Az AGRO.bio az elmúlt években a Demo Farm Projekt keretein belül és több termelő partnerénél is vizsgálta technológiáinak teljesítményét üzemi körülmények között. Az elvégzett értékelések megerősítették a korábbi évek tapasztalatát, azaz a talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja. Ez annyit jelent, hogy a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka javul.
A Demo Farm Projekt keretein belül 2016-ban három helyszínen vizsgáltuk a BactoFil® A10 + KITEStart folyékony startertrágya együttes hatását. Az eredmények azt mutatták, hogy a kezdeti időszakban mért szerényebb gyökértömeg és zöldtömeg gyarapodás a terméseredmények nagyobb mértékű javulását eredményezték. Ez azt bizonyította, hogy a mikrobiológiai támogatással alkalmazott starter kezelés hatás kifejtése felerősödik, és mind az önálló talajoltásnál, mind az önálló starteres kezelésnél jobb termésreakcióval számolhatunk.
A Gyermely Zrt szakembereivel közösen három éves üzemi kezeléssorozat keretében vizsgáltuk a BactoFil® A10 + KITEStart® technológia eredményességét. Két év után a következő megállapításra jutottunk:
A részletekkel és további technológiai információkkal kapcsolatban keresse területi szaktanácsadóinkat, vagy látogasson el honlapunkra!