Az EuroTier 2018 állattenyésztési szakkiállítást november 13–16. között rendezték meg Hannoverben, amelynek fókuszában az idei évben a digitalizáció állt. A világ vezető állattenyésztési rendezvényén 62 ország 2526 kiállítója mutatta be termékeit és szolgáltatásait több mint 260 000 négyzetméteren. A kiállításnak több mint egy évtizede az Agro Napló is kiemelt figyelmet szentel, mert az itt tapasztalható tendenciák, és az itt bemutatott újdonságok hamar elterjednek széles körben.
Lapunk érdeklődését a kiállításszervezők is értékelik, amit az is mutat, hogy a rendezvény szeptemberi sajtónapjaira Magyarországról egyedüli szakmai orgánumként az Agro Napló kapott meghívást. A most közreadott összeállítás alapját a kiállításon az állattenyésztési trendekről és a bemutatott újdonságokról készített interjúk adják.
Boromisza Gergely, az Agroninja képviseletében az Agro Naplónak arról beszélt, hogy eddig Magyarországon a cég fő célja az volt, hogy bemutassa azt a speciális alkalmazást (a Beefie egy speciális fotóapplikáció), amellyel stresszmentes súlymérést lehet végezni, továbbfejlessze azt. A munka eredményeként a felhasználók az alkalmazásról nagyon jó visszajelzéseket küldtek.
Az értékesítési vezető elmondta: sok farmról gyűjtöttek tesztelésre adatokat még további fajtákról (Charolais, Limousine, Magyar Tarka), hogy az applikáció minél szélesebb körben használható legyen. A másik változtatás az üzletfejlesztésre vonatkozik. Elkezdte a cég felmérni a külföldi piaci lehetőségeinket is, és viszonteladókat keres, mert üzleti stratégiája szerint továbbforgalmazókon keresztül szeretné elérni a végfelhasználókat. „Van már üzleti partnerünk Brazíliából, Oroszországból, Franciaországból, Amerikából. Jelentős az érdeklődés Dél-Afrikából, de van megkeresésünk Ausztráliából és Új-Zélandról is” – mondta az Agroninja értékesítési vezetője. Hozzátette: az EuroTier időpontjában ott tartott az ügy, hogy az összes tradicionális szarvasmarhatartó országból megkeresték a vállalkozást, és már az első viszonteladói szerződéseket is aláírták, illetve továbbiak előkészítés alatt voltak. Magyarországon is van már viszonteladói partnere a cégnek, mert tárgyalásokat folytatnak a hálózat bővítéséről.
„A EuroTier kiállítástól azt vártuk – mondta Boromisza Gergely –, hogy egyrészt szerettünk volna mi is körülnézni, hogy miben gondolkoznak az állattartók, hol vannak még potenciális lehetőségeink”. A cég az alapvető probléma megoldására törekedett, a Beefie ugyanis csak az első termék. Most kezdték el a problémakörök szerinti további termékek fejlesztését. Másrészt, a kiállítástól a piacaik bővülését várták, alapvetően további viszonteladók megtalálását szerették volna elérni.
„A globális piacban gondolkodó vállalkozásoknak az EuroTier a legalkalmasabb kiállítás volt termékeik bemutatására, terjesztésére” – összegezte tapasztalatait a vezető.
Dr. Várnagy Ákos (a képen jobbra), a Biomin Magyarország Kft. munkatársa elmondta: az EuroTieren egy új terméket mutattak be. Ez a Digestarom DC, egy újgenerációs növényi eredetű takarmányadalék.
Magyarázatként hozzátette: a DC, a Duplex Capsule rövidítése, ami azt jelenti, hogy kettős kapszula formában elérhető a termék. A termék folyékony magja esszenciális olajokat tartalmaz, amelyek a bélflóra kialakításában és fenntartásában játszanak szerepet. A mag körbe van véve egy köpennyel, ami szintén növényi olajokat tartalmaz, de speciális étvágyfokozó és ízesítő anyagokat is. Ezen kívül a termék tartalmaz különféle kivonatokat és gyógynövényeket, melyeknek bélvédő hatása van.
A kettős kapszulaformának több előnye is van: hosszú, 18 hónapos szavatossági idővel rendelkezik, homogén módon elkeverhető a takarmányban, így a termék folyamatos és egyenletes bevitele biztosított, magasabb a hőstabilitása (akár 95 fokon való pelletálás), valamint a hatóanyagok visszanyerése az emésztés során nagyon jó.
Az egyik legfontosabb előny szintén a kettős kapszulaformának köszönhető: a hatóanyagok lassú, folyamatos felszabadulása az emésztő traktusban. Először az ízanyagok szabadulnak fel a szájban, majd fokozatosan történik meg a mag felszabadulása, amely a bélflóra szabályozására alkalmas anyagokat tartalmazza, tehát nagyon hatékony végig az emésztési folyamatban.
Az étvágyfokozó, a bélflóra moduláló és a bélvédő összetevőinek köszönhetően a Digestarom DC-t úgy is nevezhetjük, hogy „takarmány-átalakító”, mert hatékonyabbá teszi a takarmány-átalakítást, -emészthetőséget, -felszívódást, ezáltal javulása tapasztalható az állat életképességében, teljesítményében és az állati termék minőségében egyaránt. Ezek tehát a Digestarom DC jótékony hatásai, és meg kell említeni még, hogy ez egy teljesen új, és egyedi kapszulázási technológia, amely jelenleg szabadalmaztatás alatt áll.
Ackermann Tamás (a képen jobbra), a magyarországi Fliegl gyár cégvezetője arról tájékoztatta az Agro Naplót a bemutató kapcsán, hogy az EuroTier kiállítás a múltból adódóan főként az észak-német állattartó gazdákra fókuszált, de az utóbbi 10 évben nagymértékű változás volt tapasztalható az exportpiacok irányába, ami a külföldi látogatók számának növekedéséből is lemérhető.
A kiállításon a Fliegl hígtrágya gépeit helyezte fókuszba, a két éve piacon lévő kijuttató rendszerének 4.0-ás fejlesztett változatát mutatták be. A hígtrágya-kijuttatók kiszolgálása a megfelelő szállító eszközzel szintén nagyon fontos – közölte a cégvezető, hozzátéve: ez egy láncszem a tárolóhely, és a földön dolgozó speciális kijuttató eszköz közé beépítve. További újdonság a Fliegl letolókocsi „ráncfelvarrása”. Így például a homlokfalba beépített különböző átlátszó műanyag elemek, aminek köszönhetően jobban lehet látni a traktorból a rakományt, illetve maga az oldalfal rendszer lett egy kicsit továbbfejlesztve a felhasználóbarátabb kialakítás révén.
Érezhető továbbá az európai konformitási igény is. Így jönnek az úgynevezett COC-k, vagyis, hogy Európa-szerte, az EU-tagállamokban a forgalomba helyezés könnyebb legyen. Ehhez viszont a különféle előírásoknak kell megfelelni. Ezért most például a sárvédők gyártását módosította a cég, így azok már nem fémből, hanem műanyagból vannak. A hátsó aláfutás-gátló szintén egy műanyag rendszer, amiben egy Fliegl által fejlesztett – csak a Fliegl-nek, egy beszállító által gyártott – hátsó lámpa került elhelyezésre. Ez egy úgynevezett full LED-es lámpa, mely törhetetlen burkolattal rendelkezik, és nagyon kevés áramfelvétellel.
Simon Gyula, a Topigs Norsvin Közép-Európa Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy ezen a nemzetközi világkiállításon mutatták be az eltelt két évben folytatott kutatási és fejlesztési munka azon eredményeit, melyeket már beépítettek a termékeikbe. Ezek az újdonságok telepi körülmények között segítik a termelőket a jobb eredmények elérésében. Négy évvel ezelőtt egyesült a Topigs és a Norsvin. Mostanra kialakult az az egységes tenyésztési rendszer, amiben számos előremutató és világviszonylatban is innovatív módszert alkalmaznak. Pár hónapja Kanadában nyitották meg a vállalat legújabb tesztállomását, ahol két vonal kanjait vizsgálják. A kanadai és a norvég tesztállomásokon összesen évi 10 ezerre tehető azon kanok száma, amelyeken CT-vizsgálatot végeznek az egyedi teljesítményvizsgálatot követően. „Az összegyűjtött eredményeket azonnal felhasználjuk a tenyészérték-becslésben, mely kiegészítve a DNS-vizsgálatokkal nagyban felgyorsítja a genetikai előrehaladást” – mondta az ügyvezető. Az így elért genetikai fejlesztésekhez Európa és a világ többi része nemcsak élő állatok, de sperma és embrió formájában is hozzájut majd. Újdonságnak számít a TN70-es vonal, amiről úgy gondolják a szakemberek, hogy az egyik legjobb árutermelő kocavonal Európában. Erre utal a szlogen is a „21. század kocája”.
TN70-es koca
A TN70-es használatával a termelők nagyon hatékonyan tudnak sertéshúst előállítani, minimális munkaerő-felhasználás mellett. A TN70-es koca átlagban 14-15 nagy születési súlyú, életerős malacot fial és köszönhetően a célirányos szelekciónak, ezeket a malacokat rendkívül alacsony kiesés mellett fel is tudja nevelni.
„Szintén most indult a kampánya egy régi-új terminál kanvonalnak, a TN Tempo-nak, ami 7-8 évvel ezelőtt a mi térségünkben is a legnépszerűbb terminál kan volt, ám az elmúlt években a duroc vonalak kissé háttérbe szorították. Az elmúlt évek céltudatos tenyésztői munkájának köszönhetően az új TN Tempo minden tekintetben versenyképes a duroc terminál kanvonalakkal. A kiállításon az újdonságok bemutatása mellett szintén nagyon fontos számunkra, hogy találkozzunk a partnereinkkel és a sertéshús-termelési láncban érdekelt emberekkel.”
Dick Hordijk, a Royal Agrifirm Csoport vezérigazgatója arról tájékoztatta az Agro Naplót, hogy két évvel ezelőtt leírt stratégiájuk megvalósítását mutatták be a legutóbbi EuroTier kiállításon. Ennek lényege: minél szélesebb piaci körre kell a cég működését kiterjeszteni. Ez igaz a cég tevékenységeire, és a fogyasztóknak, valamint a partnereknek nyújtott szolgáltatásokra egyaránt.
„Az élelmiszerlánc gyorsan változik. Ha megnézzük a fogyasztói piacot, akkor az egyre összetettebbé válik: már mindenkinek megvan a véleménye az antibiotikumokról, az állatok jólétéről, arról az országról, amelyből a termék származik. Ami néhány éve még megfelelő volt, az ma már nem az.„
„Úgy gondoljuk, hogy nem csupán egy takarmánygyártásra specializált vállalatnak kell lennünk, hanem partnerré kell válnunk a gazdálkodók és a fogyasztók számára egyaránt. Partnerségi kapcsolatba léptünk a Protix vállalattal, amely zsírokat és fehérjéket készít rovarokból. Úgy véljük, hogy ez egy jó példa az élelmiszerlánc megújulására, amely lényegében melléktermékeket használ, hogy etesse a rovarokat, majd a rovarok haszonállatok takarmányaiba kerülnek„ – mondta a vezérigazgató.
Hozzátette: „van egy új koncepciónk az antibiotikum-felhasználás csökkentésére is, minél hatékonyabbak legyenek a tejtermelő gazdaságok, a tehén valamennyi takarmányának helyes felhasználásával. Minden, amit a kiállításon bemutattunk napirenden lévő témáink. Mi pozitív példákat mutatunk, és nem azon siránkozunk, milyen gyorsan változik a világ, és úgy érzékelem, hogy a látogatók értékelik ezt, amikor eljönnek a cégünkhöz”.
Körmöndi Mónika, az Adexgo Kft. általános igazgatója azt emelte ki: „fejlesztőcégként fontosnak tartjuk, hogy ne csak a hazai takarmányozás helyzetét figyeljük, de nyomon kövessük a nemzetközi trendeket is. 2013 óta folytatunk nemzetközi kereskedelmet és erős törekvésünk, hogy az európai takarmányozási piac mellett jelen legyünk távolabbi országok, területek piacain is”.
A cég saját fejlesztésű kiegészítő takarmányai ma már a dél-koreai és egyiptomi piacokon is jelen vannak. A nemzetközi együttműködések nagyban segítik a fejlesztői munkát, hiszen számos olyan piaci sajátosságot kell figyelembe venni, amely a termékek felhasználhatóságát, minőségét tekintve újabb és újabb követelmények elé állítja a csapatot, a szakembereket.
Az idei évben szervezett partnertalálkozók során kiemelt figyelmet kapott a Glüko-GO termékcsalád legújabb tagja, a Glüko-Rep. A termék fejlesztését az idei évben sikerült lezárni és az eredmények igen biztatóak. A termék a magas tejhozamú tejelő állományok energiafüggő szaporodásbiológiai problémáinak csökkentésére kínál megoldást. A fejlesztés során ötvözték a már jól ismert bendőstabil cukor (Glüko-GO-60) hatását az n-3 zsírsavak szaporodásbiológiai előnyeivel.
A tapasztalatok szerint az ilyen jellegű termékek komoly piaci támogatást igényelnek. A védett cukor hatásmechanizmusa mára ugyan kevésbé vitatott, de továbbra is jelentős technikai támogatásra van szükség, hogy a hazai takarmányozásban oly széles körben elterjedt glükoneogenetikus anyagok mellett helyén kezeljük használatát. A halolaj, mint folyékony alapanyag, bendőstabil cukorral történő kombinálása pedig gyártási és minőségbiztosítási szempontból is komoly technikai kihívást jelent. Úgy tűnik: a fejlesztői törekvések visszaigazolást nyertek. Így a termék várhatóan 2019-ben több országban is megjelenik a cég forgalmazóin keresztül.
A termékfejlesztés mellett a gyártástechnológia bővítése is kiemelt jelentőséggel bír a cég életében. A legutóbbi kiállításon számos olyan technológiai megoldás volt látható, amely a balatonfüredi gyár fejlesztésére és a gyártástechnológia bővítésére is lehetőséget kínál. Egy ilyen technológiai beruházásként valósult meg a lassú lebomlású (retard) por karbamid is, amely eddigi ismeretek szerint nemcsak újszerű, hanem szélesebb körű alkalmazást és magas gyártásbiztonságot kínál a felhasználóknak.
„Cégünk törekvése – mondta az általános igazgató –, hogy olyan alapanyagokat tegyünk elérhetővé a hazai állattartók és takarmányozási szakemberek számára, melyek újszerűek a hazai takarmányozásban és megoldást kínálhatnak a tömegtakarmányok minőségétől függő takarmányozási problémákra. A kiállítás lehetőséget adott ilyen alapanyagok gyártóinak megismerésére. Pár évvel ezelőtt így ismerkedtünk meg a kakaóbabhéj hatásaival, az idei évben pedig a védett vitaminok (AD3E) segítségével, így tudtuk a globális vitamin árrobbanás hatásán csökkenteni”.
Bogár Barnabás, az osztrák Schauer Agrotronic GmbH kereskedelmi képviselője a sertéstenyésztési szektorban több újdonságot is bemutatott: így például a „hígtrágyamentes” sertésistállót, amely egy innovatív, átfogó rendszer a hígtrágya és az ammónia-kibocsátás megszűntetésére hízó sertések tenyésztésénél.
Az újonnan kifejlesztett alacsony kibocsátású istállórendszerben a sertéseket egy a külső környezet klímáját biztosító istállóban egy belső kapszula komfortját nyújtó területen valamennyi állatjóléti és állategészségügyi szempontot figyelembe véve tartják. Sem szemét, sem hígtrágya nem keletkezik a ciklus végén. Az ürüléket és a vizeletet külön gyűjti a rendszer, amelyek trágyatermékként vagy biogáz alapanyagként kerülnek további feldolgozásra. Az ammónia-kibocsátás 70 százalékkal csökken, a metáné pedig 90 százalékkal. A rendszer szabadalmaztatása már folyamatban van.
Egyre több sertéstartó telep tér át részben szabad akaratából, részben pénzügyi ösztönzők hatására a fiaztatóban nagyobb mozgásteret nyújtó rekeszekre. A BeFree ezen a területen Európa-szerte már hírnevet szerzett magának, most pedig működésében továbbfejlesztettük, hogy a búvóláda méretét igény szerint lehessen növelni, a rekesz szélességéhez és hosszúságához lehessen igazítani valamint egy elfordítható rekeszfal segítségével könnyen ki és be lehessen terelni a kocákat.
A WelCon biofiaztató rekesz 2012 óta szabadalom oltalma alatt áll és azóta a német nyelvterületen a sztenderd organikus sertésfiaztató rekesszé vált. Az újonnan épített biofiaztató rekeszek pénzügyi és munkaerőigény könnyebb és pontosabb tervezhetősége érdekében a Schauer Agrotronic kifejlesztette a WelCon biorendszerű fiaztatót, amely igény és a kívánt saját hozzájárulás mértéke szerint akár kulcsrakész sertésistállóként is megvalósítható.