A Corteva Agriscience a mezőgazdaságban dolgozó nők elkötelezett élharcosaként kerekasztal-beszélgetést szervezett (x)

Agro Napló
A Corteva Agriscience, a kizárólag mezőgazdasági portfólióval rendelkező vállalat, és a nemek közötti egyenlőség és sokféleség egyik élharcosa, kerekasztal-beszélgetést szervezett iparági szakértők és civil szervezetek bevonásával a mezőgazdaságban dolgozó nők előtt álló kihívások és diszkrimináció megvitatására. A rendezvényre november 12-én került sor Budapesten.

Az esemény vendégeit Borsos László, a Corteva Agriscience cégcsoport magyarországi vezetője üdvözölte, majd röviden bemutatta a vállalatot, és felhívta a hallgatóság figyelmét azokra a híres női kutatókra, akik fontos szerepet játszottak a társaság történetében: „Még egy adott országon belül is nagyon különbözőek lehetnek a mezőgazdaságban dolgozó nők tapasztalatai. A Cortevánál értékeljük a nők mezőgazdaságban betöltött pozitív szerepét és képességeit, és arra törekszünk, hogy a nemek közötti egyenlőség a vállalati kultúra részévé váljon. Jelenleg magyarországi vállalatainknál a teljes munkaidős alkalmazottakat tekintve a nők aránya 33%, és azt tervezzük, hogy tovább javítjuk az egyensúlyt.”

Elena Polyakova, a Corteva Agriscience kelet-közép-európai kormányzati és iparági kapcsolatok vezetője vette át a szót, és megerősítette a Corteva elkötelezettségét a mezőgazdaságban dolgozó nők támogatása iránt. A Corteva ugyanis az elmúlt évben több mint 4000 nő bevonásával, 17 országban készített felmérést, hogy feltérképezze a nők iparágban betöltött szerepét és azokat a kihívásokat, amelyekkel a mezőgazdaságban dolgozó nők szembesülnek. A tanulmány Európa, Észak-Amerika, Latin-Amerika, Ázsia és Afrika országait fedte le, és kiterjedt a legfontosabb egzisztenciális kérdésekre, többek között a munka és a magánélet egyensúlyára, a pénzügyi stabilitásra, valamint egészségügyi kérdésekre is. Elena bemutatta a tanulmány megállapításait, és kiemelte, hogy a nemek közötti diszkrimináció továbbra is széles körben fennáll, és ez akadályt jelent abban a szerepben, amit a nők a világ élelmezésében tölthetnének be. A felmérés eredményei azt is felfedték, hogy a nemek közötti egyenlőséget három fő tényező akadályozza: a bérek közötti egyenlőtlenség, a finanszírozási lehetőségek és a mezőgazdasági technológiák, képzések korlátozottabb elérése. A kutatás szerint ezeknek az akadályoknak a tudatosítása és a nők a mezőgazdaságban betöltött szerepének hangsúlyozása elősegítheti a nemek közötti egyensúly javítását. „A társadalmi és gazdasági előnyök mellett különösen fontos megemlíteni, hogy a válaszadók többsége rendkívül büszke arra, hogy a mezőgazdaságban dolgozik. Ugyanakkor a büszkeség nem jelent elégedettséget, és a kutatások arra is rávilágítanak, miként látják a nők a lehetőségeiket a helyzetük jobbá tételére. Ezek a lehetőségek többek között a különféle szakmai továbbképzéseken és készségfejlesztéseken való részvétel, és ebben támogatnunk kell őket, hogy képességeiket teljeskörűen kibontakoztathassák."- mondta Elena Polyakova. „A Corteva Agriscience világszerte elkötelezett a nemek közötti egyenlőség támogatására. Arra törekszünk, hogy a mezőgazdasági termelés minden szintjén bevonjuk a vállalkozásokat, a közösségeket, a kormányt és az érintett női csoportokat, hogy olyan kommunikációs keretet biztosítsunk számukra, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat és tanácsaikat.” - fejezte be Elena.

A nyitóbeszédeket követően az agrárközösség befolyásos tagjai szólaltak fel: Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára; Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke; Emily Scott, az USDA mezőgazdasági attaséja; Dono Abdurazakova, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodájának gender szakértője; Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió Egyesület elnöke; Benedek Borbála, az AGRYA elnökhelyettese; Bónáné Pócza Veronika, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. üzemgazdásza és növényvédelmi szakirányítója; és Tóth Diána, gazdálkodó és az AgroWoman civil kezdeményezés vezetője.

A résztvevők bemutatták a mezőgazdasági ágazatban dolgozó nők előtt álló kihívásokat és a felmerülő problémákat, valamint beszéltek a lehetőségekről is: mind a civil, mind pedig az állami szektor intézményei indítottak programokat a nők mezőgazdaságban betöltött szerepének támogatására. Az esemény második részében egy kerekasztal-beszélgetés zajlott, amely különféle témákat ölelt fel, többek között azt, hogy mi segíthetné a nőket abban, hogy sikereket érjenek el a mezőgazdaságban. A résztvevők hangsúlyozták a nemek közötti együttműködés, valamint a nők és a férfiak egymást támogató hozzáállásának a fontosságát, amely szilárd alapot nyújt mindkét nem munkahelyi sikereihez és magánéleti harmóniájához. A kerekasztal-beszélgetést Vajda László, agrárpolitikai szakértő moderálta.

Dr. Juhász Anikó, az Agrárgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára: „A mezőgazdaság hosszú ideig jellegénél fogva férfias foglalkozás volt, amelyben a nők aránya kisebb, mint a nemzetgazdaság legtöbb ágazatában. Napjainkban változik a gazdaságszerkezet és ezzel a nők szerepe is. Előtérbe kerül az árutermelés, ezért visszaszorul a háztáji gazdálkodásban segítő női szerep. A nők egyre inkább árutermelő üzemek vezetői, alkalmazottai lesznek. Emellett egy modernizációs folyamat is megfigyelhető a mezőgazdaságban, amelynek egyik fő hajtóereje a munkaerőhiány. A mezőgazdaságban dolgozó nők szerepét és helyzetét támogatja ez a folyamat, hiszen így kevesebb fizikai munkával, könnyebben el tudják látni feladataikat. A részmunkaidős foglalkoztatás elterjedése szintén nagy lehetőség a női munkavállalók számára, Magyarországon ezen a területen még komoly előrelépésre van szükség.”

Dono Abdurazakova, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodájának vezető gender szakértője: „A világ különböző tájain a nők jelentik a társadalmak gerincét, fontos szerepet játszanak a családok és a vidéki közösségek fenntartásában, nehéz és egyenlőtlen feladatokat vállalva a háztartásukban és a közösségekben. A nemek közötti egyenlőtlenség sok formája még mindig láthatatlan vagy nehezen nyomon követhető, mint például a falusi nők munkája, akik a családi gazdaságokban dolgoznak fizetés nélküli családi munkaerőként. Ebben a régióban a helyi jogszabályok a férfiak és a nők részére egyenlő hozzáférést biztosítanak a földhöz, a pénzügyi szolgáltatásokhoz és más erőforrásokhoz, valamint a döntéshozatali folyamatokban történő részvételhez, de a társadalmi szokások gyakran meggátolják a nőket abban, hogy ténylegesen gyakorolni tudják a jogaikat. A nemek közötti egyenlőséggel, szociális védelemmel, mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kapacitásfejlesztés és a kérdések tudatosítása továbbra is a FAO régiós munkájának központi eleme marad.”

Emily Scott, az USDA mezőgazdasági attaséja ismertette az Amerikai Egyesült Államok álláspontját a mezőgazdaságban foglalkoztatott nőkkel kapcsolatban. „A nők a mezőgazdaság minden területén dolgoznak gazdálkodóként, tudósként, közgazdászként, állatorvosként, ingatlantulajdonosként vagy akár politikai döntéshozóként. A nők által működtetett gazdaságok aránya jelentősen ─ 5.2%-ról 13.7%-ra ─ nőtt 1978 és 2012 között az Egyesült Államokban. 2017-ben nők üzemeltették az összes gazdaság 29%-át. Hogyan volt ez lehetséges? A már fiatal korban elkezdett oktatás segítségével. Ma már az agrártudományi diplomák jelentős százalékát nők szerzik meg.”

Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke: „A nők nagyobb fokú bevonása a mezőgazdasági termelésbe és a mezőgazdaság vezetői szintjébe az agrárium egészének hatékonyságát növeli, így a társadalom minden tagja számára hasznos folyamat. Ezért kell törekedni a nők és férfiak egyforma megbecsültségére a mezőgazdaságban, amihez elengedhetetlen, hogy egyformán hozzáférjenek a képzési lehetőségekhez.”

Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió Egyesület elnöke: „A mezőgazdaságban is törekedni kell az értékteremtő és egyben hagyományőrző női szerepvállalásra. A jövő fenntartható társadalmának alapjait a családban és a munkában, így a mezőgazdaságban is a szeretetet, a megbecsülés és a gondoskodás képezik. A hagyományos női és férfi szerepek megélése egyaránt hozzásegíti a nőket és a férfiakat a harmonikus családi élet kialakításához, és az alapja a munkában elért, hosszú távú, fenntartható sikernek is.”

Benedek Borbála, az AGRYA elnökhelyettese: „A nők és férfiak együttműködése az alapja a magánélet és munka harmóniájának. De az az együttműködés igazán hatékony és fenntartható, amely tekintetbe veszi a nőiséget és a nőiességet, sőt, erre épül. A mezőgazdaságban a generációváltás során is a különböző szerepek egymáshoz illeszkedése a hatékonyság kulcsa – az idősebb generáció bevonja a fiatalabb generációt a munkába, a vezetésbe, a fiatalabb generáció pedig az elődök munkáját megbecsülve, arra építve fejleszti tovább a gazdaságot.”

Bónáné Pócza Veronika, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. üzemgazdásza és növényvédelmi szakirányítója: „Nőként el kell fogadnunk a férfiak segítségét, bátran igénybe kell venni azt, akár családon belül, akár a munkában. A céljainkat csak úgy tudjuk megvalósítani, csak akkor érhetünk el sikereket magánéletben és a munkában, ha együttműködünk egy férfival. És ennek során tisztában kell lenni a női és férfi szerepek különbözőségével, de azt a másik féllel együttműködve, örömmel kell megélni.”

Tóth Diána, gazdálkodó, az AgroWoman civil kezdeményezés vezetője: „Sok mezőgazdaságban dolgozó nővel találkoztam, akik szívesen mesélték el történetüket, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük, és hogy milyen sikereket értek el. Fantasztikus embereket ismertem meg, akik sokak számára pozitív példával szolgálhatnak. A nőknek erőseknek és öntudatosaknak kell lenniük, teljes önbizalommal kell kiállniuk magukért, hogy megmutassák: komoly szerepük van a mezőgazdaságban, és képesek ennek megfelelni.”

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!