GabonaKutató hírlevél 2016/5. (x)

Agro Napló
Megjelent a GabonaKutató hírlevél legújabb száma. A tartalomból: Szegeden találkoztak a világ tritikále kutatói Szójatermesztés gyommentesen Alternatív lehetőségek a szántóföldi növénytermesztésben

Szegeden találkoztak a világ tritikále kutatói

A szegedi Gabonakutató adott otthont a 9. Nemzetközi Tritikále Szimpóziumnak, ahol a világ tritikále nemesítői, kutatói, vetőmagos szakemberei találkozhattak. Az egyhetes szimpóziumra, mely május 23. és 27. között zajlott, több mint 25 országból érkeztek részvevők és a regisztráltak száma a száz főt közelítette. Lengyelországból érkezett a legtöbb vendég, ennek magyarázata, hogy ma a tritikále kutatás, nemesítés és termesztés központja Lengyelországban van. A nemzetközi szimpózium védnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt.

Bővebben >>

Szójatermesztés gyommentesen

A szójatermesztés helyzetéről, jövőbeni lehetőségeiről számos írás jelent meg az elmúlt egy évben. A korábbi 35-40 ezer hektáros területről 2015-ben a vetésterülete jóval 70 ezer hektár fölé emelkedett. Ezt nagymértékben segítették a SAPS támogatáson felül nyújtott plusztámogatások, amelyektől a termelők okkal remélték, hogy egy jól profitáló, versenyképes kultúra kerül be a vetésszerkezetbe. A tavalyi év eredményei viszont azt mutatják, hogy ez a jövedelem sok esetben jóval elmaradt az elvárthoz képest, sőt akár veszteséggel is számolni kellett. Ennek egyik oka az időjárás, amely nem igazán kedvezett a szójának az elmúlt esztendőben. A másik ok a nem kellő mértékben betartott termesztéstechnológiában keresendő. Szójában a technológia egyes elemeinek a termésre gyakorolt hatása talán nagyobb, mint a többi szántóföldi növény esetében. Ebben az írásban a gyomirtással kapcsolatos kérdésekre szeretnék kitérni, mert ez a technológiai lépés az egyik legkritikusabb pontja a termesztésnek.

Bővebben >>

Alternatív lehetőségek a szántóföldi növénytermesztésben

Az alternatív növények nem nagy szántóterületet foglalnak el, ám termesztésbe vonásukkal egy adott terület hasznosításának növelésén túl az egészségesebb táplálkozáshoz szükséges alapanyagok termeléséhez is hozzájárulhatunk. A Gabonakutatónál nemesített alternatív növények vetésváltásba illesztése életképes alternatívát jelenthet a gazdálkodások számára, valamint a zöldítés egyik követelményének, a növénytermesztés változatosabbá tételének is megfeleltethetők.

Bővebben >>

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!