Elhelyezték az Apollo Tyres magyarországi gyárának alapkövét (x)

Agro Napló
Az Apollo Tyres Gyöngyöshalászon felépülő gyárának ünnepélyes alapkő letételével megkezdődött az Apollo Tyres első európai zöldmezős beruházása. Az alapkövet Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Onkar S Kanwar az Apollo Tyres elnöke helyezte el ünnepélyes keretek között ez év április 10-én.

Az európai piacra termelő gyár átadására 2017-ben kerülhet sor. A tervek szerint ebben az üzemben az Apollo Tyres két márkáját az Apollo és a Vredestein abroncsokat is gyártják majd.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Onkar S Kanwar Apollo Tyres elnöke és Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke és ügyvezető igazgatója, közösen helyezték el az alapkövét a meghívott vendégek jelenlétében.




A vendégek közt foglaltak helyet többek között, Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, Gyöngyös város polgármestere Heisz György, Gyöngyöshalász polgármestere Pásztor János, Dr. Pajtók Gábor Kormány megbízott a Heves megyei Kormányhivatal képviseletében és Szabó Róbert, a Heves megyei Közgyűlés elnöke.

Onkar S Kanwar, elnök, Apollo Tyres Ltd kijelentette "Ez egy jelentős mérföldkő számunkra, tekintettel arra, hogy néhány évvel ezelőtt az Apollo Tyres még nem volt jelen Európában, és immár a 2. gyáregységünk alapkövét helyezzük most el. A Magyarországon felépülő új gyárunk kapacitása hozzá segít minket ahhoz, hogy képesek legyünk tovább növelni súlyunkat az európai piacon. "

A Gyöngyöshalász létesítmény úgynevezett state-of-the-art (csúcstechnológiát használó) üzem lesz. A tervek szerint a gyártermelési kapacitása évi 5,5 millió személygépkocsi és kisteherautó (PCLT) gumiabroncs és 675.000 haszonjármű (HCV) gumiabroncs lesz. Ez a kapacitás kiegészíti majd az Apollo Tyres már meglévő holland gyárának termelési mennyiségét, így erősítve az Apollo és Vredestein gumiabroncsok jelenlétét az európai piacon. Az új létesítmény kevesebb, mint 100 km-re található Magyarország fővárosától, Budapesttől, ami remek elérhetőséget biztosít az Apollo Tyres részére, hogy elérje a különböző OE gyártókat, akik az itt előállított termékek potenciális vásárlói lehetnek majd.

A munkaerő felvétel az idei év elején indult, jelenleg a vállalat 90 technikusi munkakörre kötött ösztöndíjprogramot, akik szerződéses alkalmazottként július 1-től állnak munkába, és a második félévben további 150 technikus kerül felvételre, de továbbra is várják képzett mérnökök és egyéb szakemberek csatlakozását az Apollo Tyres nemzetközi gumiabroncs-gyártó csapatába!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!