2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

ARANYAT HOZOTT A KŐVILLA (x)

Agro Napló
Villány, 2013. április 29. – A tavasz nem csak a napsütést, hanem jelentős nemzetközi eredményeket is hozott a villányi Csányi Pincészetnek: a 2009-es Kővilla Válogatás Cuvée márciusban ezüstéremmel gazdagodott a francia Vinalies Internationales 2013 borversenyen, majd aranyérmet nyert a Challenge International du Vin versenyen.

A Challenge International du Vin a legnagyobb, francia szervezésű nemzetközi borverseny, melyet 1967 óta minden évben megrendeznek: idén 28 országból több mint 4300 bor minta érkezett zsűrizésre, melyet április elején tartottak Bourg-ban.

Magyarországról 116 bor pályázott, köztük a Csányi Pincészet Kővilla Válogatás Cuvée 2009 is, mely a Pincészet tavaly bevezetett prémium borcsaládjának tagja. Közepes rubin színnel rendelkezik, illatában és ízében a kékbogyós gyümölcsök dominálnak egy kis vaníliával.


„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a tavalyi borfesztiválokon a közönség számára sikerrel bemutatott borunk a nemzetközi szakmai zsűri tetszését is elnyerte” – mondja Gál József, a Pincészet vezérigazgatója. „A Kővilla Válogatás a Villányi Borvidék déli lejtőjén, a Csillagvölgy dűlőben álló kőépületről kapta nevét, a házról, amelyet Pincészetünk szőlőültetvényei vesznek körül. Az egyedülálló kőépület fontos tanúja a Teleki Zsigmond alapította Pincészet történetének. Az ő hagyományainak tiszteletét és az innovációt is szem előtt tartva alkottuk meg a Kővilla borcsaládot, mely, bízunk benne, további sikereket is hoz majd” – tette hozzá.


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új támogatás segíti a borászokat

Új támogatás segíti a borászokat

Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására a...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!