Partnereink hírei > X 2017.06.29.
Agrártámogatási információk az Agro Napló ajánlásával – 2017. június

Néhány fontos agrártámogatásokkal kapcsolatos hírre hívjuk fel a figyelmet.
Néhány fontos agrártámogatásokkal kapcsolatos hírre hívjuk fel a figyelmet.
A védett őshonos, valamint a veszélyeztetett helyzetbe került állatfajtáink állománylétszáma emelkedett, helyzetük pedig stabilizálódott az elmúlt években – mondta az agrártárca miniszterhelyettese a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának rendezvényén, amelynek középpontjában a magyar hidegvérű ló és a magyar óriásnyúl állt – közölte az FM.
Őriszentpéteren zárult pénteken a Földművelésügyi Minisztérium szakmai irányításával készített génmegőrzési stratégia társadalmi egyeztetése – tájékoztatott az agrártárca. A szakmai fórumon azok a helyi gazdálkodók és természetvédelmi szakemberek vettek részt, akik bekapcsolódtak az Őrségi Nemzeti Parkban indított, az őshonos állatfajták megőrzése érdekében indított helyi programokba.
A Kárpát-medencében fellelhető természeti erőforrások genetikai megőrzését gazdasági feladat mellett a jövő generációinak szempontjából erkölcsi kötelességnek is nevezte Zsigó Róbert a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Kecskeméten a génmegőrzési stratégia bemutatására szervezett szakmai és társadalmi egyeztetési fórumon – közölte az MTI.
Elkezdődött a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szakmai irányításával elkészült génmegőrzési stratégia társadalmi egyeztetése – mondta Czerván György, az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Tápiószelén a Növényi Diverzitás Központban (NÖDIK), a stratégia szakmai és társadalmi egyeztetésének első helyszínén a tárca által az MTI-nek eljutatott közlemény szerint.
Néhány fontos agrártámogatásokkal kapcsolatos hírre hívjuk fel a figyelmet.
Napokon belül megkezdődhet a génmegőrzési stratégia koncepciójának közigazgatási egyeztetése, a teljes génmegőrzési vertikumra kiterjedő tervezet a Kárpát-medence őshonos növény- és állatfajait kívánja védeni – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón – közölte az MTI.
A génmegőrzésbe vont állat- és növényfajtákról, az ezek megőrzését szolgáló génbank hálózat szükségességéről és szerepéről, valamint a második nemzeti éghajlatvédelmi stratégiáról tárgyaltak a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki ülésén Budapesten – közölte az MTI.
Megkezdődik a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzéséhez kapcsolódó támogatási kérelmek benyújtása – olvasható a nak.hu portálon.
Kiemelt génmegőrzési feladatokért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Mezőszentgyörgyi Dávidot, a Herman Ottó Intézet főigazgatóját – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel csütörtökön.
A hosszan tartó szárasság miatt jelentkező aszálykárok bejelentése a gazdálkodók számára ez év szeptember 30-ig lehetséges.
A jelenlegi uniós pénzügyi időszakban csaknem 38 milliárd forint használható fel hazánkban a természet- és környezetvédelmi célok megvalósítására – tájékoztatta az Agro Naplót az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. Lapunk munkatársa a természet- és a környezetvédelem aktuális kérdéseiről néhány hete kérdezte Rácz Andrást.
A Vidékfejlesztési Program immár 6 éve tartó támogatásának folytatásaként, 2021. november 16-án megjelent az új in situ felhívás, melynek köszönhetően az alacsony létszámmal rendelkező, védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták nőivarú – baromfifélék esetén vegyes ivarú – állományának a fajták hagyományos tartási-, takarmányozási körülmények, in situ-feltételek közötti használata, tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartása hosszú távon biztosított lesz.