A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. 2016. szeptember 9-én Lajosmizsén tartotta hagyományos, Szakma Napja nevű rendezvényét, országos partnertalálkozóját. Lajtos Lajos értékesítési igazgató megnyitójában elmondta, ez a rendezvény nem egy állatfajjal kapcsolatos kérdéskörrel foglalkozik, hanem olyan információkkal és tapasztalatokkal szeretnék fűszerezni a mai napot, ami hosszú távon a jelenlévő kis- és nagyüzemi partnereket is arra motiválja, hogy együtt közös sikereket érjenek el, illetve az ágazattól teljesen független, olyan civil ember élettörténetét is meghallgassák, akik érdekesek lehetnek és példát mutatnak mind életvitelükkel, mind szakmai sikereikkel. Az egész rendezvény lebonyolítása a következő mottó köré volt felépítve: Törjünk együtt a csúcsra!