Kujáni Lászlóné Cser Olga lett Az Év Agrárembere! (x)

Agro Napló
"Üzenem, hogy ne féljünk a növényvédelemtől, mert gondos növényvédelem mellett egészséges táplálék kerül majd az asztalra." Ez az idézet február hetedikén este már majdnem éjféltájban hangzott el Az Év Agrárembere 2014 kitüntető díj győztesétől, Kujáni Lászlóné Cser Olgától. Az idén első ízben átadott díj célja a mezőgazdaságban tevékenykedők munkájának, társadalmi felelősségvállalásának elismerése, teljesítményük kiemelése az egész társadalom előtt. A verseny során több fordulón keresztül hét kategóriában versengtek a jelöltek, míg végül ezen az estén fény derült arra, kik lettek a kategória győztesek, s közülük ki lett Az Év Agrárembere 2014-ben. 

A mezőgazdaság megérdemli a kitüntetést! Mindaz az érték, amit a mezőgazdászok a napi munkájukkal létrehoznak, amivel asztalunkat gazdagon megterítik, a földnek köszönhető. A gazdálkodók generációk óta tudják, hogyan őrizzék meg ezt a kincset, tevékenységüket mindig úgy végzik, hogy a következő generációk számára is megőrizzék a földet, ami az élet alapja. Az agrotrend.hu mezőgazdasági hírportál által életre hívott Az Év Agrárembere díj azt a célt szolgálja, hogy olyan gazdálkodókat, agrárszakembereket mutasson be a nyilvánosság előtt, akik a gazdaság és a társadalom tartóoszlopai. A fentebb említett kitüntetést első ízben a The Hotel Aquincumban tartott díjkiosztó gálán adták át. Az impozáns gálán Szanyi István, a főtámogató Monsanto Hungary Kft. ügyvezetője, Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja valamint Mátrai Zoltán, Az Év Agrárembere díj főszervezője, köszöntötte a vendégeket. A köszöntők során igazán értékes gondolatokkal lettünk gazdagabbak, s betekintést nyertünk Az Év Agrárembere díj hátországába, a szervezés rejtelmeibe is. Majd átadásra kerültek a kategória győztesek részére a díjak. Valamint a legtöbb internetes szavazatot gyűjtő Vitai Lászlónak a közönségdíj.

 Az est folyamán később a szakmai zsűri döntésének értelmében kiderült: Az Év Agrárembere 2014 kitüntető díj győztese, Kujáni Lászlóné Cser Olga lett.  "Bízom benne, hogy ezzel a díjjal a növényvédelem megítélése is kicsit talán felemelkedett és méltó helyére került az agráriumon belül" - nyilatkozta a meghatott győztes.

Az Agrárgépészet kategória győztese: Nyárádi Attila.

A díjat az Agrárgépészet kategória támogatója, az Axiál Kft. tulajdonosa, Harsányi Zsolt adta át!


Nyárádi Attila a hazai mezőgazdasági gépgyártás egyik élharcosa. Rengeteg külföldi- és hazai tapasztalattal rendelkezik az agronómia- és az agrárgépészet terén. Ezeket nagyon szemléletes előadásokon osztja meg hallgatóságával. Mezőgazdasági gépekbe integrálva pedig ezen tapasztalatokat megtaláljuk a 2001. március 31-én alakult Framest Kft. által gyártott gépekben. A Framest Kft. és Nyárádi Attila küldetése: Nyugat-európai minőségű gépek gyártása, ezekhez megfelelő háttér biztosítása. Folyamatos fejlesztéssel igazodni a változó gazdálkodói igényekhez. Az agronómiai elvárásoknak megfelelő, minőségi talajművelés és költségtakarékos gazdálkodás eszközparkjának tökéletesítése.

                                                                   

Az Állattenyésztés kategória győztese: Dr. Szabó Ferenc

A díjat az Állattenyésztés kategória támogatója, a Bonafarm csoport képviseletében a Bóly Zrt. vezérigazgatója, Ádám János adta át!


 Dr. Szabó Ferenc 1973-ban szerzett kitüntetéses agrármérnöki diplomát. Termelőszövetkezetben gyakornok, majd ágazatvezető volt, ahol szarvasmarha-, juh-, sertés- és baromfitenyésztéssel foglalkozott. Később Keszthelyre, az agrártudományi egyetemre került, ahol bejárta az oktatói ranglétrát. 1995-től egyetemi tanár. Dolgozott a világ legjelentősebb húsmarha tenyésztési kutatóintézetében az Egyesült Államokban. Kandidátus, az MTA doktora, habilitált professzor. Volt tanszékvezető, intézeti igazgató, dékán helyettes, dékán és az Agrártudományi Centrum elnöke. Jelenleg az MTA Állatnemesítési-, Állattenyésztési- és Takarmányozási Bizottság elnöke. Kutatási területe a húsmarha tenyésztést megalapozó elméleti, populációgenetikai témáktól a gyakorlati, fejlesztési feladatokig terjed. Kutatási eredményeit a húsmarha tenyésztés gyakorlatában, a tenyésztésszervezésben, a tenyésztéspolitika alakításában hasznosítják.

A Biogazdálkodás kategória győztese: Németh István

A díjat a Biogazdálkodás kategória támogatója, az Agrárin Kft. ügyvezetője, Mátrai Zoltán adta át!


Németh István példamutató biogazdálkodást folytat immár 20 éve. Kiváló szemléletű és felkészültségű szakember, akinek tevékenységét a teljes magyar ökológiai termelő és biotermék fogyasztó közösség ismeri. A több ezer látogató részvételével általa szervezett és nála megtartott bionapok kiváló hírverői az ökológiai gazdálkodásnak. A magyar mezőgazdálkodás legszebb hagyományait őrzi a vetésváltásban, a gazdálkodás kultúrájában. Tevékenysége elismeréseként a Nyugat-magyarországi Egyetem tangazdasága a Németh Biogazdaság. Családi gazdaságuk munkájába párja és a következő generáció is bekapcsolódik, ezért a nagyobb gyermekek célirányos felsőfokú tanulmányokat folytatnak illetve folytattak. A Németh család kertészete sok embernek ad munkát, a legnagyobb helyi foglalkoztató.

  

A Fiatal Gazda kategória győztese: Süle Katalin Elza

A díjat a Fiatal Gazda kategória támogatója, a Mezőhír Média Kft. ügyvezetője, Fodor Mihály adta át!


Süle Katalin mottója: „Nap, mint nap szembesülök azzal a ténnyel, hogy a mezőgazdaság a férfiak kiváltsága. Ennek ellenére büszkén vállalom, hogy gazdászként és nőként próbálok sikereket elérni az agráriumban.” Példaértékű, amit ebben az elférfiasodott szakmában fiatal nőként hivatásaként vállal és kiemelkedő eredményeket, sikereket ér el. Az agrárszakmán belül szinte minden területen eredményesen tevékenykedik. Állattenyésztő családba született, gyerekkora óta tudatosan készült rá, hogy egyszer önálló gazdaságot vezessen. Tanulmányai során megszerezte a meglévő gyakorlati tapasztalatai mellé mindazt az elméleti tudást is, amely elengedhetetlen a gazdasági életben. Számos szakmai konferencián vesz részt, hallgatóként és előadóként, így folyamatosan bővíti ismereteit a magyar és a nemzetközi mezőgazdasági gyakorlatokról. 2011-ben örömmel tett eleget a megyei elnöki felkéréseknek a MAGOSZ-nál, majd 2012-ben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál és annak jogelődjeinél. Mindkét szerepében a mezőgazdaság felvirágoztatásáért tevékenykedik.

A Kertészet kategória győztese: Báics Ernő Antal

A díjat a Kertészet kategória támogatója, a Fitohorm Kft. ügyvezetője, Szabó Márton adta át!


A Bács-Kiskun megye déli részén, Mélykút városának külterületén gazdálkodó Báics Ernő a mezei virágmagok termesztésében olyan egyedi gazdaságot épített fel, amellyel nem csak hazánkban, de külföldön is elismerést szerzett. Szaktudása, közel ötven munkában eltöltött éve méltóvá teszi a díjazásra. A közel ötven éves pályafutása során mindig igyekezett a növényvédelmi, termesztési problémákkal hozzá fordulókat tanácsaival segíteni, - a közelmúltban oktatóként tevékenyen részt vett a térség ilyen irányú hivatalos gazdaképzéseiben is. A főiskolai hallgatók aprómagtermelés gyakorlati képzésében való közel két évtizedes közreműködése elismeréseként 2011-ben a Kecskeméti Kertészeti Főiskola címzetes főiskolai docens címet adományozta számára. A kollégákat, a diákokat, az érdeklődőket mindig szívesen fogadja a Mélykút-öregmajori birtokon.

A Növénytermesztés kategória győztese: Farkas László

A díjat a Növénytermesztés kategória támogatója, a Timac Agro Hungária Kft. marketing menedzsere, Raj Péter adta át!


Farkas László a hazai precíziós növénytermesztés gyakorlatban történő széleskörű alkalmazásának letéteményese, a magyar mezőgazdaság egyik leginnovatívabb termelő egységét vezeti. A növényvédelemben, a tápanyag utánpótlásban és a vetésben is precíziós módszereket alkalmazva, 2003 óta törekszik minél kisebb környezetterhelés mellett, a lehető legmagasabb eredményeket realizálni. A folyamatos innovációnak és a hozzá párosuló szakértelemnek köszönhetően, a vállalkozás az elmúlt 10 évben folyamatosan növelte eredményességét. A Farkas Kft-t 2003-ban alapította Farkas László és felesége. Tekintettel arra, hogy a környező gazdaságokhoz képest későn kezdték a gazdálkodást, csak nagyon heterogén területeket tudtak bevonni a termelésbe. Ebből következett, hogy a Farkas Kft. a precíziós gazdálkodás elkötelezettje, és mára úttörője is lett.

 

A Növényvédelem kategória győztese és Az Év Agrárembere: Kujáni Lászlóné Cser Olga

A kategória győztes díjat a Növényvédelem kategória támogatója, a BASF Hungária Kft. Agrodivízió marketing vezetője, Kőrös Gyula adta át. Az Év Agrárembere díjat Szanyi István, a főtámogató Monsanto Hungary Kft. ügyvezetője, Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja valamint Mátrai Zoltán főszervezője adta át.


Kujáni Lászlóné Cser Olga évtizedes növényvédelmi tapasztalattal jelenleg a Magyar Növényvédő mérnöki és Növényorvosi Kamara alelnökeként részt vesz az agrár-környezetgazdálkodási támogatások szervezésében, a Kamra országos előrejelzésének megszervezésében. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnökeként részt vesz a szakmérnök továbbképzésében, azok megszervezésében, valamint a nemzetközi és hazai konferenciákon a szakma képviseletét látja el. 1977-től napjainkig a mezőgazdaságban dolgozik. Ezen időszak alatt volt főagronómus, növénykórtanos specialista, főiskolai adjunktus valamint magánvállalkozások ügyvezető igazgatója. Saját farmjuk, a Kujáni tanya a szőlő és gyümölcstermesztés bemutató gazdasága, rengeteg neves esemény színhelye.  Tanösvényükkel és farmjuk bemutatásával gyermekeket örvendeztetnek meg.


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hétszeres MagyarBrands díjas a COOP

Hétszeres MagyarBrands díjas a COOP

Idén ismét a legkiválóbb hazai márkákat elismerő MagyarBrands díjat vehetett át a COOP március végén, a budapesten az ünnepélyes díjátadó gálán – közö...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!