2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elérjük a 60-at? Éjfélkor zárul a Kukorica Termésverseny regisztrációja (x)

Agro Napló
A IX. Kukorica Termésversenyre még folyik a regisztráció. Az utolsó regisztrációs szám sorrendben az 59-es. Minthogy már csak egy nap van hátra a hosszabbításból (augusztus 15-én jár le a jelentkezések határideje), kérdés, hogy elérjük-e, még nagyobb kérdés, hogy meghaladjuk-e a 60 versenyzőt ebben az idényben.

 

Tény, hogy néhányan még ott vannak a bejegyzettek listáján, de vagy nem fejezték be a regisztrációt, vagy nem adtak meg elegendő adatot a parcella engedélyezéséhez. Az is előfordulhat, hogy néhányan kivárnak az utolsó pillanatig, hogy a legmegfelelőbb táblát válasszák a regisztrációra. Amellett, hogy az időjárásnak van hatása a jelentkezésre, azt is tudjuk, hogy a tájak között nagyok a különbségek, s a régiók közötti versenyek jelentős szintkülönbségeken folynak ebben az évben.

További probléma a vetőmagot igazoló dokumentumok beküldése. Ezzel még az egyébként sikeresen regisztrálók nagyobb része adós, jóllehet a betakarítási ellenőrzésnek ez szigorú előfeltétele. Korábban több versenyző is jelezte, hogy a zsákcímkék a zsákok sorsát osztották, így nem tudják beküldeni. Itt kompromisszumot kötöttünk, s a szállítólevelet - amennyiben szponzori forrásból származik a vetőmag - vagy a számlát - amely a vásárlást igazolja - elfogadjuk. Attól azonban, hogy a vetőmag származása és tulajdonjoga igazolva legyen, nem tudunk eltekinteni.

Még azt is számon tartjuk, hogy ki küldte be július 1.-e előtt a vetőmag igazoló dokumentumokat, hiszen a június 30-ig tartó kedvezményes regisztráció lehetőségének ez is feltétele volt.  L.: Szabályzat, 7. pont

  Tehát 15-én, kedden éjfélig várjuk azokat, akik még indulni szeretnének a IX. Kukorica Termésversenyen!

A kukoricák állapota:

Azt tudjuk, hogy az ország nagyobb részét sújtotta az aszály és hőség. Vannak tájak, ahol a 0 -hoz közeli terméshozamú kukoricatáblák is lesznek. Ezt igazolják az AgrInfo Top20 Kisparcellás Hibridkukorica Fajtakísérletei is. Addig, amíg néhány kísérlet igazán jó kondícióban van, akadnak fél, vagy csupán töredék termésszinten teljesítők is. Minthogy a Top20 Fajtakísérletek hálózata országos - sőt, külföldre is kitekint, érdemes figyelemmel kísérni termésük várható alakulását. (A kísérletek állapotáról a Hírekben adunk számot.)

Ellenőrvizsga:

A június 13-i elméleti oktatás és vizsga után a termésverseny ellenőrök augusztus 15-én (Dalmand, Szilfáspuszta) és 16-án (Hajdúböszörmény, Kardos Farm) a gyakorlatban is igazolják, hogy megfelelnek az önálló ellenőrzési feladatoknak. 

Szakmai utazás:

Augusztus 27-én indul Franciaországba az a 13 fő, aki elindul a szokásos "Nagy Termés Nyomában" elnevezésű szakmai programon. Az utazók az országon belül mintegy 1300 km-t tesznek meg Párizs - Rouen - Bordeaux - Mont Marsan - Pau - Lescar - Toulouse érintésével és közben kipróbálják a 300 km/óra sebességgel "döcögő" gyorsvonatot. A szakmailag mindenképpen izgalmas utazás témái közé tartozik a gabonakereskedelem, a gabona-és kukoricatermesztés, kukorica és napraforgó nemesítés, szójafeldolgozás, a nagy francia mezőgazdasági szövetkezeti rendszer és a szövetkezeti alapú mezőgazdasági kutatás tanulmányozása. A program kukorica vetőmag, búza, cukorrépa, burgonya és más növények termesztésével foglalkozó termelők meglátogatását is tartalmazza. Nem kell sokat találgatni, hogy mi lesz a Bordeaux-i szakmai napirend - itt azt kutatják majd, hogy mitől bordói a Bordói! Nem marad el a szokásos "kulturális fejezet" sem. Ezúttal a nagy francia impresszionista, Claude Monet Giverny-ben lévő híres kertjének és a Toulouse-ban lévő repülőgépgyár AirBus 380 gyártó, irányító és berepülő programjának megtekintése jelenti majd a mindennapi életből való kizökkenéssel járó élvezetet.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!