MENÜ

Címke: Nyúl

Hírek > Állattenyésztés 2017.06.06.

A hazai nyúlfogyasztást is ösztönöznék a tenyésztők

A múlt év elején még úgy tűnt, bizakodva tekinthetnek a jövőbe a hazai nyúltartók, a korábbi évekhez hasonlóan folytatódik a piaci lehetőségek bővülése, ám 2016 második negyedévében még súlyosabbá vált az ágazat helyzete – olvasható abban az összeállításban, amelyben a nyúlágazat gondjait veszi számba a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke – írja a Magyar Idők.

Hírek > Állattenyésztés 2017.02.17.

Betörhet a nyúlhús a piaci résbe?

Kacsa és liba helyett nyulat fogyaszthatnak a különlegességre vágyó vásárlók –mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a Magyar Időknek. A miniszterhelyettes szerint a madárinfluenza okozta pia­ci rést érdemes lenne nyúlhússal kitölteni. A terméktanács szerint is van tér a hazai fogyasztás növelésére, a teljes termelés csupán három százaléka kerül a magyar vásárlók asztalára.

Hírek 2016.12.05.

Bővülhet a nyúlfeldolgozó kapacitásunk

Új, nyulakat feldolgozó vágóhíd- és vágópont-beruházások indulhatnak meg idehaza – közölte a Földművelésügyi Minisztérium. A Nyúl Terméktanács célkitűzése, hogy 2020-ra elérjük a 7 milliós vágónyúl-mennyiséget.

Hírek 2016.05.26.

Kitartásos magasugratás

A kitartásos magasugratás arra szolgál, hogy az akadályokat mindig emelik a legjobbaknak, a gyengébbek kiesnek – ezzel a lovas példával szemléltette az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2016-os kiállításának utolsó napján Lelkes István, hogy nem szabad megülni a babérokon, mindig van mit emelni a szinten. Ehhez szükségesek az új ötletek, javaslatok, amiket maguk a kiállítók hoznak, hogy mivel lehet még inkább vonzóvá tenni a következő évi kiállítást.

Hírek 2015.11.18.

Támogatást igényelhetnek a nyúltenyésztők és az anyakecsketartók

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét, hogy a 2015. január 1. és június 30. között tenyésztésbe állított, de támogatásban még nem részesült tenyésznyulak után kiegészítő támogatás igénybevételére van lehetőség, továbbá lehetőség van az anyakecsketartás csekély összegű támogatásának is igénybevételére.

Szakfolyóirat > 2004/4 > Állattenyésztés Nyúl nyúltenyésztés biostimuláció

Biostimuláció a nyúltenyésztésben

Ivarzás-serkentés természetes úton A mai modern árutermelõ telepeken általában 42 napos szaporítási ritmust, ún. ciklikus szaporítást alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy az anyákat a fialás utáni 9-11. napon termékenyítik újra. Mivel a tejtermelésért és a szaporaságért felelõs hormonok antagonizmusa miatt a szoptató anyák gyengébben ivarzanak és emiatt rosszabbul vemhesülnek, szükségünk van olyan módszerekre, melyek a szoptató anyáknál serkentik (szinkronizálják) az ivarzást, és végeredményben így jobb szaporasági mutatókat érhetünk el.

Szakfolyóirat > 2003/10 > Állattenyésztés Nyúl Termelő tenyésztés

Szaporítási ritmus a nyúltenyésztésben

A házinyúl közismerten szapora állatfaj. Ezt részben a világra hozott népes alomnak, részben a gyakori fialásnak köszönheti. A nyúltenyésztõk évszázadokig „megfeledkeztek” a nyulak híres szaporodó képességérõl és az ún. sporttenyésztésnek köszönhetõen évente csak 3-4 alkalommal fialtatták az anyákat. A nagy nyúltelepeken a gazdaságosság lett az egyik kulcsszó. ehhez pedig minél jobban ki kellett használni az állományok képességét. „Felfedezték”, hogy az üregi anyanyulak a reprodukciós idõszakban, kora tavasztól õszig, közvetlen fialás után párzanak és jó táplálóanyag ellátottság esetén vemhesülnek is.

Szakfolyóirat > 2003/8 > Állattenyésztés Nyúl Hús Takarmány

A házinyúl húsa

A házinyúl húsa étrendi szempontból ideálisnak tekinthető. A többi gazdasági állatfajjal összehasonlítva (1. táblázat) fehérjében gazdag, zsírban szegény, kifejezetten sovány hús, nagyon alacsony a koleszterin tartalma (2. táblázat), bizonyos vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Kevesebb a telített és több a táplálkozási szempontból hasznos telítetlen, ezen belül a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya (3. táblázat).

Szakfolyóirat > 2001/8 > Állattenyésztés Nyúl nyúltenyésztés

Egyfázisos tartásrendszer a nyúltenyésztésben

A tenyésztési munkáknál a szinkronizálás valamennyi állatfajnál az egyik legfontosabb tényezõ, sõt az intenzív tartásnál elemi szükséglet. A házinyúl tenyésztésében is eredményes a következõkben leírt rendszer, amelyben az anyanyúl valódi ivari ciklusát és a rotációs tenyésztés-szervezést összhangba lehet hozni. Az egyfázisos tartásrendszerben egy ketreccsoportban/épületben a teljes termelési ciklusban a megszületett nyulak a saját ketrecükben maradnak a születéstõl az értékesítésükig. (Egy ketreccsoportban/épületben azonos korú és hasznosítású állatok vannak) A tenyészetben rendelkezésre álló férõhelyek 16 meghatározott ketrecegységbõl álljanak, melybõl 13 egység az anyáké és a leválasztott növendék nyulaké, 1 egység a bakoké, egy egység a tenyész utánpótlásé, 1 egység a parkoló nyulaké. A ketreceknek alkalmasnak kell lenni a tenyésztés és a hízlalás igényeinek.

Szakfolyóirat > 2001/4 > Állattenyésztés Nyúl tenyésztés

Kilátás a nyúltenyésztésben

Az elmúlt évtized nem tartozott a nyúltenyésztés „fényes napjai” közé. Az egész magyar mezõgazdaságot érintõ válság ennél az állatfajnál is érezhetõ volt: a takarmány ára lényegesen gyorsabban nõtt, mint a felvásárlási ár, a jövedelmezõség romlott, a termelés és az export csökkent. A kedvezõtlen változások ellenére fontos megjegyezni, hogy Kína és Belgium után még mindig mi vagyunk a világ harmadik legtöbb nyúlhúst exportáló országa

Oldalak: 2 / 3
1 2 3