MENÜ

Pioneer repcehibridek a termelők szemével

Oldalszám: 65

PX113

2016.07.11.

 

Sümegi Zoltán

Növénytermesztési Ágazatvezető

Dávodi Augusztus 20. Mg. Zrt., Dávod

 

„Az elmúlt három évben (2013-2015), az őszi káposztarepce termesztésünk gerincét (közel ¾ részét) a Pioneer MAXIMUS® hibridkörhöz tartozó PR44D06 hibrid adta. Tapasztalataink kiemelkedőek voltak, mind a terméspotenciálját, mind pedig az agronómiai tulajdonságait, valamint termesztéstechnológiáját illetően.

Idén a legújabb generációt képviselő PX113 hibridre esett a választásunk, mely számos tulajdonságban előrelépést jelent a Pioneer MAXIMUS® repcehibridek körében. Gondolok itt a nagyobb termőképességére, illetve a jobb kórtani ellenállóságára (Phoma Rlm 7 rezisztencia).”

 

 

Kuruc János

Cégvezető

Duna-Horizont Zrt., Gara

 

 

„Szántóföldi növénytermesztésünkben meghatározó szerepet kap az őszi káposztarepce, mely jól alkalmazkodik a termőhelyi adottságainkhoz. Célunk, az itteni termőhelyi viszonyok mellett a legnagyobb terméspotenciállal bíró, jó agronómiai tulajdonságokkal rendelkező, illetve kiemelkedő kórtani ellenállósággal felruházott hibrid termesztése. Mindezt a DuPont Pioneer ajánlatában szereplő PX113-as Pioneer MAXIMUS® hibrid személyében találtuk meg, mely eleget tesz mindennemű elvárásainknak.”

 

Lempert László

Családi gazdálkodó

Kétegyháza

 

„Az elmúlt években a Pioneer MAXIMUS® repcehibridek nálam már bizonyítottak. Az általam már ismert Pioneer MAXIMUS® hibridekhez képest a PX113 robusztusabb és betegségellenálóbb. Télállósága kitűnő, és gyors a tavaszi fejlődési erélye. Nagy várakozással tekintek a betakarítás elé.”

 

 

Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.