MENÜ

Címke: Moogli

Partnereink hírei > X 2013.12.16.

HŰTŐLÁDA ÉS AMI BELEVALÓ- RAGT TERMELŐI VERSENY 2013

A versenyre összesen 62 gazdaság nevezett, így ebben az évben az összes vetésterület több mint 900 ha volt. A hibridenként kihirdetett 1. helyezettek egy-egy fagyasztószekrényt kaptak ajándékba, melyet az RAGT Vetőmag Kft. megtöltve adott át. A töltelék pedig nem volt más, mit a díjátadó alkalmával levágott 3 db hízósertés. A második helyezést elért sikeres termelők egy-egy kétszemélyes wellness hétvégével lettek gazdagabbak.

Szakfolyóirat > 2013/02 > Tudósítás műtrágya UMG MICRO Moogli

Rekordszámú pályázatot díjaztak az év elsõ kiállításán

A 31. AGROmashEXPO Nemzetközi mezõgazdasági és mezõgép kiállítást nevezhetjük a legek kiállításának, hiszen társrendezvényével, az AgrárgépShow-val egyetemben csúcsot döntött a kiállítók, a látogatók és a termékverseny résztvevõk számában. Az agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet, valamint a sajtó szakmai képviselõi alkotta zsûri három kategóriában – az innovatív megoldásokat szem elõtt tartva – összesen 30 pályázatot talált elismerésre méltónak. Az Agro Napló a termékverseny kategóriákat figyelembe véve röviden ismerteti a díjazottakat és termékeiket.