MENÜ

Atonik 60 éve

Oldalszám: 47
Visi Zoltán 2021.03.09.

Az Atonik a UPL egyik zászlósterméke. Honnan az erő, ami révén napjainkban is a biostimulátor-piac egyik meghatározó terméke tud lenni?

repce-es-napraforgo

 

Az Atonik hatóanyagai a tudásukat először a gyógyászatban mutatták meg. A benne rejlő hatóanyagok ugyanis stimulálják a vérkeringést, vérképződést, valamint csírátlanító hatásuk is van. Japánban először TBC-s betegeknél használták a készítményt injekció formájában. Az 50-es évek elején véletlenül fedezték fel, hogy a növények növekedését is segíti. A tokiói egyetemi kutatások gyorsan rávilágítottak arra, hogy az Atonik a növényekben gyorsan felszívódik, segíti a sejtek közötti tápanyagáramlást, életerőt adhat a sejteknek, amely jó hatással van a gyökeresedésre, csírázásra és az erős növekedésre. Szabadalmát Japánban 1961-ben szerezte meg.

 

atonik-torta fotó-300

 

Magyarországon az első ideiglenes engedélyét 1988. január 27-én kapta meg paprikában virágzás előtt és virágzásban történő felhasználásra. Általános engedélyt, mint termésfokozó növényvédő szer, kapott 1994-ben, ekkor már paprikán kívül további kultúrákban is felhasználási engedélyt kapott (szőlőben, görög- és sárgadinnyében). A fejlesztések előrehaladtával 16 kultúrára bővült a felhasználási kör és már növekedésszabályzók közé sorolódott. Majd a további fejlesztéseknek köszönhetően további 2 engedéllyel bővül a felhasználási kör 2021-ben.

Az Atonik titka a 3 hatóanyagban rejlik:

  • 5-nitroguajakol Na-só,
  • o-nitro-fenol Na-só,
  • p-nitro-fenol Na-só.

A hatóanyagok a szintetikus nitrofenolokhoz tartoznak, amelyek a természetben is képződnek az élő sejtek asszimilációs folyamatai során. A szintetikusan előállított hatóanyagok feladata ugyanaz, mint a természetben előfordulóké (csak nagyobb a koncentráció). A hatóanyagok biológiailag aktív anyagok prekurzora (aminosavak, antocianinok, flavonoidok). Stresszhatások kimenetelére pozitív hatást gyakorol a szuperoxid-diz­mutáz, abszcizinsav és a peroxidáz enzimek mennyiségi jelenlétének szabályozásával.

Atonik 60 év alatt bebizonyította, hogy a kezelt növények generatív és vegetatív fejlődését serkenti. Javítja a stresszel szembeni ellenállóképességet és növeli a kedvezőtlen élettani hatásokkal szembeni alkalmazkodást. Végeredményként magasabb mennyiségű és minőségű termést tudunk betakarítani.

Trükkök, praktikák:

  1. Az Atonik, hatását az anyagcsere-folyamatok élénkítésével segíti, ezért ajánlott virágzást megelőző időszakban bórtartalmú (pl. Borotek), vagy komplex műtrágyákkal (pl. Adob Extra napraforgó-repce) kiegészíteni.
  2. Felhasználásának optimális hőmérséklet-intervalluma 10–25 0C. A készítmény felszívódását a túl hideg vagy aszályos körülmények korlátozzák, mivel a növény élettani folyamatai lelassulnak.
  3. A készítmény vizes bázisú (SL) formuláció, amennyiben a kombinációs partner nem tartalmaz felszívódást segítő adjuvánst, szükséges pl. a Silwet Star nedvesítő szerrel kombinálni. Különösen akkor fontos ez, ha kis levélfelületet vagy viaszos, illetve szőrös levélzetet kezelünk Atonikkal (repce, napraforgó).
  4. Tapasztalataink szerint majdnem minden növényvédő (rovar-, gomba- és gyomirtó) szerrel keverhető, mivel nem befolyásolják a hatékonyságot, de felhasználás előtt célszerű keverési próbát végezni.
  5. Posztemergens gyomirtó szerek fitotoxikus hatásának mérséklésére (napraforgó–imazamox, szója–imazamox és tifenszulfuron-metil, cukorrépa gyomirtók, borsó–MCPB) ajánlott tankkeverék kombinációban kijuttatni, az adott kultúrában engedélyezett legmagasabb dózisban, de legkésőbb a kezelés (tünetek megjelenése) után 2-3 nap elteltével.
  6. Külföldi kísérleti eredmények alapján a graminicidekkel történő együttes kijuttatás nem javasolt, mert hatékonyságcsökkenést tapasztaltak (például: kizalofop esetén Agropyron repens ellen). Ilyen esetekben az Atonik permetezése 2-3 nappal a graminicid-kezelés után történjen.
  7. Fungicidekkel együttesen kijuttatva az Atonik növeli a növények belső ellenállóképességét (a sejtfalvastagodás a mechanikai védelmet, a nitrofenol a kémiai védelmet fokozza) és gyorsabbá válik a növényi immunválasz (fitoalexinek képzése, szalicilsavas rendszer működése).
  8. Kora tavasszal kijuttatható az Atonik folyékony műtrágyaoldatokkal is! Ebben az esetben, bár durva cseppes kijuttatási mód ez, a készítmény hatóanyagait képes gyökéren keresztül is hasznosítani a kultúrnövény (például repce és kalászos kultúrák esetében).
  9. Az Atonik biológiai hatása kezelés után kb. két hétig fennmarad, ezért 10–14 napnál gyakrabban, csak extrém helyzetekben javasolt kezelni (pl. fagy esetén).

 

Visi Zoltán
biostimulátor termékfelelős

upl_openag_2019_logo