A 2013-as szezon az õszi idõjárást is beleszámítva pozitívan indult, de ezután jött egy kevés hóesés, mely még nem tett nagy kárt, de a március végi ítéletidõ sok helyen már megtépázta a megindult növényeket, valamint a csapadékviszonyok is kritikus belvízhelyzetet eredményeztek. Ennek köszönhetõen a lombtrágyázás különösen fontos a növényállomány egyöntetûvé tétele miatt.
A leromlott kondíciójú, és esetenként megtépázott állományunk a lombtrágyák hatására szemmel látható, szinte azonnali reakciót adnak. Ezek a nagyon könnyen oldódó anyagok a makroelemek mellett a szerkombinációktól függõen nagyon fontos mikroelemeket is tartalmaznak. Ez az egyik legjobb lehetõség például a vas utánpótlására meszes talajokon, vagy a meszezés hatásának kiküszöbölésére.
Az alkalmazott lombtrágyának viszont alapvetõ feltétele a lehetõ legjobb oldhatóság. Alapvetõen ez fogja meghatározni alkalmazásának eredményességét, valamint a permetezés bosszúságmentes elvégzését, és csak a pozitív hatás élvezetét, mikor szinte szemet gyönyörködtetõ az egyik napról a másikra végbement változás. Sajnos viszont az oldódási problémák sok estben megkeserítik az ember életét, mert senki sem szeret 5–10 méterenként megállni fúvókaszûrõt tisztítani. Ennek megfelelõen sokan ki is veszik a fúvókaszûrõket, gondolva arra, hogy ha nincs mit tisztítani, nem kell megállni. Ez azonban sokszor a visszájára fordul, mivel így a fúvóka tömõdik el, melynek tisztítása még nehezebb feladat.
A permetezes.hu csapata, mint mindig, most is szeretne a segítségére lenni, hogy megkönnyítse a permetezéshez kötõdõ feladatait. Lombtrágyázás alkalmával ütközõlapos fúvókát használva minimalizálható az eltömõdés veszélye. Ezeknek a fúvókáknak a kilépõ nyílása kör keresztmetszetû, melynek köszönhetõen a szántóföldi fúvókákkal ellentétben a nagyobb méretû részecskék is akadálytalanul tudnak átjutni rajtuk. A kilépõ nyílásból a folyadék egy ütközõlapra jut, ahol megtörténik a cseppképzés. A cseppméret nagyobb lesz, mint a növényvédelem során megszokott, de jelen esetben ez nem okoz problémát.
Az ütközõlapos fúvókák alapvetõen két csoportba sorolhatók a kialakításukat tekintve. Mindkét csoport funkcióját tekintve megegyezõ, és használatuk pont ellentétes lesz, mint azt a lombtrágyázásnál megszokhatták. Általában nagy nyomáson való üzemeltetés volt jellemzõ, mivel kevés olyan részecske van, mely eltömõdést okozna 5–6 bar nyomáson. Sokszor hallottuk, hogy ez a nyomás minden kérdést megold, mivel így mindent átnyom a fúvókán, amit kell. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a magasabb nyomáson való üzemeltetés elõsegíti a fúvókák kopását, mely rendkívül lerövidítheti az élettartamot, arról nem is beszélve, hogy a folyadékban lévõ nagyobb részecskék is koptató hatásúak. Az ütközõlapos fúvókák a kilépõnyílás és az ütközõfelület kialakítása miatt nem igényelnek nagy nyomást, akár 2–2,5 baron is üzemeltethetõek, így kímélhetjük a permetezõnk folyadékrendszerét.
A klasszikus (1. kép) fúvókatípus a már megszokott záróanya fúvóka kombinációból tevõdik össze. Fontos viszont megemlíteni, hogy a záróanya speciális kör kialakítású, nem téglalap alakú, mint azt már a szántóföldi permetezõ fúvókáknál megszokhatták.
A kombinált változatban (2. kép) a test magában foglalja a fúvókát és a záróanyát is, egyben kerül kialakításra, mely illeszkedik a MultiJet rendszerû fúvókatartókra, de senkinek nem kell megijedni, ha ettõl eltérõ a permetezõje, akkor egy átalakító segítségével helyezhetõ fel (3. kép).
Reméljük, hogy ez a rövid gondolatébresztõ segítséget nyújt, és rengeteg bosszúságtól kíméli meg a lombtrágyahasználókat.
A permetezes.hu csapata