Partnereink hírei > X 2023.03.14.
Új, kedvezményes termelésfinanszírozási lehetőség az IKR Agrárnál!

Az IKR Agrár Kft. az alábbi akciós ajánlatot teszi Partnerei részére:
Az IKR Agrár Kft. az alábbi akciós ajánlatot teszi Partnerei részére:
Úgy gondolom, hogy elfogadott tény, hogy a terméseredmények javításának, növelésének legkézenfekvőbb eszköze egy-egy új fajta bevezetése. Ez főleg érvényes napjainkban, amikor a termesztés egyre intenzívebbé, egyre igényesebbé válik, hisz ilyenkor a fajta, a genetika szerepe felértékelődik, ugyanis a fajtákban rejlő „kapacitások, potenciálok” ilyenkor tudnak leginkább érvényre jutni.
Hivatalossá vált az AGROTEC Magyarország Kft., az IKR Agrár Kft. és a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara közötti közös munka a 2022 június 3-án a kar és a vállalkozások vezetői által aláírt duális felsőoktatási képzésről kötött együttműködési megállapodással.
A rendezők és a résztvevők szerint is sikeres volt az I. Helvéciai Traktoros Nap, amelyet május közepén rendeztek meg. Az egynapos program iránt már a megrendezése előtt nagy volt az érdeklődés, amit az is jelzett, hogy a legnagyobb közösségi oldalon az eseményt követők száma meghaladta az ezret, és az érdeklődők száma is ezer fölött volt.
Ha napjainkban felteszik nekünk a kérdést, hogy melyik a kedvenc napraforgó hibridünk és miért, akkor vagyunk a legszerencsésebb helyzetben, ha olyan hibriddel rendelkezünk, melynek nemcsak a terméspotenciálja, az olajtartalma és a betegség-ellenállósága kiemelkedő, de mindezeket a tulajdonságokat a legkülönbözőbb ökológiai feltételek és eltérő termésszinteken is nagy biztonsággal produkálja.
Az IKR Agrár Kft. új honlapja is versenyben van az Év honlapja díjért. Támogassuk őket egy szavazattal!
Kultúrnövényeinket termesztésük során számos kedvezőtlen hatás (stressz) éri, amelyek kiküszöbölése, káros következményeinek mérséklése jelentős termésjavulást eredményez.
Az idei évben online közvetítésben nézhetik meg az IKR Agrár Kft. repce fajtabemutatóját.
A Somogy megyei Marcali telephelyükre területi igazgatót és raktárvezetőt, országosan pedig területi képviselőket keres az IKR Agrár Kft. Kattintson a képekre, és nézze meg az álláshirdetések részleteit!
Ez a péntek más mint a többi. Az IKR Agrár Kft.-nél csak egy napig a Corn Starter és az NPS ImmunMax műtrágyákat 13.000 Ft/tonna kedvezménnyel lehet beszerezni. Ne maradj le!
A mezőgazdasági termelés sajátossága, hogy amikor elvetjük a vetőmagot fogalmunk sincs róla, hogy betakarításkor majd mire számíthatunk. Ami nem csupán mennyiségi szempontból van így, de jellemzően az eladási ár tekintetében is. Ez annak köszönhető, hogy rendkívül sok tényező összhatásának eredményeképpen alakul ki a termés. Ezek közül legnagyobb súllyal az időjárás szerepel. Az időjárást megváltoztatni nem tudjuk, hatását többé-kevésbé korrigálni igen – öntözéssel – de ez Magyarországon egyelőre az összes mezőgazdasági terület csupán néhány százalékán lehetséges. Így az esetek nagy részében egyetlen választásunk marad, csökkenteni a kockázatokat, alkalmazkodni az időjáráshoz.
Magyarországon 2006-ban az ország területének mintegy 46%-át nyilvánították nitrátérzékenynek. A nitrátszennyezés szempontjából érzékeny területek felülvizsgálata eredményeként 2013-ban újabb területek kerültek kijelölésre. Tudja Ön, hogy a területbővítés után jelenleg az ország területének mintegy 70%-a nitrátérzékeny?
Megannyi logisztikai és egyéb gát nehezítette az utat, de 4-5 hónap után végre eljött a nap, amire sokan vártak: az AGROTEC új telephellyel bővült a Baranya megyei régióban. Szentlőrincen nyitotta meg az AGROTEC Magyarország Kft. és az IKR Agrár Kft. új közös telephelyét június 10-én. A jelenlévő cseh és magyar képviselőket, vezetőket Illés Zoltán, az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte. A cégcsoport két magyar vállalata először az idei budapesti AGRO- mashEXPO kiállításon mutatkozhatott be. Azóta helyi rendezvényen jelentek meg – úgymint Hódmezővásárhelyen a XXI. Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon is.
Röviden így foglalható össze a februárban megrendezett IKR Agrár Kft. és az AGROTEC Magyarország Kft. közös rendezvénysorozata. A vevőtalálkozók során a meghívott gazdák az aktuális terménypiaci kilátásokról, a várható ártrendekről, a vetőmagok beszerzési lehetőségeiről kaptak tájékoztatást. Az előadók grafikonokkal, videókkal szemléltették a hallgatóságnak, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a szakemberek a tavalyi fajtakísérletek során, mik az aktualitások a gépesítés terén, milyen újdonságok várhatóak még a 2014-es év folyamán. Beszámolónk a pécsi, február 24-ére szervezett találkozó eseményeit foglalja össze.
Új, regionális növényvédő szer elosztó logisztikai raktárt avatott Füzesabonyban az IKR Agrár Kft. Az új raktár fontos lépés a vállalat infrastruktúrája fejlesztésében, mert segíti megvalósulni azt az alapcélt, hogy gyorsan, pontosan tudja szállítási szolgáltatását teljesíteni a termelők felé.
Az IKR Agrár Kft. 2015-ben országos kísérleti programot indított AgrowKnowmia Program (ejtsd: Agronómia) néven. A projekt célja egy olyan fenntartható mezőgazdasági gyakorlat bemutatása, amely ötvözi a jelenleg rendelkezésre álló legmodernebb fajtákat, hibrideket, gépi, input anyag, térinformatikai technológiákat a jövedelmezőség javítása, a talajok megóvása, okszerű gazdálkodás ösztönzése, az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények káros hatásainak csökkentése érdekében.
Június első felében partnercégeink meghívásainak eleget téve országszerte jártuk a szántóföldeket. A bemutatókról szóló tudósítást egyedi köntösben tálaljuk, kultúránként tájékoztatva az olvasót azokról a technológiákról, fajtákról, koncepciókról, amelyek a KOCKÁZATMINIMALIZÁLÁST, a mai sikeres termesztés egyik kulcselemét tűzték zászlajukra. Összeállításunkban elsőként a kalászos kultúrákban fellelhető megoldásokat taglaljuk.
Június első felében partnercégeink meghívásainak eleget téve országszerte jártuk a szántóföldeket. A bemutatókról szóló tudósítást egyedi köntösben tálaljuk, kultúránként tájékoztatva az olvasót azokról a technológiákról, fajtákról, koncepciókról, amelyek a KOCKÁZATMINIMALIZÁLÁST, a mai sikeres termesztés egyik kulcselemét tűzték zászlajukra. Összeállításunkban a repce kultúrákban fellelhető megoldásokat taglaljuk.
Néhány hete hivatalosan is átadták az AGROTEC Magyarország Kft. új telephelyét Dél-Dunántúlon, Marcali városában. A beruházás, amely modern körülményeket biztosít az ott dolgozó szakembereknek, mintegy 350 millió forintból valósult meg. Mindez pedig a Dél-Veszprém mintegy, valamint a somogyi és a zalai gazdálkodók, vásárlók számára azt jelenti, hogy helyben juthatnak hozzá az AGROTEC által forgalmazott legkorszerűbb traktorokhoz, kombájnokhoz és egyéb mezőgazdasági, valamint a profilbővítés eredményeként építőipari gépekhez is – közölte Illés Zoltán, az Agrotec Magyarország Kft. ügyvezetője a telephelyátadó ünnepségen a jelenlévőkkel.
Mint a korábbi években mindig, így idén is megszerveztük repce- és őszi búza bemutatóinkat azzal a céllal, hogy termelő partnereink betekintést kaphassanak mindkét növény jelenlegi fajtaválasztékáról, és az IKR Agrár Kft. repce- és búzatermesztéshez kapcsolódó egyéb ajánlatairól, információiról.
A bajai a hatodik saját tulajdonú telephely az Agrotec Magyarország Kft. 2013-as működése óta, országosan viszont 14 telephellyel rendelkezik. Országos értékesítési hálózata által szakszerű segítségben, rugalmas és hatékony problémamegoldásban részesülhet a szolgáltatásokat igénybe vevő vásárló.
Érdemes startert használni? Lehet eredményesen alkalmazni a startertrágyázást egy tápanyagokkal jól ellátott talajon is? Egyformán reagálnak a különböző növények a starterezésre? Milyen megtérülésre számíthatunk? Hogyan válasszunk a kínálatból?
Napjainkban, amikor a távérzékelés, térinformatika és a GPS-technológia számtalan adatgyűjtési, elemzési és térképezési megoldásokat nyújt, többen azt gondolhatják, hogy a precíziós technológia bevezetése egy automatikus folyamat, mely nem igényel agronómiai, agrokémiai és ökonómiai ismereteket és a szakemberektől szintetizáló képességet.
A mezőgazdasági termelők szakmailag egyre felkészültebbek és a piacon lévő lehetőségek között mind jobban keresik az innovatív, a felmerülő problémákra jó megoldást nyújtó termékeket. Az árbevétel stabilizálásához elengedhetetlen, hogy bizonyítottan hatékony, de megfizethető műtrágyákra alapozzuk a művelési technológiát az őszi, majd tavaszi vetéseknél. De mit mondanak a gazdák? 4 gazdavélemény, 2 innovatív műtrágya a hazai integrátorcégek között meghatározó IKR Agrár Kft. kínálatából.
Egyre több döntéshozó vállalja fel azt a felelősséget, ami a gazdasági növekedés, mind legfőbb érték és cél mellé, vagy akár elé helyezi az erőforrások tudatos, hatékony, fenntartható használatát, alternatív megoldások keresését.
Termesszünk takarmány- vagy silókukoricát állatainknak vagy dolgozzunk a gabonapiacra, a gyomirtásban csak több, egymástól eltérő hatásmechanikájú permetszer kombinációjával maradhatunk a pénzünknél a szezon végén. A gyomos kukoricatábla ugyanis a gyom és kultúrnövény közötti versengés miatt a kukorica mennyiségi és minőségi paramétereit is veszélybe sodorja.
Az EU mezőgazdaságát meghatározó módon befolyásoló Közös Agrár Politika (KAP) átalakítása jelenleg napirenden van a döntéshozók asztalán. A kiszivárgott információk alapján a következő 7 éves időszakra vonatkozó javaslatok az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése okán jelentősen csökkenteni kívánják a növénytermesztés során felhasznált kemikáliák mennyiségét, értve ez alatt mind a növényvédő szereket, mind a műtrágyákat.
Amelyik gazda nyereséggel szeretné zárni a szezon végi mérlegelést, a szakszerű talajjavítást mésztrágyázással semmiképp nem spórolhatja meg az agrotechnikában. Mindegy, melyik tápelemet nézzük ugyanis: foszfor, kálium, kalcium, magnézium savanyú talajokon mind csak korlátozott formában érhető el a növényeknek.
Ismét elmondhatjuk, hogy olyan évjáraton vagyunk túl a növénytermesztésben, amilyenre még nem volt precedens az elmúlt évtizedekben.
2021-ben megjelent cikkünkben már említettük azokat a kihívásokat, amelyek az EU által meghirdetett Green Deal (Zöld Megállapodás) támaszt a gazdasági és társadalmi élet szinte valamennyi területével, így a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatosan is.
A már szinte menetrendszerű, aszállyal érkező tavaszi fagyok miatt még fontosabb az alapművelés, gyomirtás minősége a tervezett terméseredmények bebiztosításához a kukoricatermesztésben is. A stressztűrés kitolása ugyanis elképzelhetetlen, ha kelés után az állomány a gyomokkal folytatott versengésre fecsérli el az energiáját. De melyik gyomirtó szer képes akár csapadékszegény időben is gyökeres megoldást kínálni az egy- és kétszikű gyomproblémákra?
Az aszálykár 2022-ig mostohagyermeknek számított a kockázati események terén a gazdálkodóknál. A problémát nem az jelentette, hogy a termelők nem ismerték volna a tartós vízhiány jövedelemcsökkentő hatásait. A visszatartó erő inkább a jogi háttérből fakadt: aszály esetében ugyanis a jogszabályok szerint 50%-os terméskiesés felett téríthet a biztosító.
Mint ahogyan azt a napraforgó kísérletek ismertetése során elmondtuk, a 2022. évre mint a „történelmi aszály” évére, s ennek következtében mint a kukoricatermesztés fekete évére fogunk emlékezni.
A repcetermesztésben ma már csak emlék a 2O18-as csúcs, amikor mintegy 330 ezer hektáron termett a határban a szántóföldek királynője. A klímaváltozás mellett főként a növényvédőszer-kivonások nehezítik az olajnövény termesztését, 2022-ben újabb csökkenés után már csak 180 ezer hektárt fedett le ez a kultúra. Voltak azonban olyan termesztők, akik szerint „egy növénynél akkor érdemes gázt adni, amikor mások kiszállnak", ez ugyanis várhatóan árfelhajtó erőt jelent majd. Ebbe a táborba tartozik az IKR Agrár Kft. Pécs térségben dolgozó leányvállalata, a pécsváradi AGROVER Kft. is, akiknél az idei rekord repcetermésre pillantva úgy tűnik, megérte a repcére fogadni.