MENÜ

Beérett a 2013-as év munkájának gyümölcse

2014.04.16.

Az Auditker-nek újabb elismerésben lehetett része, amikor átvehette a 2013-as év legjobb kelet-közép európai Lamborghini traktor importőrének járó díjat. A Same-Deutz Fahr cég kereskedelmi vezetője , Rainer Morgenstern az átadáskor elismerően nyilatkozott a térségben kiemelkedő marketing tevékenységeinkről,  web  és Facebook oldalunkról, valamint kiállítási megjelenéseinkről.

 

SDF_Dij_2013_BestSales_01_átméretezve

„A jelenlegi gazdasági körülmények és pesszimista kilátások mellett az ilyen elismerések adnak erőt és új lendületet ahhoz, hogy a felmerülő problémákkal szembenézzünk, töretlen lelkesedéssel végezzük napi feladatainkat és merjük megvalósítani terveinket. Úgy érezzük, hogy ez a díj az egész éves kitartó munkánk gyümölcse. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben is hasonló elismerésekre adjunk okot termékeink minőségével és szolgáltatásaink színvonalával.” – kommentálta az eseményt Kis Pál, a cég ügyvezető igazgatója.

Lambo_front_01