutatja a Zeagran 340 SE, a Mystic Pro vagy a Kyleo. A termékkombinációk fejlesztését pedig a hazai kínálatban idén megjelenõ, kalászos kultúrákban felhasználható Mezzo Forte Mystic és a továbbfejlesztett Pikk-Pakk Trio, illetve a már ismert Zeagran Nico N kukorica gyomirtó szer gyûjtõcsomag reprezentálja. A csomagolások tekintetében is újít a Nufarm. Ausztráliában már bevezették a QuikPour csomagolást, amely a felhasználók és a forgalmazók számára is megkönnyíti a csomagolóanyagok kezelését. A forradalmian új csomagolás tavaly megkapta a Technológiai Újításokért járó CITA díjat. A Nufarm a díj elnyerésével legalább ötéves elkötelezettséget vállalt a QuikPour csomagolás továbbfejlesztésére.
A Nufarm Limited és a Sumitomo Chemical Company stratégiai együttmûködésének köszönhetõen a vállalatok 2010-ben közös fejlesztésekbe kezdtek. Ennek eredményeképpen új termékek megjelenése várható a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt. A stratégiai együttmûködés egyik elsõ jele a Sumi Alfa rovarölõ szer volt, amely 2012-ben már a Nufarm Hungária Kft. termékkínálatában szerepelt. 2013-ban pedig egy új, kukoricában használható rovarölõ talajfertõtlenítõ granulátum, a klotianidin hatóanyag-tartalmú Cheyenne 1 G, és egy új atkaölõ szer, a Zoom 11 SC forgalmazása veszi kezdetét.
A siker kulcsaként a cégvezetõ kiemelte, hogy az aktuális célokat mindig a vállalat piaci helyzetéhez igazították. A kezdetben glifozát hangsúlyos gyomirtószer-választékot a hazai leányvállalat megalapítása óta folyamatosan bõvítették. A Nufarm Hungária Kft. napjainkra már közel 60 különféle termék és gyûjtõcsomag forgalomba hozatalához szükséges engedéllyel rendelkezik. A kínálat bõvítése tovább folytatódik, így a már említett Cheyenne 1 G, Mezzo Forte Mystic és Pikk-Pakk Trio mellett további termékek értékesítése – pl. Amaline Flow, Nando 500 SC, Tandus 200, Zoom 11 SC – kezdõdik meg 2013-ban.
A fejlesztési és engedélyezési munka mellett továbbra is nagy hangsúlyt kap a kommunikáció, azaz a szakmai információk eljuttatása az érintettekhez. Idén összesen 350 kommunikációs és PR-aktivitás megvalósítását tervezi a Nufarm. Ezek egyik eleme a már harmadik alkalommal kiadott Nufarmer Növényvédelmi Kézikönyv, amely egy összefoglaló szakmai kiadvány. Tucatnyi termék- és kultúraprospektus, összefoglaló termékkatalógus, rendszeresen megjelenõ szakcikkek, továbbá hírlevelek tájékoztatják a nagykereskedõket és a termelõket az aktuális növényvédelmi problémákra javasolt Nufarm-megoldásokról. Idén negyedik évfolyamába lép az interneten elérhetõ Nufarmer Magazin, melyet a nagy érdeklõdésre való tekintettel több nyomtatott különszám is kiegészít.
Salamon György tájékoztatója után Dr. Barna György, a Nufarm 100%-os tulajdonában lévõ Nuseed üzletfejlesztési vezetõje avatta be az új vetõmag üzletág felépítésébe és jövõbeli terveibe a meghívottakat.
A Nuseed elsõsorban a CL- és SU-toleráns, illetve a napraforgó szádor és peronoszpóra rezisztens, valamint a magas olajsavtartalmú (HO), és a korai, extra korai napraforgóhibridek fejlesztésére koncentrál. A cég a napraforgó mellett cirok és canola (tavaszi repce) vetõmag értékesítésére fókuszál. A hazai tevékenység jelenleg a termékengedélyeztetésnél tart.
Dr. Kürti Sándor, a KÜRT Zrt. alapítója és elnöke a családi tulajdonú vállalkozások utódlásának buktatóiról és azok lehetséges megoldásairól beszélt. A Széchenyi-díjas, 2005-ben Év üzletembere díjat elnyert cégvezetõ személyes példáin keresztül avatta be a jelenlévõket saját dilemmáiba, döntéseinek hátterébe. Az agráriumban is egyre aktuálisabb kérdés fontosságát jól mutatta az elõadást kísérõ élénk érdeklõdés, és a hivatalos program után kialakult fórumbeszélgetés.
-an-