A környezetvédelem nem szélmalomharc (x)

Agro Napló
Október 16-án zárult az Ökoindustria 2015 Kiállítás, Közép- és Kelet-Európa jelentős környezetipari szakkiállítása. A köztársasági elnök üdvözletével indult kiállításon a szakmai színe-java, több tucat kiállító, nemzetközi delegációk vettek részt. A hulladékkezeléstől a biotechnológián át a vízvédelemig számos témát felölelt a nagyszabású esemény, amelyen a közönség többek között fontos előadást hallgathatott meg az azbesztvédelemről, és megismerkedhettek az egyik legelőremutatóbb, magyar vezetésű nemzetközi projekttel is, amely megoldást jelenthet Európa foszfátkitettségére, és a műtrágyák helyettesítésére is.

Az Ökoindusztria kiállításon innovatív termékek, eszközök, eljárások mutatkoznak be, amelyek a jövő értékei! – emelte ki el Áder János üdvözlő üzenetében. A köztársasági elnök a környezetiparral kapcsolatban azt mondta, hogy különleges alkalom, amikor egy piaci kezdeményezés és az egész emberiség érdekei egybeesnek.

„Az Ökoindustrián itt bemutatott hazai és külföldi innovatív termékek és eljárások felölelik a megújuló energiaforrások, az energiahatékonyság, a hulladék-megelőzés és hasznosítás, az öko-építészet, a biotechnológia területét éppúgy, mint a hagyományos védelmi (víz-, levegő-, klíma-, talaj-, zaj és rezgés elleni védelem) és ellenőrző technikákat” – mondta el köszöntőjében Dr. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, a kiállítás fővédnöke.

A szakmai kiállítást a KKM képviseletében dr. Pana Petra külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Az Európai Unió energiapolitikájának egyik stratégiai célkitűzése, hogy 2020-ra a megújuló energia részarányát 20%-ra emelje a közösségi energiafogyasztásban, amihez kapcsolódóan a tagországi szinten meghatározott 13%-os részaránynál Magyarország magasabb, 14,65%-os részarányt vállalt – mondta a helyettes államtitkár, aki úgy vélte, hogy a környezetipar ugyan még fiatal iparágnak számít, ám Magyarországon már így is közel 200 ezer embert foglalkoztat, és 400 milliárd forintos árbevételt ér el.

A magyar környezetipar erősségei közül kiemelte a biomassza, geotermikus és napenergia potenciált, amely széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, magasan képzett kutatói háttérrel párosul.

Ahogy az elmúlt három alkalommal, úgy a legutóbbi Ökoindustria kiállításon is képviseltette magát a környezetipar színe-java. A WESSLING Hungary Kft. környezetvédelmi üzletága az esemény bronzfokozatú támogatójaként ugyancsak berendezett egy standot, amelynek középpontjában a vállalatcsoport első laboratóriumáról készített fényképét állította. Dr. Erwin Weßling az altenbergei szélmalomban rendezte be első laboratóriumát. A helyreállított műemlék remekül szimbolizálja azt a hitet és eltökéltséget, amellyel az azóta multinacionálissá fejlődő laboratóriumhálózat a környezetvédelemért küzd.

A Wessling - Magyarország egyik piacvezető laboratóriuma - a legkülönbözőbb környezetvédelmi vizsgálatok (talaj, levegő, hulladék, víz, szennyvíz stb.) mellett többek között azbesztfelméréssel is foglalkozik. Erről szólt Six Éva, a WESSLING Hungary Kft. azbesztvizsgáló laboratóriuma vezetőjének előadása.

A szakember elmondta, hogy az azbeszt egy nagyszerű fizikai tulajdonságokkal rendelkező anyag, hiszen az olvadáspontja 1500 Celsius fok, lúgálló, saválló, magas szakítószilárdsággal rendelkezik. Az iparban számtalan területen (textilipar, födémek, építőelemek szigetelése, hajó- és járműipar, vegyipar) használt anyag görög eredetű elnevezésének jelentése: elpusztíthatatlan, olthatatlan, éghetetlen. 1930-ban sajnos az is kiderült, hogy az azbeszt rákkeltő, az azbesztrostok ugyanis a tüdőbe jutva visszafordíthatatlan folyamatot indíthatnak el.

Magyarországon Selypen és Nyergesújfalun foglalkoztak azbesztgyártással, de a termelés már mindkét helyen leállt. Ettől függetlenül sajnos még számos helyen (óvodákban, iskolákban, iroda- és gyárépületekben, panelépületekben) előfordul, és – bár az Európai Unióban ez már nagyrészt megtörtént – hazánkban még rendkívül hiányos az épületek azbesztfelmérése.

Az azbeszt leggyakrabban a jól ismert hullámpalatetőként, illetve a födémek szigetelésében (úgynevezett szórt azbesztként) van jelen az épületekben. Veszélyt elsősorban az okoz, hogyha az azbesztrostok a levegőbe kerülnek. Éppen ezért nem ajánlott nagynyomású mosóval megtisztítani a hullámpalatetőket, illetve megbolygatni a szigetelést.

Az azbesztrostokat a laboratóriumban az akkreditált mintavételt követően fény-, illetve elektronmikroszkópos módszerekkel határozzák meg, a mentesítés pedig negatív nyomás alatt, rendkívüli óvintézkedések mellett zajlik, hogy az azbesztrostok semmiképpen se kerülhessenek a levegőbe.

Six Éva felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai azbesztszabályozás meglehetősen hiányos: a tulajdonosokat csak az épületek bontásakor kötelezi az azbeszt eltávolítására.  Ezért, illetve a támogatás hiánya és a mentesítés magas költsége miatt még mindig nagyon sok lakóépületben van jelen az azbeszt. Az Egészség Évtizede Johan Béla Nemzeti Program Környezetegészségügyi Akcióprogram keretében az ezredfordulón végzett felmérés szerint még közel 250 ezer négyzetméternyi épületben (nagyrészt lakóépületekben) van jelen a karcinogén anyag.

A vizsgálólaboratórium másik, az Ökoindustria tematikájához maximálisan kapcsolódó projektjét is bemutatta: a nemrég lezárult és tekintélyes sajtóvisszhangot kapott Európai Uniós Refertil-projekt feladata a szerves melléktermékekből újrahasznosított, hozzáadott értékű, biztonságos bioszén- és komposzttechnológiák, illetve termékek fejlesztése, tesztelése és EU jogharmonizációja.

A Refertil-projekt egyik legfontosabb terméke, az ABC (Animal Bone bioChar, vagyis az élelmiszer minőségű állati csontból előállított bioszén, vagyis biofoszfát) 2–5 milliméteres, fekete színű granulátum, amelyet ugyanúgy alkalmaznak, mint a hagyományos műtrágyákat. Pirolízissel, vagyis magas hőfokú szenesítési eljárással állítják elő, levegő kizárásával. A bioszén talán legfontosabb előnyös tulajdonsága, hogy az élővilág számára nélkülözhetetlenül fontos foszfortartalma annyira magas (30% P2O5), hogy esetenként teljes mértékben helyettesítheti a foszfátműtrágyát.

A Refertil-projekt révén Magyarország az egész Európai Unión belül az újrahasznosított foszforgyártás tudományos és ipari tudásközpontjává és elsődleges ipari beszállítójává válhat. A projekt termékeit Európában egyedülálló módon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) engedélyezte, Európában az első akkreditációt a termékek vizsgálatára pedig a WESSLING Hungary Kft. szerezte meg.

Az azbesztvizsgálatokról és a Refertil-projektről részletes cikket közöl a Zöld Ipar Magazin ez alalommal megjelentetett különszáma, amelyet az összes kiállító és sok látogató is megkapott.

Az Ökoindustria kiállításon a hagyományokhoz hűen ez úttal is több tucat kiállító, több ezer látogató vett részt. A szakma és a döntéshozók jelenléte, illetve a számos konferencia és előadás mellett tovább növelte az esemény jelentőségét, hogy ez alkalommal latin-amerikai delegáció is ellátogatott a kiállításra, nemzetközi üzletember-találkozót rendeztek, a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége pedig együttműködési megállapodást írt alá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!