A nagy teljesítményű haszonállatok (baromfifélék, sertés) és az egyre gyakoribb hosszú nyári forróság nélkülözhetetlenné tette az állattartó épületek hűtését, az ún. hűtőpanelek alkalmazását. A technológiai fejlesztés azonban itt sem járt együtt a higiéniai, járványvédelmi szempontok figyelembevételével, és az alapvető kérdés, hogy hogyan fogjuk tisztítani és fertőtleníteni az új technológiai berendezéseket sok esetben megválaszolatlan maradt.
Bár jobb lenne, ha már a technológia tervezésénél figyelembe vennék ezeket a szempontokat, sikerült kidolgoznunk olyan tisztítási és fertőtlenítési lépéseket, amelyekkel hatékonyan el lehet távolítani a hűtővíz-keringető rendszerből a szerves és a szervetlen lerakódásokat, szennyeződéseket. Amellett, hogy ezek jelentősen rontják a hűtőpanelek hűtési teljesítményét, mindig fenn áll a lehetősége annak, hogy a szennyeződésekben megbújó kórokozók – amelyek származhatnak mind a külső környezetből, mind az előző állatállományból – a levegőárammal bejussanak az épületekbe, és megfertőzzék az állatokat.
A hűtőpanelek tisztításához és fertőtlenítéséhez azonban nem elég egy jó tisztító- és fertőtlenítőszer, további különleges követelményeknek kell megfelelniük:
Ezeknek a különleges feltételeknek tökéletesen megfelel az Aqua-Clean és a Panaclean Acid termékek, amelyeknek az 1-1%-os oldatuk összeönthető és egyszerre egy munkafolyamattal alkalmazható. Az Aqua-Clean a szerves lerakódásokat, a Panaclean Acid pedig a szervetlen vízkőlerakódásokat segít eltávolítani. Mivel nem illékonyak, nem távoznak a rendszerből az elpárolgó vízzel együtt, a kezdeti koncentráció hosszú ideig fennmarad és kifejtik hatásukat, folyamatos adagolásukra nincs szükség. Sem a papír-, sem a műanyag hűtőpanelt nem károsítják.
A szerek hatékony alkalmazásának van még egy pár trükkje, amelyet a helyszín, a hűtőpanel típusa és a szennyezettsége szerint kell alkalmazni, ezért érdemes a szaktanácsadóinkkal a munkafolyamat elindítása előtt konzultálni.
Az Aqua-Clean és a Panaclean Acid alkalmazásával lehetővé válik a hűtőpanelek hűtési hatékonyságának folyamatos biztosítása, és használatukkal meg lehet szüntetni a haszonállatok egyik jelentős fertőzési kockázatát a hűtőpanelek irányából.
Javasoljuk, hogy a hűtőpanelek tisztítását és fertőtlenítését még használatbavétel előtt végezze el. Miután az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, akár már nyár elején is egyik napról a másikra betörhet a hőség, ezért ajánlatos már tavasszal a hűtőpanelek felkészítése a meleg nyári napokra!
Az Aqua-Clean és a Panaclean Acid termékek megvásárolhatóak webshopunkban is: www.haszonallat.hu, vagy forduljon szaktanácsadó kollégáinkhoz bizalommal!