Komplex csomag gyümölcstelepítőknek

Agro Napló
Gyümölcsültetvényt létesíteni hosszú távra szóló beruházás. A piaci lehetőségek ismeretében számos olyan döntést kell meghozni a tervezés fázisában a technológia minden elemére vonatkozóan, melyeken később már nem, vagy csak korlátozottan áll módunkban változtatni. Érdemes ezért olyan szakértőket felkeresni, akik a termelők ökológiai és ökonómiai környezetének pontos ismeretében, megbízható és értékes tanácsokkal tudnak szolgálni.

A Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskola, a Carbotech Magyarország Kft. és a Comavit Pali Precompressi Srl annak érdekében fogott össze, hogy szakmailag megalapozott iránymutatást adjanak a gyümölcstelepítők számára. A Holland Alma több mint húsz éves faiskolai tapasztalatát, alany- és fajtaújdonságait, a Carbotech az öntözéstechnikában elért eredményeit, a Comavit pedig támrendszer és jégvédelmi háló rendszerek építésben szerzett tapasztalatait bocsátja egységes csomagban a telepítők rendelkezésére.

Az alany- és fajtaválasztás az egyik legalapvetőbb kérdés egy állókultúra telepítése előtt, hiszen ezen legalább másfél–két évtizedig nem fogunk tudni változtatni. A kilencvenes évek közepére jellemző ültetvénytelepítési hullám rengeteg tanulsággal szolgált erre vonatkozóan. Számtalan sikertelen ültetvénytelepítés valósult meg a nem megfelelő alany-, fajta- és technológiaválasztáson; de az akkoriban sikeresen üzemelő ültetvények is kiöregedtek mára.

Az alanyválasztást elsősorban az ökológiai adottságok – kiemelten a talajtulajdonságok – határozzák meg. A talaj szervesanyag-, mész-, össz sótartalma, kötöttsége és számos egyéb paraméter már orientáló tényező az alanyhasználatra vonatkozólag, de ezek ismeretében sem mehetünk biztosra a talajrétegek feltárása nélkül. Egy faiskolában számtalan tapasztalat halmozódik fel erre vonatkozólag, érdemes a talajtani szakértők mellett kikérni az ő tanácsukat is. A bevált alanytípusok sem minden környezetben teljesítenek azonosan, az alanyújdonságok tekintetében pedig a faiskolák üzemi kísérletei adják a legjobb iránymutatást. A generatív tulajdonságokat vagy jobb színeződést, nagyobb fagytűrést determináló alanyokról a legtöbb tapasztalat a faiskolákban halmozódik fel. Érdemes ezért megtekinteni ezeket a modellültetvényeket és kérni a faiskola iránymutatását.

A fajták tekintetében még árnyaltabb a kép és még nehezebb döntés előtt állunk. A fajtaválasztásnál és -társításnál nem elég a piaci és porzási viszonyokkal tisztában lenni. A bevált régi világfajták esetében sok a termelői tapasztalat, de már szűkebbek a megtermelt gyümölcs piacra jutási esélyei, hiszen ennek a gyümölcsnek már egy telített piacra kell majdan belépnie. A termelők figyelme ezért az új, kedvezőbb beltartalmi értékekkel és jobb értékmérőkkel rendelkező fajták felé irányul. A fajtanemesítés és a termelői, valamint a fogyasztói érdeklődés is egyre inkább a rezisztencia felé irányul és ez a folyamat végre azonos érdek a piaci szereplők között.

A termelő nagy hozamú, kiegyenlítetten termő, magas élvezeti értékkel bíró, tárolható gyümölcsöt szeretne, ami alacsony növényvédelmi ráfordítások mellett, alacsonyabb önköltséggel termelhető. De a rezisztencia a magasabb piaci kategóriába tartozó bio gyümölcs előállításhoz is könnyebb belépőt jelent a gazdálkodónak.

A fogyasztó szempontjából az egészségesebb, alacsony vegyszerterheléssel, vagy teljesen bio technológiával előállított gyümölcs magasabb értéket képvisel, ehhez pedig a rezisztencia szintén garanciát jelent.

A fajtaújdonságok között azonban csak kevés olyan akad, amelyik a hazai ökológiai környezetben hasonlóan jól teljesít, mint eredeti származási helyén, a nemesítőknél. Nagyon sokan esnek abba a hibába, hogy pusztán érzelmi alapon, egy kiállításon, egy külföldi tanulmányúton, vagy egy prospektusban látott kép alapján döntenek, a nélkül, hogy megismernék a fajta termesztési és áru értékét, valamint az adott fajta/fajták hibáit is. Mert a legjobb fajtáknak is vannak hibáik és ezekkel a termesztés és értékesítés sikere érdekében tisztában kell lenni. A leggyakoribb hiba a fajtaújdonságok körében a szakaszos terméshozás, más néven az alternancia, vagy a perzselődésre, repedésre való hajlam és számos más kedvezőtlen tulajdonság. Az is előfordul, hogy egy külföldön csodálatosan színeződő és megfelelő méretet produkáló fajta a magyar adottságok között nem teljesít megfelelően. Legalább 4-5 év, különböző termőhelyen szerzett termelő tapasztalat birtokában állíthatjuk, hogy a fajta alaptulajdonságait és hibáit ismerjük. Tudjuk hogyan reagál a különböző metszési beavatkozásokra, a vegyszeres ritkításra, és megismerjük a fajtaspecifikus tulajdonságait. Egy fajta sikere vagy bukása mindig apróságokon múlik és ezeket az apró nüanszokat csak azok ismerik, akik a fajtát üzemi körülmények között tesztelik.

A Holland Alma Gyümölcsfaiskola éppen ezért kezdett nyolc éve idehaza fajtajelöltek sokaságának tesztelésébe. Vizsgálataik eddig alma-, körte- és szilvafajtákra korlátozódtak, de kutatási tevékenységüket egyéb csonthéjas fajokra is kiterjesztették. Eredményeik almában előrehaladottak. Közel hetven új, érdekes és perspektivikus alma fajtajelölt és fajta tesztelését végzik 2008 óta több hazai termőhelyen. Tapasztalataikat folyamatosan közzéteszik publikációk formájában és rendszeresen szervezett nyílt napjaikon, ültetvény bemutatóikon. Így vált ismertté Magyarországon a magas termőképességi potenciállal rendelkező Luna fajta, amely a Golden klónok rezisztens alternatívája. De ilyen a sárga almafajták körében egyre kedveltebb Sirius és Orion is, vagy a szeptemberi érésű Rozela fajta. De szintén ők a kizárólagos szaporítói idehaza a Topaz fajta színes mutánsának, a Red Topaznak is. Ezek a fajták már közel négyszáz hektár termőültetvényben is bizonyították, hogy a fajták kísérleti tesztelése hazai környezetben jó szűrőnek bizonyult. A vizsgált fajták többsége szelektálódott a kísérletekben, ezért ezt a termelőknek nem kellett saját kárukon megtapasztalniuk.

A legújabb kísérletek eredményeképpen még újabb rezisztens almafajták kerültek ki a Holland Alma műhelyéből. Immár egész érési sor állt össze a rezisztens étkezési almafajtákból. Legkorábbi fajtájuk az Allegro, amit „júliusi Gálaként” emlegetnek. Az Allegro teljes mértékben rezisztens varasodással és lisztharmattal szemben. Körpiros, rendkívül ízletes, roppanó, kemény húsú, középméretű gyümölcsei július 15–20. között érnek. A gyümölcs hirtelen, mintegy 7–10 nap alatt színesedik és a Gálák többségével ellentétben egy menetben szüretelhető. Fán hagyva hullási hajlama csekély és a gyümölcs a fán nem reped, még csapadékos időjárás esetén sem. Olyan nyári fajtáról van szó, amely húskeménységét és tárolási tulajdonságait tekintve téli almaként viselkedik. Fája gyenge növekedésű, sűrűbb térállásokban is telepíhető.

Az Allegro-t követően augusztus végén–szeptember elején érik a Gala gének mellett rezisztens vérvonalat is hordozó Galiwa fajta. A Galiwa közepes vagy nagyméretű, piros fedőszínű gyümölcsének felejthetetlen íze és élvezeti értéke van. A fajta varasodásra és lisztharmatra tökéletes rezisztenciát mutat. Fája rendkívül könnyen alakítható akár karcsúorsó, akár szabadorsó formára. Minden egyed a metszési beavatkozásra kiszámítható reakciót ad. Könnyen fenntartható az éves vesszők és a termőgallyazat egyensúlya, a korona könnyen alakítható. Alternancia hajlama mérsékelt. A gyümölcs színeződése intenzív és nagy felületre terjed ki, viszont többmenetes szedést igényel.

Tökéletes szín, íz és méret július közepén! Mindez rezisztenciával párosulva! - Ez az Allegro

Az érési sor szeptember közepén szintén egy piros fedőszínű rezisztens fajtával, a Rozelával folytatódik. A korán termőre forduló, rendkívül bőtermő fajta ízével a hazai fajtakóstolók többszörös győztese lett. Fája középerős növekedési erélyű. A fajta kalciumhiányos foltosodásra érzékeny, ezért a többszörös kalcium permettrágyázásra külön figyelmet kell fordítani, különösen a fák fiatal korában.

Szeptember végén, illetve október elején három sárga rezisztens fajta érési időszaka következik. Ezek között két nagy gyümölcsméretű, triploid fajta van. A Sirius és az Orion. A nagy gyümölcsméret ellenére mindkét fajtát jó tárolhatóság jellemzi, és ehhez magas élvezeti érték is társul. A Sirius és Orion telepítésekor külön figyelni kell a pollenadók szerepére. A biztonságos megporzáshoz legalább két együttvirágzó pollenadó szükséges.

A rezisztens sárga sorozat utolsónak érő (október eleje) tagja a rendkívül magas terméspotenciállal rendelkező Luna, melyet a Golden Reinders varasodásrezisztens utódjának is neveznek. Közepes méretű gyümölcsei nagyon ízletesek és rendkívül jól tárolhatóak. A rendszeres nagy termések ellenére sem jellemző rá sem az alternancia, sem a gyümölcsméret elaprósodása. Azonban míg a Siruis és Orion esetében a gyümölcsök zöme 80+ kategóriába esik, a Lunánál 70–75 méretkategória a meghatározó.

A Sirius, Orion és Luna fajták mind varasodásrezisztensek, viszont lisztharmattal szemben csak toleranciát mutatnak.

Fentieken kívül még három igazán új fajta jelent meg a Holland Alma kínálatában. Ezek a Galarina, a Bonita és a „bay 3341” fajtajelölt, ami 2018-tól már végleges néven kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

A 3341-es fajtajelölt

A Galarina szintén egy varasodás és lisztharmatrezisztens fajta a Florina és a Gála „házasságából”. A Florinától varasodás rezisztenciát, a Gálától jó ízhatást örökölt. Mindezek mellett sokkal jobb színesedéssel és csekélyebb alternancia hajlammal rendelkezik, mint a Florina. Érisi ideje október 5–10. közé esik.

A Bonita Európa minden részén újdonságnak számító fajta. Jelentősebb termőfelülete Bolzanóban található. A faiskola „I-406”-os fajtejelölt korától kísérte figyelemmel és 2013 óta teszteli a fajtát Magyarországon. Elmondásuk alapján az Idaredhez hasonló, de annál sokkal jobban színesedő, rezisztens fajta. Az Idaredhez hasonlóan jó a tárolhatósága, de sokkal jobb az íze, külalakban pedig nagyon egyedi és tetszetős megjelenésű négyzetes forma jellemzi. A Bonita M9-es és MM106-os alanyon már jelenleg is elérhető a faiskolánál.

Mindenhol méltán kerülnek a figyelem középpontjába a kívül-belül piros, tehát piros hússzínű fajták. Ebből a Holland Alma 27 jelöltet tesztel öt éve folyamatosan. A piros hússzínű fajták rezisztencia tulajdonságai varasodással és lisztharmattal szemben tökéletesek, viszont alternancia hajlamuk erős és a piros hússzínt okozó magas antocián tartalom miatt a gyümölcs erősen savas. A külföldi és a hazai üzemi kísérletekben nem ugyanazok a fajtajelöltek váltak be. Hazai körülmények között a Holland Almánál a legjobb ízűnek és a legkisebb alternancia hajlamúnak  a 3341-es fajtajelölt bizonyult. Ennek a szaporítását kezdték el.

A rezisztens alma fajtaújdonságok mellett számos új, nem rezisztens alma és csonthéjas fajta is megjelent a kínálatban.

Az ültetvényberuházások során számos olyan – termőhelyi körülmények és egyedi adottságok miatt felmerülő – körülmény adódhat, amely a szokványos módszerek helyett egyedi megoldásokat kíván. Alany- és fajtahasználattal, öntözéssel, támrendszerrel és jégvédelmi hálóval kapcsolatos kérdéseivel keresse a Holland Alma, a CarboTech és  a Comavit szakértőit!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Információ és tudás, a siker kulcsa

Információ és tudás, a siker kulcsa

Az utóbbi évtized legeredményesebb hazai kiállítását zárta a Holland Alma Gyümölcsfaiskola a 2020-as AGROmashEXPO-n. Már az előregisztráció során láts...

Van remény az almatermesztésben

Van remény az almatermesztésben

Alma technológiai bemutatót és kertszemlét szervezett az UPL OpenAg Nyírtasson. Olyan szakmai előadók részvételével valósulhatott meg a találkozó, aki...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!