MENÜ

Változások időszakát éljük

Oldalszám: 14
2017.09.10.

Az idei év ősze nagy változást hoz az európai cukorgyártó vállalatok életében, melynek következményeit legfeljebb sejteni lehet. Októbertől ugyanis kivezetésre kerül az eddigi cukorkvóta rendszer, mely egy teljesen új helyzetet teremt a piaci szereplők számára a jövőben. Hazánk legnagyobb izocukor gyártója, a Hungrana Kft. felkészülten várja a piacnyitást, a megmérettetést a versenypiaci környezetben. 

14-hungrana-logo-kAz Európai Unió döntése értelmében 2017 októberétől kivezetésre kerül a cukor­kvóta rendszer, mely ez idáig szigorúan, megadott kvóta alapján szabályozta, hogy mely ország mennyi izocukrot, kristálycukrot gyárthat. A döntés értelmében ez a kvóta eltörlésre kerül, és az országok annyi cukrot állíthatnak elő, amennyit a kapacitásuk enged, nem lesz felső határ benne, ezzel teremtve nyílt versenypiaci környezetet az eddig kisebb kvótával rendelkező államok számára.

A Hungrana Kft. hazánk és Európa legjelentősebb kukoricafeldolgozó vállalata, mely éves szinten több mint 1,2 millió tonna kukoricát dolgoz fel Szabadegyházán működő gyáregységében, kizárólag magyar termelőktől. A vállalat az európai izocukor piac több mint egyharmadát birtokolja, tehát az össz európai kvóta több mint a harmadával rendelkezik a Hungrana jelenleg. Éppen ezért a cég már évek óta tudatosan készül a változásra, beruházásaik, fejlesztéseik, partneri kapcsolataik alakításában fontos szerepet játszik az őszi versenypiaci környezet kialakulása.

14-hungrana-reng-zoltan-k„Még nem tudni, hogy mi várható, mindenkinek vannak elképzelései, de csak annyi biztos, hogy óriási változás lesz az eddig megszokott, szigorúan szabályozott rendszerhez képest. – mondja Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója. „Jelenleg 18 millió tonna cukor termelődik és fogy el Európában, tehát nagyjából egyensúlyban van a kereslet és a kínálat. Ezen belül megközelítőleg 720 ezer tonna az izocukornak (folyékony cukornak) a részaránya, melyet kukoricából állítunk elő. – teszi hozzá a vezető.

A nagy kérdés, hogy a most meglévő kereslet-kínálati piac, ami az évek alatt beállt már, ez hogyan, merre fog változni.

„A mostani cukorkvóta megszűnését követően bármelyik gyár annyit termelhet, amennyit csak akar, illetve amennyit a lehetősége enged. Nagy kérdés, hogy az európai gyáraknak mekkora elfojtott kapacitása van, amit a kvótarendszer miatt eddig nem tudtak érvényesíteni, de a nyílt versenypiacon a hatékonyabb termelés érdekében a jövőben teljes kihasználtságon üzemeltet majd.” – mondja Reng Zoltán.  

Ám a nyersanyagellátás is véges, és az élelmiszer-alapanyag gyártók számára a kiélezett piaci helyzetben még fontosabb tényező lesz, hogy az alapanyag a közelében legyen, hiszen meghatározó költséget/kiadást jelent mind a nyersanyag, mind a késztermék szállítása.

„Rengeteg alapanyag van hazánkban és a környező országban is, így abban bízunk, hogy ez nem okoz majd gondot a jövőben sem. Kialakult, több évre, évtizedekre visszanyúló partnerkapcsolataink vannak a kukoricatermelőkkel, gazdákkal, akik számára mi a biztos piacot és kiszámíthatóságot jelentjük. Hosszú távon gondolkodunk és ennek megfelelően is cselekszünk, így együttműködő partnereink is hosszú távon számíthatnak ránk – teszi hozzá a szakember.

A nagy múltú cég tulajdonosai és a menedzsment tehát felkészülten, nagy várakozással tekint a jövő kihívásai elé. „Az erősebb verseny is csak motivál, hogy fejlesszünk, ésszerűbbé és gazdaságosabbá tegyük a cég működését, kicsit másképpen nézünk a piacra, mint eddig. Ha látható lesz egy gyors felívelő piacbővülés, akkor erre mi is azonnal reagálni fogunk. Jelen pillanatban a hatékonyságnövelésen van a hangsúly, az energiahatékonyság növelésén, gyakorlatilag a versenyképességünket szeretnénk fokozni a versenytársainkhoz képest. Az elkövetkező egy-két évben nálunk biztosan ez a fókusz, erre mutatnak a beruházásaink is – összegzi a közeljövőt a vezérigazgató.

www.hungrana.hu

14-hungrana-corn-800