Negyedszázada töretlenül növekszik a Baki Agrocentrum (x)

Agro Napló
Két és fél évtized alatt egy helyi gazdaboltból több mint 10 milliárdos árbevételű céggé nőtte ki magát a Baki Agrocentrum, amely már a sikeres generációváltáson is túl van. A jövőt pedig a hozzáadottértéket növelő értéklánc kialakításában látják.

Február elején jubileumi bálra voltak hivatalosak a zalai gazdák: negyedszázados fennállását ünnepelte a Baki Agrocentrum a zalaegerszegi Arany Bárány Hotel télikertjébe. Ahogyan az alapító tulajdonos Balogh Rudolf hangsúlyozta, a rendezvénye tuéajdonképpen az az agrárágazatot, a közös munkájukat és annak sikereit ünneplik partnereikkel együtt. Az ügyfélbarát és eredményes munkájuk révén a sok száz fős partneri körük ma már az egész Dunántúlra kiterjed.

A kezdetekről Balogh Rudolf felidézte, hogy megszűnő munkahelye után egy helyi gazdaboltot nyitott 1994-ben Bak község központjában. 1998-ban már szárítóüzemmel, akkreditált gabonalaboratóriummal, majd irodaházukban százfős konferenciateremmel rendelkeztek, ahol megkezdték a termelők rendszeres szakmai továbbképzését. Ekkor már, mint integrátor, finanszírozták a termelőiket. 2003-ban bezárták a mezőgazdasági kisáruházat és a vetőmag, műtrágya és növényvédőszer nagykereskedelem felé nyitottak. Később stratégiai döntést hoztak, és egy portfolió tisztítást követően, továbbiakban csak a terményüzletágra fókuszálnak. 1998-ban már a feleség, Baloghné Domján Éva is főállásban csatlakozik a céghez.

A történeti visszatekintés során a korábbi céges ünnepségeken készített riportokban a partnerek is nyilatkoztak, kiemelve a cég megbízhatóságát, korrektségét és szakmai tudását. A társaság jelenlegi ügyvezetője, Balogh Ádám pedig arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a 10 éves fennállás alkalmával adott interjúnál még nem hitte volna, hogy mindez valóra válik, noha sok és kitartó munkával sikeres családi vállalkozássá tudtak válni. Mindez persze nem sikerült volna az alapító generáció által lefektetett elvek következetes betartása nélkül. Ezek közül a legfontosabb, hogy amit vállalunk, azt minden esetben teljesítjük - jegyezte meg az ügyvezető. Hozzátéve, hogy mindig is a hosszú távú kapcsolatok fenntartására törekedtek, továbbá arra, hogy minőséget adjanak ki a kezükből, és mindig jogkövetőek legyenek. A Baki Agrocentrumban összességében ezt értjük a partnerség alatt, olyan alapértékek mentén dolgozunk, melyekre mindig lehet építeni, bárhogy is alakuljanak a piaci körülmények - szögezte le az ügyvezető.

2018-ban mintegy 13 milliárd forint értékű termény értékesítésével bízták meg őket a partnereik, ez mintegy 30 százalékos volumenbővülést jelentett az előző évhez képest.A jövőről szólva elmondta, hogy most az a kérdés foglalkoztatja őket, hogyan lehetne a magyar tömegárukat hozzáadott értékkel felruházni. A legfőbb céljuk éppen ezért az, hogy olyan értékesítési láncokat alakítsanak ki a termelők és feldolgozók együttműködésével, amelyek hosszú távú szerződéseket és biztonságot eredményeznek valamennyi partnerük számára a hazai és a nemzetközi piacokon egyaránt.

Egy családi vállalkozás nagy családját a munkatársak is alkotják. A folytatásban köszöntötték a munkatársakat és külön a legrégebbi dolgozókat.

A cég eredményeit Zalaegerszeg Önkormányzata egy kitüntető oklevéllel is elismerte, melyet Balaicz Zoltán, a város polgármestere nyújtott át Balogh Rudolfnak. Beszédében nemcsak a társaság szakmai eredményeit méltatta, hanem kitért arra is, hogy az elmúlt évi Magyar Kultúra napján maga a város is elismerte közösségi tevékenységét a Kultúra Mecénása díj adományozásával.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kezdődik a letenyei piacfejlesztés

Kezdődik a letenyei piacfejlesztés

Fedett termelői piac, valamint egy hűtőház kialakítását kezdték meg Letenyén, közel 236 millió forintos beruházással – tájékoztatta a város önkormányz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!