EU források: kiemelkedő pályázati kedv a korábbi nyertes kkv-k között (x)

Agro Napló
A korábbi EU programozási időszak GOP pályázatain nyertes kis- és középvállalkozások (kkv-k) 93 százaléka készül arra, hogy ismét uniós források igénybe vételével hajtson végre fejlesztéseket – derül ki az OTP Bank ügyfelei között végzett felmérésből. A pénzintézet szakértői ugyanakkor úgy látják, az érintett vállalkozások csak abban az esetben indulhatnak eséllyel az európai uniós pályázati pénzek megszerzéséért, amennyiben képesek lesznek a szükséges önrész előteremtésére, valamint a felmerülő költségek előfinanszírozására is. A probléma felismerését jelzi, hogy a pályázó cégek négyötöde tervezi banki segítség igénybe vételét projektjei finanszírozásához. A felmérésből kiderül, a vállalkozások átlagosan a projektköltségek 41-52 százalékát kívánják banki forrásból finanszírozni.

Budapest, 2015. július 17. Néhány napja jelent meg a június elején meghirdetett, kifejezetten a kkv-kat megcélzó, első két GINOP pályázat kitöltő programja, így végre ténylegesen benyújthatják pályázataikat mindazok a vállalkozások, amelyek európai uniós források felhasználásával kívánják megvalósítani fejlesztési terveiket.

"Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" címen megjelent GINOP-1.2.1 pályázat keretében a kkv-k 50-500 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, legfeljebb 50 százalékos támogatási intenzitás mellett, a cég méretétől és a projekt földrajzi elhelyezkedésétől függően. A pályázat keretösszege 65 milliárd forint, amelyre egészen 2017. július 10-ig lehet pályázni.

A 20 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" címre hallgató, GINOP-1.2.2 kiírás forrásaira a kkv-k ugyancsak 2017. július 10-ig pályázhatnak. Az elérhető támogatási intenzitás hasonló mértékű, ugyanakkor ennél a kiírásnál a vállalkozások 5-50 millió Ft közötti összeget igényelhetnek.

„A vállalkozások részéről óriási érdeklődés tapasztalható. Legutóbbi felmérésünk eredménye arra mutatott rá, hogy a korábbi EU-s pályázatokon nyertes kis- és középvállalkozások 93 százaléka készül arra, hogy ismét uniós forrás felhasználásával hajtson végre fejlesztéseket” – fejtette ki Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az uniós pályázatok súlyát jelzi, hogy uniós források igénybe vétele nélkül a kkv-k alig 21 százaléka tervez valamilyen beruházást.

„Ugyanakkor a pályázatok sikeressége szempontjából kiemelkedően fontos, hogy az induló cégek már az első lépések között mérlegeljék, miként lesznek képesek előteremteni a pályázati önrész összegét, illetve gondoskodni a költségek előfinanszírozásáról. A probléma felismerését jelzi, hogy a megkérdezett vállalkozások négyötöde válaszolt úgy, hogy banki segítséget kíván igénybe venni projektjei finanszírozásához” – fogalmazott az OTP Business ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a kkv-k által tervezett projektek átlagos értéke 160 millió Ft, s a vállalkozások átlagosan a projektköltségek 41-52 százalékát kívánják banki forrásból előteremteni. A bankjukhoz forduló vállalkozások 69 százalékának komplex szolgáltatásra van szüksége, azaz az önrész előteremtése mellett áthidaló finanszírozást és a garanciavállalás terén is segítséget igényelnek.

„Az eredményes pályázáshoz hiányzó összegeket a vállalkozások hitelből is előteremthetik, ám ehhez olyan konstrukciót kell választaniuk, amely rugalmas és gyors finanszírozást tesz lehetővé az európai uniós pályázatokhoz igazodva” – hangsúlyozta az OTP Business ügyvezető igazgatója.

Erre az üzleti igényre is választ kíván adni az OTP Business 250 Vállalati Hitelprogram, amelyet a programnak nevet adó pénzintézet április elején hirdetett meg. Az OTP Business 250 Hitelprogramba az évi 250 millió forintnál nagyobb árbevételű vállalkozások kapcsolódhatnak be, amelyek egyszerre juthatnak folyószámla-, forgóeszköz- és beruházási hitelhez is. Az utóbbi hitelterméket pedig a vállalkozások az uniós pályázatokhoz szükséges önrészként is felhasználhatják.

A hitelprogram előkészítése során kiemelt szempont volt, hogy a hitelt igénylő vállalkozások elérhető áron jussanak a hitelekhez, és a legkedvezőbb áru MNB Növekedési Hitelprogram (NHP) kínálta lehetőségeket is ki tudják használni.

„Az OTP Business 250 program keretében megjelent fél-standard hiteltermékek minden eddiginél sokoldalúbb és rugalmasabb hitelfelvételi lehetőséget kínálnak a magyarországi kis- és középvállalkozásoknak. Emellett az uniós támogatással megvalósuló beruházások esetén akár önerő nélküli finanszírozást is vállalunk a hozzánk forduló vállalkozásoknak” – hangsúlyozta Csonka Tibor.

Az új EU-s pályázatok rendkívüli módon kiszélesítik a magyarországi kkv-k forrásszerzési lehetőségeit, emellett - a már megjelent három kiíráson túl - a következő hónapokban további pályázatok sora fog megjelenni. A kormányzat által március végén elfogadott, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló kormányhatározat szerint az idei GINOP pályázatok finanszírozására összesen több mint 300 milliárd forintot különítettek el. Azonban a források lehívása csak abban az esetben lehet sikeres, ha az önerő biztosítása zökkenőmentes.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!