MENÜ

Tiger MT – biztonság és nyugalom a gazdának

Oldalszám: 2
Szász Zoltán 2021.07.09.

Az elmúlt néhány hét kánikula után elindult az aratás. Sajnos a napokban jött hidegfront hozott jeget is, és néhol „besegített” az aratásba. Az első jelentések árpából jó termésekről számolnak be, reméljük továbbra is megmarad a tendencia és a gazdák jó évet zárnak.

A kombájn után azonban, a pályázati írások hevében, ne felejtsük el a tarlóhántásokat. Minél korábban és csak a szükséges mélységben elvégzett tarlóhántással nagyon sok vizet tudunk bent tartani a talajban. Az igaz, hogy nem tudjuk, hogy az őszi vetésekig mennyi csapadék fog még lehullani, de amit megőriztünk a talajban azt nem kell utánpótolni!

Az időben és jó minőségben elvégzett tarlóhántás után a tarlóápolás is nagyon fontos. Amennyiben nagy tömegű az árvakelés ezt is mielőbb be kell dolgozni, ellenben még nagyobb a vízveszteség, mintha nem végeztünk volna tarlóhántást sem!

 

horsch-tiger-mt-sekély tarlóhántás - mély lazítás-1000

 

A tarlóápolást, időjárástól függően, össze lehet vonni akár az alapműveléssel is. Ebben az esetben a 25–35 cm mélyművelést elvégezzük és a talajfelszínt jó minőségben visszatömörítjük. Így visszaáll a kapillaritás és azok a még stimulált magvak, amelyek a felszíni rétegből kikeltek, majd a vetés előtt egy sekély vetőmagágy készítéssel el lesznek tüntetve, így a vetett kultúrnövényben kisebb lesz a gyomnyomás. Amennyiben továbbra is nagy a szárazság, úgy a fokozatos mélyítés elve mellett haladunk a művelési mélységekkel lefelé.

Az akár tarlóápolással egybekötött alapművelés egyik Horsch eszköze a Tiger MT. A mellső két sorban levő nagy, 68 cm átmérőjű tárcsalevelek bekeverik a szármaradványt a talajba, majd a következő két sorban levő kapák akár 35 cm mélyen lazítanak. A nagy tárcsaleveleknek köszönhetően a nagy mennyiségű és hosszú szárú szármaradvány sem gond, így a Tiger MT később, a kukoricaaratás után is tökéletesen bevethető a magágykészítésben.

 

horsch-tiger-mt_kukorica tarlón egy menetes magágykészítés

Kukoricatarlón egymenetes magágykészítés

 

Gabonatarlókon amennyiben nagyobb a szárazság, érdemes a kapákon az LD orrbetéteket használni, amelyek nem hoznak fel földet, illetve hantot a felszínre, és ebben az esetben úgy dolgoznak a kapák mintha mélylazítót húznánk. A nagy tárcsák bekeverik a szármaradványt és mellette még lazítózunk is egy menetben.

Amikor nagy mennyiségű szármaradványt kell bedolgozni, mélyebbre bekeverni, akkor használjuk a fordító lemezzel ellátott MulchMix kaparendszert.

A kapamező mögött található az egyengető tárcsasor, ami a föld felszínét a henger előtt egyenletesre varázsolja.

A Tiger MT-ben különböző hengereket találunk. A rég bevált gumikerekes és SD henger kombinációt, ahol szállítás közben is a gumikeréken gurul a gép. Ezen kívül a futóművel ellátott dupla RollPack illetve a SteelFlex hengereket. A különböző hengerek a különböző talajszerkezetekre adnak választ.

 

horsch-tiger-mt_alapműveléssel egybekötött mélyműtrágyázás

Alapműveléssel egybekötött mélyműtrágyázás

 

A Tiger MT-vel a talajműveléssel egybekötve alap műtrágyázhatunk is! Ebben az esetben a műtrágyát egy ráépített tartályból vagy a traktor három pontjára felvett tartályból lehet kijuttatni. A nagy parcellaméretekkel rendelkező gazdaságok számára lehetséges egy vontatott tartálykocsis megoldás is. A talajműveléssel egybekötött műtrágyázás első ránézésre macerásnak tűnik, azonban, ha belegondolunk, hogy mekkora területteljesítménnyel dolgozunk és mennyi műtrágyát juttatunk ki, akkor a napi tankolások száma kb. 3-4 alkalom. A depó műtrágyázás előnyeit tudjuk, és minél savanyúbb talajokon dolgozunk, annál jobban megéri.

 

horsch-tiger-mt_magágykészítés és műtrágyázás logisztika felsőfokon

Magágykészítés és műtrágyázás – Logisztika felsőfokon

 

A Horsch Tiger MT egy olyan szántóföldi kultivátor, amely a legnehezebb körülmények között is utat vág magának és biztonságot nyújt a gazdának!

A Horsch magyarországi forgalmazója az AXIÁL Kft.

 

Szász Zoltán
+36-30/743-0302

horsch_maschinen_logo.svg