2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ismét hibridbúzák végeztek az élen (x)

Agro Napló
Itt vannak a GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet friss eredményei.

A SAATEN-UNION HYFI hibridje a korai éréscsoportban, a HYWIN pedig a közép- és középkései éréscsoportban remekelt, terméseredményükkel maguk mögé utasítva csoportjuk minden tagját. A HYFI ráadásul az összes fajta közül ismét megszerezte az abszolút első helyet is. Ezt az eredményt olyan mezőnyben érték el, amelyben a nemesítőházak legjobbjai szerepelnek, köztük a legsikeresebb, legkeresettebb, piacvezető fajták. A HYFI és a HYWIN teljesítményének értékét tovább fokozza, hogy a vizsgálat körülményei a fajtáknak kedveztek, hiszen az abban alkalmazott technológia nem azonos a kifejezetten a hibridbúzákhoz javasolt termesztéstechnológiával! Sőt, hibridjeink az ideális vetésidejükhöz képest később kerültek elvetésre, emiatt is nehezített pályán versenyeztek.

A HYFI 2020-ban a 4 ismétléses GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletekben, a korai érésű csoportban, 9 vizsgálati helyszínen 9,66 t/ha átlagos szemterméseredményével nemcsak a saját éréscsoportjában lett első, hanem a kísérletekben szereplő 48 fajta közül mindhárom éréscsoport (korai, közép és középkései) abszolút győztese lett. Ez az eredmény még kiemelkedőbb annak fényében, hogy sorozatban már harmadik alkalommal volt képes a teljes mezőnyt maga mögé utasítani, hiszen 2018-ban a 9 helyszínen végzett kísérletsorozatban összesen 46 fajta közül lett abszolút győztes 7,91 t/ha átlagterméssel, 2019-ben pedig 10 helyszín átlagában 45 fajta közül szintén abszolút győztes, 8,12 t/ha terméseredménnyel.

A HYFI kiváló eredményeinek köszönhetően hazai állami fajtaelismerésben is részesült; 2015-ben a nagy termőképességű, valódi malmi búza kategóriában került be a Nemzeti Fajtajegyzékbe. 2017 óta szerepel a GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletekben.

Az egyik legrugalmasabb termesztési tulajdonságokkal jellemezhető, második generációs hibrid, ennek köszönhetően a búzahibrid-vetésterületen napjainkban meghatározóvá vált. A HYFI hazai agroökológiai viszonyokhoz minden esetben jól alkalmazkodik, a vetésidő alapján a legrugalmasabban kezelhető. A legnagyobb termést a szeptember 20.–október 10. közötti normál vetésidőben adja. A vetésidő kitolódása miatt – ahogy ezt a posztregisztrációs fajtakísérletben is meggyőzően bizonyította – termésdepresszióra nem hajlamos, megkésett vetésre a legalkalmasabb hibrid. Megbízhatóan ellenáll a kemény télnek és a kalászosokat leginkább veszélyeztető betegségeknek. A megfelelő összetételű és több részletben adagolt tápanyagot jó tápanyag-reakció mellett bő terméssel, nagyon stabil fehérje- és B1–A2 sütőipari minőséggel hálálja meg. Az egyik legnagyobb szalmájú hibrid, de állóképessége igen jó, szalmája erős és rugalmas, megdőlésre nem hajlamos, képes megtartani a növény hosszú és sok termést ígérő kalászait. A HYFI jó tulajdonságainak köszönhetően betakarításkor kimagasló szemtermés és az átlagosnál jobb szalmatermés várható.

A HYWIN a HYLAND-ot váltotta fel a 2019/2020-as GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletekben, és rögtön az első évben megnyerte a saját éréscsoportját, 9,53 t/ha eredménnyel (összevont éréscsoport: közép- és középkései érésidejű őszi búzák).

Ezzel ígéretes utóda a legendás HYLAND-nak, amely csúcstartóként 2010–2019 között hatszor lett abszolút győztes és hét alkalommal első a saját éréscsoportjában.

A HYWIN szintén a SU második hibridbúza-generációjának tagja, mely a középkorai érésidő utolsó harmadában kalászol és érik. Bőtermő, kiválóan bokrosodó hibrid, melyre fokozottan igaz, hogy a nagy termésmennyiség és a hibridben rejlő minőség a legjobban intenzív viszonyok között, a hibridekre szabott termesztéstechnológia betartásával érvényesül. Vörösrozsdával szemben nem fogékony, ugyanakkor a sárgarozsdára közepes fogékonyságot mutat. Sárgarozsdával terhelt évjáratban a HYWIN jól megvédhető, az ehhez alkalmazkodó technológiával hatalmas termésekre képes.

Ha többet szeretne megtudni a SAATEN-UNION kínálatáról, akkor nézze meg a saját szemével az idei hibridkalászosainkat bemutató videókat!

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!