A CLAAS eredményesebb egy javuló piaci környezetben (x)

Agro Napló
A nemzetközileg is vezető mezőgazdaságigép-gyártó CLAAS a 2017-es üzleti évben 3,76 milliárd eurós forgalmával enyhén növelni tudta a megelőző évi forgalmát (ez az érték tavaly 3,63 milliárd euró volt). Az adózás előtti forgalma, mely 184 millió euró lett, közel megduplázódott.

„A stabilizálódó mezőgazdaságigép-piacon növekedést tudtunk elérni, ugyanakkor jövedelmezőségünket is egyértelműen növelni tudtuk. Erős fellendülés volt tapasztalható a kelet-európai piacon, ahol a jó termés a modern agrártechnológia iránti igény jelentős növekedéséhez vezetett.” – nyilatkozta Hermann Lohbeck, a CLAAS konszern szóvivője.

Világviszonylatban a professzionális mezőgazdaságigép-piac ebben az évben növekedett. Amíg nagyon pozitív fejlődés volt megfigyelhető Kelet-Európában és Dél-Amerikában, a kép Európa egyéb részein és a többi kontinensen vegyesebb volt. A CLAAS Németországban enyhén növelte forgalmát, mialatt Franciaországban, az értékcsökkentési adóleírás lehetőségének eltörlése után, a várakozásoknak megfelelően egyértelműen visszaesett. A nagy piacok, mint Kína és az USA, enyhén visszaeső forgalmat mutattak.

Nagyon magas szintű ráfordítások a kutatás-fejlesztés terén

A kutatás-fejlesztésre fordított összeg a 217 millióval a tavalyi színvonalon maradt (ez az érték tavaly 221 millió euró volt), ez az érték az utóbbi tíz évben megduplázódott. A CLAAS alkalmazottak több mint 11 százaléka tevékenykedik a kutatás-fejlesztés terén. A családi vállalkozás idén több nemzetközi szakkiállításon az innovációk széles kínálatát mutatta be. Az Agritechnica 2017 kiállításon a CLAAS a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Díj pályázatán egy arany és négy ezüst érmet nyert. Az új AXION 900 nagykategóriás traktor és a Liebherrel közös fejlesztésű SCORPION teleszkópos rakodó az „Év Gépe" címet kapták.

Az innovációkat elősegítő munkakörnyezet további impulzusokat eredményez

2017-ben a CLAAS nem csak új termékek fejlesztésébe, de olyan munkakörnyezet kialakításába is fektetett, mely az ott dolgozó kollégákat inspirálni tudja. Ennek része volt például az új elektronikai fejlesztési központ befejezése Dissenben, Alsó-Szászországban, amely további lépést jelent a digitális jövő felé. Harsewinkelben egy új teszt- és vizsgaközpont épül, ennek része lesz az „Üvegház” („Greenhouse”), amely a jövőorientált üzleti modellek fejlesztéséhez alkalmazott csoportmunkák helyszíneként működik majd.

Világviszonylatban enyhén csökken az alkalmazottak száma

Világszerte az alkalmazottak száma 2017. szeptember 30-ig 10 961 dolgozóval enyhén csökkenő jelleget mutat (tavaly 11 300 alkalmazott). Ebben a folyamatban a mezőgazdaságigép piacok világszerte eltérő fejlődése, illetve a tavaly végrehajtott költségcsökkentési intézkedések tükröződnek vissza. Mialatt Kelet-Európában újabb munkatársakat alkalmaztak, Kínában csökkent a dolgozók száma. Németországban az 5102 dolgozóval a munkatársak száma kevéssel a tavalyi érték alatt maradt (tavaly 5220 fő). A teljes munkaidőben dolgozó gyakornokok aránya itt 7,9 százalékos (megelőző évben 8,2%).

CLAAS Csoport számokban

 

 

 

(IFRS)

2017

2016

Változás

millió euróban

millió euróban

%

Nettó árbevétel

3761,0

3631,6

+3,6

EBITDA

335,7

251,9

+33,3

Adózás előtti eredmény

184,5

93,5

+97,3

Nettó jövedelem

115,4

37,6

+206,9

Szabad cashflow

209,6

118,5

+76,9

Saját tőke

1293,8

1160,7

+11,5

Tőkeberuházás

130,7

122,2

+7,0

Kutatás-fejlesztés

217,6

221,4

-1,7

Mérlegfőösszeg

3.232,8

3137,2

+3,0

Dolgozók száma
a jelentéskészítésekor (szept. 30.)

10 961

11 300

-3,0

Kitekintés

A 2018-as üzleti évben a CLAAS a globális mezőgazdaságigép-piacok mérsékelt javulásával számol. A professzionális mezőgazdasági gépek iránti növekvő keresletet a tejárak emelkedése és a Franciaországban várható piaci fellendülés generálja. A gazdaságok termelési potenciálja a világ legtöbb részén várhatóan ismét növekedni fog. A CLAAS ezért a forgalom növekedését és stabil adózás előtti eredményt vár.

A CLAAS-ról

Az 1913-ban alapított CLAAS családi vállalkozás (www.claas-gruppe.com) egyike a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártóinak. A vesztfáliai Harsewinkelben található vállalat Európában a kombájn gyártás piacvezetője. Egy másik termékcsoporttal, az önjáró silózóval a CLAAS az első helyen áll a világpiacon. Szintén vezető helyen áll a családi tulajdonban lévő vállalat a világ mezőgazdasági technikáinak sorában traktorjaival, valamint mezőgazdasági bálázóival és szálastakarmány-betakarítógépeivel egyaránt. Termékkínálatuk részét képezi a legmodernebb mezőgazdasági informatikai technológia is. A CLAAS 11 300 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, és forgalma a 2016-os üzleti évben elérte a 3,6 milliárd eurót.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!