Hírek > Állattenyésztés 2022.07.27.
Milyen lehetőségei vannak a jelenlegi helyzetben anyatehéntartóknak?

Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a legeltető állattartókat is, így az anyatehéntartókat egyaránt.
Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a legeltető állattartókat is, így az anyatehéntartókat egyaránt.
A sertéspiacon magát meghatározónak mondó, hajdú-bihari Kurucz-csoport három cége jelentett egyszerre csődöt a múlt héten.
Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében – értesült az Agro Napló.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a VP3-14.1.3-22 kódszámú, a „Kiskérődző állatjóléti támogatás” című pályázati felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására június 16. napjáig van lehetőség.
A tejelő szarvasmarhák számára fejlesztett ki korszerű, a pálmazsírt kiváltó, nagyüzemi körülmények között is használható takarmányt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
Az elmúlt két év felforgatta az életünket. Megtapasztaltuk, hogy a pandémiára miként reagált a termelés, a kereskedelem és a fogyasztás – beleértve az élelmiszereket és más mezőgazdasági termékeket.
A Magyar Államkincstár tájékoztatót tett közzé a 2022-ben alkalmazható Zöldítési lehetőségekről.
Az ukrajnai háború jelentős hatással van a magyar mezőgazdaságra. Az állattenyésztőket a takarmányozási költségek, az üzemanyagárak pedig a növénytermesztőket hozzák nehéz helyzetbe.
Az elmúlt két évben a COVID-19 járvány számos fronton állította kihívás elé az élelmezésbiztonságot, és a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus további jelentős nehézségeket okoz.
Az orosz-ukrán háborús helyzetben a cél továbbra is a mezőgazdasági termeléshez, az állattartáshoz és az élelmiszer-előállításhoz szükséges feltételek biztosítása – közölte Nagy István.
Az utóbbi évek szeszélyes időjárása és a kizárólag kukorica- és lucernabázisú tömegtakarmányozási gyakorlat sok helyen nehéz feladat elé állította a szarvasmarhatartó telepek sokaságát.
A BIOMIN a takarmányokban előforduló mikotoxinok elleni küzdelemben már eddig is úttörőnek számított, mivel hatékonyan tudta kezelni mind a köthető (aflatoxin, ergot alkaloidok), mind a kevésbé köthető mikotoxinokat (trichotecének, zearalenon, ochratoxin) és kedvezőtlen hatásaikat. Azonban most új távlatokat nyitott az új Mycofix® Plus 5.E termék bevezetése.
A silókukorica hazánkban a tömegtakarmányok királya, míg a lucerna a királynője. Nem érdemtelenül! A silókukorica adja a legtöbb hektárra vetített energiát a tömegtakarmányok között, míg a lucerna a legnagyobb fehérjehozamot. A ‚két lábon állás’ azonban nem biztonságos!
Az állattartó gazdaságok számára sok fejtörést okoz a kukorica-túlsúlyos vetésforgóban és a gabonafélékben – részben emiatt – megjelenő fuzáriumfertőzés. A folyamatos takarmányszükséglet kielégítésének gondját csak tetézik az ingadozó, nehezen kalkulálható szójaárak. Az importszója magas beszerzési költsége miatt egyre többen teszik fel a kérdést: Hogyan lehet házon belül előállítani a fehérjetakarmányt?
A takarmánypiac dilemmái V. rész
A takarmánypiac dilemmái IV. rész
Azt, hogy milyen nyarunk lesz, nem tudjuk megjósolni, de a következő cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudni- és tennivalókat annak érdekében, hogy a nyári nagy melegben is a legoptimálisabban tudja üzemeltetni telepét, és az állatok a lehető legnagyobb komfort mellett tudjanak termelni.
Sertéseknél a különböző stresszfaktorok csökkent takarmányfelvételt, rossz emésztést és a tápanyagok rossz hasznosítását okozhatják, amelyek befolyásolják a bél egészségi állapotát és megterhelik az állatok immunrendszerét is.
Hat részes cikksorozattal kívánja e neves, - Popp József, Fári Miklós, Harangi-Rákos Mónika, Dudits Dénes alkotta - szerzőgárda bemutatni a fehérjetakarmány piac helyzetét és kilátásait az EU-ban és Magyarországon, továbbá feltárni a GM növények termesztésének és nemzetközi kereskedelmének összefüggéseit. A fehérjenövény termesztése az EU szántóterületének csupán 3%-át foglalja el, ráadásul az elmúlt 15-20 évben a száraz hüvelyesek termesztése 30%-kal, a szójababtermesztés pedig 12%-kal esett vissza a támogatások ellenére. Ez a tendencia növeli az EU jelenlegi riasztó mértékű importfüggőségét fehérjehordozó takarmányból, ezért az állattenyésztés rendkívül sebezhetővé vált az áringadozással szemben. Az EU-ban a fehérjetakarmány önellátottsága 30%, ezen belül a szója és szójaliszt esetében csupán 3% körül alakul. A behozatal évi 20 millió harmadik országokban megművelt hektárnak, azaz az EU szántóterületének közel 20%-ának felel meg. A problémát súlyosbítja, hogy a nem engedélyezett GMO-k csekély mértékű jelenléte is megakadályozhatja az importot, ami nagyon költséges az európai takarmányipar számára. Az importfüggés enyhítését célozza a KAP keretében bevezetett zöldítési támogatás, valamint a fehérjenövények termesztéséhez nyújtható szubvenció.
A Romer Labs® Diagnostic GmbH és a Biomin Magyarország Kft. Gödöllőn tartotta rendezvényét, amelyet a mikotoxin-problémáknak szenteltek. Dr. Jakab Gábor ügyvezető megnyitójában kiemelte, hogy a Biomin elsődleges célja a gazdaságos, hatékony állati termék előállítás megvalósítása. Több mint 100 országban van jelen a világon, emellett erős kutatás-fejlesztési háttér segíti a tevékenységüket. Jól jelzi ezt az elkötelezettséget a 70-80 világszabadalommal védett termékük, eljárásuk.
Baranyában simogatják a teheneket Ha simogatjuk a jószágot, a gondozást meghálálja – mondta a Kelet-Mecsek Kft. ügyvezetője, Mándy Lóránd a pécsváradi telephelyen rendezett szakmai találkozón, március közepén. Fontos a tejelő tehén genetikája, a jó tartási körülmény, a precíz és gondos takarmányozás – tette hozzá Szegszárdy Imre, a Vitafort Zrt. értékesítési igazgatója. A fentieket nem vitatták a gazdák, ellenben volt okuk aggodalomra, mert hónapok óta csökken a tej felvásárlói ára, itthon és a nagyvilágban egyaránt.
Keresni fogja Kína a tejtermékeket 2015-ben is?A brojlerek megfelelő teljesítményéhez és egészségi állapotához szükséges technológia
A kocák és a süldők rendkívül érzékenyek a mikotoxinok hatásaira. A sertések szaporodására ható legfontosabb mikotoxinok a zearalenon, az ergot alkaloidok és az A típusú trichotecének közé tartozó T-2 toxin. Ezek magasabb számú megbetegedésekhez vezetnek, és szaporodási problémákat okoznak.
A tojásipar válságközeli állapota miatt egy évtizede Hollandiában szemléletváltás történt azért, hogy össze tudják hozni a három legfontosabb elemet – EMBER, FÖLD és PROFIT – a tyúkok jólétével.
A BIOMIN Magyarország Kft. „Rejtett veszélyek a sertéstartásban“ címmel tartotta Visegrádon a hagyományos sertésfórumát. A rendezvényt Gerhard Galsterer régióigazgató nyitotta meg. Kiemelte, hogy a Biomin az egész világon jelen van termékeivel és szolgáltatásaival, és piacvezető az egészséges takarmányozás területén. A cég fontos küldetése a kutatás és fejlesztés, így biztosítva folyamatosan egy lépéselőnyüket a konkurenciával szemben.
Az évente megrendezett partnertalálkozók fontos részét képezik a Bábolna Takarmány életének. Nem csak azért, mert itt és ez alkalommal gyűlnek össze a cég és a szakma döntéshozói, de a partnerkapcsolatok ápolásában is kiemelt esemény a Szakma Napja. Idén a rendezők a „Határ a csillagos ég!” alcímben határozták meg az esemény tematikáját. Az eseményre a rusztikus Geréby Kúriában került sor.
A Galldorf Takarmánygyártó és Kereskedelmi Zrt. tevékenységének rövid bemutatása a megalakulástól napjainkig
Az Agro Napló és a Magyar Szója Nonprofit Kft. 2014. évi közös vállalkozása a „Szója Oskola” cikksorozat elindítása volt, azzal a céllal és szándékkal, hogy praktikus, gyakorlatias, használható ismereteket közvetítsünk gyakorló gazdák számára. A szerzők a hazai szójatermesztés - feldolgozás - felhasználás és kereskedelem jeles művelői, akik képesek ismereteik, tapasztalataik közérthető átadására. Az olvasói visszajelzések, továbbá a szakmai rendezvények (Szójakonferenciák, fajtabemutatók stb.) kiemelt érdeklődése igazolja, hogy komoly igény van e kultúra megismerésére, termesztéstechnológiájának elsajátítására az eredményes termesztés érdekében.
Az állattartó gazdaságok számára sok fejtörést okoz a kukorica túlsúlyos vetésforgó és a gabonafélékben – részben emiatt – megjelenő fuzárium-fertőzés. A folyamatos takarmányszükséglet kielégítésének gondját csak tetézik az ingadozó, nehezen kalkulálható szójaárak. Az import szója magas beszerzési költsége miatt egyre többen teszik fel a kérdést: Hogyan lehet házon belül előállítani a fehérjetakarmányt?
A takarmány alapanyagok árának ingadozásával és a jelenlegi takarmánypiaci viszonyok jelentette nyomással szembesülő takarmánygyártók és állattartók olyan megoldásokat keresnek, melyekkel tovább csökkenthetik a takarmányköltségeket és javíthatják a termelés jövedelmezőségét.
A tömegtakarmány-készítés során fennáll a lehetőség, hogy hibázik a gazda. Kulcs az odafigyelés, a munkaműveletek ellenőrzése és a megfelelő technológiai háttér felállítása a kedvező minőség és a költséghatékony hozam érdekében. A harmadik alkalommal megrendezett Krone Show e pontokra kívánt rámutatni. Az Agro Napló a kaposvári állomáson látottakat mutatja be.
Növekedést mutatnak az EU sertésárai Tovább estek a baromfitakarmányok árai az Egyesült Királyságban Az ukrán húsipar normális rendben működik Csoportos kocatartás: gyakorlati szempontok
A nyári időjárási körülmények nagymértékben meghatározzák a téli szilázs minőségét. A nedves időjárás gyenge minőségű szilázshoz vezethet, aminek potenciális következménye a tejelő tehenek félheveny bendőacidózisa (SARA). Kiemelkedő jelentőségű ezért a jó minőségű szilázs előállítása. Dr. Derek Mcllmoyle, az AB Vista technikai igazgatója
A mezőgazdaság sok tényezője közül a takarmánynak van a legfontosabb szerepe a termelés hatékonyságában. Az antibiotikus hozamfokozók betiltása oda vezetett, hogy egyre többen fejlesztettek ki új takarmányozási stratégiákat, hogy biztosítsák a megfelelő takarmányozási hatékonyságot.
A kutatók végeztek egy tanulmányt, melyben azt vizsgálták, hogyan hat az 1–21 napos csirkék tojás- vagy hústeljesítményére a különböző rosttartalmú takarmányok etetése.
A fitogének biológiai funkcióval rendelkező, növényi eredetű takarmány-kiegészítők. A Digestarom® egy természetes alapú, gyorsan növekvő, fitogén termékcsalád, amely a kutatáson és fejlesztésen keresztül a haszonállatok termelésének rendkívül megbízható minőségére fókuszál.
A BIOMIN hagyományos visegrádi év végi fóruma immár nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát. A novemberi konferencia központi témája a malacnevelés volt, ahol osztrák, szerb, horvát és szlovák szakemberek közösen vitatták meg magyar kollégáikkal az ágazat aktuális kérdéseit, együtt keresve a választ a minőségi és gazdaságos termelés módszereire.
Az Alltech vállalat egyik alapértéke a fermentációs technológia. Ha jól belegondolunk, fermentációval találkozhatunk az élet számos területén. Például sörgyártás közben is fermentáció zajlik le, mégpedig irányított módon. A fermentáció helyes úton való tartásához mikroorganizmusokat használunk, például élesztő kultúrákat. Fermentáció zajlik le a silózás során is. A világon a legnagyobb fermentációs ágazat a szilázsok készítése, messze meghaladja más egyéb ágazat fermentációs termelését. Óriási értékről van szó, amit csak irányított fermentációval tudunk jó minőségben előállítani.
Faresin takarmánykeverő- kiosztó kocsik kínálata: 10 modell, 66 verzió kapacitás szerint
Szeptember végén ismét partnertalálkozóra hívtuk, vártuk a velünk együttműködő szakembereket. A kölcsönös előnyök alapján kereken 700 partnerünkkel dolgozunk együtt. Kapcsolatépítő munkáinkban, értékesítési tevékenységünk szervezésekor a hosszútávú együttműködésre, a közös gondolkodásra törekszünk. A hasznosítható tapasztalatokkal, módszerekkel, adatokkal közreműködő, az üzemre szabott előnyösebb takarmányozási módszerek bevezetésére, receptúrák kialakítására szívesen vállalkozó partnereinkre különös figyelemmel vagyunk.
A Galldorf Takarmánygyártó és Kereskedelmi Zrt. tevékenységének rövid bemutatása a megalakulástól napjainkig
A gazdasági állataink takarmányozására a gazdák rendszerint kellő hangsúlyt fektetnek, de a takarmánynál 2-3-szor nagyobb mennyiségben fogyasztott ivóvízről gyakran megfeledkeznek. Az itatásra szánt víz gyakran a telep saját kútjából származik. A kutak jelentős hányada azonban mikrobiológiailag és kémiailag is „terhelt”, ami egyrészt állategészségügyi kockázatot jelent, másfelől az ivóvízrendszer elemeinek (pl. az itatószelepek) meghibásodását okozhatja.
A fitogének biológiai funkcióval rendelkező, növényi eredetű takarmány-kiegészítők. A Digestarom® egy természetes alapú, gyorsan növekvő, fitogén termékcsalád, amely a kutatáson és fejlesztésen keresztül a haszonállatok termelésének rendkívül megbízható minőségére fókuszál.
A zöldtakarmányok döntõ többségét tartósított takarmányként használjuk fel. A tömegtakarmányok minõsége meghatározó a kérõdzõk takarmányozásában, mivel energia- és fehérjeigényüknek több mint 60%-át fedezzük velük. Az erjesztés minõségét, leendõ tömegtakarmányaink táplálóanyag-tartalmát megfelelõ technológiával és az erjesztést elõsegítõ segédanyagok alkalmazásával tovább tudjuk javítani. Napjainkban az erjesztés minõségét elõsegítõ adalékanyagok széles választéka áll a termelõk rendelkezésére, hogy azok felhasználásával kiváló minõségû tömegtakarmányokat készíthessenek.
Erõsen közhely, de igaz, hogy megfelelõ tömegtakarmány csak megfelelõ növényi alapanyagból készíthetõ és az pedig csak életteli, egészséges termõtalajon termeszthetõ. A takarmánynövények termesztéstechnológiája óriási fejlõdésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, de ez a fejlõdés elsõsorban a gépesítést, a fajtahasználatot és a kemizálást érintette, és a biológiai megoldások fejlõdése illetve azok gyakorlatban való meghonosodása nem tartott lépést a technológia többi elemével. Ez a mondhatni megbomlott egyensúly egy nagyon súlyos problémához vezetett. A mûtrágyasók (nitrogéntartalmú mûtrágyák), talajfertõtlenítõ-, gyomirtó- és csávázószerek intenzív használata miatt a termõtalajokban élõ hasznos mikroorganizmusok – elsõsorban hasznos talajbaktériumok – száma nagyjából a tizedére csökkent annak, mint ami korábban volt és ami optimális lenne.
A fitogének biológiai funkcióval rendelkezõ, növényi eredetû takarmány-kiegészítõk. A Digestarom® egy természetes alapú, gyorsan növekvõ, fitogén termékcsalád, amely a kutatáson és fejlesztésen keresztül a haszonállatok termelésének rendkívül megbízható minõségére fókuszál.
A fitogének biológiai funkcióval rendelkező, növényi eredetű takarmány-kiegészítők. A Digestarom® egy természetes alapú, gyorsan növekvő, fitogén termékcsalád, amely a kutatáson és fejlesztésen keresztül a haszonállatok termelésének rendkívül megbízható minőségére fókuszál.
A saját termesztésû takarmányok használata döntõ jelentõségû a szarvasmarhatartás nyereségessége szempontjából. Az angol Agriprep cég olyan mikrobiológiai és enzim alapú silókészítõ oltóanyagok gyártására szakosodott, amelyek lehetõvé teszik az állattartók számára, hogy minél többféle növénybõl elõállított, értékes takarmányt készíthessenek.
A mezõgazdasági termelõknek a 2012. évi egységes kérelemben igényelt növénybiztosítások támogatásához a termelõ által a biztosító felé kifizetett számlát vagy banki bizonylatot meg kell õrizni. A biztosítási díj megfizetésének igazolását a biztosítónak, továbbá amennyiben a szerzõdõ fél nem a mezõgazdasági termelõ, a szerzõdõ félnek is ki kell állítania az MVH részére ügyfélkapun keresztül történõ belépést követõen, elektronikus úton. A felület az MVH honlapján vagy a kormányzati portálon keresztül lesz hozzáférhetõ. Az elektronikus díjigazolás ügyfélkapun keresztüli leadásának határideje: 2012. november 15.
A sertés- és baromfitakarmányokban elõforduló mikotoxinokról és azok súlyos kártételeirõl nagyon sok szó esik manapság. Azonban a bendõbaktériumok toxinbontó képessége miatt a tudomány állása hosszú idõn keresztül az volt, hogy a kérõdzõk érzéketlenek a toxinokkal szemben. Ezzel szemben telepi tanulmányok szólnak arról, hogy szignifikáns termeléscsökkenést és gyakoribb egészségügyi problémákat (pl. szaporodás-biológiai zavarok) mutatnak azok a tehenek, melyek mikotoxinokkal terhelt takarmányt kaptak.
A sertés- és baromfi-takarmányokban elõforduló mikotoxinokról és azok súlyos kártételeirõl nagyon sok szó esik manapság. Azonban a bendõbaktériumok toxinbontó képessége miatt a tudomány állása hosszú idõn keresztül az volt, hogy a kérõdzõk érzéketlenek a toxinokkal szemben. Ezzel szemben telepi tanulmányok szólnak arról, hogy szignifikáns termeléscsökkenést és gyakoribb egészségügyi problémákat (pl. szaporodás-biológiai zavarok) mutatnak azok a tehenek, melyek mikotoxinokkal terhelt takarmányt kaptak.
Az Agroprodukt Kft., a Bács-Kiskun megye déli térségének kiemelkedõ – kizárólagosan magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezõ – mezõgazdasági vállalkozása. Cégünknél kiváló összhangban mûködik a növénytermesztés, a takarmánygyártás és a baromfitenyésztési ágazat. A folyamatos javuló termelési és termelékenységi mutatókra való törekvés indította el vállalkozásunkat, hogy minden ágazatunk számára elõnyt mutató innovációs kísérletet kezdjünk el a 2010-es évben, „Viaszos kukorica alapú takarmány és takarmányipari technológia alkalmazása a gigant pulykatenyésztésben az Agroprodukt Kft.-nél” a GOP-1.3.1-09/A-2010-0041 PROJEKT pályázat keretében.
A gabonaágazatban a feketegazdaság mérete mára elviselhetetlenné vált. A „feketézõk” óriási nyomást gyakorolnak a felvásárlási, értékesítési árakra és a törvénytisztelõ vállalkozásokat hátrányos helyzetbe hozzák, ellehetetlenítik, kiszorítják a piacról. Ugyancsak a gabonakereskedelmi láncban elcsalt áfára vezethetõ vissza az a gyakorlat, mely szerint a NAV több gabonakereskedõ és -feldolgozó cégnél akár hosszabb idõre is visszatartja a visszaigényelt áfa kifizetését – a lánc ellenõrzésére hivatkozva –, mely likviditási gondokat okozhat a vállalatoknak.
Megtisztelõ megkeresés érkezett a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.-hez: az Európai Unió és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös szervezésében Magyarországra érkezõ rangos nemzetközi szakember-csoport a cég nagyigmándi telephelyén, üzemlátogatás keretében tájékozódhatott a takarmánygyártás helyzetérõl.
Jelen cikkünkben az erjesztett tömegtakarmányok (szilázs, szenázs) minõségét befolyásoló lehetõségeket és ennek az állati termeléssel összefüggõ egyes kérdéseit boncolgatjuk.
2011-ben Magyarországon az MgSzH adatai alapján 38,5 ezer hektáron termesztettek szóját, melyrõl 90 ezer tonna termést takarítottak be.
A címben szereplõ gondolat szolgált fõ témájául a BIOMIN Magyarország Kft. novemberi visegrádi fórumának. A szakmai rendezvényen mutatkozott be a cég legújabb innovációja, a Biotronic® TOP3, amely valódi áttörést jelent a jobb termelési teljesítmény elérésében.
Gyengülõ forint ár emeli a gabonapiacot?A Nemzetközi Gabona Tanács (IGC) novemberi jelentéseGOSZ-VSZT kukorica posztregisztrációs kísérletek 2011
A COCERAL, a FEDIOL és a FEFAC megerõsítik, hogy a „technikai megoldás” az elsõ lépés, de arra figyelmeztetnek, hogy átfogó intézkedésekre lesz szükség az ellátási zavarok elkerülése végett.
Színvonalas szakmai rendezvényt tartott közös szervezésben a Servitec Kft. és a Gabonaszövetség Tatán. A szakember találkozó fókuszában a NIR gyorsvizsgálati technika gabona-, takarmány- és bioenergia iparban hasznosítható új applikációs lehetõségei álltak.
Korábban számos alkalommal felhívtuk a figyelmet a telepi higiénia fontosságára az állattartó telepeken és azok létesítményeiben. Soron következõ cikkünkben a kacsa- és lúdtartó telepekkel foglalkozzunk egy kicsit részletesebben.
Termelési különdíj: hivatalos takarmányozó
Magyarország kedvezõ adottságai (napfénytartam, -intenzitás, hõösszeg, vízkészlet, termõföld) lehetõvé teszik a változatos összetételû, diverzifikált növénytermesztés megvalósítását. A racionális földhasználat nem csak a fõnövények magas termésszintjét garantálja, de biztosítja a termõföld védelmét, termõképességének megóvását, kultúrállapotának fenntartását is.
Az EU széles körû szabályrendszert vezetett be a humán élelmiszerekben és az állati takarmányokban elõforduló aflatoxinokra, ochratoxinra, DON-ra és a fumonizinekre vonatkozóan. Annak ellenére, hogy nagyon sok cég rengeteget költött a kutatásaira, a toxinok elleni védekezés még mindig nehéz feladat. A takarmány- és az élelmiszeripar sebezhetõ maradt a mikotoxinokkal való szennyezõdés problémájában.
Felhívni a figyelmet a követésre érett gyakorlati módszerekre, gondolatot cserélni, együttmûködni. Ez a Bonafarm Bábolna Takarmány partnerkapcsolatainak az alapgondolata. Az évente rendezett nagysikerû hagyományos találkozókon a teljes partneri kör – közel négyszáz érdeklõdõ – vesz részt.
A hazai sertésállomány létszáma több mint 60 éve, a II. világháborút követõ években volt utoljára olyan alacsony, mint most. Az EU-hoz történõ csatlakozás évében – 2004 januárja és decembere között – bekövetkezett 1 millió darabos állománycsökkenést az elmúlt években további 1 millió darabos visszaesés követte. (A jelenlegi sertéslétszám már csak bõ harmada a 20 évvel ezelõtti, 8,5 milliós állománynak.) (1. ábra)
A szerves savak legjelentõsebb hatása, hogy növelik a takarmány-értékesítést és javítják az egészségi állapotot, a takarmány és az emésztõrendszer savanyításával, valamint a patogén mikroorganizmusok szelektív gátlásával. A takarmány fertõzõdhet különbözõ mennyiségû gombával, élesztõvel és baktériummal még higiénikus körülmények között is. A szerves savakkal kiegészített takarmányban csökkenthetjük a pH-t és megakadályozhatjuk a nemkívánatos mikrobák növekedését.
Az állattartásban kiemelt fontosságú terület a megfelelõ technológiával biztosított takarmányozás, mivel a költségek döntõ hányadát teszi ki ez a tétel. Az Axiál már 2001-tõl kezdõdõen úttörõ volt a szálas takarmány betakarítás szegmensben, mert míg a többi importõr nem helyezett megfelelõ hangsúlyt ezekre a termékekre, õk elsõként tudtak a CLAAS gépeivel egy teljes „zöld sor”-t kínálni ügyfeleiknek. Profizmusuknak és a gépek professzionális mivoltának köszönhetõen kínálatuk évek óta tartósan uralja kategóriájában a piacot. Az Agro Napló olvasóinak Albert Csaba termékmenedzser beszélt a betakarítógépes kínálatukról.
A piacon számtalan alternatívája van a takarmányhoz kevert antibiotikum mentes hozamfokozóknak. Ezek lehetnek szerves savak, élesztõk, probiotikumok, prebiotikumok és növény- vagy gyógynövény kivonatok.
1. Erjesztett tömegtakarmányok
Mindannyian szembesültünk azzal a katasztrófával, amely a vörösiszap-ömlés következtében elõállt. A valódi társadalmi felelõsségvállalás bizonyítéka az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia védnökséget vállalt azon program fölött, amelyhez a kormány miniszteri biztost nevezett ki a kárenyhítésre, illetve a táj rehabilitációjára.
I. A növénytermesztés az állattenyésztés alapanyag termelõje (tömegtakarmány termesztés)
Szerencsére a hazai állattartók is évrõl évre egyre nagyobb jelentõséget tulajdonítanak a toxinok elleni védekezésnek. Annak ellenére, hogy sok telepi ember még mindig tartja magát a struccpolitikához – miszerint „ami nem látható, az nincs is ott”, – egyre többen keresik a takarmányokban vagy alapanyagokban lévõ toxinok csökkentésének lehetõségeit.
Útkeresés XX. címmel szervezett konferenciát az Agrofórum és a Magyar Kukoricaklub két helyszínen, azonos programmal. A székesfehérvári helyszínen Jolánkai Márton professzor, a gödöllõi Szent István Egyetem intézetigazgatója tartott elõadást.
A globális felmelegedés (klímaváltozás) hatását a sertéstartók már az elmúlt években is megtapasztalhatták, amikor is a nyári idõszakban a szokásosnál hosszabb ideig és magasabb hõmérsékleten kellett kocáikat magas teljesítményszinten tartaniuk, több-kevesebb sikerrel.
A takarmány- és az élelmiszerbiztonság napjaink állattenyésztésének fontos problémái. A sertések takarmányozása során olyan takarmány-összetevõket szükséges alkalmazni, amelyek felhasználásával egyrészt kiváló minõségû, de egyúttal élelmiszer-biztonsági szempontból is kifogástalan hús állítható elõ.
A szerves savak legjelentõsebb hatása, hogy növelik a takarmány-értékesítést és javítják az egészségi állapotot, a takarmány és az emésztõrendszer savanyításával, valamint a patogén mikroorganizmusok szelektív gátlásával.
A szalmonella elleni küzdelem és a növekvõ higiéniai elvárások az istálló fertõtlenítési eljárások teljes átgondolását igényli. Fokozott figyelmet kell szentelni a termelési idõszakban a folyamatos inputként a telepen kívülrõl érkezõ kockázati tényezõre, a takarmányra és az ivóvízre.
1. Erjesztett tömegtakarmányok
A takarmányok mikotoxin tartalmának hatása a sertések egészségére, termelésére és szaporodására
A üzemszervezés, a környezeti hatások és a genetika mellett a takarmányértékesítés, a magas napi takarmányfelvétel és a legjobb húsminõség döntõ tényezõi a sikeres sertéshízlalásnak. A BIOMIN olyan innovatív termékeket kínál, amelyek használatával a magas teljesítményszint egészséges hízósertésekkel érhetõ el.
I. Szántóföldi penészek által termelt mikotoxinok
Mi a BIO-SIL?
Ebben a cikkben szeretném az olvasóval a franciaországi élményeimen keresztül megismertetni a Charolais marhát, egy kicsit összehasonlítva a körülményeket a Magyarországon meglévõkkel, érintve néhány sarkalatos pontot, mint például az állategészségügy. A cikk folytatásaként egy következõ számban, pedig a húsmarha-tartási, takarmányozási és állategészségügyi témaköröket fogom egy kicsit részletesebben kibontani, elõtérbe helyezve a Charolais fajtát.
Magyar részvétellel valósítanak meg egy oroszországi baromfiprojektet.
Nagy nedvességtartalmú szemes termények roppantással és irányított erjesztéssel történõ tartósítása („Crimping” – technológia)
Közös gyakorlati bemutatóval egybekötött gépmustrát tartott május elején Kétsopronyban a P.Z.S. Vállalkozás valamint a Kasz-Coop Derecske Zrt. A bemutatón a SIP-SEMPETER szlovén mezõgazdasági gépgyár termékeivel ismerkedhettek meg az érdeklõdõk.
Az eredményes újravemhesülés alappillére a szoptató fázisban folytatott okszerû takarmányozás.
Pioneer növényfaj specifikus oltóanyagok a termelõk szolgálatában
A francia központú KUHN cégcsoport már több évtizede piacvezetõ a nyugat-európai zöldtakarmány-elõállítás gépesítésében. Bár gyárai mára világszerte állítják elõ az azóta egyre teljesedõ mezõgazdasági munkagépek sokaságát, a név eredendõen a zöldsor gépein keresztül vált világhírûvé.
A Tendre Takarmányipari Kft. ebben az évben is meghatározó szereplõje lesz az Alföldi Állattenyésztési Napoknak. Kiemelt pavilon helyen mutatja be új termékeit, szolgáltatásait, ill. a külsõ területen is szeretettel várja partnereit szombaton-vasárnap egy jó hangulatú bográcsozásra.
Kaba település határában található a Kabai Táp- és Takarmányforgalmazó Zrt. Közvetlenül a 4-es számú fõút mellett, szépen parkosított környezetben fekvõ takarmánygyár európai színvonalon több, mint egy évtizede végzi tevékenységét.
…több, mint alternativája az antibiotikus hozamfokozóknak Mivel az EU-ban betiltották már az antibiotikus hozamfokozókat és ez lesz a trend a világ többi részén is, egyre hatékonyabb alternatívákat kell találnunk helyettük. De milyen alternatíva a megfelelõ? A Biomin® kifejlesztett egy olyan termékcsoportot, amely megfelel ennek a kihívásnak. A Biomin® C-EX és a Biomin® IMBO kombinálja a probiotikumok és a prebiotikumok jótékony hatásait a mikroorganizmusok és algák immunstimuláns tulajdonságaival. Ez a kombináció egyedülálló a világon.
Amikor november közepén látogatást tett az Agro Napló munkatársa a Herceg-Farm Kft. (Csaholc) tisztabereki telepén, éppen szakadt az esõ, ám az istállók körül mégis tisztaság és rend volt. Herceg Zsolt agrármérnök, a cég ügyvezetõje, a tulajdonos büszkeségével kalauzolta munkatársunkat a telepen.
(Takarmányozási Világkonferencia)
A mikotoxinok olyan vegyületek, melyeket penészek termelnek, és hatásukat mindenki érezheti. 1985-ben a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet jelezte, hogy a világ gabonatermelésének mintegy 25%-a szennyezett mikotoxinokkal.
A nyári idõszak számos, a termelési eredményeket befolyásoló tényezõre van hatással (fõleg a magas hõmérséklet). A legfontosabb tényezõk változásait az 1. táblázat foglalja össze.
A kérõdzõk takarmányának erjesztéses tartósításáról rendezett tanácskozást két helyen – Balatonvilágoson és Tisza-füreden – közös szervezéssel a Noack Magyarország Kft. és a Taurina-Kanizsa Kft. tartotta.
Magyarország területének mintegy felén, kb. 4,5 millió hektáron folyik szántóföldi növénytermesztés.
A baromfi nevelésében a kelést követõ elsõ néhány nap, illetve élethét táplálóanyag ellátottságának egyre nagyobb jelentõséget tulajdonítunk, hiszen a folyamatosan rövidülõ hizlalási idõbõl, illetve tojó típus esetén az egyre rövidülõ jércenevelési idõszakból fokozatosan nagyobb hányadot tesz ki az elsõ néhány nap, illetve hét.
A gabonahiány a bioüzemanyagok várható felfutó gyártása nélkül is bekövetkezhet a világban – mondta Dr. Pearse Lyons, az Alltech elnöke és alapítója a cég „Alltech Európai Elõadó Körút 2008” elnevezésû Budapesten tartott rendezvényének megnyitásakor.
A szeszgyártás céljából cukortartalmú alapanyagokat használnak fel, az utóbbi idõben elõtérbe kerültek a poliszacharidok, így elsõsorban a keményítõ tartalmú növényi termékek.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy említésre nem méltó változatlanságot tükröznek a várható év végi adatok.
A Papp László Budapest Sportarénában 2007. december 7–9-én rendezett OTP Bank Lovas Világkupa – a sokfelõl érkezett elismerõ vélemények szerint – nagy közönség és szakmai sikerrel zárult.
Túl van a 100 000. tonna takarmány gyártásán 2007-ben…
Ki ne hallott volna már a bendõacidózis rostemésztésre gyakorolt hatásáról.
Elõzõ publikációnkban folytattuk a keleti kecskeruta biológiai sajátosságainak ismertetését, kitérve botanikai jellemzésére, a termõhely kiválasztására, vetõmagjának a telepítéshez való elõkészítésére, elõvetemény igényére, a telepítés módjaira.
Az elmúlt évszázaddal kezdõdõen az erõsödõ urbanizáció, az ipar, a kereskedelem és az úthálózatok növekvõ területigénye a mezõgazdaság által hasznosítható termõföld területének csökkenéséhez vezetett.
A tejtermelés napjainkban jelentõs változásokon megy keresztül.
A Taurina-Kanizsa Kft. a 70-es évek elején alakult, Taurina Agrárfejlesztõ Közös Vállalat szakmai utódaként 1990 óta áll a termelõk szolgálatában.
Hozamfokozás Bolifor® szilárd szerves sav készítményeinkkel
A nagy tejtermelésû, magas genetikai potenciállal rendelkezõ tehén állományainkban az egyik leggyakoribb kérdés, hogy tudjuk szaporodás-biológiai eredményeiket javítani, esetenként fenntartani.
Elõzõ publikációnkban bemutattuk a keleti kecskeruta termesztésének rövid történetét, gazdasági értékét, az általunk kísérletekben szereplõ „Nesterka” fajta legfontosabb jellemzõit, termesztésének perspektíváit.
Napjainkban nagyon sok különbözõ témával kell foglalkoznunk.
Ismét lendületben a bábolnai takarmány!
A silókukorica szilázst Magyarországon a tejelõ tehenészetekben egész évben folyamatosan etetik. Természetesen a különbözõ termelési szintû állományok, illetve csoportok takarmányadagja más-más mennyiségben tartalmazza a kukoricaszilázst. Éppen ezért a kukoricaszilázs minõsége a tejtermelés színvonalát és jövedelmezõségét meghatározza.
Közismert tény, hogy okszerû, fenntartható mezõgazdálkodás ma már nem folytatható évelõ pillangós takarmánynövények nélkül.
Bármely szektorát tekintjük is át a hazai agrártermelésnek, nehezen találnánk olyan területet ahol ne fogalmazódna meg igény a technológiai fejlesztésre.
A megújuló energiaforrások feltárására az Európai Unió országaiban már korábban, komoly erõfeszítéseket, kutatási programokat indítottak.
Az állati termék minõsége és az élelmiszerbiztonság a modern állattenyésztés legfontosabb problémái.
A takarmányiparban közismert Alltech Hungary Kft. anyacége (85 országban 14 gyáregységével) a természetes megoldások vállalatának hírében áll több mint negyed évszázada.
Az elmúlt években az állattenyésztés helyzete – különösen a kérõdzõk esetében – stabilizálódni látszik, ami azt is jelenti, hogy a szarvasmarha-állomány, ha kis mértékben is, de növekedett.
Az évelõ pillangósok és füves társításaik egyrésze a szántóföldi tömegtakarmány termesztésben és a talajtermékenység fenntartásában fontos.
A zab az elmúlt évtizedek magyarországi termesztési gyakorlatában általában olyan üzemi táblákra került, ahol a talajadottságok, vagy egyéb termesztési körülmények más gabonaféle termesztésére kevésbé voltak alkalmasak.
Ez a mottója annak a vállalkozónak, aki már annyit küzdött élete során, hogy meglepetést már nem sok dolog tud okozni Neki.
A Debrecen mellett mûködõ, eddig a HAGE cégcsoporthoz tartozó takarmánygyártó Kabai Táp Zrt-t megvásárolta a holland CEHAVE-csoport.
A lap márciusi számának egy cikke (Dr. Mézes Miklós: Takarmányozás hatása a sertéshús minõségére és biztonságára) egy nagyon részletes, mindenre kiterjedõ, és kiváló áttekintést adott a témakörrõl.
Az állattenyésztés dinamikusan fejlõdött az utóbbi fél évszázadban, aminek eredményeképpen az iparilag fejlett országokban, így például az Európai Unióban, ma már ismeretlen a tojás-, hús- vagy tejhiány. Az állati termék elõállítás során azonban hosszú idõn keresztül a fõ hangsúlyt fõképp a mennyiségi mutatókra helyezték, és kevesebb figyelmet fordítottak, sõt még fordítanak ma is az állati termékeknek a humán egészségvédelmével kapcsolatos kémiai összetételére.
A Trioliet a teljes keverékkel történõ professzionális szarvasmarha-takarmányozás számára gyárt keverõ-kiosztó berendezéseket. A tömeg- és szálastakarmányokból, abrakfélékbõl és a szarvasmarhák biológiai igényei szerint meghatározott kiegészítõkbõl összeállított komplett takarmányozási elmélet a harmincas évek közepén az Amerikai Egyesült Államokban kezdett kibontakozni.
A tyúktojás egyrészt humán élelmezési szempontból fontos és emellett nagy biológiai értékû élelmiszer, másrészt tartalmazza a madárembrió normális fejlõdéséhez nélkülözhetetlen összes táplálóanyagokat. A fogyasztó számára hasznos, de egyúttal létfontosságú anyagok mellett azonban a tojás tartalmazhat olyan összetevõket is, amelyek a fogyasztó, illetve a fejlõdésben lévõ embrió szempontjából kedvezõtlen irányban befolyásolják a tojás minõségét.
Az alábbiakban a propionsavas tartósítási rendszer „különleges” alkalmazásaival fogunk foglalkozni. A szerves savakat, jellemzõen a propionsavat és hangyasavat ma már Magyarországon is egyre többen alkalmazzák szemes termények, a gazdasági haszonállatok ivóvizének, továbbá roppantott és fóliahurkában tárolt szemesek kezelésére. Ugyanakkor kevés szó esik más takarmányok kezelésérõl.
A szarvasmarha a háziasítás pillanatában legelõ, nagy mennyiségû rostot fogyasztó állat volt. Napjaink domesztikációs szintjén, az intenzív termelésnél, a növekvõ abrak és a csökkenõ nyersrost kényes egyensúlya mellett takarmányozzuk teheneinket. Érdemes idõrõl-idõre átgondolni kérõdzõink és a rost élettani kapcsolatát.
Az almaecet használatának tapasztalt elõnyei baromfi állományokban Szinte alig van gyógyszer és vitamin költség.
A tehenészetekben a mobil takarmányozás alapeszköze, a keverõ-kiosztó kocsi az elmúlt évtizedekben nagy ívû fejlõdésen ment keresztül. A takarmánykiosztó gépek használatával kezdetben a dolgozók fizikai munkájának minimalizálását akarták elérni, napjaink felé közeledve a fejlesztések javították a tehenészetek termelékenységét, a takarmányozás munkaminõségét, az élõ munka termelékenységét, a folyamatos üzem által megkívánt üzembiztonságot.
A szálastakarmányok közé sorolhatók a rétifüvek, valamint szántóföldön termesztett szálastakarmányok, mint a lucerna, fûfélék, keverékek. A betakarítás során használt gépeket és a „végterméket” a technológia határozza meg: Hazai gazdaságokban a zöldetetés mellett elsõsorban a szálas- és bálázott szénakészítési, az erjesztett tartósítási (szilázs és szenázs) technológiákat alkalmazzák.
A baromfik esetében többféle alkalmazási területe is lehet a szerves savas készítményeknek. A szemes termények tartósításakor és az itatóvízben alkalmazott savtermékekrõl már olvashattak e lap hasábjain, viszont kevesebb szó esett arról, hogy milyen hatást várhatunk a takarmányba juttatott szilárd készítményektõl.
A szántóföldön termeszthetõ növényfajok közül a borsó (Pisum sativum L.) nagy formagazdagságával tûnik ki. Alakkörei közül a convar. vulgare (kifejtõborsó), a convar. medullare (velõborsó) és a convar. saccharatum (cukorborsó) hasznosítása elsõdlegesen étkezési célra történik, míg a convar. arvense (takarmány-, vagy mezei borsó) takarmányozási célt szolgál.
Utóbbi idõben egyre gyakrabban kerül szóba a takarmányok és alapanyagaik szerves savas tartósítása, melynek során rendszeresen találkozunk a tartósítási rendszer fogalommal is.
Egy adott növénytermesztési termékpálya eredményességét, jövedelmezõségét és versenyképességét döntõ módon meghatározzák a biológiai alapok, az ökológiai adottságok, a birtokméret, a technikai-mûszaki háttér, az integráció erõssége és a piaci viszonyok.
Mikotoxinoknak azokat a gombák által termelt anyagcsere melléktermékeket nevezzük, melyek az élõ szervezetben károsodásokat idéznek elõ, illetve rontják az állati szervezet teljesítményét.
Az exportorientált víziszárnyas ágazat nemzetgazdasági szempontból fontos terület, tradicionális, magas értékû speciális magyar termékekkel. Kiemelkedõ ezek közül a libamájtermelés, a hazai baromfiipar egyik legjövedelmezõbb ágazata, amelynek jelentõségét az utóbbi két évben a libahús-termelésben elszenvedett drámai piacvesztés még inkább növeli. Helyzete stabilizálódni látszik, pozícióját azonban csak radikális átalakítással lesz képes megtartani.
Magyarország mezõgazdasági gépforgalmazó vállalkozásai között igazi színfoltnak számít a Készenlét Rt., mely mára kinõtte magát a teljes technológiai vertikumot felvonultatók közé.
Az elmúlt évtized kísérleteinek eredményei egyértelmûen igazolódtak a gyakorlati sertéstakarmányozásban, azaz a sertések aminosav szükségletét pontosabban tudjuk kielégíteni, ha a takarmányok össz aminosavtartalma helyett az ileálisan emészthetõ aminosavtartalmával számolunk a takarmányreceptúra összeállításakor.
A propionsavas tartósítás önmagában bármilyen magas nedvességtartalmú termény esetében is alkalmazható, viszont léteznek technológiai és üzemgazdasági korlátai.
A lucerna a XVIII. század végétõl napjainkig egyike a leghasznosabb szántóföldi növényfajainknak. Takarmányozási értéke, talajtermékenységre kifejtett hatása kiváló.
A tavalyihoz képest nem sokat változott a 2005 májusában a magyar állattenyésztésrõl és takarmányiparról festett kép, de mitõl is lenne más!
A nedves etetés elõnyeit mindenki jól ismeri, mégis haboznak kihasználni ezt a táplálási formát pár nem egészen körvonalazott probléma, valamint a költségigény miatt. Ezekre próbálok ezen a fórumon válaszokat keresni.
A legújabb hazai és nemzetközi kísérleti eredmények felhasználásával táblázatokba foglaltuk a különbözõ korú és hasznosítási típusú sertések táplálóanyag-szükségleti értékeit.
Fülesd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található település. A község apraját-nagyját beleszámolva 486 fõ a lakosainak száma, és mindössze 10%-a rendelkezik munkahellyel.
A Bábolna Takarmányipari Kft. idén februárban vezette be új termékcsaládját, a Farmer sertéskoncentrátumokat. A termékcsalád a 2005. év egyik elsõ fejlesztése, mely reményeink szerint hosszú ideig népszerû lesz a sertéstartók körében.
A házinyúl energiára eszik, magasabb energiaszintû takarmányból kevesebbet, alacsonyból többet fogyaszt, ezért elvileg az elhízásnak kicsi az esélye.
A magyar mezõgazdaságban és takarmánygyártásban dolgozók számára a Környe név egy nagy hagyományokkal rendelkezõ, már a 1960-as évek közepétõl premixet és keveréktakarmányt gyártó vállalatot idéz, amely jó minõségû termékeivel, vevõcentrikus üzletpolitikájával, sajátos, közvetlen „partnerbarát” stílusával, kiváló szakmai hátterével a magyar takarmánygyártás meghatározó tényezõjévé vált.
A nyúlhizlalás gazdaságossága szempontjából fontos, hogy egy istállóban, annak egységnyi alapterületén, pontosabban egy ketrecben hány növendéknyulat lehet nevelni.
Jelentõsége A mézontófû (facélia, méhvirág, hernyóvirág) Európa viszonylag új kultúrnövénye. Leginkább mint méhlegelõ jelentõs, de takarmányként, dísznövényként, zöldtrágyaként való felhasználása is elterjedt.
A söripar minõségi igényei szigorúak és speciálisak. A sörgyártás céljára termesztett árpának tulajdonképpen a csírázás, tisztaság, nedvességtartalom, szemméret, kiegyenlítettség, egészség stb. szempontjából vetõmag minõségûnek kell lennie, de emellett a söripar egyéb minõségi igényeit is ki kell elégítenie.
VITAMEX KFT 8000 Székesfehérvár, Távirda u. 2/a • Tel.: 22/504-550, fax: 22/504-552
A malacneveléssel kapcsolatos elképzelések jelentõsen megváltoztak az utóbbi években. Akár korai elválasztásról vagy hagyományos malacnevelésrõl legyen szó – a választási idõszak még ma is sok tenyészetben problémát okoz.
Történelmi áttekintés: A 18–19-ik századig a magyarországi sertéstartást a külterjes tartásmód jellemezte. A disznónyájak egybentartására, éjszakai védelmére karámok, kerítések szolgáltak.
A mezõgazdasági termelés átszervezésének befejeztével a birtokstruktúra átrendezõdése után a szarvasmarha-tartás hús- és tejtermelés viszonyai is stabilizálódni látszanak. A kialakult telepek nagyságát tekintve a tehénállomány legnagyobb százalékban (77%) a 600 és 1000 vagy afeletti telepeken található.
A takarmány-kiegészítõk általában táplálóanyagokat nem tartalmaznak, mindazonáltal rövi-debb-hosszabb idõn át tartó használatukat követõen biológiai hatásuk eredményeként nõ a te-henek tejhozama, kedvezõ irányban változik a termelt tej összetétele pl. nõ a tej fehérje-, vagy zsírtartalma, nõ az állatok ellenálló-képessége, javul az általános egészségi állapot, csökken az összetett okú betegségek pl. a szubklinikai és klinikai tünetekben is megnyilvánuló tõgy-gyulladás, valamint a lábvégbetegségek elõfordulási gyakorisága, vagy pl. javul a takarmány-hasznosítás.
Az EU-csatlakozással haladunk abban az irányban, hogy a minõségi tejtermelés vízválasztó lesz a profittal tejet termelõ és a vegetáló – megszûnõ tehenészetek között. Az elmúlt év során szomorú tendencia volt, hogy a tejminõségi (és elsõsorban tõgyegészségügyi) problémákat – rossz költségkímélésbõl – megpróbálták figyelmen kívül hagyni, és nem helyezni súlyt a rendszeres tõgyegészségügyi állomány-vizsgálatokra, tejminták bakteriológiai és rezisztencia-vizsgálatára.
A gazdasági haszonállatok takarmányozásánál a gazdaságos termelési igény kielégítése nagy energia tartalmú, fehérjéket megfelelõ mennyiségben és minõségben tartalmazó, vitaminokkal, nyomelemekkel dúsított keveréktakarmányok elõállításával valósítható meg.
„Az iparszerû állattartás gazdaságosságának alapvetõ feltétele a megfelelõ szaporaság. Egyben ez okozza talán a legtöbb gondot is.”
Kukoricaszilázs készítésekor a magajáró szecskázógépek alkalmazása egyre szélesebb körben valósul meg. Az alkalmazásra, illetve a használatra vonatkozó növekvõ igényeket a gyártó cégek folyamatos fejlesztéssel elégítik ki.
A kifejlett, tenyésztésben tartott tehenek megfelelõ ásványianyag-ellátása a szervezet homeosztázisához, a testfolyadékok izotóniájához, a szilárd váz és a szervezet védelmi szintjeinek fenntartásához, a szervek szabályos mûködéséhez, a szabályzó folyamatok hormonjaihoz és az enzimek aktivitásához szükséges.
A szarvasmarhák takarmányozására a gyakorlatban az adottságoktól, elsõsorban az etetésre felhasználható takarmányoktól, a tartástechnológiától és természetesen a tenyésztõ egyéni meggyõzõdésétõl függõen rendkívül sok megoldás alakult ki. A gépgyártók különbözõ takarmányféleségekhez és állománynagyságokra kínálnak egyfunkciós, valamint többfunkciós gépeket. A gépek sokféleségében többféle szempont szerint tudunk rendet teremteni.
A takarmányok összetevõit az adott állatfaj életkorának, termelési szintjének megfelelõen állítják össze.
Magyarországon a szálastakarmányok döntõ többségét a gyep és a lucerna adja. A lucernát az állattenyésztés igényeitõl függõen, ill. a kismértékû takarmányfeldolgozás igényének megfelelõen, mintegy 300-350 ezer ha-on termesztjük és ez évente - az idõjárási viszonyoktól föggõen - általában 4, jó esetben 5, kedvezõtlen idõjárás esetén 3 kaszálást ad. A kaszálható gyepterület 800 ezer ha-ra tehetõ, amelynek jelentõs részén az elsõ növedéket kaszálják, míg a sarjút legeltetik.
Sokan hajlamosak úgy tekinteni a választás utáni takarmány felvétel alakulását, hogy az alacsony takarmányfelvétel elkerülhetetlen, és a megtorpanás, valamint a „tejhús” elvesztésének hatása csak átmeneti, minden gyorsan visszaáll a normálisra, a malac kompenzálja ezt a kiesést. Ezzel szemben meg kell jegyeznünk, hogy a választás utáni idõszak takarmányfelvételének van talán a legnagyobb hatása az életteljesítményre és a malacok egészségügyi státuszára az utónevelésben és az egész hizlalási periódusban, amin keresztül a nyereségességet is alapvetõen meghatározza.
Az Agro-Center Hungária Egyesület társasági törvényben szabályozott módon 2001-ben alakult. Az Egyesülés tíz mezõgazdasági gépkereskedelemmel foglalkozó vállalkozás és egy gépgyártó cég hozta létre, azzal a céllal, hogy az európai nyitott gazdasági rendszer kihívásainak megfelelve piaci fellépésüket összehangolják, modern piac-orientált kereskedelmi rendszert hozzanak létre.
A gombáknak több mint 80 ezer faját ismerjük, melyek a természetben széles körben elõfordulnak. Jellemzõen szaprofita élõlények, elhalt növényi és állati eredetû anyagokon élnek, egy részük azonban megtelepik élõ növényen, állaton is. Fõ "tevékenységük" a szerves anyagok bontása, emellett másodlagos anyagcseréjük során különféle - az állati szervezetre jelentõs hatású - anyagot képeznek. Egyes gombák és termékeik hasznosíthatók az iparban és a mezõgazdaságban (így például az antibiotikumok a gyógyszeripar új fejezetét nyitották meg), mások (elsõsorban a gombatoxinok) jelentõs károkat okoznak a növények és állatok életmûködésében.
Könnyével kapcsolatban az elmúlt évek során egyre többet hallani, hogy teljes erõbedobással készül az Uniós csatlakozásra. Úgy tûnik, hogy a „környeiek” számára a változás a mindennapi élet része. A hosszú évtizedekig elsõsorban Nyugat-Magyarországon aktív takarmány és premix értékesítést ma már Kelet- Magyarországi régióban is egyre nagyobb sikerrel végzik a vitathatatlanul szakavatott tanácsadók. Merõben új stratégiával lépnek fel a piacon a termékfejlesztés a kereskedelmi stratégia és a marketing területén is.
Takarmányozási ajánlatok készítésekor az AGROKOMPLEX C.S. Rt.-nél hosszú évek óta fõ szempont a PMF (profit making feed) programnak való megfelelés, ennek érdekében a partneri eredményeket és igényeket, a különbözõ állatfajok genetikai elõrehaladását és a legújabb kutatási, illetve szakirodalmi adatokat figyelembe véve Cégünk folyamatosan fejleszti, javítja komplett premixeit és tápjait. Takarmányainkat úgy alakítjuk ki, hogy azok beltartalma teljes egészében megfeleljen a különbözõ korosztályok táplálóanyag igényeinek és zökkenõmentes takarmányváltást tegyenek lehetõvé. A pulykafajban az elmúlt harminc esztendõben végzett nemesítõi munka eredményeképpen még a broilercsirkénél tapasztaltat is meghaladó mértékû genetikai elõrehaladást értek el. A nemesítés hatására jelentõsen javultak a pulykahizlalás során elérhetõ gazdasági eredmények a hizlalási idõ, a hizlalási végtömeg és a takarmányértékesítés tekintetében. Ugyanakkor ahhoz, hogy a madarak ezeket a megjavult teljesítményeket realizálni tudják, biztosítani kell számukra a megnövekedett igényüket mind a környezeti feltételek, mind a takarmányok összetétele és beltartalma terén. A genetikai elõrehaladás nagyobb testtömeg-gyarapodást eredményez, amelyhez az állatnak intenzívebb anyagcserére van szüksége, ez viszont csak magasabb táplálóanyag szintû (vitamin, aminosav és mikroelem stb.) takarmánnyal biztosítható.
Egy magyar készítmény az állatok gyógyszermentes felnevelésére és a termelési paraméterek javítására Az Európai Unióhoz való csatlakozás sok terhet ró az amúgy is gondokkal küzdõ magyar mezõgazdaságra. Fontos ismerni az állattartó ágazatnak, hogy milyen változtatásokra van szükség az EU-ba lépéshez, milyen hatással lesz a magyar élelmiszertermelésre a teljes körû EU tagság. Tudjuk, hogy az Európai Unió a világ baromfi- és sertéshús termelésének fontos meghatározója. Az EU foglalja el a harmadik helyet a legnagyobb termelõk sorában USA és Kína után.
Már elléskor megfigyelhetõ, hogy egy almon belül nagy a születési testtömegben a szórás. A kis testtömegû malacok közül a legnagyobb az elhullás (1. ábra), mind agyonnyomás, mind eléhezés miatt. Ezen csak nagyobb odafigyeléssel lehet segíteni. Amelyik malac túléli az elsõ pár napot, azon lehet segíteni takarmányozási eszközökkel.
Augusztus közepén ért véget a Bábolna Takarmányipari Kft. országos, „Szárnyaljon Velünk Rióba!” brojler táp akciója. A „repülõ tyúk”-ot nagyon megkedvelték a vállalkozó kedvû játékosok, amit mi sem bizonyít jobban, hogy több mint 1500 állattartó küldött vissza nyereményszelvényt. A Bábolnai Gazdanapokon, közjegyzõ jelenlétében megtartott sorsoláson 20 csábító díj talált gazdára. A fõdíjat, a két személyes riói utat Galó Pál szarvasi állattartó nyerte.
A gazdasági állatok termelését egyrészt az öröklött képességek, másrészt a környezeti tényezõk, köztük elsõsorban a takarmányozás határozzák meg. Az öröklött képességek határán belül a termelést javarészt az határozza meg, hogy az életfenntartó igény felett mennyi táplálóanyag-tartalmat tudunk velük feletetni. Gazdasági állataink az elfogyasztott takarmány táplálóanyagait elsõsorban életfenntartásra használják fel, ami jelentõsen terheli az állati termék elõállításának költségeit, hiszen csak az ezt meghaladó táplálóanyag-mennyiség szolgál az állati termék elõállítására. A hizlalás költsége az állatok termelésének növelésével, tehát az 1 kg élõsúly elõállításához szükséges takarmány mennyiségének csökkentésével mérsékelhetõ.
A fõnyereményt, egy 2 személyes utat a Riói Karneválra Galó Pál (Szarvas, Tessedik u. 65.) nyerte.
A Kapos-Ternero Kft. ügyvezetõ igazgatója, Juhász Pál nem csak nevében „juhász”. Somogyban, (Bárdudvarnokon és Hetesen) megálmodta és megvalósította azt, ami nagyban segítheti a magyar juhágazat helyzetét, javítva piaci pozícióját.
A tojó típusú tyúkok nemesítése során az elmúlt időszakban a szelekció elsősorban a tojástermelés, az egyedi tojástömeg és a héjszilárdság javítására irányult. Mindebbõl következik, hogy jelentõsen megnõtt az egy tojótyúk által megtermelt összes tojás mennyisége, miközben látványosan javult a takarmányértékesítés is. Ezen megnövekedett igények kielégítésére fejlesztette ki az AGROKOMPLEX C.S. Rt. az Aranytojás tojó takarmányozási programját, melynek célja az egyes korcsoportok tápláló- és hatóanyag-szükségleteinek maradéktalan kielégítése volt.
-Sajnos a cég jelentõs veszteségeket halmozott fel az 1990-es években, és 2001 második felére pénzügyi okok miatt nem tudta a termelést finanszírozni, illetve a beszállítóit határidõre fizetni, ezért kényszerült csõdeljárás indítására. A csõdeljárás rekord idõ alatt, 2002 februárjában jogerõs végzéssel zárult, a tulajdonosok 1 millió USD tõkeemeléssel és garanciavállalással segítettek a talpra állításban, és az elmúlt év elsõ felében szállítóinkat a csõdmegállapodásban foglaltak szerint kifizettük. Köszönjük a vevõink és a beszállítóink, hitelezõink megértését.
Gazdaság neve: Caprabo Kft. Gazdaság címe: Mezõtúr, Nyolcadik út 51. Tel./fax: 30/3997-260 Riportalany neve, beosztása: Bagó Lajos Régióvezetõ neve: Bartók Norbert
Energiaértékelés A kérődzők nagyon változatos összetételű takarmányokat fogyasztanak, az abraktól a gyenge minőségű melléktermékig. Az anyagcsere során az elfogyasztott takarmányenergiát (bruttó energia) számos veszteség éri, melyek nagyságát a takarmány tulajdonságai is befolyásolják. E két legnagyobb veszteségforrás a bélsárral távozó energiamennyiség és az emésztéssel járó hőképződés. A takarmányok minőségétől függően a bélsárral a bruttó energia 20-65 %-a ürül.
A házinyúl húsa étrendi szempontból ideálisnak tekinthető. A többi gazdasági állatfajjal összehasonlítva (1. táblázat) fehérjében gazdag, zsírban szegény, kifejezetten sovány hús, nagyon alacsony a koleszterin tartalma (2. táblázat), bizonyos vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Kevesebb a telített és több a táplálkozási szempontból hasznos telítetlen, ezen belül a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya (3. táblázat).
Tompos László csornai sertéstartót jól ismerik a környéken. Évtizedek óta a mezőgazdaságban dolgozik, az állattartás szeretetével „megfertőzte” már fiát is, akivel jelenleg közösen vezetik gazdaságukat. A család feje az állattartásért, a fia pedig a takarmányellátásért felel.
(folytatás) Nevelés. A kelést követően a csirkék nevelése történhet mélyalmos, rácspadlós-, dróthálós almos istállóban és un. nevelőketrecben. Mindegyik esetben a nevelés megkezdése előtti egyik leglényegesebb teendő a tisztítás, mosás és fertőtlenítés. Az új állomány fogadására tiszta és fertőzésmentes istállót kell biztosítanunk.
A sertéstartás összes költségének 60-70%-át a takarmányköltségek teszik ki. A jelenlegi alacsony felvásárlási árak mellett nyereséget termelni csak akkor tudunk, ha a színhústermelésre jutó takarmányköltségeket minimálisra csökkentjük, és adott fejlődési fázisnak megfelelően etetjük állatainkat.
Évente egymillió tonna: A magyar takarmánytermékek egynegyedét a Bábolnai Takarmányipari Kft. gyártja
Az igények változnak, a termékfejlesztők összedugják a fejüket és elkészül a legújabb igényeket kielégítő tápsor. Ha mindez ilyen egyszerû lenne! Nézzük mi mindent kell figyelembe venni ahhoz, hogy az új ajánlás biztosítsa a gazdaságosságot a termelők számára.
Az intenzív anyagcserével rendelkezõ baromfi fajok szervezetének életfolyamataihoz a makro táplálóanyagokon (fehérje, zsír, szénhidrát) kívül jelentõs mennyiségben szükségük van biológiailag aktív vegyületekre, így vitaminokra, is, amelyek hatásukat egyrészt egyes en-zimek kofaktoraként, másrészt a sejtek ultrastruktúrájának fenntartásában fejtik ki. Az anti-oxidáns tulajdonsággal rendelkezõ vitaminok hatása olyan módon érvényesül, hogy védik a szervezetet a kontrollálatlan lipid peroxidációs folyamatok által elõidézet károsodásoktól. Az ebbe a csoportba sorolt vitaminok kémiailag eltérõek ugyan, de azonosak abban a tekintetben, hogy reaktív oxigén gyököket kötnek meg, gátolva ezzel a peroxidatív láncreakció kiteljese-dését.
Minden sertéstartó alapvetõ érdeke, hogy állatai minél kevesebb takarmányból minél gyorsabban meghízzanak és a húsminõség is lehetõleg az elsõ két kategóriába (S-E) tartozzon. Sertéstartási hagyományainkból eredõen azt gondolnánk, hogy a sertések számára legkedvezõbb takarmány konzisztencia a folyékony, azaz a „moslék”. Ezt azonban sem a SZIE Takarmányozási Tanszékével közösen végzett hízlalási kísérleteink, sem a hazai kis- és nagyüzemek tapasztalatai, tényszámai sem a húsminõsítést végzõ vágóhidak adatszolgáltatásai nem támasztják alá. A termelési eredményeket természetesen jelentõsen befolyásolják a tartási körülmények is: almozatlan- ill. almozott tartás, az istállók klímaparaméterei stb. Cikkünkben azonban csak a takarmányozási módok hatásvizsgálati eredményeit ismertetjük.
Ughy Miklós, pápai brojlertartó és felesége családi keretek között 1976 óra foglalkoznak baromfitartással. Korábban főállás mellett, jelenleg nyugdíjasként végzik a saját családi házuk udvarán. A feleség háztartásbeli, korábban is otthon volt, így főleg reá hárult a munka nagy része. Szívesen foglalkoznak az állatokkal, mindketten ebbe nőttek bele, így ők is önként vállalták az állattartást.
A korábbi években Milky malactáp-sorunkkal jelentős előrelépést biztosítottunk vásárlóinknak a malacnevelés területén. A sor népszerűsége, a telepeken realizált eredmények bizonyították szakmai elképzeléseink helyességét. A piaci helyzet változásait figyelembe véve, a Provimi kutatási eredményeire és tapasztalataira alapozva most újabb lépésre szántuk el magunkat.
Ismét a figyelem középpontjába kerül az egészséges, minőségi és megbízható állati termék előállítása. A korszerű, de egészséges végtermék-előállításra törekvő takarmányozási és gyógykezelési technológiák egyaránt a megelőzésre fektetik a hangsúlyt.
Az INVE GROUP egy dinamikusan fejlődő multinacionális csoport, tevékenységi köre a mezőgazdasághoz és az aquakultúrához egyaránt kapcsolódik. Premixek, tápszerek, savanyítók, toxinmegkötők, egyéb speciális takarmányok technológiai takarmány-kiegészítők fejlesztésére, termelésére és forgalmazására szakosodott. Több mint 30 céggel rendelkezik, és a világ 70 országában kínál megoldást a takarmányozásban, és az állatnevelésben felmerülõ állategészségügyi kérdésekben. Gyártó és kutató egységei Európában, Ázsiában és Amerikában egyaránt megtalálhatóak. A saját kutatóállomásokon végzett teszteken kívül az INVE szakemberei nagynevű egyetemekkel és intézetekkel összefogva számtalan hosszú távú kísérletekben vesznek részt. Az elmúlt öt évben bekövetkezett ugrásszerű forgalom növekedése révén mára a világ vezető takarmánygyártó cégei közé sorolható.
Az osztrák Likra cég új védett energiát tartalmazó kiegészítõjének etetési kísérlete zajlott az Enyingi Agrár Rt. Kiscséripusztai telepén 2002 szeptember 20-tól, 2002 december 15-ig.
Takarmányok granulálása, morzsázása A megtermelt szemes- és szálastakarmányokat a feletetés előtt elő kell készíteni. Így megvalósítható a beltartalmi értékek optimalizálása, a rágási és emésztési energia csökkentése, hasznosulás javulása. Az előkészítésnél a takarmányok darabolására (darabolás, szecskázás, zúzás) ill. keverésére mindig szükség van. Így pl. a szemestermény alapú dercés keveréktakarmányok az esetek többségében eredményesen feletethetők. Bizonyos körülmények mellett – az állat fajától, korától, kiadagolási technológiától függően – további elõkészítési mûveletekre - mint pl. tömörítés, morzsázás – lehet szükség. Jelen tanulmányban e két takarmányelőkészítő művelet technológiájának és gépi berendezéseinek az ismertetésére térünk ki.
KÜLÖNBÖZŐ NAPI ADAGBAN ALKALMAZOTT NSP ENZIM (RUMINO-ZYME) HATÁSA TEJHASZNÚ TEHENEK BENDÕFERMENTÁCIÓJÁTA, ENERGIA-ÉS FEHÉRJEFORGALMÁRA,
Megfelelõ tárolóhelyek hiányában a takarmányok 20-40 %-os (esetenként teljes) veszteségével (rothadásával) kell számolnunk. Romlott takarmány etetésével beteggé tesszük állatainkat. Tehát igen fontos, hogy a takarmányozási gépeket kezelõ dolgozók felismerjék a különféle takarmányok érzékelhetõ hibáit, a romlott takarmányrészeket ne etessék, ne keverjék „egészséges” takarmányféleségekkel.
TERMÉNYTARTÓSÍTÁS AVAGY TAKARMÁNYKEZELÉS? Miközben a gondterhelt gazdálkodót, döntéshozót mindig új „meglepetésekkel" súlytja az idõjárás, a piaci zavarok és egyéb kellemetlenségek, eközben különbözõ nyakkendõs emberek, tanácsadók, üzletkötõk folyvást arról gyõzködik, hogy az általuk kínált termékek és szolgáltatások jelentõsen enyhíthetik gondjait. Az alábbiakban összpontosítsunk a savkészítményekre: mire és hogyan használhatók?!
A tojás az ember egyik legfontosabb tápláléka és étkezési alapanyagforrása, és egyben a madarak szaporodási folyamatának köztes állomása. Az ember tenyésztõi munkájának következtében a tojóhibridek képesek akár 1 hét alatt 6 tojást is tojni. És ezt folytatni akár egy éven keresztül (természetesen csökkenõ intenzitással és tojásmennyiséggel). A baromfi genetikai potenciáljának a csúcsához közeledik, és bátran kijelenthetjük, hogy a gazdasági haszonállataink közül a leghatékonyabban és leggazdaságosabban képesek állati terméket (hús, tojás) elõállítani. Jelen cikkemben a tojótyúkok takarmányozásának idõszakát fogom egy kicsit alaposabban nagyító alá venni, de most elöljáróban egy pár szót ejtenék a baromfi emésztési sajátosságáról is.
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 46/2001. (VI.25.) FVM rendelete szabályozza a közraktárba letett 2001. évi termelésû búza támogatását. A közraktárba letett 2001. évi termésû búzára, közraktárjegy fedezete alapján pénzügyi intézménytõl, illetve közraktártól felvett legfeljebb egy éves lejáratra engedélyezett hitel után kamattámogatás, valamint a legfeljebb 12 hónapos közraktári tárolás idejének figyelembevételével tárolási támogatás igényelhetõ. A kamattámogatás és a tárolási támogatás csak együttesen vehetõ igénybe.
Ebben a fejezetben a battériáról kikerült és hizlaldába áttelepített 25-30kg közötti sertések takarmányozásával foglalkozom, egészen az elkészülésig (110-120kg). Itt dõl el egy sertéstartó munkájának eredményessége, tehát a témával komolyan kell foglakozni (mivel ezen súlytartományban fogyasztják el az árutermelõ sertéstenyésztésben felhasznált összes takarmány körülbelül 70-75%-át).
A malacok születés utáni elsõ tápláléka a koca teje, amely teljes egészében kielégítené táplálkozástani szempontból a malacok igényét akkor, ha nem ragaszkodnánk a 21 vagy 28 napos drasztikus választáshoz, illetve nem követelnénk meg már ebben a korban a maximális testtömeg gyarapodást. Tehát ebben az idõszakban az a célunk hogy a malacot hozzászoktassuk a korai szilárd takarmány fogyasztáshoz, és a nagyobb alomszámból adódó kevesebb kocatej mellé táplálóanyagokat juttassunk be az állat szervezetébe a tömeggyarapodás növelésére. (Ez az elv csak Európában érvényes, az USA-ban teljesen más rendszert követnek: a malacokat 17-18 napos korban elválasztják az anyjától úgy, hogy még szilárd takarmányt nem is látott. A malacnevelõ telepekre átszállítva kapják meg az elsõ prestarterüket, amelyet a beltartalmából és az ízébõl adódóan probléma nélkül elfogyasztanak.)
BOLIFORÒ savkészítmények Jelenleg tizenegy savkészítménybõl álló termékpalettájával a Kemira a különleges igényeket is kielégíti. Magyarországon most hat termék piaci bevezetése van folyamatban, ezek közül három szilárd savkészítmény magas savtartalommal és a legkülönbözõbb technológiai igényeknek messzemenõen megfelõ tulajdonságokkal rendelkezik. A savkészítmények egyre kiterjedtebb alaklmazása idõszerû téma a mikotoxin- és szalmonella-probléma elõtérbe kerülése, az antibiotikus hozamfokozók fokozatos kiszorulása és az egyre költségérzékenyebb, hatékonyságközpontú takarmány- és állati termékelõállítás miatt.
Táplálkozási sajátosságok A ló teljes fogazata révén az abrakféléket szemesen, a szénát szálasan is jól megrágja, takarmányainak jó részét szívesen fogyasztja felaprózás nélkül, számára így természetszerû. Jellegzetes táplálkozási szokása, hogy gyakran ráfúj a takarmányára, mielõtt megenné, emiatt a légutak könnyen fertõzõdhetnek poros, penészes eledel esetén. Bevált gyakorlat a széna kevés vízzel történõ megpermetezése a por lekötésére ilyen esetben. A ló gyomra testméretéhez képest viszonylag kicsi, 18-22 l ûrtartalmú, ezért többszöri, kisebb takarmányadagokkal történõ táplálást igényel. A gyomor jelentõsebb keverõmunkát nem végez, együregû révén rostemésztésre nem képes. Ezek lebontása a viszonylag terjedelmes vakbél mikrobái segítségével történik. A fehérjeemésztés döntõen a vékonybélben zajlik. A vastagbélben a tartalom továbbhaladása lelassul, ami a szénhidrátok mikrobiális bontásának kedvezõ feltételeket teremt, az így keletkezõ illó zsírsavak felszívódva jelentõsen hozzájárulnak az állat energiaellátásához.
Mint ahogy arról egyre többet olvashatunk a különbözõ szaklapokban, a közeljövõben várhatóan megváltoznak a baromfiak tartásának elõírásai. Ezek közül is elsõsorban a ketrecben tartott állatokat érintik a módosítások jelentõsen. A jelenlegi állatonkénti 450 cm2 minimális alapterület a legújabb EU elõírások szerint 800 cm2-re fog növekedni. Az elõírások természetesen a technológia más területeit is érintik, mint pl. a kötelezõ porfürdõ, kifutó, ülõrúd stb. Az elsõsorban állatvédelmi megfontolásokból kiindult jogszabályváltozások is mutatják, hogy a termelés az iparszerû tartástól az ún. „természetes” tartás irányába mozdul el. A változások jelentõsen befolyásolják a termelés hatékonyságát, gazdaságossági és egyéb mutatóit, s ez a hazai gazdaságokat is érzékenyen érinti. Különösen a tojástermelõ üzemeket melyek többsége ketreces tartással termel.
A tömegtakarmányok elõkészítésével általában az alábbi célt kívánjuk elérni: • a táplálóanyagok emészthetõségének javítása, • a takarmányfelvétel növelése, az elõkészítés során keletkezett íz- és aromaanyagokkal, • a takarmány gépesített kiosztásának lehetõvé tétele, • a tömegtakarmány állati szervezetre mérgezõ anyagának hatástalanítása.
A sertéstenyésztés eredményességét, gazdaságosságát a reprodukciós képesség kihasználása alapvetõen befolyásolja. A szaporaság öröklõdhetõsége, ismételhetõsége alacsony (h² = 0,1 - 0,2), ami a környezet színvonalának döntõ szerepét jelzi és jelenti egyben azt is, hogy az állomány produktivitásának javítására a jobb tartási, takarmányozási környezet megteremtése a legrövidebb út.
A kisüzemi tehenészetekben a takarmányozás gépesítését az alacsony gépesítettségi szint és a kis teljesítményû eszközök használata jellemzi.
Mivel a tehenek tejtermelése az utóbbi években lényegesen megnövekedett és ezzel a tápanyagigényük is egyre nőtt, valamint a bendő kapacitása ezzel szemben limitált, már nem elegendő egyszerűen csak szilázst termelni, hanem a minőségi szilázskészítésre kell törekedni.A fűféléknek a kukoricához viszonyítva relatívan kevesebb a cukor- és magasabb a fehérjetartalma, magasabb a pufferkapacitása, amely megnehezíti az erjesztését. A vágási magassága is eltérő (5–7 cm fű és 20–30 cm kukorica), amely megnöveli a kockázatát a talajjal (Clostridiumokkal) való szennyeződésének.
A világ népességnövekedését meghaladó ütemben bővülő húsfogyasztás a fehérjetakarmányok iránt fokozódó szükségletet teremt, amely egyelőre úgy tűnik, hogy csak GM-szójababbal elégíthető ki. A szójabab termelése és feldolgozása, a fejlődő országok (Kína, India) növekvő állatitermék-fogyasztásának köszönhetően, az 1990-es évektől kezdődően globális iparággá nőtt, termőterülete csaknem 120 millió hektár körül alakult a 2014/2015. gazdasági évben. Ezzel párhuzamosan az ökoszisztémára gyakorolt terhelése kapcsán a szójatermesztés a fenntarthatósági törekvések egyik népszerű ellenpéldájává vált, ami egyben egy újfajta piacszegmentálást tett lehetővé az értéklánc mentén az ún. önkéntes tanúsítványok használatának elterjedésével.
A több évtizedes tapasztalat, a kitartó munka és az innováció mindig meghozza gyümölcsét. Tudják ezt a magyar cég, a FeedLab International Kft. vezetői, munkatársai is, akik évtizedek óta azon dolgoznak, hogy a vállalkozások határon innen és túl a legjobb receptszámító szoftvert használhassák.
Az intenzív fűfélék és keverékeik nagy biztonsággal termeszthetők Magyarországon, amit az elmúlt évek bizonyítékként szolgálják. A Vital-Feed Kft. és a nagyüzemek tapasztalatai és mérési eredmények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy megelőzik a gabonaszenázsokat mind beltartalomban, mind mennyiségben.
A Power 4.2 azt a kimagasló eredményt produkálja, amire a mai takarmánytermesztőknek szükségük van. Ez a változat páratlan terméshozamot, valamint nagy szívósságot mutatott, ami még az utóbbi években is igaz volt, amikor más változatok kudarcot vallottak. A Power 4.2 egy olyan teljes változatot jelent, amely nagyszerű teljesítményre ad lehetőséget.
Az RMH, mint a szarvasmarha takarmányozásban a TMR-előállítás szakértője tovább folytatta palettájának megújítását az elmúlt időszakban. Könnyű helyzetben voltak, hiszen a fejlesztés iránya náluk a piactársakkal ellentétben fentről haladt lefelé: 2007-ben bemutatták a Mixellent gépcsalád első generációját, ami két keverőcsigával 20 és 30 köbméter közötti kapacitást produkál négy egyforma keréken, összkerék-kormányzással és hajtással. A mai napig a Mixellent széria az RMH zászlóshajója, bemutatása óta már a harmadik generációval. Ezt követően 2010-ben, majd 2013-ban a kétcsigás összkerék-kormányzású és hajtású Platinum szériát, majd az itthon is népszerű Premium családot mutatták be 15–21 m3 közötti kapacitással. A következő lépésként pedig 2015-ben egészült ki a kínálat az egy keverőcsigás Vulcan sorozattal, mely 14 és 20 m3 közötti kapacitást tud, szintén 4-kerék-kormányzással és hajtással.
2016 augusztusában egy kellemes nyári délutánon ültünk le beszélgetni Szentesen az Árpád Agrár Zrt.-nél Dr. Csikai Miklós elnök-vezérigazgatóval és munkatársaival, hogy értékeljük a cégek között a 2000-es évek elejétől fennálló üzleti kapcsolat értékeit.
A különböző stresszfaktorok – mint az étrend, a környezeti feltételek, vagy a tartás megváltozása – csökkent takarmányfelvételt, optimálistól eltérő emésztést és a tápanyagok rossz hasznosítását okozhatják. Mindezek a tényezők befolyásolják a bél egészségi állapotát. Ez nem csak a tápanyagok felszívódását és hasznosulását befolyásolja, de jelentős hatást gyakorol az állatok immunrendszerére is.
Az állattartó gazdaságok számára sok fejtörést okoz a kukorica-túlsúlyos vetésforgóban és a gabonafélékben – részben emiatt – megjelenő fuzáriumfertőzés. A folyamatos takarmányszükséglet kielégítésének gondját csak tetézik az ingadozó, nehezen kalkulálható szójaárak. Az importszója magas beszerzési költsége miatt egyre többen teszik fel a kérdést: hogyan lehet házon belül előállítani a fehérjetakarmányt?
A megelőző növényvédelmi intézkedések ellenére a változó időjárási viszonyok hatása veszélyezteti azt, hogy alacsony szinten tartsuk a takarmányok mikotoxin szintjét. Ugyanakkor a mikotoxinok negatív hatásait leküzdhetjük olyan speciális inaktiváló termékek takarmányba keverésével, amelyek az emésztőrendszerben hatástalanítják a méreganyagokat.
Egyetlen magyar médiumként vettünk részt a szeptember 21-22-én Göttingenben megrendezett Eurotier Előnapokon. A rendezvény célja, hogy az újságírók betekintést nyerjenek az Eurotier „kulisszatitkaiba”, megismerhessék a több mint 80 részt vevő cég újdonságait. Ezenkívül a DLG nyilvánosságra hozta az éremmel jutalmazott innovációkat. Hogy ki kapja meg az aranyat, és ki az ezüstöt, arra csak a kiállításon derül fény.
Amikor új lucernavetésen gondolkodunk, automatikusan a területünk tisztán és kizárólag lucernával történő bevetése jut eszünkbe. Mi a Vital-Feed-nél úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy felsoroljunk néhány olyan előnyt, miért is érdemes az új vetésterületeinket úgy tervezni, hogy fűmagot is tartalmazzon a vetőmagkeverék.
A szarvasmarha-, baromfi- és sertéstartás innovációit, emellett az akvakultúra, a juh- és kecsketartás innovációit felvonultató EuroTier kiállítás újdonságaiból szemezgetünk összeállításunkban.
A SAATEN-UNION napraforgóhibridek vetésterülete a linolsavas Clearfield-hibridek között a 2. legnagyobb volt 2016-ban.
A lucernaterületeink magasabb fehérjetartalmat biztosítanak a gazdaság számára, mint bármely más takarmánynövény, vagy akár a szója. Ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy a saját magunk által megtermelt fehérje egyfajta biztonságot jelent számunkra, a vásárolt fehérjehordozók árának folyamatos mozgásával szemben.
Az antibiotikumok használatának visszaszorítása miatt egyre fontosabbá válik a megfelelő bélműködés biztosítása. A növényi eredetű takarmánykiegészítők lehetőséget kínálnak arra, hogy a malacoknál jobb takarmányhasznosulást érhessünk el.
Előző cikkünkben (A haszonállatok precíziós takarmányozásának jelentősége. AGRO NAPLÓ, 2017/5. 109-110.) felhívtuk a figyelmet arra, hogy a nagy termelésre képes genotípusok táplálóanyag igényéhez igazított takarmányreceptúrákkal kedvezőbb termelési szintek, a precíziós rendszerek alkalmazásával pedig hosszú távon fenntartható gazdálkodás érhető el. A precíziós állattartáshoz és takarmányozáshoz szükséges technológiák ma már hazánkban is rendelkezésre állnak, de ezek a rendszerek az állattartó telepek irányítóitól és közreműködő szakembereitől megkövetelik azokat a szakmai és digitális kompetenciákat, melyek folyamatos képzéssel és továbbképzéssel szerezhetők csak meg1. A téma folytatásában áttekintjük azokat a fontosabb szempontokat, amelyekre a precíziós takarmányozás gyakorlatban történő megvalósítása során figyelnünk kell.
Az elmúlt 3 évben kialakult értékesítési árak és az időjárás változékonysága, az elérhető tömegtakarmány-hozamok és azok önköltsége arra kell, hogy ösztönözzék a szarvasmarha-tenyésztőket, hogy a tej-előállítási költséget csökkentsék, ezzel a versenyképességüket javítsák. Ehhez még hatékonyabban elvégzett munkaműveletekre, még magasabb és jobb beltartalmú tömegtakarmányok előállítására van szükség.
A bioetanol-gyártás az elmúlt másfél évtizedben hazánkban komoly sikereket ért el, szerepünk Európában jelentős. A hazai bioetanol és társtermékei kukoricából készülnek, évi kb. 2,0 millió tonna kerül feldolgozásra. A főtermék mellett képződő DDGS, CGF és még néhány termék is jelentős hozzáadott értéket képviselnek a natúr takarmánykukoricához képest. A gyártással csökkennek a kukoricafelesleggel járó gondjaink is. A bioetanol-gyártást mindezek ellenére kezdettől fogva komoly kritikák is érik, ezek újabban EU-s fórumokon is hangot kapnak. A piac szereplőinek segítségével utánajártunk a bio-etanol szegmensét érintő legaktuálisabb tudnivalóknak.
A Power 4.2 azt a kimagasló eredményt produkálja, amire a mai takarmánytermesztőknek szükségük van. Ez a változat páratlan terméshozamot, valamint nagy szívósságot mutatott, ami még az utóbbi években is igaz volt, amikor más változatok kudarcot vallottak. A Power 4.2 egy olyan teljes változatot jelent, amely nagyszerű teljesítményre ad lehetőséget.
A 2016/17-es vetésidőszak volt az első, mikor 3500 ha-on váltottunk olaszperjéről a nagyobb és biztosabb termőképességű fajtákra, a Festuloliumokra.
A rostban gazdag melléktermékek eltérő fizikai-kémiai tulajdonságaikból adódóan jelentősen különbözhetnek potenciális energiaforrásként való hasznosításuk, valamint a bélre gyakorolt élettani hatásuk miatt a gazdasági állataink takarmányozásában. Ezen tényezők korlátozzák a különböző rostforrások felhasználhatóságát a növendék sertések takarmányozásában. A takarmánykeverékek rostban gazdag melléktermékkel történő kiegészítése, a megnövelt NDF- (neutrális detergens rost) és ADF- (savdetergens rost) tartalom miatt, a bélbaktériumok számára megfelelő táptalajt biztosít a bakteriális fermentációhoz, és az ebből adódó illózsírsav-szintézishez, melynek köszönhetően ezen alapanyagok az állatok energiaellátásához is hozzájárulnak.
Az idei évben a Magyar Szója szervezésében az országban 6 helyszínen kerültek megrendezésre a szója fajtabemutatók, Újmohács, Bóly, Hédervár, Prügy, Kiszombor és Bak adtak helyet a programoknak. A helyszíneken összesen több mint 600 érdeklődő termelő kapott információt a fajtákról a nemesítőktől és a forgalmazóktól, a jogszabályi változások és a Nemzeti Fehérjetakarmány program témájában Dr. Nagy István az FM parlamenti államtitkára, Dr. Gyuricza Csaba a NAIK főigazgatója és Madarász István az FM osztályvezetője nyújtott tájékoztatást a rendezvénysorozat résztvevőinek.
Ha valami újat, jobbat hatékonyabbat kívánunk magunkévá tenni, eszembe jut a sokak által ismert történet, mikor egy kereskedő láncfűrészt ad el és a vevő dühtől elvakultan hívja, hogy ez az új holmi nehezebb is, lassabban is megy a munka vele, mint a régi kézi fűrésszel. A kereskedő készséggel áll rendelkezésére és kipróbálja, hogy valóban így van-e...? Berántja a láncfűrészt, mire a vevő: Istenem, mi ez a zaj?!
Hároméves kutatás-fejlesztési program kezdődik azért, hogy teljes egészében kiváltható legyen az importból származó génmódosított szója a hazai takarmányokból – jelentette be a földművelésügyi miniszter a múlt hónapban. Dr. Fazekas Sándor elmondta, a program végső célja a GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítása, ennek része a hároméves kutatás-fejlesztési terv, amelyre 8 milliárd forint fordítható majd.
A Bábolna Takarmány 25 évvel ezelőtt, 1992-ben jelent meg önálló névként a piacon. A jubileumi évforduló alkalmából találkozóra invitálta a vállalat a munkatársait, partnereit.
A silókukorica-szilázs jelenleg a tejelő tehenek legfontosabb és egyben legnagyobb mennyiségben etetett tömegtakarmánya Európa száraz kontinentális területein. Tömegtakarmányaink közül a silókukorica biztosítja a legtöbb energiát a kérődzők számára és a legnagyobb energiahozamot a termelők számára. A kukorica a többi tömegtakarmányhoz képest azonban ökológiailag érzékeny növénynek tekinthető, sikeres termesztéséhez megfelelő talajminőség szükséges, továbbá melegigényes, és különösen érzékeny a július–augusztus során jelentkező csapadékszegény időszakra.
A növénytermesztő gazdák az elmúlt években a takarmánygyártók, szemesek iránti igényeinek átrendeződését figyelhették meg. Jelentősen megnőtt a búza iránti keresletük.
Több figyelmet kérnénk a takarmányok egészségére gyakorolt hatásairaA hosszabb legeltetési szakaszok növelik az acidózis kockázatátMegerősítették az első H7N4 humán fertőzést
Extrém szárazságtűrés, magasabb fehérjetartalom, mint a szója vagy a kukorica Nincs szükség nitrogén-utánpótlásra, tökéletes összetevője tömegtakarmányainknak
Az ÁT Kft. februári Szarvasmarha-ágazati Szeminárium c. rendezvényén átadtuk az ’Év takarmánya 2017’ díjakat a tavaszi és nyári betakarítású szilázsok/szenázsok/szénák kategóriáiban. A győztes takarmányokat a laboratóriumunkba 2017. május 1. és 2018. február 1. között beérkezett minták közül választottuk ki, négy kategóriában.
A jércék testsúlya jelentősen befolyásolja az ivarérésüket és a kifejlett kori szaporodási képességüket is. A bélrendszer egészségének megfelelő kezelése kulcsfontosságú az ideális testsúly eléréséhez, ezáltal az optimális teljesítmény és profitabilitás biztosításához.
A B-vitaminok vízben oldódó vitaminok, amelyek közös jellemzője, hogy az állati szervezet nem képes őket sokáig tárolni. A vitamin nem hasznosuló része a vizelettel távozik, ezért a túladagolás veszélye nem áll fenn, hiánybetegségek azonban kialakulhatnak.
Második alkalommal rendezte meg a szántóföldi takarmánynövények fajtabemutatóját a Fejér megyei Szabadhídvéghez tartozó Pélpusztán a VITAL-FEED Kft., a DLF Seeds & Science magyarországi képviselője. A fókuszban a modern szenázskészítés és az alkalmazható fajták voltak, az eseményen pedig előadott a világ legnagyobb tejsavbaktérium gyártó cége, a Christian Hansen is.
2018. április 19-én Dabason tartotta 2. Pulyka Fórumát a Vitafort Zrt. Kulik Zoltán vezérigazgató nyitóelőadásában a világ takarmányiparára adott kitekintést.
Stratégiai megállapodás keretében, Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnökségével köteleződött el a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), a Vitafort - Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. és a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. annak a célnak teljesítésére, mely a kutatások maximális támogatásával a jövőt megalapozó fejlesztések, a hosszú távon fenntartható mezőgazdasági termelés megteremtését szolgálja.
Az egyre gyakoribbá váló tavaszi szárazság, a nyári hosszú forróság és sok esetben a rendkívüli aszály próbára tesz mindannyiunkat, mikor a haszonállataink számára a megfelelő mennyiségű és minőségű tömegtakarmány megtermelésén fáradozunk. Az elmúlt időszakban több „alternatív”, egészségesebb és nem utolsósorban állataink természetes táplálékaihoz sokkal jobban közelítő takarmánynövény jelent meg a hazai piacon.
Schvéger György 1986 óta foglalkozik baromfineveléssel Pénzesgyőr melletti brojlertelepén. E telephely előtt Bakonybél térségben szintén ebben a szakmában tevékenykedett.
A SAATEN-UNION célja, hogy a meghatározó szántóföldi kultúrákban – így a szója esetében is – gyakorlati tapasztalatok alapján összeállított, a hazai körülményekhez és termesztési elvárásokhoz jól adaptálódó fajtaválasztékot biztosítson.
A gazdaságos brojlercsirke-hizlalás egyik előfeltétele az ideális aminosav-összetételre optimalizált takarmány- keverékek etetése.
A Glencore cégcsoport minőségügyi politikája az általa feldolgozott takarmányok és élelmiszer-alapanyagok gyártása során „a farmtól a felhasználóig” szemléletmódot tükrözi.
Jelen időjárási viszonyok között sok szarvasmarhatartónak gondot fog okozni állományának tömegtakarmánnyal való ellátása. A tavaszi alacsony hozamú szenázsok miatt már most hiány jelentkezik a tömegtakarmány mennyiségében több gazdálkodónál is.
Több nyitott kérdés, változóban lévő szabályozási környezet, átalakult piaci körülmények és a klímaváltozás látható jelei borzolják az agrárium résztvevőinek idegeit. A napjainkban zajló átalakulások egyaránt érintik a szegmens minden tagját a termelőktől a feldolgozóiparon keresztül a felhasználókig. De haladjunk szép sorjában.
Mind az antibiotikumok, mind a cink-oxid (ZnO) nagymértékben hozzájárult a sertéstartás és sertéshús-előállítás hatékonyabbá tételéhez, azonban globális felhasználásukat tekintve átléptünk egy olyan határt, mely hosszú távon nem fenntartható. Ezt hangsúlyozzák az Európai Unióban 2022-ben bevezetésre kerülő korlátozások is.
Már több évvel ezelőtt gondolkodtunk azon, hogyan lehetne biztonságosan előállítható, minőségi, könnyen emészthető rostot tartalmazó takarmánnyal ellátni az állományunkat. Először a rozzsal és a gabonakeverékekkel próbálkoztunk kisebb-nagyobb sikerrel. De a hektikus termésmennyiség, a túl rövid betakarítási ablak és a legjobb technológia ellenére is a magas földszennyezettség miatt váltottunk.
A Power 4.2 lucernafajtának már a neve is sokat ígér.
Az alexandriai here (Trifolium alexandrinum) évezredek óta fontos termesztett hüvelyes növény a Nílus-deltában, Egyiptomban. Napjainkban üde és meleg környezetben takarónövényként, zöldtrágyanövényként, takarmányként (amely nem okoz puffadást), valamint méhlegelőként használhatjuk. A legtöbb herefélével szemben az alexandriai here nyár végi–őszi fejlődése erőteljesebb, így a korán vetett takarónövény mixek remek pillangósvirágú komponense lehet.
GMO-mentes védett fehérjeforrásai közül a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. (BBT) Soyzin nevű termékével immár 5 éve van piacon. Ennek jegyében körkérdést intéztünk partnereinkhez, vevőinkhez, hogy mondjanak véleményt a termékről, valamint annak felhasználása során szerzett tapasztalatokról.
Az előző lapszámban az omega-3 zsírsavak tenyészkocák és malacaik teljesítménymutatóira gyakorolt hatásait mutattuk be. Ebben a számban szeretnénk betekintést nyújtani abba a munkába, amit az Adexgo Kft. végez a sertések szaporodásbiológiai eredményeinek javítása érdekében.
A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. az év végéhez közeledve november 21-én megtartotta a Szakma Napja elnevezésű rendezvényét, amelyen minden évben egy kiemelt téma van terítéken. Az idei évben az üzletfejlesztés témakörére épült a partneri találkozó.
A genetikai előrehaladás, a korszerű biotechnikai és biotechnológiai módszerek (pl. embriótranszfer), illetve a precíziós állattartás eszközrendszerének alkalmazása (pl. automatizált fejési rendszerek) kapcsán jelentkező teljesítménynövekedés egyre koncentráltabb, az állati igényeket mind jobban kielégítő takarmányadagok összeállítását követeli meg a hazai takarmányozási szakemberektől.
2019. december 10-én az UBM és a MA-KA képviseletében többedmagunkkal vettünk részt az Aviagen Kft. több éve rendszeresen szervezett CLUB400® rendezvényén.
Az EasyLin egy egyedülálló takarmány, amelynek magas omega-3-tartalmát a válogatott lenmag és a Valorex speciális és szabadalmaztatott extrudálási folyamata garantálja. A magas omega-3 mellett az EasyLinben az energia- és fehérjetartalom is jelentős. Garantált omega-3 és zsírtartalma a tavaszi fűéhez hasonló, továbbá egyensúlyba hozza az omega-6:omega-3 arányt.
Tíz évvel ezelőtt a silócirok még nem volt olyan népszerű takarmány alapanyag az állattenyésztő szakemberek körében, mint manapság.
A silózással az állattartók olcsó tömegtakarmányt biztosíthatnak állataiknak. Ugyanakkor a silózástól a feletetésig az jelenti a kihívást, hogy megakadályozzuk a benne lévő értékes energia és fehérje elvesztését. Az esetleges veszteségeket később drágább forrásokból kell kiegészíteni, hogy az állatok termelése ne csökkenjen. Ugyanakkor az előkészítés, a silózás és a feletetés alatt nemkívánatos mikroorganizmusok is növekedhetnek a silóban.
Üzenet: a SILOSOLVE® oltóanyagok használata lehetővé teszi a takarmányadag abraktartalmának csökkentését.
A kanok ivarérettségét a termékenyítésre alkalmas spermiumok megjelenése jelzi. Kizárólag csak egészséges, igényeinek megfelelően takarmányozott tenyészállattól várhatunk el teljesítményt, mely alatt a libidót és nagy mennyiségű, optimális sűrűségű, jó motilitási indexszel rendelkező spermát értjük.
A tej és marhahús előállításának üzletága nagyban függ attól, hogy rendelkezésre áll-e a szükséges mennyiségű és lehető legjobb minőségű szálastakarmány.
A közép-európai régióban az április-májusi időszakban előállított olaszperje-gabona keverékszilázsok jól beilleszthetők a szarvasmarhák és egyéb kiskérődző állatfajok (juh, kecske) takarmányadagjába.
Magyarország az élelmiszergazdasági termékek nettó exportőre. Célpiacainak többségén a kereslet már rövid távon alapjaiban megváltozik. Az exportpozíciók megőrzése az értékláncok szervezettségének erősítése és működésük átláthatóságának javítása nélkül aligha lehetséges. Potori Norbert cikkét követően a főbb exportpiaci szegmensek hazai képviselői nyilatkoznak a témában.
A cirok takarmányozási és növénytermesztési tapasztalatairól szervezett közös rendezvényt az Agroszemek Kft., az Euralis Kft. és a Vital-Feed Kft. a Pest megyei Nagykőrösön. A cirokhibridek szántóföldi bemutatóján és a szakmai tanácskozáson sok érdeklődő gazdálkodó vett részt.
A nagyüzemi tejelő tehéntartást mindig is a „mezőgazdaság nehéziparaként” tartották számon. Különösen igaz ez manapság, amikor nem ritkák a napi 70 liter tejet termelő állatok egy-egy állományban, amiket a szélsőséges időjárási viszonyok miatt kialakuló változó minőségű tömegtakarmányokkal egyre nehezebb megfelelően kiszolgálni.
Takarmányárak a magasban, felvásárlási árak a mélyben – ki gondolta volna tavaly januárban, hogy a sertéstartás ilyen hamar ismét hullámvölgybe kerül? Akkor úgy tűnt, Kína sertéshús iránti éhsége még évekig biztos jövedelemmel kecsegtet, a hazai állattartók számára áttételesen. A piaci történések azóta éles fordulatot vettek… és a szálak többsége megint csak Kínába vezet.
A magas tejhozamú tehenek egyre gyakrabban mutatnak reprodukciós zavarokat világszerte. Ellés után nem vemhesülnek időben, ami hosszabb tejelési időszakhoz, rosszabb takarmányértékesítéshez és alacsonyabb napi tejtermeléshez vezet. Ezek egyik oka a takarmányok mikotoxin-szennyezettsége lehet, mely az idei év tömegtakarmányaiban jelentős mértéket ölthet.
A tej és marhahús előállításának üzletága nagyban függ attól, hogy rendelkezésre áll-e a szükséges mennyiségű és lehető legjobb minőségű szálastakarmány.
Az alapanyag-, valamint a takarmányárak drasztikus emelkedése, ugyanakkor az alacsony sertés- és baromfiátvételi árak miatt a termelők nyereségessége mostanság megkérdőjeleződik.
Tudod-e? A SILOSOLVE® csökkenti a szárazanyag-veszteséget, irányított fermentációt eredményez és magasabb aerob stabilitást biztosít a különböző vegetációs fázisokban betakarított tömegtakarmányaink esetében.
A tehenészetekben mikotoxin-szennyeződés esetén általában csak a termeléskiesés és az egészségromlás miatti közvetlen veszteségekkel számolunk. A Zearalenonnal (ZEN) azonban más a probléma!
Egyszerre növekedtek nagyot a takarmányok összetevőinek árai, ezért az állattenyésztési ágazat szereplői elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek árának emelkedését. Drágulás és túlélési harc jön.
Világszerte jelentősen drágultak a takarmányárak az elmúlt hónapokban, ennek főbb okait, hatását és kilátásait vizsgálták elemzésükben a Takarékbank Agrárcentrumának elemzői.
A csökkenő csapadékmennyiségek mellett is szükséges a megfelelő mennyiségű és minőségi tömegtakarmány előállítása. A 2021-es év ismét bizonyította, hogy a BMR silócirkoknak helye van a tömegtakarmányban. A többlákon állás a megfelelő biztonság elérése érdekében nélkülözhetetlen a méltán egyre népszerűbb takarmánynövényünk, amellyel könnyebben bírunk alkalmazkodni a klímaváltozás kihívásaihoz.
Az első, összefoglaló jellegű, hőstresszel foglalkozó cikkünk Lados doktorral 2006-ban jelent meg a Holstein Magazinban. Ennek már 17 éve. A műszaki megoldások alig változtak azóta, de a takarmányozás a sarkaiból fordult ki, új szemlélet, új technológiák és új stratégiák születtek a 17 év alatt.