MENÜ

A szójatermesztés agrotechnikai követelményei

Oldalszám: 67-68
Dr. Balikó Sándor 2014.02.18.

Környezeti igények, növényi sorrend, talajművelés

A szója – tágabb értelemben az abraktakarmány hüvelyesek – termesztése számos közvetett előnnyel is jár, amelyeket az ún. „nem forintosítható” kategóriába sorolunk, 
s amelyek kétségtelenül léteznek és hatnak. Mindezek a tapasztalt gazdák előtt ismertek, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezen hozadékokat profitra váltsák. Azt gondoljuk, hogy a szójatermesztéssel ismerkedők számára hasznosak lehetnek az alábbiak:

A hüvelyesek termesztésének létjogosultságát több – általában ismert – indokkal támaszthatjuk alá:

  • javítják a talajszerkezetet,
  • gyarapítják a talaj szerves anyag, elsősorban nitrogéntartalmát. Az általuk megkötött légköri nitrogén mennyisége hektáronként 30–50 kg is lehet,
  • energia- és víztakarékos talajművelést tesznek lehetővé,
  • a hüvelyes növények vetésterületi arányának növelésével csökkenthetőek a talaj vízkészletét fokozottan igénybe vevő (pl. napraforgó!) növények aránya,
  • lehetőséget teremtenek egyes nehezen irtható egyszikű gyomok szabályozására,
  • jó az ágazati társíthatóságuk (a gabonatermesztés gépei alapjaiban alkalmasak),
  • a hüvelyesek termelése általában is növeli a gazdálkodás színvonalát.

Összegezve tehát kijelenthetjük, hogy a szója és a többi hüvelyes is a növénytermesztés szerkezetében mással nem igen pótolható szerepet tölthetnének be!

Természetesen az előbbiekben megfogalmazott termesztési előnyök nem „önmaguktól” hatnak, hanem abban az összehangolt rendszerben, amely az elővetemény lekerülésétől a betakarításig tart, s amelyet termesztési technológiának ismerünk.

Ennek valamennyi eleme külön-külön is hangsúlyos és fontos, ám lényegét pontosan az adja, hogy az egyes egységeket a technológia szervezi rendszerbe, összekapcsolva a biológiai elemeket a technikával.

Hasonlít egy nagy zenekarra: az egyes szekciók a maguk területén kitűnőek, ám az összhangzat kulcsa a karmester. Esetünkben a gazda, a maga rendszerében gondolkodni és azt megvalósítani képes tudásával.

Fontosnak tartottam ezek előrebocsátását, hiszen a következő „oskolai órák” a termesztéstechnológia egy területeit tárgyalják, de közben egy pillanatra sem tévesszük szem elől, hogy az egyes fejezetek szerves, elválaszthatatlan egységet alkotnak.

A szója ökológiai igényei

Úgy tartjuk, hogy Magyarország a szójater-
mesztés északi körzetében fekszik (megítélése a nemesítés újabb eredményeinek következtében változhat), ez a termeszthető fajták körét meghatározza.

Hőösszeg vonatkozásában azt jelenti, hogy azok a fajták termeszthetők sikeresen, amelyek a tenyészidőben 900–1300°C hőösszeget igényelnek. Ahol a szemes kukorica jól díszlik, ott a szója is eredményesen termelhető.

A szója a legtöbb vizet a virágzás, magtelés időszakában igényli. Ez időszak alatt a vízigénye 160–180 mm, ha ez természetes módon nem biztosított, célszerű öntözésre készülni.

Talajigényét tekintve is helytálló a kukoricához hasonlítani, ugyanis a szója a jó kukoricatermő talajok növénye.

Fontos a termőréteg vastagsága, a megfelelő levegő- és vízgazdálkodás. Ilyenek elsősorban a csernozjom típusú és a barna erdőtalajok is. A szélsőséges talajok kivételével mindenütt jól díszlik. Igazán jó terméseket a jó erőben lévő, könnyű művelésű, kedvező hő-, és vízgazdálkodású talajokon várhatunk.

Helye a növényi sorrendben

Táblakiválasztás: Úgy gondolhatnánk, hogy a vetéstervek elkészítése során a tábla megválasztása viszonylag a könnyebb feladatok közé tartozik. Ám ez csak kezdetben tűnik annak, aztán következnek a feltételek (közöttük olyanok, mint a helyes mezőgazdasági gyakorlat, AKG stb… követelmények, amelyeket szigorúan kontrollálnak), amelyeknek szakmailag eleget kell tenni:

  • szem előtt tartani a növény biológiai igényeit,
  • a megvalósítható növényvédelmi (különös figyelemmel a gyomirtásra) eljárásokat. Már a tervezés ezen szakában fontos kritériumként kell kezelni az évelő gyomoktól való alacsonyabb fertőzöttséget. (Erre a növényvédelem című fejezetben visszatérünk!)

Vetésváltás, növényi sorrend: Az okszerű növényi sorrend – lehetséges korlátaival is – mód arra, hogy a lehető legelőnyösebb mértékben fordítsuk javunkra a termesztési körülményeket. Másképpen fogalmazva a vetésváltásban is rejlenek azok az előnyök, amelyeket az előzőekben a „nem forintosítható” kategóriába soroltunk.

A szója általában nem igényes az elővetemény iránt, úgy is fogalmazhatunk, hogy különösen alkalmas a vetésváltásban, mert a legtöbb termelt növény számára jó elővetemény és fordítva, a legtöbb termelt növény után vethető.

Azonban vannak korlátok és kivételek, amelyekre nagyon szigorúan tekintettel kell lennünk.

Az elővetemény – mondjuk ki! – napraforgó és repce semmiképpen nem lehet! A napraforgó nagy tömegű szármaradványa, részben gyomrezisztencia miatt, de legfőképpen a szóját, napraforgót és a repcét is károsító fehérpenészes szárrothadás (Schlerotinia sclerotiorum) közös károsító okán.

Gyakran felmerül, hogy vethető-e önmaga után? Ha lehetséges – éppen a betegségek, kártevők és gyomok miatt – kerüljük, bár még mindig kisebb kockázatot rejt, mintha napraforgó, repce után tennénk ezt!

Ugyanakkor szakmailag nehezen védhető az AKG azon követelménye, amely 4 év (!) tilalmat ír elő az újravetésre!

Talajművelés, 
talaj-előkészítés

Napjainkban – többféle elméleti megközelítés és külhoni példák alapján – terjednek és hatnak a forgatás nélküli talajművelési eljárások. Anélkül, hogy az egyik (szántás nélkül) vagy másik (forgatással) mellett vagy ellen foglalnánk állást, igyekszem azokat az általános kritériumokat megfogalmazni, amelyeket a növény (jelen esetben a szója) támaszt a talajműveléssel szemben.

A talajművelést alapvetően az előveteményhez és annak betakarítási idejéhez, és a szója igényeihez kell igazítani.

Magyarország szárazságra hajló viszonyai között különösen fontosak a vízmegőrző talajművelési eljárások. A termesztett kultúrától függetlenül ezt kell tekintenünk a legfontosabb prioritásnak. A korán lekerülő elővetemények (kalászosok) után az első művelet a tarlóhántás, amit késedelem nélkül le kell zárni. A tarlóhántás céljai ismertek (vízmegőrzés, tarlómaradványok lebomlásának, biológiai élet megindulásának elősegítése, gyomok, károsítók gyérítése).

A tarlóművelés feltétel az alapművelésekhez, amelyek lehetnek forgatás nélküliek és forgatásos-szántásos eljárások. A forgatás nélküli alapművelést lazító eszközökkel végezhetjük, elősegítve a talaj levegőztetését, a csapadék mélyebb rétegekbe jutását. A lazítást a kívánatos repesztő hatás eléréséhez száraz talajállapot mellett kell elvégezni.

Amennyiben szántunk és az időjárás is engedi, annak őszi elmunkálásával – időt, költséget takarítva – a tavaszi művelések számát csökkentjük.

Talajművelési eljárástól függetlenül, változatlanul érvényesek a velük szembeni követelmények, elvárások:

  • minőségi gyökérágy készítése,
  • a talajszerkezet megóvása,
  • a talaj alkalmassá tétele a csapadék befogadására és megőrzésére,
  • a talajélet feltételeinek biztosítása,
  • mechanikai gyomirtás
  • egyenletes talajfelszín kialakítása a betakarítási veszteségek minimalizálására.

A talajművelés a szántóföldi növénytermesztés alfája és omegája. Az általános törvényszerűségek ismeretével és szem előtt tartásával a gazda maga dönti el, hogy az adott táblán, adott időben és körülmények között, a rendelkezésre álló technikával melyik eljárást tartja helyén valónak.

dr. Balikó Sándor

mezőgazdasági szakmérnök, c. egyetemi docens

Felhasznált irodalom:

dr. Balikó Sándor – Fülöpné Kuszák Katalin: Amit a szójáról tudni kell 1997.

Hartmann Péter: A szójatermesztés technológiájáról Gyakorlati Agrofórum, 1998. IX. év. 2. szám