MENÜ

Címke: GMO

Hírek 2015.09.30.

Újabb mérföldkő a magyar GMO-mentes mezőgazdaság megőrzése érdekében

Több mint négy éves tárgyalási folyamat eredményeként idén tavasszal elfogadták azt az európai uniós jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok maguk dönthessenek arról, hogy kívánnak-e GMO-kat termeszteni a területükön vagy sem. Magyarország a tiltás lehetőségét elsőként ültette át hazai jogrendjébe, és azonnal meg is tette a végrehajtáshoz szükséges lépéseket.

Hírek 2015.09.11.

Fazekas Sándor: agrárkutatás nélkül egyetlen mezőgazdaság sem lehet eredményes

Agrárkutatás nélkül egyetlen mezőgazdaság, a magyar sem lehet eredményes, ezért támogatja a karcagi kutatóintézetben zajló munkát a magyar állam - közölte a földművelésügyi miniszter a bemutatóval egybekötött Alternatív növények - alternatív talajművelés című szakmai napon pénteken, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetében.

Hírek 2015.08.17.

A tej lesz az első GMO-mentes magyar élelmiszer

Az import takarmányszója kiváltásával GMO-mentes élelmiszer lesz a tej - jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben. Az évi 700-750 ezer tonnára tehető szójaimport kiváltásához Magyarországnak új fehérjeprogramra van szüksége.

Hírek 2015.07.27.

GMO-mentes védjegy az alternatív kínálatért

Budapest, 2015. július 24., péntek (MTI) - Védjeggyel ellátott GMO-mentes termékek bevezetését kívánja elérni a GMO-mentes Magyarországért Egyesület, amely abban bízik, hogy már az év végén, a jövő év elején ezek megjelenhetnek a magyar üzletekben.

Hírek 2015.07.22.

GMO-szennyezett vetőmagtételt zárolt a hatóság

GMO-szennyezettséget mutatott ki egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vetőmag-előállító és feldolgozó üzem hibridkukorica vetőmagtételnél a NÉBIH. A 34 tonna, árutermesztésre szánt vetőmagtételre a kockázatértékelés alapján végzett ellenőrzések során találtak rá a megyei kormányhivatal szakemberei.

Hírek 2015.07.21.

Megalakult a GMO-mentes Magyarországért Egyesület

Történelmi jelentőségűnek nevezte Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, hogy a több mint négy éve tartó kormányzati erőfeszítéseknek köszönhetően Magyarországon az elsők között alakulhatott GMO-mentes egyesület.

Szakfolyóirat > 2015/03 > Pr Kukorica GMO Gabonakutató

Kukoricától a cirokig- Újdonságok a Gabonakutató kínálatában

A mezőgazdaságban szinte semmi nem kiszámítható, és erre tökéletes példaként szolgálnak a mögöttünk hagyott évek. A 2013-as aszályos időjárást enyhe tél és hűvösebb, csapadékos tavasz követte. Sok termelő számára ez több problémát is okozott: először a szinte kezelhetetlen pocokkártétel jelentkezett, majd a sárgarozsda okozott jelentős veszteségeket a búzatermelőknek.

Szakfolyóirat > 2015/03 > Szántóföld GMO Szója Tanúsítvány

Szójalábnyomok az esőerdőben - A fenntartható szójatermesztés nyomában

A fenntarthatósági védjeggyel ellátott szójatermékek felfutását várja a piacon a piacvezető szójatanúsító cég. A szója a boltok polcain külön nemigen jelenik meg, csak feldolgozott formában. Mégis a szabványok kibocsátói abban bíznak, hogy az egyre inkább slágernek bizonyuló zöld termékek térhódításával a „fenntartható szója” iránti étvágy is feltámad.A nyugati világ élelmiszerfogyasztási szokásai tarthatatlan terhet rónak a Földre. Szemléletes példa erre a szója esete. A főképp takarmányként hasznosított növény globális termelése kétszeresére nőtt az elmúlt két évtizedben és 2050-ig várhatóan újra megduplázódik a világnépesség gyarapodása és a növekvő húsfogyasztás nyomán. A bővülés túlnyomó részéért – megközelítőleg négyötödéért – Dél-Amerika felel, ahol a szójaterület 17 millió hektárról 46 millió hektárra nőtt 1990 és 2010 között. 

Szakfolyóirat > 2014/11 > Szántóföld Élelmiszer GMO Szója

SzójaOskola: A szója humán célú felhasználása

Jóllehet a szója évezredek óta az egyik legfontosabb táplálék a Kelet országaiban – meghatározó szerepet töltött be a magas népsűrűség kialakulásában –, a világ nyugati felén csak lassan nyert elfogadottságot. A szójabab-termelés és -felhasználás amerikai és európai terjedésével, a takarmányozási célú alkalmazásával párhuzamosan fokozatosan követelt helyet magának a humán táplálkozásban is.

Szakfolyóirat > 2014/03 > Tudósítás vetőmag GMO Karintia

A szójáért szólva

2014. február 20-án az országházban a „Célkeresztben a GMO-k mezőgazdasági felhasználása“ címmel országgyűlési nyílt napot rendeztek. 
A vetőmag-előállítóként, -forgalmazóként és -kereskedőként egyaránt érintett Karintia Kft. vezetője, Bene Zoltán a szója magyarországi ter-
mesztését is ösztönző Duna Szója kezdeményezésről adott tájékoztatást.

Szakfolyóirat > 2014/02 > Aktuális Élelmiszer GMO génmódosított

Februári Hírvilág

Elhagyott gazdaságok Közép- és Kelet-Európa-szerteKonzisztens eredmények elérése a takarmányenzimekkelAz amerikai fogyasztók aggódnak 
a génmódosított élelmiszerek miattAz FDA javaslatai az állati takarmányok biztonsági előírásaira

Szakfolyóirat > 2013/07 > Tudósítás GMO Szója Magyar Szója Nonprofit Zrt.

Óriási igény Mutatkozik a jó minőségű szójára - Megalakult a A MAGYAR SZÓJA NONPROFIT KFT.

Hazánk takarmányfehérje felhasználása döntően a szója alapanyagra épül. A Magyar Szója Nonprofit Kft. éppen annak érdekében alakult, hogy ezen igény mind nagyobb hányadát termelhessék meg a gazdálkodók a magyar földben. A génmódosítástól mentes egészséges növény termesztéséhez, ezzel együtt import kitettségünk csökkentéséhez a legszélesebb körű információval, és szakmai segítséggel járulnak hozzá. Seiwerth Gáborral, a társaság ügyvezetőjével beszélgettünk.

Szakfolyóirat > 2011/08 > Aktuális Kukorica vetőmag GMO

Gabonapiac

A Vetõmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács álláspontja a vetõmagokban a hatóság által esetenként kimutatott GMO jelenlétrõl. GOSZ sajtóközlemény

Szakfolyóirat > 2011/04 > Aktuális Támogatás GMO VM

Hír-Mix

Agrárforgóeszköz hitel a gazdáknak A MAGYAR GMO FEHÉR KÖNYVA MEGFOSZ közgyûlésrõl rövidenÁllattartók figyelmébe!ChemgenerationNem a sok hektár, hanem a gazdaságos termesztés a lényegTovább csökken az orosz brojler importÚj Uniós szabályok a GM takarmányokra

Szakfolyóirat > 2011/02 > Szántóföld repce Kukorica GMO

GMO: az EU piaca és követelményei egyre kevésbé fontosak

A világ gyorsan növekvõ élelmiszerszükségletének kielégítése hosszú távon csak a korlátozottan rendelkezésre álló erõforrások fenntartható használatával valósítható meg. A mezõgazdaságnak sokkal hatékonyabban és körültekintõbben kell gazdálkodnia a megmûvelhetõ földterülettel, a szûkös vízkészletekkel, a gyorsan fogyatkozó fosszilis energiahordozókkal, és sok térségben a korábbinál lényegesen kevesebb kemikáliát juttathat ki a környezetbe. Ehhez persze nem az archaikus gazdálkodási módszerek és struktúrák újraélesztésére, hanem az innovatív technológiák széles körû alkalmazására van szükség. Ezek közül kiemelendõ a GM-növények termesztése, amitõl az Európai Unió egyes tagállamai politikai és emocionális indíttatásból mereven elzárkóznak.  

Szakfolyóirat > 2010/01 > Pr KWS vetőmag GMO

Jubileumi születésnap a KWS Magyarországgal

December elején színes programok és rendkívül hangulatos este részesei lehettek a KWS Magyarország Kft. megalapításának 10. évfordulóját ünneplõk. A budapesti Kongresszusi Központban a KWS MAIS GmbH. ügyvezetõ igazgatója, DIRK AUGUSTIN ÉS PALLÓS MIHÁLY, a jubiláló cég vezetõje sajtótájékoztatójával kezdõdött a nagyszabású rendezvény, amelyrõl röviden beszámolunk olvasóinknak.

Szakfolyóirat > 2009/01 > Tudósítás Konferencia vetőmag GMO

Nemzetközi vetõmag konferencia Siófokon

A Közép-Kelet-Európai Vetõmag Hálózat (EESNET) 8. konferenciáját november 16–18. között a Vetõmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) rendezte meg Siófokon. A konferencián 26 országból 280 résztvevõ volt jelen. Az idei esemény kiemelt témája a „Vetõmag-minõsítési rendszerek az EESNET országokban (és további lehetséges harmonizációjuk)”. A kétnapos rendezvény elsõ napján a szakma jeles képviselõi tartottak színvonalas elõadásokat, többek között Ertseyné Dr. Peregi Katalin (ISTA elnök), Garlich von Essen (ESA fõtitkár), Marcel Bruins (ISF fõtitkár), valamint a nemzeti vetõmag szövetségek képviselõi. A második napon szabad üzletkötési lehetõséget biztosítottak a vetõmagos szakemberek részére.  

Szakfolyóirat > 2008/10-11 > Tudósítás Konferencia GMO növénytermesztés

Tudósítás a "GMO" konferenciáról

2008. szeptember 25-én az FVM színháztermében a rendezvénynek helyet adó minisztérium, a GOSZ, az Agrofórum és a Szekszárdi Növény Zrt. szervezésében megtartott konferencia „GMO moratórium, de meddig?” címmel ígért bõ félnapos programot a résztvevõknek. Az érdeklõdést a meghívó programja és az azokhoz kapcsolható kérdésfeltevések voltak hívatottak fokozni, mint pl.: áldás vagy átok a GMO, merre halad a világ, lehet-e érvényesíteni a koegzisztencia törvényt, milyen nemesítési irányokkal találkozunk?  

Szakfolyóirat > 2007/04 > Szántóföld Gazdálkodás GMO

Újra a GMO-ról

Lapunk februári számában egy átfogó cikket jelentettünk meg a GM növények megítélésérõl. Ebben a cikkben elsõsorban a tudományos mûhely, a törvényalkotás és szabályozás képviselõit szólaltattuk meg a fajtatulajdonos véleményének közlésével együttesen.

Szakfolyóirat > 2006/10 > Szántóföld vetőmag GMO termelői

GMO – vele vagy nélküle?

A Szentlõrinci Gazdanapokon nagy érdeklõdés kísérte Dr. Bárány Sándor elõadását, hiszen a kerekasztal beszélgetésen elhangzottak szerint a GMO bevezetésével hosszú távon megváltozhat és veszélybe kerülhet Magyarország és a Kárpát medence növény- és állatvilága – az irányított génátültetések (génsebészet) durva beavatkozás a természet rendjébe.

Szakfolyóirat > 2006/09 > Szántóföld GMO növény fajták

Viták kereszttüzében a genetikailag módosított növényfajták

Rövid történeti áttekintés Az emberiség története, témánk szemszögébõl nézve egyenlõ a nemesítés, tenyésztés történetével. Szükségleteink valós vagy vélt (serkentõk, halucinogének, mérgek) kielégítésére mindenkor a tapasztalat és a tudás szintjén kiválogattunk, továbbszaporítottunk, munkára fogtunk (erjesztés) növényeket, állatokat, még mikroszervezeteket is.

Szakfolyóirat > 2004/10 > Pr Bábolna GMO

Zsúfolásig megtelt a Fedett Lovarda!

A Bábolna Takarmányipari Kft. – az elmúlt évek hagyományaihoz hûen – az idén is színvonalas fogadáson látta vendégül partnereit. A rendezvényt a Bábolnai Gazdanapok keretében szeptember 9-én tartották az impozáns Fedett Lovardában.

Szakfolyóirat > 2004/5 > Takarmányozás GMO élelmiszerbiztonság sertések

Élelmiszerbiztonság és a sertések takarmányozása

A fenti cím alapján úgy tûnik, mintha valami teljesen új dologról kellene beszélnünk. Pedig nincs másról szó, mint hogy bizonyos fogalmakat másként fejezünk ki. Természetes ugyanis, hogy mindent, ami a sertéshús elõállításában történik, tulajdonképpen a nagybetûs MINÕSÉG (és az azt közvetítõ ugyancsak nagybetûs PIAC) követelményei határoznak meg.

Szakfolyóirat > 2003/9 > Takarmányozás GMO növének

A GMO növények elterjedésének lehetőségei

Lapunk múlt évi, 4. számában adtunk részletes áttekintést a GMO-k (genetikailag módosított szervezetek) szerepéről és használatuk lehetőségeiről a takarmányozásban. Az utóbbi egy hónapban pedig, sok új történt ezzel kapcsolatban, ezért célszerű a kérdésre röviden visszatérnünk, jól lehet a változások nem alapvetők.

Szakfolyóirat > 2016/04 > Tudósítás Caussade Semences Talajművelés talajjavítás

Caussade: előtérben az aszálytűrő és betegségtoleráns hibridek

Székhelyváltást követően hagyományteremtő céllal szervezett gazdatalálkozót a legújabb vetőmagkínálata bemutatására a Caussade Semences Hungary Kft. Kerepesen. A gazdák a helyes talajműveléssel, talajjavítással, és a hazai GMO-mentes stratégia végrehajtásával kapcsolatos tájékoztatást is kaptak.

Szakfolyóirat > 2017/01 > Tudósítás Szója Országos Szója Fórum GMO

Izgalmas témákat boncolgattak a Szójafórumon

2016-ban 61 282 hektárról 181 000 tonna szója került a tárolókba, közel 3 t/ha termésátlagot realizálva ezzel – hangzott el az Országos Szója Fórumon Budapesten. Ezzel az eredménnyel is csak mindössze 15–20%-os az önellátottságunk szójából, továbbra is magas tehát az import GMO-s szója aránya és ezzel együtt magas a GMO-mentes hazai szója exportja is. Kormányzati célkitűzés a szója vetésterületének növelése, a kitűzött 100 000 hektáron folyó tudásalapú, extra támogatásokkal ösztönzött termelés csökkentheti a GMO-s szója importunk túlsúlyát. – mondta köszöntőjében Dr. Nagy István FM parlamenti államtitkár.

Szakfolyóirat > 2019/12 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Vetőmagpiaci trendek globális és hazai kitekintésben

A korszerű vetőmaggazdálkodás elsajátításában az idő haladtával egyre nagyobb teret tölt be a széles körű, előrejelzéseken nyugvó piaci ismeretek megszerzése. Mind a mezőgazdasági vállalkozások, mind az input – szűkebb értelemben vetőmag-előállító és -forgalmazó cégek számára – komoly versenyelőnyt jelent, ha ismerik a saját iparáguk fejlődését befolyásoló tényezőket és képesek átlátni az arra ható folyamatokat. Ezek segítségével fejleszthető tovább a szervezetek, vállalkozások tevékenysége, növelhető, illetve tartható fenn a gazdálkodásuk eredményessége.

Oldalak: 4 / 8
1 2 3 4 5 6 7 8