Az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági gép és hozzá kapcsolódó háttér szolgáltatás specialistájaként lassan két évtizede tartunk szántóföldi bemutatókat országszerte. Ez alatt az idő alatt csak megerősödött bennünk, hogy mezőgazdasági gépet igazán a gyakorlatban lehet jól megmutatni, illetve megismerni. Egy gépből pedig a benne rejlő teljesítményt egy tapasztalt, a gépet valóban jól ismerő szakember tudja ténylegesen kihozni.
Törökszentmiklóson idén õsszel új, már Magyarországon is kapható gépújdonságokat mutattak be CLAAS és a HORSCH márkaképviselõi.
Komoly érdeklõdés mellett, az AGRO+MASHEXPO kiállítást követõen sikeres gépbemutatót tartott a FERRO-FLEX Kft.
Az Euro-West Kft. idén március 10-én megrendezett XI. Zirci Gépkiállítás és Vásáron ünnepelte 15. születésnapját. A hagyományosan minden évben megrendezésre kerülõ kiállításon az állógépes új és használt erõ- és munkagépek mellett a születésnap legnagyobb attrakciójaként Magyarországon elõször mutattak be mûködés közben tisztán repceolajjal mûködõ nagy teljesítményû mezõgazdasági traktort. A németországi partnercég által gyártott két körös üzemanyag ellátó rendszer felszerelését az Euro-West Kft. szakemberei végzik. A rendszer lényege, hogy kis idejû dízel üzem után automatikusan kapcsol át tisztán növényolaj üzemmódra. A gyártó 2005 évben elérte a több mint száz darabos átépítést, melyek után bátran jelentheti ki, hogy a növényolaj felhasználásával nem csak gazdaságosabban üzemeltethetõ szinte bármely dízelmotor, de repceolaj használatával 5–8% teljesítménynövekedés is tapasztalható.
WürzburgbanWürzburgban tartott sajtókonferenciát az AGCO konszernhez tartozó Fendt gyár szeptember elején, és itt mutatta be legújabb fejlesztési eredményeit egy szántóföldi bemutató keretein az Európa 20 országából érkezõ 157 szakújságíró számára.
Idén 6.alkalommal rendezte meg a K&BGépudvar Kft. a már hagyományos, gépbemutatóval egybekötött partnertalálkozóját.
Az Agro-Békés Kft. békéscsabai repülőtéren tartott XI. nyílt napján több száz érdeklődő tekintette meg a helyszínen felsorakoztatott CASE IH teljes termékkínálatát, illetve a Bednar és a Kverneland munkagépeit. A szakmai programokon többek között bemutatták a CASE IH innovatív technológiai fejlesztéseit, az AFS precíziós gazdálkodási rendszert, a CVX váltók gyakorlati előnyeit és az egyrotoros technológiát.
Az idei Güttler Nyitott Kapuk fókuszában a tarlóhántás állt, újdonságként mutatta be a gyártó az év bármely szakában használható sokoldalú eszközét, a 6 méter munkaszélességű Güttler SuperMaxx kultivátort, amely a SuperMaxx család új, hétgerendelyes tagjaként debütált Hódmezővásárhelyen. A kultivátor lehetővé tesz 3–12 cm-es művelési mélységet, így sekély tarlóhántással, több munkamenetben optimális, vetésre kész magágy készíthető. A munkagép boronái talaj és szalma keverékéből álló vékony mulcsréteget hoznak létre, amely megőrzi a talajnedvességet.
A Horsch Maschinen GmbH „főhadiszállásán” (Németországban, Schwandorfban) sajtónap keretében kerültek bemutatásra a Horsch idei újdonságai (fejlesztései), amelyeket a nagyközönség a hannoveri Agritechnica 2017 kiállításon tekinthet meg. A meghívottakat Cornelia Horsch marketingigazgató köszöntötte.
Október első felében Mándy Lóránd hímesházi gazdálkodó kukoricatáblájában lehetett munka közben megtekinteni az új fejlesztésű Versatile ACROS 595 Plus nagy teljesítményű gabonakombájnt, amely a 170 hektárral rendelkező gazdaságba ez év augusztusában került leszállításra.
A 2005-ben alakult ANDEST-2005 Bt. a LEMKEN mezőgazdasági gépek forgalmazójaként vált ismertté a magyar piacon. Napjainkban a cég e gépek magyarországi értékesítésének mintegy 50%-át teljesíti, immár 11 éve megszakítás nélkül piacvezető pozíciót elfoglalva a hazai LEMKEN kereskedői rangsorban. 2016-ban – elnyerve a FARMET gépek importőri jogát – új márkával bővült termékpalettájuk, cseh minőségi munkagépekkel gazdagítva ezáltal a munkagéppiacot.
Tizennégy országból mintegy 130 nemzetközi kereskedelmi partner fogadta el a meghívást Mühldorfba, a Fliegl Agrartechnik kétnapos szakmai rendezvényére, ahol a gyakorlati gépbemutatók mellett a tapasztalatcserékre is lehetőséget biztosított a gyártó.
A magyar gazdák logisztikai láncából napjainkra már nélkülözhetetlenek a Fliegl által gyártott termékek és komplex megoldások. Az óriáscég széles termékkínálatában vezértermékek sora található úgy, mint szállító kocsik, pótkocsik, letolókocsik, tartályok, bálaszállító berendezések, továbbá a hígtrágyakezelés gépei. Lébényben rendezték a Fliegl Abda Kft. első, több ezres érdeklődéssel kísért nemzetközi partnertalálkozóját, amelynek keretében gépbemutató, gyárlátogatás, valamint az abdai gyárban az agrárminiszter jelenlétében egy 29 méteres, automata magasraktár ünnepélyes átadására került sor.
Több mint két évtizede minden augusztusban somogyi, tolnai, baranyai gazdáktól „hangos” a pécsi székhelyű K&B Gépudvar Kft. standja a Szentlőrinci Gazdanapokon. Idén, a járványhelyzet miatt elmaradt kiállítás partnerközpontú küldetését igyekezett pótolni a cég azzal, hogy a vásártér területén gépbemutatóval egybekötött ügyféltalálkozót szervezett.
Az online térben mutatta be augusztus végén az új, G (enius), magyarul zseni nevű traktorszériáját a finn Valtra gépgyártó vállalat. A jól felszerelt, mai igényeknek megfelelő erőgépről a Valtra magyarországi forgalmazója, a Valkon Kft. erőgép-kereskedelmi vezetője, Jócsák Attila beszélt nekünk.
Mintegy 450 újságíró részvételével rendezte meg az AGCO/Fendt csoport az őszi sajtótájékoztatóját, amelyen több fontos bejelentést is tettek. Bemutatták a Vario újdonságait, az eddigi legerősebb hevederes erőgépet, a FendtONE előnyeit, a Precision Planting rendszerrel kiegészített, immár 3 keréken közlekedő Xaver vetőrobotot, és az elektromos hajtású traktorokkal végzett kísérleteiket is.
Erő, hatékonyság és kényelem – a CLAAS AXION 900 e három tulajdonságáról ismert 2011-es bevezetése óta. Mindamellett, hogy megfelel a Stage V kipufogógáz-kibocsátási normáknak, a CEMOS-ba – az első interaktív asszisztens rendszerbe – integrálja a gyári CTIC abroncsnyomás-szabályozó rendszert. Így sikerült a CLAAS mérnökeinek az új AXION 900-ban az erőt és az intelligenciát a legmagasabb szinten egyesíteniük.
Közel 400 érdeklődő láthatta a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. telephelyén a Valkon 2007 Kft. különleges Krone-Show rendezvényét. Újdonság volt, hogy a cég háromnapos eseményén idén először nem szabadföldi környezetben várta a gazdákat a három húzómárkájának gépeivel.
A TRION sorozat 20 új típusával folytatta a modellfrissítését a CLAAS. A német vállalat alig 2 éven belül megújítja a teljes kombájnkínálatát. A legújabb arató-cséplő gép kategóriájában egyedülálló alakíthatósággal rendelkezik, melynek az a célja, hogy minden gazdaságban a helyi igényekre és körülményekre szabott, tökéletesen kihasználható gépeket tudjon kínálni a termelőknek.
Gazdálkodóknál forgatott videókban, valamint a cég németországi központjából, Harsewinkelből, és a franciaországi Le Mans-i traktorgyárából mutatta be élő közvetítésben a CLAAS az átalakított ARION 400 traktorok újdonságait. A rendezvényen az AGRO NAPLÓ is részt vett.