Hírek 2016.03.17.
Vidék Kaland Újratöltve!

Már három lehetőségből választhatnak a mezőgazdaság iránt érdeklődő, „kalandvágyó” városi fiatalok.
Már három lehetőségből választhatnak a mezőgazdaság iránt érdeklődő, „kalandvágyó” városi fiatalok.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2016. február 27-én tartotta éves küldöttgyűlését. Az idei küldöttgyűlés több ok miatt is nagyobb figyelmet kapott a szervezeten belül.
Újabb céggel erősödött az agrár generáció váltás és a fiatal gazdák ügye mellett elkötelezett partnerség. 2016. február 26-án együttműködési megállapodást kötött a Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. és az AGRYA.
A fiatal gazdák a kormány stratégiai partnerei, kiemelt figyelmet kapnak a Földet a gazdáknak programban és a földbérleti pályázatoknál - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára konferencián pénteken Budapesten.
A kertészeti ágazatban Magyarországon a fiatal gazdák aránya meghaladja a 10 százalékot, ez a réteg az átlagnál kockázatvállalóbb, egyben nyitottabb az új technológiák, a környezettel kapcsolatos kérdések iránt - állapítható meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az AgroStratéga együttműködésében készült kutatásból, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón mutattak be.
Ezt tudhatja meg 28 fiatal, köszönhetően a Vidék Kaland programnak, mely már ötödik alkalommal került megrendezésre. A programban részt vevők egy hetet tölthettek el fiatal, vidéki gazdák mellett, szervesen bekapcsolódva az ott zajló munkálatokba, ezáltal testközelből megismerve a vidéki élet szépségeit.
Napjainkra, a 21. századra az urbanizáció hatalmas méreteket öltött. Az iparban és a szolgáltatás területén dolgozók aránya jelentősen megnövekedett, mely egyidejűleg a mezőgazdaságban dolgozók arányának csökkenését is jelenti. A mezőgazdaságtól való elfordulás a fiatalok részéről még számottevőbb, hiszen egyre kevesebben döntenek a mezőgazdaság mellett, pedig nagy szükség lenne rájuk.
Budapest, 2015. június 4., csütörtök (MTI) - Jelenleg a mezőgazdasági termelők 17 százalékának van mezőgazdasági végzettsége - mondat Weisz Miklós, az Agrya társelnöke csütörtökön Budapesten egy, az agrárfoglalkoztatást elemző szakmai konferencián
Az AGRYA, a Központi Statisztikai Hivatal és az AgroStratéga által készített kutatássorozat online felmérésében részt vett fiatal kertészek többsége a kiszámítható piaci és gazdasági környezetet, a beruházások támogatását, továbbá a kedvezményes hitelek elérhetőségét látja a tevékenység bővítése és újabb munkahelyek megteremtése legfőbb feltételének.
Idén is számos kedvezményre és támogatásra számíthatnak a fiatal gazdák mind a normatív támogatásoknál, mind a fejlesztés- és állami birtokpolitika révén. A földárveréseken és a haszonbérleti pályázatokon is viszonylag jól szerepeltek. Várhatóan szeptemberben hirdetik meg új feltételekkel a fiatal gazda induló támogatást.
Indulásra kész támogatási formák A Fiatal Gazda Konferencia február végi rendezvényén a 2015-2020 közötti agrártámogatási rendszer elemeit, főként a 40 év alatti gazdálkodókat érintő legfrissebb és tervezett intézkedéseket ecsetelték a miniszterelnökség és a földművelésügyi tárca képviselői, vezetői. Kiemelt figyelem kísérte az úgynevezett zöldítés követelményét és a kiegészítő támogatások lehetőségét. A konferencia másik fő témája a földügyi szabályozás csaknem egy éves tapasztalatainak értékelése, illetve az állami földbérleti pályázat eredményeinek bemutatása volt.
A Benedek Gyümölcs Farm Nagyréde és Ecséd határában, a Mátra alján terül el, amelynek domborzati viszonyai – napsütötte lejtők, fagyvédettség – kiválóan alkalmasak a gyümölcstermesztésre.A Benedek családi birtokot a három lány – Orsolya, Zsófia, Borbála – szüleivel közösen műveli.
Bakó Dániel szentesi fiatal gazda geotermikus energiával fűtött paprikatermesztése nyerte a legfenntarthatóbb vállalkozás díját Brüsszelben. Az Európai Néppárt által az Európai Parlamentben rendezett Fiatal Gazda Kongresszus célja a fiatal gazdák munkájának elismerése és népszerűsítése, a legjobb gyakorlatok bemutatása volt. A kongresszuson 19 tagállamból több száz fiatal gazda vett részt. „A megújuló energia hasznosítása nem csak vállalkozásom megőrzéséhez, hanem a munkahelyek megtartásához is hozzásegített, valamint lehetővé teszi a további fejlődést” − emelte ki a fiatal gazda a díj átvételét követően. A díjról: www.agronaplo.hu/hirek.
Tatán rendezte meg augusztus végén a szervező Agrya a Szlovák Fiatal Gazda Szövetséggel közös programját, egy közép-európai régiós fiatal gazda együttműködés keretében – ahova az Agro Napló is meghívást kapott. A rendezvény apropójául szolgált, hogy a 2014 utáni tervezés már elindult – s a magyar és szlovák tapasztalatok mindkét fél számára egyaránt érdekes és fontos – közös és eltérő – elemeket tartalmaznak. A rendezvény keretében a program végrehajtását, annak már megvalósult paneleit tárgyalták a résztvevők, különös tekintettel arra, hogy milyen új elemek várhatók a tervezésben itthon illetve Szlovákiában.
Nemzedékváltás igénye Az Európai Parlament 2011-ben elfogadott „A mezőgazdaság elismerése stratégiai ágazatként az élelmezésbiztonság terén” című állásfoglalása szerint Európában az elkövetkező 10 évben nyugdíjba vonuló mintegy 4,5 millió mezőgazdasági termelő pótlása hatékony intézkedések nélkül ronthatja a mezőgazdaság pozícióit és az élelmiszer előállítást is negatívan érintheti.
A Multifunkciós Vidék eseménysorozat (Multifunctional Landscapes Roadshow) harmadik állomásaként került sor június elején a Földtulajdonosok Európai Szervezete (ELO) és a Syngenta kezdeményezésére indított konferenciára. A Fiatal gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) társult szervezőként biztosított lehetőséget a fővárosi Corinthia Hotel Báltermében egy három panelbe rendezett fórumnak.
Sajtótájékoztató keretében mutatta be új programját Európa egyik legismertebb mezõgazdasági gépgyártója, amely egy új kezdeményezésbe fogott idén tavasszal. A cég felismerte a generációváltás napirenden lévõ problémáját, és ehhez igazodva alkotta meg azt a pályázati lehetõséget a fiatalok számára, amely Magyarországon is lehetõséget jelent az innovatív szemléletû ifjú gazdálkodók számára.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) az ágazat legsikeresebb hazai kiállításán kötött partneri szerzõdést a Syngentával. Az ünnepélyes aláírást követõen sajtóbeszélgetés keretében a partnerség részeként megvalósuló programokról, és a résztvevõk elkötelezettségérõl volt szó.
Ötven éves fennállását ünnepelte decemberben a Közös Agrárpolitika (KAP) intézménye, az ez alkalomból szervezett nemzetközi konferenciára Brüsszelbe kaptak meghívást az öreg kontinens agráriumának szereplõi – a szakma funkcionáriusai és szakújságírói. A magyar megjelenést egy gyõzelem is emlékezetessé tette, amelyrõl elsõ kézbõl tájékoztatjuk az Agro Napló olvasóit.
A Fiatal Gazda Információs Börze egy hagyományos konferenciát és egy szakmai kiállítást egyesít magában. A konferencia részben egész nap előadások követik egymást, köztük rövid szünettel. Így mindenki arra ül be, amelyik érdekli, de akár az egész napot is bent töltheti.
A KSH és az AGRYA 2012. június 28-án együttműködési megállapodást írt alá. Az együttműködés egyebek mellett közös kutatási programok kidolgozására és végrehajtására vonatkozik. Az együttműködő felek kiemelt feladatnak tekintik a mezőgazdaságot érintő generációváltás témakörében közös kutatás elvégzését, amelyre 2012. őszén sor kerül.
Július 4-én Együttmûködési megállapodás született a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Szent István Egyetem Mezõgazdaság- és Környezettudományi Kara között a hallgatók szakmai gyakorlatának megszervezésére.
Együttmûködési megállapodást írt alá az AGRO.bio Hungary Kft. részérõl Márton Balázs ügyvezetõ igazgató, és az AGRYA képviseletében Kesjár Kamilla társelnök, amely összefogás egy hosszú távú partnerség kezdetét jelentheti.
Júniusban újra indul az AGRYA nagy sikerû kommunikációs programja, a Vidék Kaland. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA 2011-ben szervezte meg elõször a Vidék Kaland Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezõgazdaság mûködését, az élelmiszer elõállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások mûködésérõl, indokoltságáról, valamint betekintés engedjen a gazdálkodók, mezõgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A fiatal generációkat is be kell vonni az agrárium fejlesztésébe – ennek érdekében kötött együttmûködési megállapodást az OTP Bank a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségével (AGRYA). A kooperáció célja, hogy az új generációk is megismerkedjenek a mezõgazdaságban folyó tevékenységgel, és bekapcsolódjanak a magyar agrárium – mint a nemzetgazdaság stratégiai jelentõségû ágazata – versenyképességének erõsítésébe.
A-tól Z-ig a Magtár Kft. kínálatábólSzentlõrinci GAZDANAPOK - a fejlõdõ vidék vásáraA mezõgazdaság pozitív jövõkép
Paraszti származása ellenére városi foglalkozást választott, jogászként végzett Budapesten a múlt század 90-es éveinek elején. Mindehhez magyarázatként azt fûzte, hogy gyerekkorában igen sokat dolgozott nyaranta a téesz háztájiban a családdal. A munkájuk eredménye azonban csak egy szûk réteget, fõként a téeszvezetõket gazdagította.
Egyre kisebb az esélye, hogy még az idén megállapodjon az Európai Unió és az Egyesült Államok a tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról.