Időben megadott segítség (x)

Agro Napló
Zajlanak a mezőgazdasági munkák a Baranya megyei Bodát övező termőterületeken. Hígtrágya injektálók, vetőgépek és műtrágyaszórók járják a földeket, jelezve, hogy a tavaszi tennivalók javában folynak. Nincs ez másként a B-Aranykorona Kft. egyik parcelláján sem, ahol az ősszel elvetett búza fejlődését kívánta megfelelő szintre hozni Berki Gyula, a társaság cégvezetője. A kemény, csapadék által levert, cserepesedett talajon a búza állomány ritkának bizonyult. A cég első embere erre keresett, majd talált is megoldást az Ádám és Társa Kft. által forgalmazott küllős kapával.

Berki Gyuláék tevékenysége szerteágazó, mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben meghatározó szerepet töltenek be az ország déli régiójában. Mint kiderült, a cégcsoportjukhoz tartozó Arany-Mező Zrt. a tejelő szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozik, míg annak tulajdonában álló B-Aranykorona Kft. a sertéságazatban tevékenykedik, továbbá a két állatállomány takarmánnyal való ellátásában érdekelt, mintegy 2000 hektáron. Emellett 600-700 hektár között folyik – ahogy Berki Gyula fogalmaz – az úgynevezett „pénzes” növények termesztése, amelyek kétharmadát közvetlenül eladásra szánják.

A most vetett növények között - a cukorrépa és borsó mellett - előkelő helyet foglal el  400 ha őszi búza, amelynek egy része  egy kevés fejfájást okozott a gazdaságnak, idén. A Boda közeli 80 hektáros parcellájukon ugyanis jelentősen felkeményedett, cserepesedett a talaj.  Tapasztalataik alapján e jelenség esetükben 5-6 évente fordul elő.


Búza egyenetlen kelése (Boda, 2015. március 26.)

 

„Az őszi vetéshez gyakorlatilag még nedvesek voltak a talajviszonyok” - idézi fel a tavaly október végi vetés körülményeit Berki Gyula.Majd folytatja: „Az őszi, illetve a téli időjárási viszontagságok, a sok csapadék, a víznyomásos részek és a fagy hiánya együttesen eredményezték a talaj szerkezetének romlását, aminek hatására a növények egyenetlenül fejlődtek. Láttuk a területet, láttuk, hogy kemény, cserepesedett a talaj és hogy egyenetlen a kelés.”

Erre kerestek, majd találtak megoldást az Ádám és Társa Kft-nél.

„Ádám Jenővel, az Ádám és Társa Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével régóta kapcsolatban vagyunk. Korábban, az AGROmashEXPO-n beszélgettünk, illetve egy azt követő telefonhívására is emlékeztem, mikor is említette, van egy Moro Pietro küllős kapájuk lekeményedés ellen. Felhívtam! Így került sor rövid időn belül az eszköz ide küldésére.” – Foglalja össze az előzményeket a cégvezető.

A fent elmondottakat támasztja alá Nagy Attila is, az Ádám és Társa Kft. műszaki vezetője, aki a kipróbálásra szánt olasz gyártmányú munkagép üzembe helyezését és munkájának felügyeletét végezte a március 26-án tartott bemutatón. „Kaptunk egy felkérést, hogy milyen technológiával tudnánk megoldani a cserepesedet talaj és az egyenetlen kelés problémáját. Ezért is hoztuk ezt, az úgynevezett küllős kapát, hogy fellazítsuk a talajfelszínt, a csapadék be tudjon szivárogni, a növény levegőhöz és tápanyaghoz jusson.”


Moro Pietro küllős kapa

 

A műszaki vezető sok információt osztott meg a gépről. Elmondta, hogy az olasz Moro Pietro gépgyártó vállalkozás a küllős kapás munkaeszközét kifejezetten a kérges, cserepes talajfelszín feltörésére, a tömődött feltalajok porhanyítására, lazítására, a rögök aprítására alkalmazható, kultúrától függetlenül, de segítséget nyújt a kalászos gabonaállomány bokrosodásának elősegítésében is. Ezek mellett vannak olyan változatok, amelyek kifejezetten sorközművelésre, mechanikai gyomirtásra éppen úgy alkalmasak, mint a kemény talaj feltörésére. A munkaeszköz 2,50 és 6,00 m közötti munkaszélességben érhető el.

Bodán a gépcsalád legnagyobb munkaszélességű tagja dolgozott vetésirányba. Üzemeltetését 59 kW (80 LE) teljesítményű JD 5720 típusú erőgép végezte. A traktor hátsó 3-pont függesztőművére szerelt munkaeszközön két sorban összesen 72 db küllőskerék található. A kiváló minőségű alapanyagból készült, erősített vázra szerelt művelőelemek páronként, külön-külön rugózottak. Ezáltal akár köves, rögös, vakondtúrásokkal borított talajokon, vagy a földön heverő idegen testek esetén is biztonságosan alkalmazható, így alacsony az esetleges sérülés esélye. A küllős kapák hosszirányban állíthatók, akár egy-egy tag le is szerelhető sorközművelés esetén.

A művelőszerszámok gömbgrafitos vasöntvényből készülnek, mely a legjobb minőséget garantálja. A keréken található küllők a talajjal való érintkezéshez képest hátrafelé hajlítottak, amelyek közel függőlegesen hatolnak be a talajba maximum 10 cm mélységig.


16 küllőből álló kerék két sorban elhelyezve

 

A talajba hatolás nagyban függ a talaj állapotától, Bodán a felkeményedett felszín ezt maximum 3-4 centiméterre engedte. A munkagép területteljesítménye - függően a talaj adottságától - elérheti a 9 ha/óra teljesítményt. Optimális munkasebessége 6-15 km/óra, kultúrától függően.


Szemmel látható a különbség a művelt terület és a referencia sáv között

Az említett bemutatón, majd az azt követő napokban a küllős kapa folyamatosan dolgozott és több mint 80 hektár területen végzett eredményes munkát: „már most, 1 héttel később szemmel látható a különbség a táblán. A kontroll sávval összevetve látni lehet az eltérést, a búza fejlődésének beindulását. Ádám úrtól időben kaptunk segítséget.” - szögezte le végül Berki Gyula.

Képgaléria ITT!

-an-

 

További információk a küllős kapáról:


Ádám és Társa Kft.

4028. Debrecen, Tüzér utca 4.

Tel.: +36 52 416-046

+36 52 448-538

+36 30 619-6425

Tel./Fax:+36 52 413-282

info@adamestarsa.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!