Partnereink hírei > X 2022.03.21.
Fruit Logistica Innovációs Nagydíjra jelölték a Syngenta Istem® karfiolját

A Syngenta Vegetable Seeds különleges Istem® karfiolja bekerült a Fruit Logistica Innovációs Nagydíj szűkített listájába.
A Syngenta Vegetable Seeds különleges Istem® karfiolja bekerült a Fruit Logistica Innovációs Nagydíj szűkített listájába.
Húsz év alatt a magyar mezőgazdaság sikernövényévé lépett elő a napraforgó. Az egykor a kukorica „árnyékában, futottak még” kategóriába eső olajnövény mára a harmadik legfontosabb szántóföldi kultúra lett a maga több mint 600 ezer hektáros termőterületével. Ám míg a vetélytárs országok hektáronként 1,5-2 tonna hozamot érnek el, addig a magyar gazdák már 3,01 tonnás világrekorddal is büszkélkedhetnek. A vetőmagpiacot több mint 60 százalékos részesedéssel vezető Syngenta szerint ennél is van feljebb. Minderről Tóth Tamással, a vállalat Duna régiójának vetőmag marketingvezetőjével beszélgettünk.
Miben nyújt mást a Syngenta, mint a többi kukorica nemesítő cég Magyarországon? Folyamatosan fejleszt, a magyarországi termelők érdekében.
A NOAA Nemzeti Környezetvédelmi Információs Központ által közzétett új, globális adatok szerint 2021 júliusa a világ legmelegebb hónapja volt – olvashattuk a Syngenta Magyarország hírlevelének legújabb számában.
Elindult a magyar dinnye értékesítése, a következő hetekben mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnyét és 12,5 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők. Mint a Syngenta nagykamarási szakmai rendezvényén elhangzott: Európában az elmúlt 5 évben jelentős átrendeződés zajlott le a termelésben, amely hatással van a piaci folyamatokra is.
Ismét megrendezte hagyományos szántóföldi Szer-Show-ját a Syngenta. A gazdálkodók Hajdúböszörményben megszemlélhették az agrárvállalat szántóföldi fajtasorait és megismerhették a legújabb technológiai törekvéseit, amelyek hozzájárulnak a sikeres gazdálkodáshoz.
Megkezdődött hazánkban is a többszörösen díjnyertes YOOMTM paradicsom termesztése és forgalmazása. A következő hónapokban mintegy 300 ezer csomag kerül a különleges színű csemegéből a fogyasztók asztalára.
A Syngenta digitális termékeit fémjelző Cropwise-család első tagja – a környezet megóvása mellett – növeli a szántóföldi permetezések hatékonyságát. Többek között erről is olvashat a Syngenta Magyarország Blog hírlevelének 2021 májusi számában.
Megjelent a Cropwise Spray Assist permetezési applikáció, a Syngenta digitális termékeit fémjelző Cropwise-család első tagja. A vállalat digitális és technológiai csapatának közös fejlesztése – a környezet megóvása mellett – növeli a szántóföldi permetezések hatékonyságát. Az alkalmazás óránkénti időjárási előrejelzéssel (5 napos) és növénykultúrára szabott permetezés-technikai javaslatokkal, fúvókaválasztási ajánlattal segíti a gazdálkodókat.
A tavalyihoz hasonló, 600 ezer feletti vetésterületre számít idén a napraforgó vetőmag piacvezető Syngenta, áll a cég ágazati előrejelzésében. Bár az elmúlt években kiválóan teljesítő napraforgó lendülete tavaly a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt némileg megtorpant, a szakértők szerint komoly lehetőségek vannak a növényben: kedvező időjárási feltételek mellett akár további rekordokat is elkönyvelhet a szegmens.
Ne kockáztasson, ha van biztos megoldás! Minden termelő és gazda jól tudja, hogy a mezőgazdasági vállalkozásokat nem hasonlíthatjuk egyéb iparágakhoz kiszámíthatóság szempontjából. Számos, rajtunk kívülálló ok akadályozhatja meg a termelés sikerességét, a biztos terméshozamot, több kockázati tényező is befolyásolja a bevételt. Ezek közül a kockázati tényezők közül a legtöbbre nincs ráhatásunk – például az időjárásra. Ugyanakkor vannak agrotechnikai elemek, melyekkel kapcsolatban törekedhetünk a minél biztosabb megoldásra, csökkentve a további kockázatok lehetőségét. Ha biztos döntést szeretne hozni, 2016-ban is válassza a Force 1,5 G talajfertőtlenítőt, amely több mint egy évtizede bizonyítja töretlen sikerét, egészségesen tartva a kukoricát a talajlakó kártevőktől és a kukoricabogár lárvájától!
Ne kockáztasson, ha van biztos megoldás! Minden termelő és gazda jól tudja, hogy a mezőgazdasági vállalkozásokat nem hasonlíthatjuk egyéb iparágakhoz kiszámíthatóság szempontjából. Számos, rajtunk kívülálló ok akadályozhatja meg a termelés sikerességét, a biztos terméshozamot, több kockázati tényező is befolyásolja a bevételt. Ezek közül a kockázati tényezők közül a legtöbbre nincs ráhatásunk – például az időjárásra. Ugyanakkor vannak agrotechnikai elemek, melyekkel kapcsolatban törekedhetünk a minél biztosabb megoldásra, csökkentve a további kockázatok lehetőségét. Ha biztos döntést szeretne hozni, 2016-ban is válassza a Force 1,5 G talajfertőtlenítőt, amely több mint egy évtizede bizonyítja töretlen sikerét, egészségesen tartva a kukoricát a talajlakó kártevőktől és a kukoricabogár lárvájától!
Syngenta Kukorica Program Az elmúlt évek megváltozott időjárási körülményei nagyban befolyásolják a kukoricatermesztés eredményességét. Ez a változás az átlaghőmérséklet emelkedésén túl az időjárási szélsőségek intenzitásában is megmutatkozik. A csapadékos éveket egyre gyakrabban követik az extrém aszályos időszakok, és ez a tendencia minden prognózis szerint tovább fokozódik.
Folyamatosan lépnek színre az újgenerációs Syngenta kukoricahibridek, bizonyítva a hazai nemesítői munka eredményességét. Az új hibridekkel szembeni elvárások újfent magasabbak, mint amelyekkel elődeik megmérettettek. A termőképesség, vízleadó képesség, illetve vízleadási dinamika mellé szinte azonos súllyal társul most már a termőhelyi- és évjáratstabilitás, sőt továbbmegyek, a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodás.
NUFARMER MAJÁLIS - Debrecen, KaposvárSYNGENTA SZER-SHOW - Dalmand, Hajdúböszörmény, HódmezővásárhelyBAYER FARM - Sárbogárd-Nagyhörcsökpuszta, TiszagyulaházaKWIZDA TEREPSZEMLE - Szarvas, Zalaegerszeg-Bekeháza, Felsőnána
Globális felmelegedés, extrém esőzés, enyhe tél, száraz nyár, növekvő gyomnyomás, korai rovarkártétel, szádor megjelenése Magyarországon – és még sorolhatnánk, hogy a hazai napraforgó termesztés milyen kihívásokkal nézett szembe az elmúlt években. A megváltozott körülmények még inkább létfontosságúvá teszik a megbízható technológia használatát. A Clearfield®, mint ilyen, választ adhat az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás okozta problémákra, egyrészt a magas és megbízható terméspotenciállal bíró hibrideknek, valamint az állományban kijuttatható növényvédőszernek köszönhetően.
Az elmúlt évek megváltozott időjárási körülményei nagyban befolyásolják a kukoricatermesztés eredményességét. Ez a változás az átlaghőmérséklet emelkedésén túl az időjárási szélsőségek intenzitásában is megmutatkozik. A csapadékos éveket egyre gyakrabban követik az extrém aszályos időszakok, és ez a tendencia minden prognózis szerint tovább fokozódik. A kukorica biológiailag is nagy vízigényű növény, ehhez hozzáadódik, hogy a fejlődése az egész nyáron átível, így ki van tévé az aszályos és az igen meleg periódusoknak is. A hektikus csapadékeloszlás különösen érzékenyen érinti a hazai öntözés nélküli termesztést. Fel kell készülnünk arra is, hogy a kártevők mellett a gombakórokozók jelenléte is egyre több problémát fog okozni a jövőben. Kukoricatermesztésünk technológiáját ezért érdemes átgondolnunk, keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a jövőben is eredményesen és jövedelmezően tudunk kukoricát termeszteni.A Syngenta Kukorica Program ehhez szeretne útmutatást nyújtani.
Ne kockáztasson, ha van biztos megoldás!
Több mint ezer agrárgazdálkodó vett részt a Syngenta hagyományos szezonnyitó roadshow-ján. A búza, kukorica és napraforgó termesztési lehetőségeiről hét városban rendezett eseményen a vállalat szakértői mindhárom ágazatban olyan integrált megoldásokat és termékeket mutattak be a résztvevőknek, amelyek révén akár többlettermés érhető el az idei termelési szezonban.
Folyamatosan lépnek színre az új generációs Syngenta kukorica hibridek, bizonyítva a hazai nemesítői munka eredményességét. Az új hibridekkel szembeni elvárások újfent magasabbak, mint amelyekkel elődeik megmérettettek. A termőképesség, vízleadó képesség illetve vízleadási dinamika mellé szinte azonos súllyal társul most már a termőhelyi- és évjáratstabilitás, sőt továbbmegyek a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodás. Ezek harmónikus összessége ötvöződik az új generációs hibridjeinkben, legyen szó bármely éréscsoportról.
A közép- és hosszú távú tervezés nem nélkülözheti a képzelőerőt megtestesítő tudományos kutatások eredményeit, különösen akkor nem, ha azok a ma realitásaiból táplálkoznak. A következő pár évtized minden bizonnyal színesebb lesz az innovatív megoldásokat alkalmazó mezőgazdaság területén, bár a jövő már régen elkezdődött néhány szakterületen. Új cikksorozatot indítunk, melyben partnervállalataink fejlesztői egy-egy felvetett konkrét témára reagálva osztják meg ismereteiket, tapasztalataikat, a jövőbe mutató trendeket és megoldásokat, mindezt közérthető módon tálalva az Olvasónak. Célunk e sorozattal, hogy a termelők minél szélesebb körű tájékozódását elősegítsük akár a nemesítés, akár az előremutató technológiai megoldások lehetőségeit feltárva. Nem titkolt szándékunk, hogy egyes esetekben ráébresszük a gazdákat arra, hogy bizony szemléletmódváltásra van szükség a fenntarthatóság, a termelékenység, vagy a teljesítmény növelése céljából.
A hazai zöldségtermesztés egyik legdinamikusabban fejlődő kultúrája a csemegekukorica, a kontinens legnagyobb termőterülete hazánkban van. A kedvelt élelmiszernövény iránti növekvő kereslet azt eredményezte, hogy idén az előző évinél 3 ezer hektárral nagyobb területen, 37 ezer hektáron termesztenek a gazdálkodók csemegekukoricát. A szakemberek szerint vannak tartalékok az ágazatban.
A klíma megváltozásához és az ezzel járó következményekhez a mezőgazdaságnak is változnia kell – ez pedig lehetetlen a jelenleg működő mezőgazdasági gyakorlat alkalmazásával. Az egyre összetettebb környezeti változások komoly kihívások elé állítják a termelőt. Ezek leküzdésében nyújt segítséget a Contivo program, amelyről a Syngenta által szervezett „Intenzív, fenntartható és jövedelmező gazdálkodás – Contivo” címen tartott konferencián tudhattak meg többet az érdeklődők.
Ismételten egy megalapozott szakmai válaszokat igénylő termelési, ezen belül is napraforgó termesztési évet élünk meg, hiszen az elmúlt hetekben számos termelői megkeresés érkezett cégünkhöz a napraforgó hibridek idei elágazódása kapcsán. Elsősorban az okokat kutatva, másodsorban az elváltozások a terméshozamra való hatását firtatva.
Rendkívül jó állapotú a kalászos gabona a földeken, az idei termés messze meghaladhatja a legutóbbi öt év átlagát. Így van ez a kukorica esetében is, amely az előrejelzések szerint jelentősen többet ígér a tavalyi termésmennyiségnél.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) az ágazat legsikeresebb hazai kiállításán kötött partneri szerzõdést a Syngentával. Az ünnepélyes aláírást követõen sajtóbeszélgetés keretében a partnerség részeként megvalósuló programokról, és a résztvevõk elkötelezettségérõl volt szó.
Még hatékonyabb gombák elleni védelem termésfokozással egyetemben – bemutatjuk a Syngenta új kalászos gombaölõszerét, a Seguris-t!
Hagyományos országos roadshow-val indította a Syngenta a szezont. Az Orosházán, Hajdúszoboszlón, Mezõkövesden, Szombathelyen, Kaposváron, Kakasdon és Székesfehérváron tartott rendezvényeken a tavalyi év értékelésén és az idei év várható növénytermesztési kihívásain túl a Syngenta új termékei és ajánlatai is bemutatásra kerültek.
A miniszter október 16-án ünnepélyes keretek között adta át a Syngenta kibővített kapacitású mezőtúri vetőmagüzemét. A pótlólagos 7,5 milliárd forint értékű beruházással egy 10 éves, mindösszesen 13,5 milliárd forintos fejlesztési program zárult le.
2013-tól kerül kereskedelmi forgalomba a Syngenta új gyomirtószere – a Calaris kifejezetten magyar viszonyokra kifejlesztett utódja –, a CalarisPro. Ebben a szerben a hatóanyagok arányát változtattuk meg, így 2,3 l/ha dózisban a maximálisan megengedett terbutilazin lesz kijuttatva. A szerben lévő másik hatóanyag a mezotrion, e kettő együtt igen erőteljes szinergista hatással rendelkezik, így nem meglepő hogy a CalarisPro az egyik legjobb tartamhatással is rendelkező, nagyon gyorsan ható – elsősorban kétszikû irtó − szer.
Az elsõsorban a Syngenta közép- és hosszú távú stratégiáját fókuszba állító rendezvényen növénykultúránként ismerhettük meg az elmúlt évek sikertörténeteit és az ezek mentén kialakított jövõképet, amelynek középpontjában a termelõ áll. Az egész napos rendezvényen Izraeltõl Törökországon át Magyarországig több mint 200 kormányzati döntéshozó, termelõ, kereskedõ és civil szervezetek képviselõi vettek részt.
A Syngenta két üzletágának tavaly bejelentett integrációja befejezõdött, így a korábban két különálló magyarországi cégbõl – Syngenta Növényvédelmi Kft. és Syngenta Seeds Kft. – álló vállalat vetõmag és növényvédelmi üzletága a 2012-es mezõgazdasági szezonban már együtt lép fel a magyar piacon, egységesen ajánlva a termelõknek termékeiket, szolgáltatásaikat.
Az immár hagyományosnak számító szezonnyitó rendezvénysorozat második állomása idén Kakasd volt, ahol a vállalat stratégiai átalakulása – a növényvédelmi és a vetõmag ágazat összeolvadása – után a 2012-es év újításairól, illetve a várható növényvédelmi kihívásokról esett szó.
Évrõl évre felmerül a tavasz közeledtével, hogy mikor lehet majd elkezdeni a kukorica vetését. Egyik évben már meleg van de még csak épp hogy elkezdõdött április, máskor hideg van pedig már április közepét mutatja a naptár.
Idén rendhagyó bejárásra invitálta a gazdákat a Syngenta: a résztvevõk a hagyományos kísérletek mellett most UV-fényben is megfigyelhették a permetcseppek hatását a növények felületén. Az immár 10. alkalommal megrendezett enyingi Szer-Show-n természetesen ebben az évben is a gyakorlat állt a fókuszban; a kísérletek bejárása közben a meggyõzõ eredmények bemutatása mellett számos hasznos növényvédelmi tanácsot is kaptak a megjelent termelõk és partnerek.
Szûkülõ növényvédõszer-piac és stagnáló vetõmagpiac határozták meg idén a Syngenta magyar érdekeltségeinek mûködését.
NK Neoma, NK Kondi, NK Brio, NK Sinfoni, Tutti Syngenta Seeds napraforgó hibridek terméseredményei az állami regisztrációs kísérletekben 2010-ben
a napraforgó-termesztés 2010-ben fellépõ problémáira
a 2010. évi kukoricatermesztésben tapasztaltakról
Repcetermesztési visszatekintõ a 2009/10-es vegetációs évre
60 éves a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara! A DEKALB kiemelt figyelmet fordít a stressztoleráns hibridek nemesítéséreAZ EREDETI TERVEK SZERINT KEZDI MEG MÛKÖDÉSÉT AZ NFABaranyai Gazdanapok 2010 Befejezõdött az aratásIsmét finanszírozzák a bankok az IKR-tMegújulnak a Syngenta termékeiMGSZH különdíj a K&B Gépudvar Kft.-nek Pioneer Portfólió Farm- szentlõrinci konzultáció Sikeres bábolnai szereplés a Baranyai GazdanapokonÚjított a BENTLEY Farm
A 10 éves Syngenta Kft. enyingi Szer Show-ján szemtanúi lehettünk, hogy szélsõséges idõjárási körülmények között hogyan teljesítettek a Syngenta gyomirtó szerek.
A munkahelyteremtés jelenti a legnagyobb kihívást a nemrégen hivatalba lépett új agrárkormányzat számára, és céljaik között ezt tartják a legfontosabbnak – jelentette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelõs államtitkára június elején Budaörsön tartott szakmai konferencián, amely „Kihívások a modern élelmiszergazdaságban” címet viselte.
Ha már repce, legyen az hibrid és Syngentás
Ismert, hogy a kalászfuzárium nemcsak mennyiségi, hanem minõségi romlást okozó betegségcsoport. A kalászt többféle és eltérõ igénnyel rendelkezõ fuzárium kórokozó támadhatja meg. Hazánkban elsõsorban a F. graminearum és a F. culmorum károsít, de a F. moniliforme, a F. poa és a F. avenaceum is elõfordulhat.
A cég 2008-ban magyarországi üzleti tevékenysége legmagasabb árbevételét érte el, s 2009-ben a szûkülõ piac ellenére hasonló eredményt jegyez. A növényvédõ szer szegmensben 22,5 Mrd forint árbevételt realizáltak, és ez a kiváló eredmény második legjobb üzleti évüket jelentette.
A nagy széltippan a legnagyobb területen fertõzõ egyszikû gyomnövény napjainkban a kalászosokban. Az ellene való védekezés egyik módja az õsszel elvégzett gyomirtószeres kezelés. Az õszi gyomirtás mind a nagyszéltippan, mind a magról kelõ kétszikû gyomnövények elleni harcban és mind a kultúrnövény szempontjából több haszonnal jár. A Logran 20 WG, elsõsorban kettõs, levélen és talajon keresztüli hatásának köszönhetõen kiválóan alkalmas a gyomirtás õszi elvégzésére és használata során az elõbb felsorolt elõnyökkel lehet számolni.
Szezonnyitó rendezvénysorozatot tartott országszerte a Syngenta. A találkozókra meghívott gazdák megismerkedhettek a legújabb kalászos-, olajos növények valamint kukorica növényvédelmi technológiákkal és vetõmagkínálattal, emellett hasznos mezõgazdasági tanácsokat kaptak az idei évre vonatkozóan.
30 milliós adománylavina AGROORG - három évtizede a mezõgazdasági informatikában Húsz éves a “SUNI”KFT. Kibõvült a LINZER WARE termékcsaládNévváltozásÚJDONSÁG AZ AGRO+MASHEXPO 2010. KIÁLLÍTÁSON Új név- változatlan hatékonyság a vadkárok megelõzésére
Alighanem emlékeznek tisztelt olvasóim Raymond Chandler amerikai krimi íróra. Én magam kedveltem könyveit és állandó hõsét a magánnyomozó Philippe Marlowe-t. Különösen kedveltem regényeinek címeit, s közülük is a kedvencem A legyezõ táncosnõ lovának esete és A kölcsönkért lány esete volt.
NK Lucius - FAO 330
A Syngenta nemrégiben egy 1 millió euró költségvetésû öt éves program beindítását jelentette be, melynek célja a növényeket beporzó rovarok számára elengedhetetlen élõhelyek és táplálékszerzési területek kialakítása Európában.
Az új idõjárás elõrejelzés és kijuttathatósági tanácsadó szolgáltatás már elérhetõ a Syngenta honlapján. A rendszer nemcsak a termelõk munkáját segíti megbízható meteorológiai elõrejelzésekkel, hanem a hobbikertészek számára is hasznos információkkal szolgál.
A gyomirtó szerek elsõdleges választási szempontja a gyomspektrum, melynek során a minél szélesebb annál jobb elv érvényesül. Fontos tényezõ a rendelkezésre álló gépkapacitás – hiszen az idõzítés behatárolt (preemergens, korai posztemergens, vagy posztemergens kezelés).
Idén 3 hazai bort tüntettek ki Quadris díjjal hazánk egyik legnagyobb és szakmai körökben legelismertebb borversenyén, az Országos Syngenta Borversenyen. A 366 bor és 152 borász részvétele mellett zajló verseny díjátadó gálájára és az azt megelõzõ Szõlész-borász találkozóra ebben az évben március 12-én Siófokon került sor.
Egy évtizede meghatározóan a magyar piacon A Syngenta jelenlegi formájában 2000 óta tevékenykedik. A cég a Novartis és a Zeneca mezõgazdasági üzletágainak egyesülésébõl jött létre nyolc évvel ezelõtt. A cégcsoport két alapvetõ tevékenységi köre a vetõmag-elõállítás és a növényvédõszer-gyártás. Jelenleg a Syngenta 81 országban van jelen világszerte, és 21 ezer embert foglalkoztat.
Tapasztalatok és megoldások az õszi kalászosban Syngenta szerekkel
Hamarosan itt a repcék betakarításának az ideje.
Napjainkban már azt mondhatjuk, hogy a Syngenta Seeds az egyik legsikeresebb és legbiztosabb lábon álló vetõmagvállalat Magyarországon is.
A Syngenta Kft. mindig nagy figyelmet szentel a szereit felhasználók széles körû tájékoztatására, felkészítésére.
Idõsebb kollégák gyakran hangoztatják: „a növényvédelem azért nehéz, de ugyanakkor szép és izgalmas szakma, mert nincs két egyforma év”. Ez persze az idei növényvédelmi szezonról is elmondható, voltak vidékek melyek a belvíztõl szenvedtek, más táblákon pedig az optimális vízellátás mellett olykor aszályba hajló idõjárás gyötörte az állományokat.
Az õszi káposztarepcérõl az idei évben számos fórumon hallhattak, láthattak, olvashattak az érdeklõdök. Vajon mi az oka annak, hogy eddig nem tapasztalt megkülönböztetett figyelem övezi, ezt a még néhány éve a „másodlagos jelentõségû” kultúrák közé sorolt növényt?
Ez volt a mottója a Syngenta megalakulásának ötödik évfordulóját ünneplõ megemlékezésnek. A Syngenta a világ vezetõ agrárcége a világ több, mint 90 országában emlékezik az évfordulóról, annyi fát ültetve el az adott országban, ahány munkatársuk van.
Ismét eltelt egy év, ismét megteltek a raktárak. Országosan 6,5 t/ha körüli termés várható, ami azt mutatja, hogy az idõjárás általában kedvezõ volt a kukoricának, ezért a legtöbb termelõ elégedett lehet. Vannak azonban akik máshogy érzik, mert többre számítottak.
Napjainkra eljutottunk odáig, hogy a hazai és az EU-s piacokon versenyezniük kell a magyar boroknak a francia, spanyol, olasz, vagy éppen a tengerentúli borokkal, melyek nagy minõségi paraméterekkel jellemezhetõek. A bor minõségi jellemzõi, ízvilága, az adott borvidék vagy pincészet ismertsége, a kialakított bormarketing mind-mind fontos tényezõi a sikeres és gazdaságos bortermelésnek.
Azok a mezõgazdasági üzemek, amelyek a 2006-os évben Syngenta kukoricát vetnek, és kukoricatartósítást végeznek a Kemira GrowHow Kft. készítményeivel a Taurina-Kanizsa kivitelezésében, technológiai szintenként az alábbi kedvezményekben részesülnek, 1000 t kukorica esetében:
A Syngenta elõdjeihez hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a partnereivel való apcsolattartásra. Több éves hagyományt folytatva idén is megrendezésre került két helyszínen az országban; Enyingen és Hajdúböszörményben a Syngenta Szer „Show”. Enyingen 600, Hajdúböszörményben 550 termelõt látott vendégül a cég.
A Syngenta Kft. idén is folytatja a betegség előrejelzési rendszerének működtetését. A korábbi évek tapasztalatai alapján az előrejelzési rendszert egy hónapban átlag 1000-en kérték le fax adatbankon keresztül és kb.800-an interneten keresztül. Az előrejelzés továbbra is elérhető lesz mind faxon, mind interneten keresztül.
Az elmúlt két esztendõben az ország egyes megyéiben szinte „feledésbe merült” növényre kívánom a kedves olvasók, a mezõgazdasági szakemberek figyelmét felhívni! A vetésterület drasztikus csökkenése (a termesztés jövedelmezõségét megkérdõjelezõ felvásárlási árak miatt) után ezen az õszön újra a megfelelõ helyre került az olajos napraforgó terményára. Ez a tény a jövõre nézve sok termelõben meglendítette a termelési kedvet, hiszen a partnerekkel találkozva egyre többeket érdekel újra a napraforgó, hogy minél magasabb árbevételre tegyenek szert a saját gazdaságukban
A Syngenta elsődleges célja a nemesítés során, hogy folyamatosan növelje hibridjei termőképességét. 2016-tól a Syngenta a legújabb, legmagasabb terméspotenciállal rendelkező genetikáját kínálja Clearfield Plus® technológiával gyomirtható változatban. Az SY Neostar CLP, az SY Bacardi CLP, és az SY Gracia CLP HO is kielégíti a Clearfield Plus® gyomirtási rendszer által támasztott követelményeket, így egy hatékonyabb postemergens gyomirtó szerrel (Pulsar Plus) szemben mutatnak nagyfokú toleranciát. Mivel a legújabb, legnagyobb terméspotenciállal rendelkező Syngenta genetikába kerül beépítésre a CLP gén, így a genetikai előrelépés folyamatosan biztosított.
Az elmúlt évek megváltozott időjárási körülményei nagyban befolyásolják a kukoricatermesztés eredményességét. Ez a változás az átlaghőmérséklet emelkedésén túl, az időjárási szélsőségek intenzitásában is megmutatkozik. A melegedő klimatikus viszonyok hatására több, korábban csak kevesebb figyelmet kapott kártevők – mint a kukoricamoly, a gyapottok bagolylepke és egyes években a levéltetvek – egyre erősebben éreztetik jelenlétüket.
A Tokaji borvidék borászatai vitték a prímet az idei Országos Syngenta Borversenyen. Mint a siófoki díjátadón kiderült: a legjobb tizenkét nedűből öt Tokaj térségéből került ki, a többi öt borvidékről érkezett. A zsűri döntésének értékelésekor elhangzott: az idei versenyen jól szerepeltek a 2015-ös évjárat borai is, különösen a rozé lett kiemelkedő. Vörösborok kategóriájában pedig Eger, Villány és Szekszárd borászatai jeleskedtek.
Magyarországon is elérhető 2015-től a gazdálkodók számára a kalászos vetőmagpiacon világelső Syngenta hibrid árpa programja, a Hyvido®. A benne foglalt technológia alkalmazása és a nagyobb termést ígérő és jobb alkalmazkodóképességű Jallon hibrid árpa az előzetes kísérleti helyszíneken lényegesen jobb eredményt ért el a hagyományos üzemi árpafajtákhoz képest.
A 2015-16-os szezon kedvezett a repcetermesztésnek. A termesztés intenzívebbé válásával az egyes technológiai lépések alkalmazása egyre nagyobb hangsúlyt kap. A hibridválasztás, a vetés, a gyomirtás és az őszi regulátorozás/gombaölő kezelés minősége predesztinálja a következő évi végeredményt.
„Bitang jó a Batanga...” – ezekkel a szavakkal jellemezte egyik kedves termelőnk az SY Batanga-t betakarítás után.
„A stresszhelyzetek, a kártevők és kórokozók agresszív támadása olyan szakszerű és innovatív megoldásokat igényelnek, amelyek lehetővé teszik, hogy a gazdaságok eredményesen zárhassanak egy-egy kihívásokkal teli szezont is, az olyan jó szezonokban, mint a tavalyi, pedig jelentős többletet érhessenek el. A Syngenta tudatosan készül a kihívásokra" – hangsúlyozta Vajda Beáta marketingvezető a vállalat szezonnyitó rendezvényén.
Hazánkban a napraforgó gyakorlatilag elérte a termőterületének maximális méretét, növekedése a jövőben a vetésszerkezetben betöltött helye és az ezzel együtt járó különféle növényvédelmi problémák miatt szinte lehetetlen.
Az SY Octavius már évek óta sikeresen szerepel a Magyar Kukorica Klub Top20 kisparcellás fajta-összehasonlító sorozatában, hazai termesztési viszonyok között is majd tízezer hektár körül próbálják ki évente a termelők eredményesen e hibridet. 2016-ban Kis Bertalanné az SY Octavius-szal a Magyar Kukorica Klub 1. régiójában – Dunántúl-Észak – II. helyezést ért el Bakonybánkon 14,845 t/ha versenyeredménnyel.
Évről évre egyre nagyobb figyelmet igényel a kalászosok gyomirtása. A változó gyomflóra a jól bevált gyomirtási technológiák sikerességét nagyban befolyásolja.
A 2015/16 évre a kalászos termesztők vegyes érzelmekkel fognak visszaemlékezni. A szezon során számos pozitív és negatív hatást figyeltünk meg, melyek befolyásolták a végeredményt. A biotikus és abiotikus stresszek jelentős hatással vannak a gabonákra. A szárazság, a rossz tápanyag-hasznosítás vagy a kórokozók egyaránt rontják az eredményt.
A kukorica nem versengő típus, ha gyomos körülmények között kell fejlődnie, képletesen szólva átengedi a helyet a gyomnövényeknek, megváltoztatja levélállását, egészségesen szétterült leveleit sorirányba rendezi, nem terebélyesedik, és a szűkösen rendelkezésre álló javak (fény, tápanyag, víz) miatt hosszanti irányba történő megnyúlása felgyorsul.
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre idén összesen 459 nevezés érkezett az ország összes bortermelő térségéből. A megmérettetésen a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a tokaji borok vitték a prímet: a legjobb tizenhárom borból hetet a történelmi borvidék borászai készítettek. A siófoki díjátadón elhangzott: a kihívásokkal teli tavalyi év ellenére kiváló 2016-os borok kerültek a zsűri elé.
A Luzindo egy széles spektrumú rovarölő szer, amely jelentősen leegyszerűsíti a kártevők elleni küzdelmet, hiszen egyedülálló hatékonysággal rendelkezik a szőlőt megtámadó moly és szívó kártevők ellen, kiemelten a szőlő aranyszínű sárgaság terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca ellen.
A kalászos növényvédelmi stratégiát meghatározza a termesztési cél, az évjárat, a helyi sajátosságok és a fajtaválasztás. A gombabetegségre fogékony fajták esetében sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőző jellegű kezelésekre, mivel hamarabb kialakulhat egy járvány mint egy ellenálló, vagy közepesen ellenálló fajta esetén.
Partnercégeink meghívásainak eleget téve a nyár első harmadában országszerte jártuk a szántóföldeket. A bemutatókról szóló tudósítást egyedi köntösben tálaljuk, kultúránként tájékoztatva az olvasót azokról a technológiákról, koncepciókról, amelyek a KOCKÁZATMINIMALIZÁLÁST, a mai sikeres termesztés egyik kulcselemét tűzték zászlajukra. Múlt havi lapszámunkban a kalászos és repce kultúrákban, a mostani összeállításunkban a kukoricában fellelhető kockázatminimalizáló megoldásokat taglaljuk.
Partnercégeink meghívásainak eleget téve a nyár első harmadában országszerte jártuk a szántóföldeket. A bemutatókról szóló tudósítást egyedi köntösben tálaljuk, kultúránként tájékoztatva az olvasót azokról a technológiákról, koncepciókról, amelyek a KOCKÁZATMINIMALIZÁLÁST, a mai sikeres termesztés egyik kulcselemét tűzték zászlajukra. Múlt havi lapszámunkban a kalászos és repce kultúrákban, a mostani összeállításunkban a napraforgóban fellelhető kockázatminimalizáló megoldásokat taglaljuk.
Az idei kalászos szezon messze elmaradt az ideálistól. Gondoljunk vissza a téli, kora tavaszi aszályra vagy akár a betakarítás előtti lokális viharok okozta károkra, melyek előre vetítették az idei gyengébb terméseredményeket.
A 2016-17-es repceszezon a szélsőséges időjárás miatt ismét kihívást jelentett a repcetermesztőknek. A sikeres repcetermesztés egyik kulcsa az állomány áttelelésre való felkészítése, hiszen ha az állományt megfelelő kondícióban éri a tél, nem kell tartani a terméskieséstől.
Az elmúlt évek időjárásának hektikussága nagy hatást gyakorol a mezőgazdasági termelésünkre és jelentősen befolyásolja a termesztett haszonnövényeink jövedelmezőségét. Ez a változás az átlaghőmérséklet emelkedésén túl az időjárási szélsőségek gyakoriságában mutatkozik meg, amely minden prognózis alapján tovább fokozódik majd a jövőben. A kukorica az időjárás változékonyságának kitett, biológiailag is nagy vízigényű növényünk, ezért az egyre gyakoribbá váló aszályos években fellépő vízhiány érzékenyen érinti a hazai öntözés nélküli kukoricatermesztést. Annak érdekében, hogy a kukorica a megváltozott körülmények ellenére is gazdaságosan legyen termeszthető, szemléletváltásra és komplex megoldásokra van szükség.
Az elmúlt évek időjárásának hektikussága nagy hatást gyakorol a mezőgazdasági termelésünkre és jelentősen befolyásolja a termesztett haszonnövényeink jövedelmezőségét. Ez a változás az átlaghőmérséklet emelkedésén túl az időjárási szélsőségek gyakoriságában mutatkozik meg, amely minden prognózis alapján tovább fokozódik majd a jövőben. A kukorica az időjárás változékonyságának kitett, biológiailag is nagy vízigényű növényünk, ezért az egyre gyakoribbá váló aszályos években fellépő vízhiány érzékenyen érinti a hazai öntözés nélküli kukoricatermesztést. Annak érdekében, hogy a kukorica a megváltozott körülmények ellenére is gazdaságosan legyen termeszthető, szemléletváltásra és komplex megoldásokra van szükség.
Immár több mint húsz éve károsít az amerikai kukoricabogár Magyarországon. Megjelenése alapvetően megváltoztatta a kukorica termesztését. Ma már nem lehet kukoricát termeszteni talajfertőtlenítés nélkül éveken keresztül ugyanazon táblában.
Magyarországon is elérhetőek ettől az évtől a Syngenta új, világszerte tesztelt, szárazságtűrő kukoricahibridjei. Az Artesian technológia új fejezetet nyit a cég egyre erősödő kukorica portfóliójában. A szezonnyitón emellett bemutatták a napraforgó piacvezető új növényvédelmi és vetőmag ajánlatait, amelyek révén még eredményesebb lehet az olajos növény termesztése.
A kalászos növényvédelmet meghatározza a termesztési cél, az évjárat és a helyi sajátosságok. A fajta fogékonysága pedig meghatározza a stratégiát. A gombabetegségre fogékony fajták esetében sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőző jellegű kezelésekre. Egyértelmű, hogy a kórokozók fertőzési időpontját nagy biztonsággal előre tudjuk jelezni, de mivel olyan sok tényező szükséges a fertőzés bekövetkezéséhez, nem lehet teljes biztonsággal a fertőzés időpontját meghatározni.
A napraforgó sikere hazánkban töretlen, talán sosem volt ennyire népszerű termeszett növényeink között, mint manapság. A kezdeti extenzív növény egyre inkább intenzív kultúrává vált. Éppen ezért minden agrotechnikai vagy növényvédelmi mozzanat, ami akár egy kilogramm hektáronkénti termést is képes megmenteni, fontos és kihagyhatatlan eleme a termesztéstechnológiának.
A Syngenta a kiváló növényvédelmi termékein és a hazánkban méltán piacvezető napraforgóhibridjein kívül az elmúlt néhány év során a kalászos vetőmagkínálatával is öregbítette hírnevét hazánkban.
Iskolakert mozgalmat támogató programot indítana az Agrárminisztérium – mondta Nagy István miniszter a Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium új, a Syngenta támogatásával létrehozott tankertjének átadásakor.
Az utóbbi években megfigyelhető volt a külföldi bőtermő fajták térnyerése a hazai búzatermesztésben. Megnőtt a kereslet a stabilan magas terméspotenciállal rendelkező búzákra, a javító-, prémium minőséget adó fajták rovására. Ez köszönhető a felvásárlási árak közti minimális különbségnek, a malmi és a takarmányminőség, illetve az alapmalmi és javító paramétereket teljesítő búzák között. Az elmúlt években sokszor jövedelmezőbb volt az akár hektáronként 8–10 tonnát adó fajtákkal termelni, mint a szorosabb technológiát megkívánó, javító minőségű búzafajtákkal, melyek terméshozama 2–3 tonnával is alulmaradhat.
A 2018-as évben ismét rekord született hazánkban a napraforgó-termesztés során, hiszen a korábbi 2016-os csúcstermést felülmúlva az országos termésátlag 3,02 t/ha-os eredményt hozott. Így újfent kijelenthetjük, hogy Magyarország a napraforgó-termesztés élvonalába tartozik.
Hazánkban a szántóterületeink több, mint egynegyedén termesztünk kalászos gabonaféléket, kiváltképp őszi búzát, őszi- és tavaszi árpát.
Évindító rendezvénysorozat keretében a vállalat szakértői a legfontosabb szántóföldi kultúrákban olyan különleges megoldásokat mutattak be a résztvevőknek, amelyek megalapozzák, hogy még jövedelmezőbben, magasabb terméseredményeket elérve tudjanak gazdálkodni.
A kalászos gabonatermelők körében mára kialakult az igény arra, hogy magas terméshozam mellett minőségi beltartalommal is rendelkezzen a betakarított termés. Ehhez technológiaváltásra, megváltozott szemléletre van szükség.
A fenntartható, intenzív mezőgazdaság gyakorlatáról tartott szakmai napot a Syngenta az európai Interra® Farm Hálózat magyar állomásán, a dióskáli Plótár családi gazdaságban.
Az őszi búza termesztésének fontos feltétele, hogy megfelelő fajtát válasszunk. Felértékelődik az időjárási változásokra kevésbé érzékeny, minőségben és magas termésszinten egyaránt stabil fajták létjogosultsága.
A repce a második legfontosabb olajos növényünk, mivel a vetésszerkezet fontos eleme, ezért vetésterülete viszonylag stabil. 2018-ban 295 ezer hektáron termesztettünk repcét (forrás: Vetőmag Szövetség). A növénynemesítő házak fejlesztéseiből folyamatosan kerülnek köztermesztésbe a legmagasabb szintű genetikai tulajdonságokkal rendelkező hibridek, amelyek intenzív termesztéstechnológiai szint és szigorú technológiai fegyelem betartása mellett magukban hordozzák a nyereséges termesztés lehetőségét.
A korszerű vetőmaggazdálkodás elsajátításában az idő haladtával egyre nagyobb teret tölt be a széles körű, előrejelzéseken nyugvó piaci ismeretek megszerzése. Mind a mezőgazdasági vállalkozások, mind az input – szűkebb értelemben vetőmag-előállító és -forgalmazó cégek számára – komoly versenyelőnyt jelent, ha ismerik a saját iparáguk fejlődését befolyásoló tényezőket és képesek átlátni az arra ható folyamatokat. Ezek segítségével fejleszthető tovább a szervezetek, vállalkozások tevékenysége, növelhető, illetve tartható fenn a gazdálkodásuk eredményessége.
A kukorica vetőmag választásnál a döntést sok tényező együttes mérlegelésével valósítjuk meg.
Szántöldjeink évelő gyomokkal erősen fertőzöttek. Mezei acat, fenyércirok kolóniák keserítik meg kultúrnövényeink életét. Tegyünk ellene, hogy visszanyerjük a termőföldjeink kultúrállapotát!
Szántöldjeink évelő gyomokkal erősen fertőzöttek. Mezei acat, fenyércirok kolóniák keserítik meg kultúrnövényeink életét. Tegyünk ellene, hogy visszanyerjük a termőföldjeink kultúrállapotát!
Magyarországon az őszi káposztarepce vetésterülete évről évre azonos szinten mozog (kb. 300 ezer ha). A termelők egyre magasabb, intenzívebb technológiai szinten termesztik. A termesztési technológia szerves részét képezi egyebek mellett a növényvédelem is. Jelen cikk keretében két fungicid és regulátor hatással is rendelkező készítményünket ajánljuk figyelmükbe, melyek őszi használatát követően egészséges, kedvezően fejlett állomány várja majd a telet.
Gyakran jelentkezik a termelők részéről az az igény, miszerint szükség lenne talajfertőtlenítésre és szeretnének mikrogranulátum formában starter tápanyagokat kijuttatni kukoricában.
A napraforgó alaposabb kiismerésére – 2019 telén a termelőkkel közösen – indított többéves progamot sajnos a koronavírus járvány nem engedte kiteljesedni. Az elmúlt évben érdemileg keveset tudtunk előrelépni, mivel nem volt módunk az alapokat teljes mértékben megismerni, így részeredmények születtek, melyeket egy cikksorozatban megosztottunk az érdeklődőkkel.
Napjainkban, az agráriumban is egyre nagyobb szerepet tölt be a digitalizáció, melynek segítségével még hatékonyabbak lehetünk a precíziós gazdálkodás területén. A Syngenta Contivo™ csapata mintegy 4 éve dolgozik és fejleszti változó tőszámú vetéstechnológiáját. Az idei évben Magyarország mellett a délkelet-európai régióban több mint 50 nagyüzemi, 15 150 hektárméretű területen végeztünk változó tőszámú kukoricavetés-kísérletet.
2021-től a szervezeti átalakulás következtében a vetőmag és a növényvédő szer bár egy közös Syngenta ajánlatban, de külön szakmai csapat támogatásával jut el a termelőkhöz – tájékoztatott Tóth Bertalan növényvédelmi értékesítési vezető a Syngenta online szezonnyitó rendezvényén. A piacvezető növényvédelmi vállalat a hibrid újdonságokon kívül olyan mérföldkőnek számító technológiai innovációkat is bemutatott, mint a Force Evo, vagy az Amistar Prime, amelyek komoly előnyhöz juttatják a gazdálkodókat.
Napjainkban a növényvédelem szakterületén belül sorozatosan találják szembe magukat a növényvédőszer-gyártók és gyakorlati szakemberek, valamint a gazdálkodók azzal a helyzettel, hogy egy adott hatóanyag engedélyét nem hosszabbítja meg az EU engedélyezési hatósága (EFSA), ezáltal kivonásra kerül a hatóanyagok piacáról.
A tarlókezelés kihagyhatatlan művelési elem. Ezzel az egyszerű, jól tervezhető gyomirtási beavatkozással tudunk a legtöbbet tenni azért, hogy a területeinken ne szaporodjon a gyommagkészlet, visszaszorítsuk az állományból nehezen irtható, gyakran már rezisztenciát mutató évelőket. Utána egyszerűbb és hatékonyabb a következő évi gyomirtás.
Ismét megrendezte hagyományos szántóföldi Szer-Show-ját a Syngenta. A gazdálkodók Hajdúböszörményben megszemlélhették az agrárvállalat szántóföldi fajtasorait és megismerhették a legújabb technológiai törekvéseit. Beszámolónkban a repce- és kalászos kultúrákra fókuszálunk.
Örömmel osztjuk meg Önökkel, hogy a Syngenta portfóliójában olyan új hibridek válnak elérhetővé az idei évben, amelyek új szintet képviselnek a hazai repcekínálatban.
A fejlődés soha, sehol, még a nemesítésben sem állhat meg, mivel a környezet, amelyben élünk folyamatosan változik. A folyamat, amelyet klímaváltozásnak is nevezünk egyre gyorsul, ezért egyre nagyobb kihívásokkal, szélsőségekkel kell szembenézniük a termelőknek. A nemesítőknek is gyorsítani kell a folyamatot, amelyet szerencsére a tudomány fejlődése támogat.
Erős hatás a szerbtövis, selyemmályva és csattanó maszlag ellen / Kimagasló hatás magról kelő egyszikű gyomok ellen / Rugalmas kijuttathatóság / Csapadékfüggetlen
Néhány évvel ezelőtt, ha a kalászosok egyszikű gyomnövényeiről beszéltünk, elsősorban a nagy széltippanra gondoltunk. Az ország nyugati vidékein, illetve egyéb, de jól körülhatárolható, lokális foltokban adott feladatot a gazdáknak, akik megtanultak ellene védekezni, együtt élni vele.
2021-ben egy új készítmény került fel a Syngenta növényvédő szer palettájára. A hatóanyag nem új, a Syngenta elődvállalata, a Sandoz fedezte fel több mint 30 éve a tau-fluvalinátot és most újra visszakerült a Syngenta ajánlatába.
A Syngenta Kft. az idei, 2022-es évtől tovább bővíti fungicid portfólióját annak érdekében, hogy partnereinek a kalászos gabonatermesztés idén is sikeres legyen.
Napraforgóban a legjelentősebb termésnövelő növényvédelmi tényező a kórokozók elleni védelem. A leghatékonyabb megoldáshoz ismernünk kell a kórokozók fertőzési idejét.
A növény szája a gyökere. A lombtrágyázás egy végső eszköz, hogy kigyensúlyozzuk a naprafogó tápelem-ellátottságában mutatkozó kisebb hiányosságokat. Nagyobb hiányosságokat alap-, esetleg starter műtrágyákkal tudunk megszüntetni, míg lombtrágyákkal kisebb hiányokat, alkalmi hiányosságokat korrigálhatunk.
Az idei év sajnos olyan helyzet elé állította a termelőket, amelyet csak tudomásul venni, de kivédeni nem lehetett. A szárazság és a magas hőség egymás sarkában járt, amelyet csak öntözéssel lehetett volna enyhíteni. A művelésmódok között (szántás, lazítás, mulcshagyó művelés) is mutatkozott némi különbség, többnyire a kevesebb műveléssel kevesebb vizet veszítők javára. A víz az úr még mindig.
A Syngenta 6 tonna programunkban kitűzött céltól még egy olyan kihívásokkal teli év sem tántoríthat el minket, mint a 2022. Ugyan idén nem sikerült elérnünk a 6 t/ha termésátlagot üzemi szinten, de így is születtek szép eredmények, éppen ezért töretlenül hisszük, hogy a termelőink és a Syngenta szakembereinek tapasztalatával és tudásával közösen elérjük a kitűzött célt!
Az egyszikű gyomok számottevő gondot okoznak a kalászos gabonákban. Fertőzésük növekszik, egyre többször van szükség a védekezésre.
A növényápolás, illetve növényvédelem egyik legjobban terjedő eszköze a növények ellenálló képességének fokozása. A növény immunrendszerét olyan anyagokkal kezeljük, amelyek elősegítik a növény toleranciájának a növekedését. Egy kicsit a humán és állati gyógyászatban használt vitaminokhoz lehetne hasonlítani őket, amelyek szintén az immunrendszer erősítésében játszanak szerepet.
A kalászos kultúrák területe növekedett a 2022/23-as szezonban, és a növekvő területtel növekednek az elvárások. A magas termés eléréséhez megfelelő védelemre és jó kondícióra van szüksége a kalászosoknak. A szélsőséges időjárás komoly kihívások elé állít minket, és az enyhe tél kedvez a gombakórokozók járványos megjelenésének. A fejlett búzaállományokban és őszi árpában is a szántóföldi szemlék során gyakran találkozhatunk a különböző betegségek tüneteivel.
A növényápolás, illetve növényvédelem egyik legjobban terjedő eszköze a növények ellenálló képességének fokozása. A növény immunrendszerét olyan anyagokkal kezeljük, amelyek elősegítik a növény toleranciájának a növekedését. Egy kicsit a humán és állati gyógyászatban használt vitaminokhoz lehetne hasonlítani őket, amelyek szintén az immunrendszer erősítésében játszanak szerepet.
A kalászos kultúrák jelentősége a jelenlegi viszonyok között folyamatosan növekszik. Az egyre bővülő Syngenta kalászos genetikával, új generációs növényvédelmi és digitális megoldásaival, valamint a vállalat és a gazdálkodók oldalán felhalmozódott tapasztalatok felhasználásával reális esély van arra, hogy Magyarország a termésmennyiség és minőség szempontjából is az európai országok élmezőnyébe kerüljön.
A Syngenta fejlesztési munkája során az új, köztermesztésbe kerülő kukoricahibrideknél kiemelt fontossággal bír a növények tápanyag-igényének és -reakcióinak pontos ismerete.
Az időjárás szélsőséges kilengéseihez hozzá nem szokhatunk, de alkalmazkodhatunk. Ennek egyik fő eszköze a talajművelés, amelyre komplexen kell tekinteni. Továbbra is egyik lényegi eleme a vízmegtartás, amely idén másként volt fontos, mint korábban.
A legújabb napraforgóhoz és kukoricához kapcsolódó kínálatát és megoldásait, valamint a vállalat új tudásbázisát mutatta be a Syngenta az első alkalommal szervezett hajdúböszörményi crop-EX rendezvényen. A résztvevő gazdálkodók emellett több új biológiai készítmény gyakorlati alkalmazását is megismerhették.
Jól ismert tény, hogy ha minél korábban gyommentesítjük a kukoricát, akkor az tonnákban mérhető termést ment meg. A kalászosokban kevés adattal rendelkezünk arra nézve, hogy a gyomirtás időzítése milyen jelentőséggel bír a termésre nézve. A lényegesen nagyobb tőszáma és a hosszabb tenyészideje miatt azt gondolhatnánk, hogy ennek nincs akkora jelentősége.
A Syngenta 2023-ban indította el az Együtt fejlődünk kampányát, aminek célja a kukoricában is egy olyan szemlélet kialakítása, amiben közösen Önökkel, termelőkkel gondolkodunk, és fejlesztjük szakmai tudásunkat. Azért ezt a szlogent választottuk, mert úgy gondoljuk, hogy a szaktudás elsősorban a generációk eszmecseréjén, tapasztalatmegosztásán múlik, együtt fejlődve egy tudatosabb és jövedelmezőbb termesztés felé.