MENÜ

Szántóföld

Szakfolyóirat > 2017/04 > Szántóföld precíziós precíziós növénytermesztés precíziós gazdálkodás

EGYRŐL A KETTŐRE – Precíziós gazdálkodás gazdaszemmel I. rész

A tavalyi év eredményei alapján a „Zérótól a precíziós gazdálkodásig” cikksorozat önálló kiadványként is megjelent, összefoglalóan bemutatva az egy éves munka során elért eredményeket. Az elhatározás, – miszerint folytatjuk a sorozatot –, megszületett már a gazdálkodási év végén, azonban a körülmények úgy alakultak, hogy a konzorcium az eredeti formában nem tudja folytatni a munkát. Az eredmények alapján érkezett visszajelzések azt sugallták, hogy szükség van egy napló-szerű bemutatásra a helyspecifikus gazdálkodás iránt érdeklődők számára. Természetesen a kritikák sem maradtak el. Ezek a projektben résztvevőknek fontos és értékes szempontokat tártak fel ahhoz, hogy a saját feladatát mindenki gondolja át: ha szolgáltatóként van jelen a piacon, további értéknövelt szolgáltatást nyújtson, ha pedig kereskedőként, akkor jobban figyelembe vegye a gazdálkodók elvárásait.

Szakfolyóirat > 2017/04 > Szántóföld növénytermesztés árukukorica Napraforgó

Termelői igények és piaci követelmények alakulása

A szántóföldi növénytermesztőnek fajtaválasztáskor vevőként, a termény értékesítésekor eladóként kell helyt állnia, amely komplex gondolkodást igényel azon túl is, hogy eldöntötte, milyen felhasználásra kívánja terményét értékesíteni. Összeállításunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a termelői oldalról jelentkező igény hogyan változott az elmúlt időszakban a főbb szántóföldi növényeket illetően, továbbá, hogy a piacon jelentkező követelmények hogyan alakultak ezen időszakban. Vizsgálatunkat négy nagy területen termesztett növényfajon kívül az utóbbi években kiemelt fontosságúvá vált szójára is kiterjesztettük, ezt a takarmányozási és étkezési célú jelentőségén túl a hazai és külföldi piacokon jelen lévő fajtáink GM-mentessége is indokolja. A termelői igények alakulásáról fajtatulajdonosokat kérdeztünk meg, a piaci oldal megvilágítására terménykereskedelemmel foglalkozó vállalatok szakembereit kértük fel.

Szakfolyóirat > 2017/04 > Szántóföld levéltrágyázás lombtrágyázás tápanyagigény

Virtuális kerekasztal a hatékonyabb termelés érdekében

A nagy hozamok eléréséhez növényeink nem tudnak minden esetben a talajból elegendő mikroelemhez jutni, ezért megkerülhetetlen technológia a levéltrágyázás. Hatékonysága már több mint százötven éve tudományosan is bizonyított, de különösen az elmúlt évtizedekben számos kísérleti eredmény és gyakorlati tapasztalat támasztotta alá hasznosságát, s tette így napjainkra az üzemi gyakorlat szerves részévé a növénytermesztésben. Olykor alábecsülik a szerepét, de vannak megközelítések, amelyek túlértékelik hasznosságát. Arra voltunk kíváncsiak – ezért megkérdeztünk szakembereket –, hogy milyen mértékben képes biztosítani a levéltrágyázás a növény tápelemigényét, ezáltal mekkora a valódi súlya a szántóföldi technológián belül.