MENÜ

Halpusztulások és megelőzésük

Oldalszám: 27
Báskay Imre 2017.05.06.

A halak kivételével haszonállataink mindig a szemünk előtt vannak az istállóban vagy éppen a legelőn. Így bármilyen rendellenesség azonnal szembetűnik. A halak megjelenése a vízfelszín közelében már problémát jelezhet. Ezt közegének, a víznek a minőségváltozása eredményezheti, amely leggyakrabban emberi hatás következménye.

Természetesen a halaknál is fontos az állategészségügyi kontroll, mert számtalan kórokozó, külső- és belső élősködő károsíthatja a halakat. A kedvezőtlen vízminőség ezek hatását is fokozhatja. A következőkben a vízminőséggel kapcsolatos problémákat tekintjük át. Ennek fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az 1906 februárjában alapított Magyar Királyi Halélettani és Szennyvíz Tisztító Kísérleti Állomás, amely részben jogelődje a ma, a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságon belül működő Vízélettani Laboratóriumnak.

A laboratórium több mint 40 éve működik a növényvédelmi szakigazgatásban, miután a ´60-as években számos nagy halpusztulást okoztak a növényvédő szerek, elsősorban az azóta már betiltott klórozott szénhidrogének. A 2013. évi CII törvény, valamint a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet alapján a halpusztulások kivizsgálásakor különösen nagy hangsúlyt fektetünk a növényvédő szer esetleges hatására is. Ehhez kapcsolódnak a növényvédő szerek, egyéb veszélyes anyagok engedélyezéséhez is végzett akut- és krónikus víztoxikológiai vizsgálatok.

 

Angolna- és busatetemek a Balatonban

 

 

Az elmúlt három évben általunk vizsgált tömeges halpusztulások 60%-ában a növényvédő szer szerepét is vélelmezték a bejelentők, bár az utóbbi években a legveszélyesebb vízszennyező hatóanyagok betiltásra kerültek, és ma már fokozottan kell alkalmazni kockázatcsökkentő intézkedéseket. A ma engedélyezett hatóanyagok lebomlása gyorsabb, kevésbé halmozódhatnak föl a vizekben, üledékekben. Ezért napjainkban már lényegesen kevesebb a bizonyíthatóan növényvédő szer okozta halpusztulás, azonban szabálytalan növényvédelmi tevékenység esetén továbbra is előfordulhat. A felfedezés, a bejelentés és a szakszerű mintavétel gyorsaságán nagyon sok múlik, mert csak így mutatható ki esetlegesen a hatóanyag, mielőtt lebomlana vagy jelentősen felhígulna a koncentrációja. Ezért a legfontosabb teendő az illetékes kormányhivatal értesítése, ha rendellenes halmozgást tapasztalunk, a halak a felszín közelében nyelik a levegőt, habzik a víz, a színe, szaga megváltozott, külső eredetű szennyezést tapasztalunk. 

 Az elmúlt években a legtöbb esetben oxigénhiány és/vagy ammónia-mérgezés volt a legfontosabb közvetlen oka a halpusztulásoknak, alkalmanként  a kén-hidrogén-mérgezés is jelentős szerepet játszott. Ezek a nagy szervesanyag-tartalommal, a számottevő növényi tápanyagok – főleg a nitrát-, az ammónium- és az ortofoszfát-ion – jelenléte miatt kialakult algavirágzással hozhatók kapcsolatba. A vizekben a szerves anyagot ugyanis elsősorban az egysejtű, vagy telepeket képező planktonikus algák és cianobaktériumok állítják elő. Jelenlétük nélkülözhetetlen a megfelelő természetes haltáplálék kialakulásához, azonban mértéktelen elszaporodásuk esetén, sötétben a légzésük révén csökkentik a víz oldott oxigéntartalmát, hajnali oxigénhiányt okozva, pusztulásuk után pedig a biomasszájuk bakteriális lebomlása von el jelentős mennyiségű oxigént. A víz kémhatása is napi ingadozást mutat, összhangban a vízi élőlények élettevékenységével és a tó geológiai adottságaival. Ennek megfelelően hazai tavaink inkább lúgos kémhatásúak, aminek következtében a szintén bomló szerves anyagokból képződő ammónium-ionból felszabaduló mérgező ammónia okozhat halelhullást. Különösen az iszapban, a fehérjék bomlása eredményeképpen halmozódhat fel szulfid-ion, amelyből a savasabb tartományban kén-hidrogén képződhet, amely szintén erősen mérgező. A biogén eredetű méreganyagok között halakra is veszélyt jelenthetnek az egyes algák, cianobaktériumok (kékalgák) által termelt mérgek. Ezek közül különösen erős toxint termelhetnek egyes fonalas kékalgák (pl. Anabaena) és egyes sárgamoszatok (pl. Prymnesium). Jelentős, 100 milliós literenkénti egyedszám feletti algabiomassza esetén gyérítésük nélkülözhetetlen a halpusztulások elkerülése érdekében, melyre a legalkalmasabb a klórmész, mely a vizet kevésbé lúgosítja.

 

Mérgezés esetén minden korosztály és hal pusztulhat

 

 

Növényvédő szer az elmúlt években egyetlen esetben sem volt olyan mértékben kimutatható, amely halpusztulást okozhatott volna, mert a kimutatott mennyiségek csak kis töredékét tették ki a halak 50%-os pusztulását okozó, ún. LC50 értéknek, amely koncentráció a laboratóriumi körülmények között a halak felét elpusztítja. Az azonban figyelemre méltó, hogy a növényvédő szer analitikai vizsgálatok több esetben 2–10 hatóanyagot is kimutattak egyes vízmintákból. A gyomirtó és gombaölő szerek mellett a halakra jelentősebb toxicitást mutató rovarirtó hatóanyagok közül kiemelkedett a lindán, amely a növényvédő szer analitikai vizsgálatokra vitt minták 50%-ában kimérhető volt. A lindán a központi idegrendszert bénító hatóanyag, bioakkumulációra és biomagnifikációra képes POP vegyület (perzisztens szerves szennyező), ezért 2000 óta a tiltott hatóanyagok között szerepel, így jelenleg nincs engedélyezett készítménye. A vízből kimért hatóanyag eredete korábbi használatra, raktározásra vezethető vissza. Egy esetben ponty májából és kopoltyújából a közel 50 éve betiltott DDT és bomlástermékei is kimutathatóak voltak!

Az elmúlt években a halpusztulás okai között a növényvédő szerek közvetlen hatása tehát nem volt igazolható, többnyire a jelentősebb szervesanyag-terhelésből adódó kedvezőtlen környezeti paraméterek jelentették a legfőbb tényezőt. De a kimutatott 21 különböző hatóanyag többsége, még ha csak nyomnyi mennyiségben – az LC50 értékének ezred-tízezred részének megfelelő koncentrációban – volt is jelen, ronthatta a halak túlélését, különösen, ha egyszerre 8–10 hatóanyag is jelen volt. Ezért a halpusztulások megelőzésére fontos az élővizek gyakoribb monitorozása, különösen az intenzív mezőgazdasági területek közelében.

Báskay Imre 

NÉBIH laboratóriumvezető