2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Jön a Szentlőrinci Mezőgépnapok! (x)

Agro Napló
A mezőgazdasági eseményeknek Szentlőrincen több évtizedes hagyománya van. Ezt megtartva idén augusztusban ismét lesz a városban agrárprogram, a Szentlőrinci MEZŐGÉPNAPOK, melynek fókuszában a mező- és agrárgazdasági gépek bemutatása áll.

A Szentlőrinci MEZŐGÉPNAPOK 2022. augusztus 10-én és 11-én, azaz két napon keresztül technikák és technológiák színe-javát vonultatja majd fel a mezőgazdaságban tevékenykedő, a gazdálkodás újdonságai iránt érdeklődő agrárgazdálkodók számára. Az eseményt megnyitja Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A program fókuszába a mezőgazdasági gépesítést állítjuk, a fő hangsúlyt a talajművelésben fontos gépek, technológiai sorok bemutatására helyezzük, ötvözzük benne a gyakorlati (szántóföldi működtetés közben) és az állógép-bemutató elemeit. Külön kiemelendő a precíziós megközelítés, hiszen a bemutatott technológiák ilyen termelésre is alkalmasak.

Baranya megyében idén ez az első ilyen szakmai esemény, amely a szántóföldi termelés gépi és technológiai újdonságaival várja az érdeklődőket.

Helyszín és időpont

Az központi mezőgép kiállító tér helyszíne: Szentlőrinci Rendezvény Centrum

A talajművelési mozgógép bemutatótér koordinátái: É:46.038118 – K:17.977139 (megközelítés a Madách Imre utcából, táblák jelzik a bemutató terület bejáratát) (a bemutatóteret Lőrinc Mátyás gazdálkodó biztosította)

Időpont: 2022.08.10. (szerda) és 2022.08.11. (csütörtök)

Megközelíthetőség, parkolás

A rendezvény területek (központi mezőgép kiállító tér a Szentlőrinci Rendezvény Centrumban, talaművelési mozgógép bemutatótér a Velox-Ker Kft. telephelye mellett) megközelítését Szentlőrincre érkezve útbaigazító táblákkal segítjük. A Pécs felől érkezőknek a forgalomirányító lámpát elhagyva az első balra kanyarodási lehetőségnél kell lehajtaniuk, míg a Szigetvár felől érkezőknek a felüljáró előtti jobbra kanyarodási lehetősénél kell lehajtaniuk.

Parkolni a Szentlőrinci Rendezvény Centrum főbejárati parkolójában, valamint a Velox-Ker Kft. előtti útszakaszon az út mentén lesz lehetőség.

Az álló-, valamint a mozgógép bemutatók egymástól 4-5 perces sétával közelíthetők meg.

Program

2022.08.10. (SZERDA)

09:00-tól Érkezés, regisztráció, a gépkiállítás kapunyitása
09:30 – 09:45 Köszöntők
Pohl Marietta ügyvezető igazgató, BMVK Alapítvány
Rittlinger József elnök, NAK Baranya Megyei Igazgatósága
Mézner József ügyvezető, tulajdonos, Velox-Ker Kft.
09:45 – 09:55 A szakmai napok megnyitója
Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Agrárminisztérium
10:00 – 11:15 Szakmai előadások a Kistermelők Házában

  • Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) – Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Agrárminisztérium
  • A Mezőgazdaság digitális átállása – VP pályázatok / „PRECÍZIÓS” pályázatok megvalósításának teljesítése / Vállalások, kötelezettségek kiemelten fontos elemei és teljesítésük a gazdálkodók számára – Tarnai Lívia főosztályvezető, Baranya Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály
  • Csapás-e a digitalizáció a termelőre? – Dr. Borsiczky István címzetes egyetemi docens, PTE KPVK
  • VeloXfarm… – Velox-Ker Kft. – precíziós megoldások – Bodnár József üzlet- és vevőszolgálati vezető, Velox-Ker Kft.
  • Egy új korszak kezdődik… – Massey Ferguson precíziós megoldások – Pintér Sándor termékmenedzser, Velox-Ker Kft.

11:30 – 13:00 A szántóföldi bemutatótéren a talajművelési bemutatón résztvevő gépek technológiai sorrend szerinti bemutatása
13:00-tól Mezőgép kiállítás a Rendezvény Centrumban
15:00-tól A Baranya Megyei és az Erdélyi Gazdakörök együttműködésének aláírása a Kistermelők Házában
16:00 A rendezvénynap zárása

2022.08.11. (CSÜTÖRTÖK)

09:00-tól Érkezés, regisztráció, a gépkiállítás kapunyitása
09:30 – 09:45 Köszöntők
Dr. Győrvári Márk kuratóriumi elnök, BMVK Alapítvány
Rittlinger József elnök, NAK Baranya Megyei Igazgatósága
Mézner József ügyvezető, tulajdonos, Velox-Ker Kft.
10:00 – 11:15 Szakmai előadások a Kistermelők Házában

  • Európai „Zöld Egyezmény” / Mit jelent a digitalizáció szempontjából? – Dr. Borsiczky István címzetes egyetemi docens, PTE KPVK
  • VeloXfarm… – Velox-Ker Kft. – precíziós megoldások – Bodnár József üzlet- és vevőszolgálati vezető, Velox-Ker Kft.
  • Egy új korszak kezdődik… – Massey Ferguson precíziós megoldások – Pintér Sándor termékmenedzser, Velox-Ker Kft.
  • A Mezőgazdaság digitális átállása – VP pályázatok / „PRECÍZIÓS” pályázatok megvalósításának teljesítése / Vállalások, kötelezettségek kiemelten fontos elemei és teljesítésük a gazdálkodók számára – Pávkovics Tamás osztályvezető, Baranya Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya

11:30 – 13:00 A szántóföldi bemutatótéren a talajművelési bemutatón résztvevő gépek technológiai sorrend szerinti bemutatása
13:00-tól Mezőgép kiállítás a Rendezvény Centrumban
16:00 A Mezőgépnapok zárása

Nyereményjáték

A letölthető dokumentumok között megtalálható Meghívó utolsó oldalát (Regisztrációs lap) kinyomtatva és kitöltve részt vehet a helyszíni ajándéksorsoláson.

Letölthető dokumentumok

A rendezvény ingyenesen látogatható. A dokumentum nemcsak a programokat tartalmazza, de az utolsó oldal kitöltésével és leadásával nyereményjátékban vehet részt.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!