2024. március 29. péntek Auguszta

Fektessünk a jövőbe, emeljük a talaj tápanyagtőkéjét!

Agro Napló
A jövő évi bőséges termés elérése érdekében aratás után feltétlenül érdemes figyelembe venni a szármaradványok a talaj életére, valamint a talaj tápanyag-ellátottságára gyakorolt hatását. A pillangós növények vetésszerkezetben elfoglalt alacsony részaránya, valamint a szerves trágya használatának csökkenése miatt a területen maradt növényi maradványok beforgatása a talaj tápanyagpótlását nagymértékben elősegíti. Ez majd értékes tápelemforrásként szolgál a következő kultúrák számára.

Szélsőséges időjárási körülmények között kiemelten fontos a talajok jó kultúrállapotának kialakítása, és annak hosszú távú fenntartása, mert egyedül ez segíti a növényeket az extrém kitettség leküzdésében. Az alacsony szervesanyag-tartalmú, rossz vízháztartású, nem megfelelő kémhatású talaj – az aszályos időszak mellett – tovább veszélyezteti a kívánt termés elérését.

Ezért is kiemelten fontos, hogy a szármaradványok megfelelően felaprítva visszakerüljenek a termőföldbe, amely folyamat a talajra nézve is számos áldásos hatását fejti ki. Táplálja a mikroorganizmusokat, növeli a talaj szervesanyag- és humusztartalmát.

Azonban a szármaradvány a talajban képes a patogén gombák és a kártevők áttelelését elősegíteni, ezért megfelelő hatékonysággal szükséges lebontásáról gondoskodni. Ehhez nyújt segítséget a Mikro-Vital C+ termék, amely olyan baktériumokat tartalmaz, amelyek az általuk termelt enzimek segítségével képesek a növénytömeg legfőbb komponensének, a cellulóznak, valamint egyéb elemeinek (hemicellulóz, fehérjék, lignin, szuberin, pektin) lebontásához jelentős mértékben hozzájárulni.

Kezelt

Kezeletlen

A jó talajélet kialakítása és annak fenntartása hosszú távú gondolkodást igényel. A baktériumtrágyák használatát és a helyes talajművelést, valamint a tápanyag-gazdálkodást technológiaszerűen kell alkalmazni, így lesz mindenképp megtérülő befektetés.

A 2017-es idény eddigi tapasztalataival kapcsolatban Justus Lilla, a Bio-Nat Kft. ügyvezetője elmondta az Agro Naplónak, hogy az országban sok helyen tapasztalt nagymértékű aszály aggasztó képet nyújtott az egész nyári vegetáció során.

„Viszont érdemes felfigyelni arra a tényre – melyet kedves termelőnk fotókkal is dokumentált számunkra –, hogy ott, ahol már sikerült kialakítani a megfelelő talajéletet, mennyivel jobban ellenálltak a növények az időjárás viszontagságainak.” – tette hozzá.

A helyes talajélet kialakításához nyújt nagy segítséget a Mikro-Vital C+ szárbontó termékünk.

 

A világméretű probléma, mely megoldásra vár

A világon az elmúlt 50 év intenzív szántóföldi termelése, mű­trágyázása miatt a mezőgazdasági területek 65%-a károsodott, illetve nem alkalmas művelésre. A FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet) adatbázisa szerint a világban a mezőgazdasági termelésre potenciálisan alkalmas területek 6%-a szikes és sós, 15%-a erősen savanyú (pH < 4,5), további 14%-a (erősen csapadékos területek) gyengén savanyú  kilúgozódott talaj.

Magyarország területének közel 50%-a (48,5%) mezőgazdasági művelés alatt áll. A szántóföldi művelésű területek több mint egyharmada (2,3 millió ha), az ország területének egynegyede valamekkora mértékben erodálódott.

A fenti problémákkal párhuzamosan jelentkezik az, hogy a földek tápanyag-szolgáltató képessége is csökken. Így a termesztett növényeinkben a kimutatások szerint is az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a vitamin- és ásványi anyag tartalom. Ez mind kihat a termelt élelmiszereink és takarmányaink minőségi paramétereire.

Számos korábban szokásos talajerő-visszapótlási módszer eltűnt vagy megváltozott, mint például a szerves trágya alkalmazása.

Ezért kiemelten fontos a talajbaktériumok szerepe a mezőgazdaságban, mert ezek használata nemcsak a talaj regenerálódását, hanem hosszú távon a megfelelő termésarány mellett az élelmiszerek minőségének javulását is eredményezhetik.

(x)
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Virágozzon a hazai virágpiac!

Virágozzon a hazai virágpiac!

A virágüzletek készülnek a közelgő nőnapra. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy jobban megéri magyar termelésű virágot vagy tavaszi csokrot...

Élmezőnyben a MIKRO-VITALLAL!

Élmezőnyben a MIKRO-VITALLAL!

A talajlakó mikroorganizusok igen sokrétű tevékenységet végeznek: fontos résztvevői az elemek körforgásának, ezáltal pedig a növények táplálásának; el...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!