MENÜ

Címke: Állattartó telep

Hírek > Növénytermesztés 2020.09.09.

Októbertől beadhatóak az idén legjobban várt pályázatok

Az ősszel több, mint 80 milliárd forint összegben nyílnak meg a beruházási pályázatok; az állattartó telepek, valamint a kertészeti üzemek fejlesztésén túl a kisebb gazdaságok számára ismételten elérhető lesz a „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” elnevezésű pályázati felhívás is – közölte honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Partnereink hírei > X 2020.06.03.

Új beruházási pályázat az állattartó cégek számára

Felhívjuk a figyelmüket, hogy az Agrárminisztérium 80 milliárd forintos új beruházási pályázati csomagot hirdetett meg. Ennek keretében az állattenyésztéssel foglalkozó cégek pályázhatnak állattartó telepek megújítására (magtárak, istállók, szénatárolók, stb.).

Hírek > Állattenyésztés 2019.10.28.

Kustra Mihály Péter ÁTK projektmegvalósítás eredményei

Drávasztára állattartó telehelyen a „VP2-4.1.1.3-16 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése” című pályázati felhívás megvalósítását követően megvalósult a telehely komplex felújítása, energetikai és állattartás technológiai és gépi modernizálása.

Partnereink hírei > X 2018.06.27.

Storth Hawk keverő és szivattyú

Az állattartó telepeken kiemelt fontosságú a trágya kezelése, mivel a kórokozók a trágyás környezetben könnyedén szaporodnak, és egy megbetegedés komoly kárt tehet az állományban. A betegségek elkerülése érdekében gondoskodnunk kell arról, hogy ne kerülhessen be fertőző anyag és a melléktermék is minél hamarabb kikerüljön. Ebben a munkafolyamatban segítenek a Storth gyár trágyakeverői és szivattyúi.

Hírek > Gazdaság 2018.03.14.

Újabb agrárfejlesztési források jutnak Szabolcsba

Mintegy 120 milliárd forint többletforrás jut Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a vidékfejlesztési támogatásokból, amelyből többek között újabb állattartó telepek, takarmánykeverők, melegházak, élelmiszeripari beruházások jöhetnek létre, újulhatnak meg – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Napkoron, a Szövetségben a magyar mezőgazdaságért címmel megrendezett gazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Szakfolyóirat > 2015/08 > Állategészségügy Állattartó telep állattartás tisztítószer

Milyen felület tisztítószert válasszunk?

Az állattartó telepeken az állományváltások között végzett munkák során rendkívüli jelentőséggel bír a fertőtlenítést megelőző vegyszeres tisztítási folyamat. Sokan „felesleges” pluszköltségnek tartják a mechanikai tisztításon túl a lúgos vagy esetenként a savas vegyszer felületeken való alkalmazását. A gyakorlati tapasztalatok viszont igazolják, hogy a megfelelő tisztítószer használatával javul a fertőtlenítés hatásfoka.

Szakfolyóirat > 2015/07 > Gépesítés Állattartó telep rakodó törzscsuklós rakodó

Kompakt, telepi kisrakodók

A mezőgazdaságban üzemelő magajáró hidraulikus homlokrakodók egyik legszélesebb családját alkotják a kisrakodók. A legfőbb működési területük a major, a szérű és az állattartó telep. Egész évben munkára foghatók és mindig napi feladataik is vannak. Kommunális területeken is előszeretettel alkalmazzák azokat. Ezért német nyelvterületen külön – Hoflader, Hoftrac –, azaz udvari rakodó elnevezéssel is illetik őket.

Szakfolyóirat > 2014/02 > Aktuális MVH Támogatás Állattartó telep

Aktuális támogatások Februárban

A nemzeti agrárgazdasági kamarához tartozó falugazdászok továbbra is érvényesítik az őstermelői igazolványokat, ami január 1-jétől, új kamarai szolgáltatásként ingyenes. A NATURA 2000, az AKG és a húsmarha szerkezetátalakítási támogatásokat igénylőknek célszerű a NAKVI honlapján feltüntetett kötelező képzések időpontjait nyomon követniük, hogy a támogatási feltételeknek meg tudjanak felelni.

Szakfolyóirat > 2016/06 > Pr Everun rakodógép rakodástechnica

Everun – A németek is ezt veszik!

A kínai Everun gyár egy hihetetlenül dinamikusan fejlődő gyár. Az európai piac igen fontos számukra, ezért is a német partnerükkel közösen tesztelik az új fejlesztésű gépeket. A rakodógépek az európai vásárlók igényei szerint készülnek, és ezeket több mint 30 országba exportálják. Jelenleg a kínálatban 600–6.000 kg emelési képességű rakodók vannak. A gyártás ISO9001:2000 szerint történik, és a gyártmányoknak jellemzően CE, SGS és TÜV minősítése is van.

Szakfolyóirat > 2019/03 > Tartástechnológia Mezőgazdaság Állattenyésztés haszonállat

Tisztítás, mint legfontosabb lépés a szervizperiódusban

Az állattenyésztők célja, hogy nyereséget termelve, egészséges élelmiszer alapanyagot állítsanak elő. Ehhez bármely gazdasági haszonállat esetében rendelkezésre áll a kiváló genetikai háttér, ezért a biztonságos élelmiszer előállításának a kulcsa a biztonságos környezet kialakításában rejlik. Az állattartók akkor lehetnek sikeresek, ha állataik egészséges környezetben, egészségesen fejlődve termelnek.

Szakfolyóirat > 2020/08 > Pr Pályázat TakarékBank Vidékfejlesztési Program

Újra megnyílnak a források az állattenyésztési és a kertészeti ágazatban

Újra megnyílnak a források az állattenyésztési és a kertészeti ágazatban, így várhatóan ebben a hónapban összesen 80 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg a Vidékfejlesztési Programban (VP); ezért a Takarékbank már felkészült, hogy agrárügyfelei minél könnyebben szerezhessenek pénzügyi segítséget, támogatást ebből a forrásból céljaik megvalósításához.

Szakfolyóirat > 2020/09 > Aktuális Vidékfejlesztési Program agrártámogatások Pályázat

Új pályázatok a Vidékfejlesztési Programban

A Covid–19-járvány hatással van minden nemzetgazdasági ágazatra, így a mezőgazdaságra is. A Kormány által meghirdetett Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében számos intézkedés és döntés speciálisan az agráriumra és a kereskedelemre irányult. A versenyképes mezőgazdasági termelést szolgáló fejlesztések átalakításával, továbbgondolásával azonnali segítséget kell nyújtani a bajban levő ágazatok szereplőinek azért, hogy a termeléshez szükséges pénzügyi erőforrások folyamatosan rendelkezésre álljanak.

Szakfolyóirat > 2020/09 > Pr Animalsoft Livestocker digitalizáció

Digitális farmmanagement – irányt mutat a profithoz

Az elmúlt évtizedben felgyorsult az állattartó telepek technológiai színvonalának fejlődése, mely elsősorban az épületek és tartástechnológia korszerűsödését jelentette és magával hozta az egyes technológiai elemekhez kapcsolódó szoftverek alkalmazását. Nyomon követhetővé váltak a környezeti paraméterek változásai, állatfajtól függően különböző módszerekkel mérhető a napi takarmányfelvétel, a testtömeg-gyarapodás és akár az állategészségügyi státusz változása is.

Szakfolyóirat > 2021/03 > Pr CLAAS QUADRANT 5300 bálázó

Mindig lehet rájuk számítani!

Az állattartó telepen a CLAAS QUADRANT nagykockabálázókra esküsznek. „Addig hajtjuk őket, amíg csak el nem nyűjük.” Első gépüket 180 ezer bála után küldték tartalékállományba. Az áprilisban vásárolt harmadik, a CLAAS QUADRANT 5300 RC is remekül vizsgázott, és már túl van a hatezredik báláján.

Szakfolyóirat > 2021/03 > Pr Állattenyésztés Állattartó telep szarvasmarha

Családban marad a minőség: így termel kiváló tejet a Nyakas Farm

A Keleti-főcsatornától és az M3-as autópályától is néhány 100 méterre található a hajdúnánási Nyakas Farm. A 2200 Holstein-fríz tehén és azok szaporulata teszi ki a tejtermelő gazdaság közel 5 ezres állatállományát, aminek jóllétéért a család mindent megtesz. Nyakasék a növénytermesztéstől kezdve a fejésen át a takarmányozásig gondosan odafigyelnek az állataik igényeire, így azok jó minőségben és nagy mennyiségben adnak tejet.

Szakfolyóirat > 2021/04 > Pr Állattenyésztés hűtőpanel Állattartó telep

Hűtőpanelek tisztítása és fertőtlenítése állattartó telepeken

A nagy teljesítményű haszonállatok (baromfifélék, sertés) és az egyre gyakoribb hosszú nyári forróság nélkülözhetetlenné tette az állattartó épületek hűtését, az ún. hűtőpanelek alkalmazását. A technológiai fejlesztés azonban itt sem járt együtt a higiéniai, járványvédelmi szempontok figyelembevételével, és az alapvető kérdés, hogy hogyan fogjuk tisztítani és fertőtleníteni az új technológiai berendezéseket sok esetben megválaszolatlan maradt.

Szakfolyóirat > 2021/04 > Pr hűtőpanel evaporatív hűtés tartástechnológia

Pár szóban az evaporatív hűtésről

Az éghajlati változások hazánkban is egyre nagyobb gondot okoznak a zárt tartási rendszerben üzemelő állattartó telepeknek. A hőségnek betudható elhullásokon felül a termelési mutatók visszaesése is jelentős veszteségeket idéz elő. A védekezés leginkább bevált eszköze az úgynevezett evaporatív hűtési rendszer, vagy köznapi megnevezésén a HŰTŐPANEL!

Szakfolyóirat > 2021/05 > Aktuális Agrártámogatás Beruházási támogatás Pályázat

Jelentős támogatási lehetőségek a kertészek és az állattartók számára a Vidékfejlesztési Program keretéből

A megújuló vidék, megújuló agrárium program megvalósításának érdekében Magyarország Kormánya 80% hazai társfinanszírozást biztosít a Vidékfejlesztési Program forrásaihoz. A kormány döntése mintegy 600 milliárd forint értékben teszi lehetővé új beruházási pályázati felhívások kiírását, melyek közül az első felhívások már áprilisban megjelentek.

Szakfolyóirat > 2021/05 > Pr Szegána Kft. Everun rakodógép

Egyszerűen jó az Everun rakodó

Immár több mint öt éve forgalmazza Magyarországon a SZEGÁNA Kft. az Everun derékcsuklós rakodóit. A gazdáknak igénye van az olcsó, egyszerű felépítésű, és könnyen karbantartható rakodógépekre, ezeknek a kitételeknek az Everun rakodói megfelelnek. Hogy milyenek is a gépekkel kapcsolatos felhasználói tapasztalatok, azt az alábbiakban olvashatják.

Szakfolyóirat > 2021/05 > Pr állattartás Állattenyésztés Állattartó telep

Kifizetődő beruházás új baromfitelepet létesíteni?

2020 őszétől lehetett pályázni állattartó telepek korszerűsítésére, egészen 2021. február elsejéig. A jogcím keretösszege 50 milliárd forint volt, erre 2020 végéig az Agrárminisztérium közlése szerint 320 milliárd forint igény érkezett be. Ezenfelül idén április 26-tól ismét lehet pályázni állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére, amelybe új telep létesítése is beleértendő.

Szakfolyóirat > 2022/02 > Állategészségügy Mezőgazdaság Állattenyésztés haszonállat

Állattartó telepek járműforgalma

A termelésre veszélyt jelentő kórokozók számos úton érhetik el az állomány egyedeit. Mivel az állattartás rengeteg szállítási feladatot igényel (pl. állat-, takarmány-, elhullott állatok, anyagok és eszközök szállítása), így az akár több állattartó telepet is látogató gépjárművek komoly biológiai kockázatot is jelenthetnek.

Szakfolyóirat > 2022/04 > Pr hűtőpanel Fertőtlenítés tisztítás

Hűtőpanelek tisztítása és fertőtlenítése az állattartó telepeken

A nagy teljesítményű haszonállatok (baromfifélék, sertés) és az egyre gyakoribb hosszú nyári forróság nélkülözhetetlenné tette az állattartó épületek hűtését, az ún. hűtőpanelek alkalmazását. A technológiai fejlesztés azonban itt sem járt együtt a higiéniai, járványvédelmi szempontok figyelembevételével, és az alapvető kérdés, hogy hogyan fogjuk tisztítani és fertőtleníteni az új technológiai berendezéseket sok esetben megválaszolatlan maradt.

Szakfolyóirat > 2022/10 > Állategészségügy Mezőgazdaság Állattenyésztés haszonállat

A megfelelő fertőtlenítőszer szerepe az állattartó telepek általános telepi higiéniájában

Az állattartó telep és környezetének magas higiéniai szintje az eredményes gazdálkodás nélkülözhetetlen eleme. Nem is lehet kérdés, hogy a konzekvensen alkalmazott szigorú higiéniai rendszabályok és eljárások (pl. a fertőtlenítés) segítik megvédeni az állatállományt a kívülről érkező fertőzésektől, illetve meggátolják a telepen belüli terjedésüket is.

Oldalak: 4 / 6
1 2 3 4 5 6