MENÜ

Telephelyet avatott az Amazone (+VIDEÓKKAL!)

Oldalszám: 14-15
2019.11.10.

Ezeregyszáz négyzetméteres új, fedett épületegyüttest avatott Debrecenben az Amazonen-Werke Kft. Az egyhektáron elhelyezkedő, mintegy 400 milliós beruházással megvalósított létesítmény magába foglalja a 200 m2-es szervizcsarnokot, a 200 m2-es alkatrészraktárat, valamint egy 400 m2-es ún. Active Center bemutatóközpontot, amely a munkagépek bemutatásán túl az oktatás és továbbképzések helyszínéül szolgálhat majd.

 
amazone-indító
Kovács Tamás, Papp László Debrecen polgármestere, Christian Dreyer, Andreas Hemeyer

 

A megnyitóünnepségen Christian Dreyer, az anyacég tulajdonosa és Andreas Hemeyer értékesítési és vevőszolgálati vezető köszönetet mondtak a hazai vállalat 21 dolgozójának, akik e naptól kezdve az Amazone brandhez méltó és európai szinten is meghatározó szerepet betöltő professzionális helyszínen szolgálhatják ki a gazdákat a gép-, alkatrész- és szervizellátás terén.

Az új debreceni telephely megnyitása óriási mérföldkő cégünk életében – hangsúlyozta Kovács Tamás, az Amazonen Werke Kft. ügyvezetője –, a több mint egy évtizedes munkánk elismerésének jele a német cégvezetés és a tulajdonosi kör részéről. A 2017-ben megfogalmazódott gondolatunkat – miszerint a folyamatos fejlődés és növekedés okán kinőttük bérleményünket és új telephely létrehozására lenne szükség – azonnali tettek követték. E sikerhez elengedhetetlen – folytatta az ügyvezető –, hogy a több mint 130 éves múltra visszatekintő, professzionális gépekkel és kiváló csapattal felvértezett európai gyártó cég, az Amazone álljon mögöttünk. A velük való szoros együttműködés teszi lehetővé, hogy az Amazone gépeket ma jegyzik a hazai piacon, bizonyíték rá, hogy évente több mint 300 gépet értékesítünk Magyarországon.

 

amazone-uj-telephely

 

Az új komplexum egyébiránt túlmutat a hagyományos kiszolgáló egység fogalmán, a 200 nm-es szervizcsarnokba telepített demo-terminálokkal például szimulálni tudják a szántóföldön fellépő esetleges problémákat, így gyors és hathatós segítséget tudnak nyújtani ezek megoldásában. Ugyanitt a legmodernebb eszközökkel készíthetik fel a gépeket a szezonra, továbbá a megnövelt kapacitású alkatrészraktárral már másnapra ki tudják szolgálni az alkatrészigényeket, 24 órán belül pedig Németországból is gond nélkül megoldható egy-egy hiányzó alkatrész pótlása.

A nagyszámú közönséget felvonultató megnyitóünnepség alkalmat adott arra is, hogy a telephely kültéri tesztpályáján a már ismert Amazone portfólión túl bemutassák a gazdáknak a legújabb fejlesztéseket.


Amazone Ceus-2TX

Az Amazone a Ceus-2TX tárcsásborona-grubber kombinációja ötvözi a kompakt tárcsa sekély művelési mélységnél nyújtott előnyeit a mély talajlazítást végző kultivátoréval. E rugalmas kombinációnak köszönhetően a Ceus tökéletes talajművelő gép olyan gazdaságok számára, amelyeknek nagy mennyiségű szerves anyagot kell bedolgozniuk, illetve egy sokoldalú géppel szeretnék megoldani a sekély és mélyművelést is. A 8–15 km/órás művelési sebességet kihasználva nagy területteljesítmény érhető el a géppel. A 510 mm-es csipkés tárcsával rendelkező elülső tárcsasor lehetővé teszi az egyenletes művelést 5–14 cm-es munkamélységben. A max. 30 cm-es munkamélységig történő talajlazításhoz az elülső tárcsasort C-Mix kapákból álló kapamező követi, amelynek mélyre hatolása fokozza az elöl haladó tárcsasor vágási teljesítményét.

 amazone-ceus

 

Az elülső tárcsasor kiválóan aprítja fel az organikus anyagokat, miközben a talajon elterülő szármaradványokat intenzíven szétvágja és bekeveri, ezzel egyidejűleg a felső talajrétegen finom, morzsolódó szerkezetet alakít ki. Ez ideális körülményeket teremt a rothadáshoz, valamint a csírázáshoz és a növekedéshez. A tárcsák egyenkénti felfüggesztése és gumituskós biztosítása garantálja az optimális talajkövetést. A tárcsák karbantartást nem igénylő olajfürdős kenésű csapágyai megegyeznek a Catros kompakt tárcsákon már bizonyított megoldással.


Amazone Hektor

Az Amazone Hektor félig függesztett váltvaforgató eke 6–8 ekefejes változatban érhető el, legfeljebb 257 kW/350 LE-s traktorokhoz. A Hektor robusztus, 150 x 150 x 12 mm méretű gerendellyel és a mechanikus, négy fokozatú, 36–48 cm közötti fogásszélesség-szabályozással az egyszerű kezelést és a nagyfokú használati biztonságot képviseli. A pontos és egyszerű ekebeállításnak köszönhetően mindig optimális művelési kép érhető el, a 100 cm-es hosszirányú eketesttávolság és a 82 cm-es gerendelymagasság pedig nagy áteresztőképességet biztosít még nagy mennyiségű tarlómaradvány esetén is.

 amazone-hektor

 

Az új billentőrendszer – a fordítómű és az eke váza közötti elülső összekötőként – maximális nyomtartást és az eke optimális húzásvonalát garantálja. A hidraulikus véghelyzet-csillapítású fordítóhengerek az eke nyugodt és egyenletes fordítását garantálják. Az alapfelszereltség részét képezi a hidraulikus első ekefej fogásszélesség-beállítás, amelynek segítségével az eke egyszerűen beállítható a traktor kerekeinek belső távolságához. A nagy méretű támasztókerék (500/45-22,5 – szélesség 500 mm, külső átmérő 1015 mm) pontos mélységtartást biztosít még nehéz feltételek mellett is. Az új Hektor félig függesztett váltvaforgató ekék minden ©plus kormánylemez-típussal felszerelhetők a legkülönbözőbb talaj- és használati körülményekhez.

 

 

Az Amazone két évvel ezelőtt a mosonmagyaróvári gyár megvásárlásával a forgatásos talajművelés piacát célozta meg, ebben a szegmensben a Hektor vontatott váltvaforgatós eke mellett a Cayros függesztett váltvaforgató ekét kínálják.

 

 


Amazone ZG-TS 01

Az új, 7500 vagy 10 000 liter tartálytérfogattal rendelkező ZG-TS 01 vontatott műtrágyaszóróval akár 54 méteres munkaszélesség és akár 30 km/h munkavégzési sebességi mellett magasabb területteljesítmény érhető el. Ezek a típusok AMAZONE TS szórószerkezettel vannak felszerelve. A teljes műtrágyaszóró-rendszer nemesacélból készült, így a hosszú élettartam garantált. A hidraulikus szórótárcsa-hajtás állandó tárcsafordulatszámról gondoskodik, a géppel a fent említett munkaszélesség mellett akár 10,8 kg/s (650 kg/min) kiszórási mennyiség is lehetséges.

 

amazone-zgt s

 

A kiszórási mennyiség, a maximális munkaszélesség és a max. 30 km/h munkasebesség kombinációja tehát egyedülálló teljesítményt tesz lehetővé. A normál szóráshoz és a határszóráshoz az úgynevezett AutoTS rendszer különböző szórólapátokat aktivál anélkül, hogy a traktor vezetőfülkéjéből ki kellene szállni vagy tárcsacserét kellene végezni.

A DynamicSpread szakaszolókapcsolás lehetővé teszi, hogy ék alakú területen akár 128 keretszakaszt is bekapcsoljanak. Továbbá a műtrágyaszóró felszerelhető ArgusTwin és Wind Control szórószakasz-felügyelettel is.

A Profis Pro online mérlegrendszer a kívánt kiszórási mennyiség automatikus szabályozását teszi lehetővé az adagolótárcsán keresztül. Az új, keretbe épített ZG-TS 01 ProfisPro mérlegrendszer esetében a tartály és kerete négy, a sarokpontokon felszerelt mérőcellán keresztül egy külön alvázzal van összekötve. Ezzel megteremtették a rendkívüli gyakorisággal történő online mérlegelés előfeltételét. A mérleg jeleit a kiszórási mennyiség állandó online kalibrálásához, az intelligens töltéskezeléshez és a gyors szállításnál a biztonságos fékerő-szabályozáshoz is használják.

 


Amazone UX 01 Super

Az Amazone UX 01 Super vontatott permetezők 4201, 5201 és 6201 modelljei minden felszereltségi és kezelési szinten kaphatók. A kézi vezérlésű szívóarmatúrával rendelkező alapcsomagtól a terminálkezeléssel rendelkező komfort csomagig, a merev tengelytől a féltengely-kormányzásig. Az UX 01 Super permetezőket egy speciálisan kialakított, kedvezőbb súlyponttal rendelkező polietilén tankkal szerelték fel, amelynek sima falai tökéletes belső és külső tartálytisztítást tesznek lehetővé. A tartályfenék alacsonyan fekvő kivezetőpereme minimális maradékmennyiséget garantál.

 

amazone-ux

 

Az UX 01 Super permetlé-körforgásának vezérlését a központi SmartCenteren keresztül lehet elvégezni, amely szennyeződéstől és fröccsenő folyadéktól védve egy nagy fedőburkolat mögött, a gép bal oldalán kapott helyet. Továbbá itt található az új, nagy teljesítményű 60 l-es keverőtartály is.

A permetlé kör kezelése egy szívó- és egy nyomócsapon keresztül történik. A folyadék-körforgás automatizálása és távirányítása érdekében az opcionális Comfort Paket-et kínáják. Ez alapként tartalmazza a felszívás automatikus leállítását és opcionálisan a külső nyomóágról történő feltöltés leállítását. Különösen kényelmes a kezelés Comfort plusz csomaggal, amelynél kezelőcsapok helyett érintőképernyős kezelőterminál teszi könnyebbé a gép kezelését.

 

 

Az UX Super permetezőgépek mindegyike 520 l/min teljesítményű, kis karbantartásigényű, kettős szivattyúrendszerrel rendelkezik. Permetezéskor az egyik szivattyú 260 l/min teljesítménnyel látja el a szórókeretet és a mellék-keverőszerkezetet. A másik szivattyú 260 l/min teljesítménnyel a fő-keverőszerkezeten keresztül a permetlé erőteljes keverését biztosítja.

Az UX 01 Super 21 és 40 m közötti munkaszélességben a Super-L2 szórókerettel, 36 m-es munkaszélességben a Super-L3 szórókerettel szerelhető fel. A szórókeret-csillapításnál és a szórókeret-vezérlésnél több lehetőség áll a felhasználók rendelkezésére, ilyenek pl. DistanceControl vagy DistanceControl plus automatikus szórókeret-vezetés. Ezzel a szórókeret automatikusan (magasságban és dőlésben) a növényállomány felett vezethető.

 

-an-